Megint ferde…

Igaza lehet HArinak, valami tavolsag-problema lehet a kezemmel es a masik kezem kozott rovidebb a fenykepezo… a Big Ben is kisebb igy…
Viszont van uj szemuvegem es egeszen uj dolgokat is meglatok vele. Sokkal elesebb lett minden.

Falra hányok

Ebből egyszer nemtommilesz, ha majd elkészül. Egyelőre az ángliusföldi benyomásaimat próbálom feldolgozni a falra. Papírdarabokat ragasztgatok a prospektusokból.

Városnézős hangulatban

Southwark Cathedral ismét.

Állapot

Mintha már félútig elangolosodtam volna.. Szinte csak az időjárásról beszélek. Mi lesz, ha jönnek a lovak??

Egy lépéssel közelebb Londonhoz

Eltelt az első hetem az új étteremben, hat munkanap, 50 óra műszakban. Még mindig tetszik, egészségesebben pörgős, mint a másik és végre kényelmesen nagy a hely. Vannak magyarok a kollégák között, nemcsak a főnök, itt majd lesz egy kis nemszeretem-affér, ugyanis nem rajongok nagyon a magyar magyarázásért. Ez nem fejleszt, csak visszahozza azt, ami ellen olyan sokat küzdöttem március óta.

Brixton – mondhatjuk úgy – a Central London déli alja, mármint a térképen, az emberekről még nem tudok nyilatkozni, annyi viszont hozzá jár a képhez, hogy a fővárosban két helyen járőröznek a rendőrök géppisztollyal az utcán. Az egyik a Brixton Village. De mielőtt a para elszállna, a mi éttermünk a Station nevű helyen van, ez a központ, rendőrséggel, metróval, buszokkal és boltokkal. Kamerákkal mindenhol. A Brixton Academy pedig egy saroknyira van, London harmadik legnagyobb koncertterme, híres a pop- és rockszakmában.

A jó közlekedés miatt majd szeretnék egyszer ide költözni, innen már csak fél óra a belváros. Persze picit gyorsabb is az élet, hirtelen felkeltem és felsuttyantam busszal Brixtonba, metróval a Citybe és várom az Andit. Ha nem esik, talán már nem – kinézek az ablakon – nem esik most éppen, szóval sétálunk és ha esik, múzeum. A The Strand nevű főutca sarkán dekkolok, szomszédban a Charing Cross meg a Trafalgar Square, mekiben reggeli és a netbookon az ingyen wifin tolom a szöveget. Kint most nem esik, becsukom hát a gépet, sutty kifelé. Gyorsan, itt ez a szokás, mindenki pikk-pakk közlekedik, mindennek helye van, iránya és célja az utcán és Minden Halad Előre!

Az eső foga fehérje

Még mindig hétfő van és még mindig esik. Reggel a buszon azon gondolkodtam, hogy most már egy kicsit mindig így lesz, hogy a reggeleket egy ázott piros dobozban fogom tölteni, amikor is kint sötét van és zuhog, bent világos van és párás. Olvasok, a kabátba belevacogok, felébredek és a kávéra gondolok, aztán leszállok és beállok a konyhába és amikor majd vége lesz a neonfényben úszó zsírkergetésnek és hússzagnak, akkor majd beszállok újra egy piros dobozba, ázott lesz valószínű, aztán az majd jól hazavisz, mosok-fürdök-belefekszem, alvás.

December 3-án indul a Nagy Karácsonyi Shopping Rally, felállítanak egy norvégiai fenyőfát a Trafalgar téren (a norvégok hálásak nagyon, hogy angol katonák elzavarták a nácikat az országukból, kifejezik egy fenyő legyilkolásával), rendeznek kivilágított – csilingelős ünnepséget, este hatkor, talán lesz kedvem elmenni munka után, Brixtonból már nincsen messze. Másnap aztán az üzletek kicsinosítják az árukészleteiket, következhet az árcédula-aggatás, majd december ötödikétől eldördül a rajtpisztoly, a népek feltankolt bevásárló kocsikkal (trolley) állnak a rajtnál. Lezárják az Oxford Streetet és a Regent Streetet, kinyitják a boltokat és a Boxing Day napjáig be sem csukják őket. December 25.

Azután majd január negyedikén már mindenki kijózanodva kezdi az új évet egy hatalmas árleszállításos ráadás ámokfutással. Nekünk is eddig tart a sűrű munka, január közepéig. Utána jöhet a karácsony.

Az eső foga

Vasárnap reggel kezdődött el, a nappal felváltva fekete hasas felhők és sötétlila fények jöttek-mentek az égen, negyedórás zuhi, majd a nap megint, ezek jöttek. Estére a víz nyert, rendületlen zuhogásba kezdett. A guruló vasdobozba menekültem, bent persze pára volt és ablakon folyó víz. Az Elephant&Castle megállónál néztem ki a bágyadt araszolásból (mégiscsak vasárnap este öt volt, már sötét és minek lenne dugó a belvárosban, ezt gondoltam és nagyot tévedtem), néztem ki az ablakon és teljesen “karácsonyi fények” hangulatba kerültem. Lent a földszinten egy babakocsis kiskölyök hisztériázott felettébb hangosan, a mellettem ülő telefonjából ömlött a kereskedelmi rádió, lengyel csajok viháncoltak egy nagy rakás nejlontáska fölött és mögöttem két magyar fickó bazmegelve szidta a londoni busz-információs táblákat (véleményem szerint egyszerűen érthetők és pontosak, a térképeknél kell egy fél percet gondolkodni, néha csak). Hát lefényképeztem ezt a hangulatot.

Ma hétfő reggel van, az eső egész éjjel nyomta, az egerek menekülnek befelé a házakba, ma kinyiffantom a harmadikat is, ha még időben hazaérek és lesz kedvem. Ha nem, akkor majd holnap folytatom. Mostantól hívhatnak akár Cicámnak is a pasik, én tudom, mi is a háttér.
Ha eláll az eső, megyek sétálni a belvárosba (Central London). Ha nem áll el, akkor is megyek, sőt többes szám!
Egyébként azt akartam leírni, hogy az Elephant&Castle megállónál van egy nagy körforgalom (roundabout), amely a felszínen a négykerekűeknek van, három sáv, meg fű, meg reklámtáblák és körben sokemeletes irodák és mégtöbbemeletes lakóházak vannak. A föld alatt van a metró meg mindenféle aluljáró az egyes épületekhez, félúton a metró és az autók között és néha az autók felett is – jár a vonat. Az aluljárók apró mozaikcsempével vannak díszítve, sorminta, kompozíció meg a minden, piros, narancssárga, citromsárga, kék, világoskék, fehér színek – nekem tetszik. Valahol van róla fényképem is, még amikor napsütésben jártam ott a tavasszal. Már akkor is tetszett.

2009 maradék vég

Már egy ideje úgy van, hogy a hétnapos heteim hatnaposak. A jövő hét is ilyen lesz, ma már megvan a beosztás, láttam. Bruttó 46 óra, esetleg plusz órák. Ezt a hetet még össze se mertem számolni, de valahol már 45 felé járok.
Csak szólok előre, februárban majd csak 25 lesz összesen.
Ebben az évben még öt munkahét van. December 25-én minden McD zárva tart. Tehát lesz nekünk karácsony :)

a nap talált linkje

http://fu.web.elte.hu/kultura/utas_es_holdvilag/utas.html

el is kezdtem hallgatni, mondván vajh mire emlékszem így a könyvből.. persze hogy más, tömörebb élmény. ezután pedig majd kundera következik.

Egeret fogtam lájf

Pontosabban vettem £3-ért két agyonragacsozott papírdarabot. Aztán betelepedtem a fotelba a frissen agyonsütött pizzámmal, a géppel meg az újsággal. Kényelmesen múlattam az időt. A dög meg azt hitte, veszélytelenül futkározhat. Fél óra múlva meg is lett az eredménye a randalírnak, beleszaladt a tutiba, hogy még a szőre se fénylett az ijedtségtől. Mondjuk rondán nyüsszögött vergődés közben, de nekem be kellett fejeznem a pizzát és ki kellett szállnom a fotelból a seprűért. Hogy aztán egy jól irányzott mozdulattal…

Update 22:28
Kettőre emelkedett az elkapott egerek száma.

A költő kérdez, az olvasó nyámmogva bólogat

Na miért néz ki így a pizza-feltét?

állatkerti férőhelyem

oppsza, mondta metahari és megállt benne az ütő egy pillanatra, ki a rosseb nem pakolta el a pingpongot, pattog lent a földön valami, na szép, miközben írom itt a mindjártjövök-hozzászólásokat, elgurul valami a sarokban, francokat labda, egy kurva kövér egér, akkor hát reggel nem tévedtem, amikor rágcsáláshangra riadtam és apró lábdobogásra, most akkor mehetek egércsapdáért is, vagy valami durva vegyszert veszek, elegem van az itteni állatkertből, előbb dagadt meztelencsigák szaladgáltak a fürdőszobában, a kertben rókalyuk, ablakon szarka és mókus, a hűtő mögött patkány, na most meg ez a dög, fujj, a pókokkal már barát lettem, de el akarok költözni

uj nap uj hely uj idoszamitas

http://www.youtube.com/watch?v=Jljsz4197aM

 a jelzett dal volt az elso, amit itt hallottam es kezdem tapasztalni az emberek alaphangulatan / el vagyok varazsolva

Iránybeli változás

Beállt a változás végre az életembe, dél helyett északra járok majd dolgozni és dél helyett reggel hatra, legalábbis a jövő héten mindenképpen.

Úgy négy hete nyüglődöm ezzel konkrétan, akkor csillogott fel az alagút vége, az elmehetnék érzése előbb érett meg, csak voltak olyan dolgok, amelyek miatt azt mondtam, szamár is jó.

De ma aláírtam az új szerződést. De a régi helyről nem akarnak elengedni. De milyen már ez…

Bárcsak tudnám, mondjuk a december végét… nem is kéne sok jövőlátás… ehh, vagy mégse akarom tudni? Még a pénteket is túl kell élni és főleg az utolsó vasárnapot!

A valóság váza

Van egy utca útközben az étterem felé, ahol csak romos házak vannak. A napokban lettem figyelmes arra, hogy elkezték őket takarítani. Kidobálták a szemetet és a volt lakók “hagyatékát”.
Erre a gyönyörűségre lettem figyelmes, katt, katt… A vászonhuzat már lemállott, csak a rugóköteg hajladozik a súlyos novemberi szélben, nekem annyi maradt csak, hogy elképzeljem azokat a fekete fenekeket rajtuk.
Most már tudom, melyik rugó nyög, melyik nyikorog és melyik szúr alattomban.
Egyébként a bérszobákban mindenhol ilyen matrac van.

A Harrods áruház november esti kivilágításban

Rettenetes iramban

peregnek a napok… lassan két hónapja is lesz már annak, hogy megvolt a Nagy Szeptemberi Hazalátogatás, a fényképeket és az azóta történt fényképeket még csak most bírtam feltölteni a webalbumba. Illetve elkezdtem a töltést. Ha ilyen ütemben haladok, februárra lesznek hozzá feliratok, pedig most kéne még megírni azokat, amíg emlékszem rá, emlékszem a csavargások helyszíneire.

Félben lévő leveleim is várnak még a sorukra. Csak jelzem, én élek, pont mint egy fontkereső bevándorló robot, reggel beindítom a motort, hol kávéval, hol ánglius teával, aztán hátizsák fel és irány a város, melóhely, használt-papagáj-üzemmód, láb- és hátfájás, ésvagy kapcsolat havonta egyszer, akkor igen, amikor havonta egyszer eljő a sárkány-üzemmód is, dög hormonok, lassan csillapulnak, szóval a napok a szokásos (hangulati és tettleges) keszekuszaságukban folynak bele időm Temzéjébe, gát kéne, vagy megint egy kis pauza. Hogy kitisztuljon a kép, hol vagyok és mi történik velem. A miértek most egyáltalán nem érdekelnek. És  mostanában megint sztorikat álmodom, egyáltalán álmodom, ez is olyan szakaszos az életemben, fene tudja hová tenni, csak most erősen visszajön a közelmúlt, még a magyarországi utolsó évek, jaj, reggelre sokszor gyűrött lélekkel ébredek. Viszont az új matracom sokat egyenesített az éjszakai helyzeten, rugóval a seggemben már ritkábban ébredek. Na pedig sűrűbben lenne jó, hogy haladjak is végre valamerre.

Ű.

Ablakból reggel

Kicsit csalok, mert a kép csütörtöki, de még azóta sem változott a helyzet.

Fura helyzet áll elő, mikor küldtem ezt a képet a netre, még hajnal volt, sötét. Aztán amikor eljött a felkelés ideje, kiderült, hogy köd van. Az a jó rendes köd, amiről híres ez a város. A Fene Nagy Köd. Szó szerint tejfehér. Az első ilyen nap most ősszel. Egy kicsit csipked is a négy fok, de az angolok még mindig nem tettek le a mezítlábas papucsban mászkálásról. Ez a köddel együtt még mindig új nekem :)
Tavasszal nem volt köd, hiányoltam is.
Egyébként ma megint múzeumba megyünk. V&A Museum.

második találás

“I think about her. I think about the first time I saw her. I was eighteen and at School and I was sitting by myself under the orange and yellow of a fading October tree.”

/James Frey: A Million Little Pieces/ és itt van magyarul is. A pontos kifejezését nem is tudom megmondani magyarul, annak, amin úgy megálltam és csak eltátottam a számat és csak lestem körbe, jé itt is ősz van éppen és ilyen… under the orange and yellow of a fading October tree… micsoda kép ez, mint egy festmény, ülni egy fakuló októberi fa sárgája és narancsa alatt. Vagy ha akarom, lehet Október-fa is, ennek saját többlete van nálam.

most találtam – apróság

“Azt sugallja a tévé, a mozi meg a Reader’s Digest, hogy a válság erős személyiségváltozást indukál, és ez a változás az, ami megér minden fájdalmat. De ő úgy látta, mondta, hogy szinte sosem történik ilyen nagy változás. Az ember egyszerűen elveszettnek érzi magát. Fogalma sincs, mit mondjon, tegyen, érezzen vagy gondoljon. Összeomlik és úgy is marad, romokban. Az a pár bejáratott zsoltár meg ima kicsit elviselhetőbbé teszi, hogy elmarad a válság szülte megvilágosodás.”

/Douglas Coupland: A rágógumitolvaj/

Aprócska mellékszálakból szőtt szőnyegem van ehhez a könyvhöz, ráadásul tervem van rá, hogy elolvasom angolul is, a majdegyszer évtizedben. A londoni utazásom előtti hetekben, azokban a kritikus januárvégi-februári sötét napokban olvastam Pesten, talán meg is kockáztatom, hogy a lapokból kidumáló szerzőnek köze van valahogy a Londonomhoz. Ráadásul itt, ahol most lakom, a közelben pont van is egy Staples bolt, amelyben a szereplők olyan nagyon jól dolgoznak. Amikor nem volt munkám még, erőst gondolkodtam, mi lenne ha megpróbálnék oda én is…? Végül lett munkám másik és be sem mentem az áruházba, csak előtte szoktam leszállni a buszról vagy kanyarodok át a teszkóba. De azért majd megnézem egyszer belülről is.

 

November első hétfőjéről

November első hétfőjén még ott az előző vasárnap bélyege, aznap betört a városba az a fajta őszi időjárás, ami már csak egy hajszállal marad el attól, amit Európa keleti felén zegernyének mondanak. Mindenféle irányban esett, mit esett, zuhogott, felülről semmi sem jött, csak a szél és olyan barátságtalanul csapkodta a vizet a toronyirodák között, hogy még a kutyának se volt kedve kimenni, hát még ezen gondolkodni!

A hétfőre már úgy számítottunk, hogy hideg lesz és véletlenszerűen esni fog. Mivel ezt mondta a tévé is, hát felöltöztünk rendesen és tető alatti programokat szerveztünk a közös kirándulós szabadnapunkra. Délben kis navigációs hercehurca után (andi herce volt, én hurcoltam magam rossz helyre) az időjárásjósok minden figyelmeztetése ellenére vígan reggeliztünk a V&A múzeum előtti padon, sok perceket és közben hét ágra sütött a nap és a pulóverek a táskában maradtak. Szóval bizonytalan egy pálya a meteorológusé, hát még Angliában esőt jósolni!

A V&A múzeum láttán meghúztam a véleményemet a British Museum-ról. Az csak egy bazi raktár. Itt a nyomasztóan drága és értékes holmikból, épületrészekből – nem viccelek, tényleg volt nem is egy templomsarok az egyik teremben, meg a Trajanus oszlopa Rómából – és csetreszekből, ruhákból és még amit nem is láttunk… akkora nagy halmot hordtak össze, hogy egy negyed kerületnyi épületet kellett föléjük építeni. És még azt a tanulságot is levontam, hogy az angolok a harácsolásban még a Vatikánon is túltettek.

Este pedig egy légtérben tartózkodtunk Jimi Hendrix, Bob Dylan és B.B. King gitárjaival. Hard Rock Café. Csakis nyálcsorgatásnak. Viszont a Shop-ban elkészült az idei év legnagyobb londoni videója. Egy kutyajáték-nyüffögő plüssgitár segítségével.

Miért nem szerelnek a búgócsigára sebességváltót?!

Két hónap alatt annyi minden történt, hogy még arra se voltam képes, hogy mindezekről a meglévő fényképeket netesítsem. Mintha két év akaródzott volna ide belesűrűsödni… aztán néha azon kapom magam, hogy képes vagyok unatkozni, na jó, ezt általában a pult mögött szoktam véghezvinni két perc semmittevés közben.

Amióta megvan az új netbook, azóta van ismét vindóz (kicsit körülményes a linux-telepítés, de meg kell oldanom, mert a kisgép billentyűzetének vindózos megoldása enyhén trágya és a gépelhetetlenségtől ideges vagyok és mogorva) plusz minden más a saját lustaságom miatt van. Nade. Legalább egynegyed kupac fénykép felment a netre, újabb tárhelyre, mert az előzőek (nullától háromig) már megteltek. Feliratozást nem ígérek.

http://picasaweb.google.hu/metaharis4

A magyarországi látogatás óta érzem nagyon felgyorsultnak és kizökkentnek az időmet. Az kolbászkarácsony volt, amikor a barátaim itt voltak négy napig, utánuk megint egy szédülés (majd kifejtem, de ezen nyammogok már majdnem két hónapja, egyszercsak összeáll majd) és már megint át kell tervezni a jövőt, a madárinflu is itt kering, meg az idióta angol világ…

Közben az ágymatrac rugói virágzásnak indultak, véletlenszerűen vagy fenéken szúrtak vagy derékzsibbadást hoztak, megálljt parancsolni neki csak 35 font kiadásával tudtam, de olyan klassz matracot lejmoltam az IKEA-ban (plusz hat fontért három takarót is összesen), hogy megkeménykedett az ágyam és elmúlt benne a hideg is, ami alulról próbált felfurakodni. Valamint további tíz font kiadása után van már egy szobamelegítő ventillátoros kattogószörnyem, pont úgy néz ki, mint a Fekete Lovag a Gyalog galopp-ból.

Mindezek egymásra és egymás mellé rakásával, továbbá az ágyneműtartók bekönyvesítésével olyan kuckót csináltam, hogy nehéz onnan felkelni. Délben.

Az angoltudásom fejlesztése tele van kívánnivalókkal. Én kívánnám már a folyékonyabb tudást, de hiába toltam rá négy tequilát meg egy gint, nem lett jobb, bár az ingyen céges pia  nem egy csodaszer (október 22, crew party a bohócéknál – ma tudtam meg, hogy karácsonykor lesz még egy). Azt hiszem, kénytelen leszek átmenni egy másik étterembe, másik beosztásba, hogy javuljon a kényszerem és beszéljek még többet.

Egyébként paráztatom magam az angol téli időjárás miatt, hogy sok eső meg szürkeség és napfénytelenség lesz, ami sose szokott feldobni, csak nyűgösíteni. Ha meg kizökkenek, észreveszem, hogy milyen szép az ősz, két hete nem esett rendesen, minden csupa narancssárga, piros és barna, kész veszteség ezt neonfény alatt bezárva tölteni. Megyek is kifelé, amint lehet, remélem, a hétvégéig így marad, meg egy kicsit még tovább is. Hihetetlenül színes minden idekint és a fények is mások, mint otthon, de nagyon feldobják a várost az őszi színek. Illata nincsen az ősznek. Se.

Koordináták

Gyomai (csabai) rettenetes kolbászkarácsony van. Ráadásul felzúzunk a London szemére, egy kör este fél hattól. Végre leesett ez a mérföldkő is a szívemről most kakukk énekeljen dobogást két rohanás között.
Zsu&AFK levelekkel tartozom fél nyár óta és a Józsiék Osztálynak is 3 hete tartozom, haholnap semmi világvége, akkor hamarost pótolom, tartozom persze még sok mindennel, de elvesztettem a klónozó doki számát.

Keleti üdvözlettel

új kütyü a családban

Kis aranyos, egy kiló, fekete, sok órás akkuval, prímán lehet vele kanapéról térden böngészni, kicsit ugyan még szűk a billentyűzete, meg persze fejből kell a gombokat nyomni, de ez legyen a legkevesebb. A régi nagy hamarosan kap egy nagyszervízt, szétszedem, portalanítom és mentek róla mindent. Erről az újról meg legyilkolom a vindózt, mert lassú és a linux ubuntu mellett annyira elszoktam az újraindítástól, hogy most meg vagyok sértődve rá. Még nincs 24 órája használatban, de már hatszor kellett újraindítani. A tapilapján az oldalsó görgető sáv nem érez finoman, ebben a régi messze jobb volt. Mondjuk ekkor eszembe jut az újkütyü árcédulája és azt mondom, ennyi belefér. 229 fontért. Gyakorlatilag a kétheti fizetésemből félre tudom tenni, ha nem veszek több kaját, mint a minimál rezsis tej-kenyér-bab-csoki.

Valamint érkezett velem a repülőn egy régikütyü is, elhoztam a kicsi régi digi fényképezőgépet, zsebbe még jó lesz és nagytávoli képeken kívül mást úgyse kívánok vele fotózni, ja meg ami hirtelen előkerül…

Persze most a kaján kisördög itt vihog a fülemben, minek ez a sok kütyü a kommunikációra, amikor napi kilenc órát dekkolok a mekiben és utána meg inkább bámészkodom, mint hogy élménybeszámoljak. Hja. Sóhaj. Most igaza van. De majd jól lecsapom. Akkor meg jön a másik ördög a másik fülembe, hajjaj, ígérgetni azt jól megtanultál – mondja, mintha neki is igaza lenne. Jól megvagyunk, látszik. Remélem, nem fogunk összeveszni.

(Acer Aspire One 531h)

szakadozott valóságok

Akkor kedden, amikor visszarepültem Londonba, szeptember volt még, 29. Ma meg már október van és 9. Közben csak munkanapok voltak, ma az első szabad. Akkor kedden a repülőn éreztem már az orrdugulást és a torokkrákogást, melegem is volt, aztán kitört. Azt hiszem, hoztam ide egy jó kis magyarmadár-vírust, influ ez, bizony. A megfázásra gondoltam először, de mint később kiderült, a lakótársaimon is sorban végigment a dög, a kollégáim fele szintén beteg. Ezért aztán eszem a kivit, a magyar vitamint és a nyálkaoldót, meg dolgozom túlórában a tápos angolok helyett. Két pulóverrel az egyenruha alatt. A szokásos őszi/tavaszi vírustámadás szokásos hét napja helyett már a tizediken vagyok, viszont már egészen jól. Pár nap még a trüttyögés vége, aztán erősen mehetek bele az esőbe, megint.
Volt itt egy klassz kis októbereleje, meleg, napfény meg a minden, csodálkoztam is, hogy milyen jó. Két napja viszont beütött az egyenszürke. Erről azt mondják a kollégák, hogy angol ősz és angol tél. Tehát áprilisig ez lesz. Kezdem érteni, miért isznak az itteniek.
Arra gondoltam, hogy ha összekötöm az esőt a kádban fetrengéssel és a teáscsészényi ivással, teát persze tejjel, akkor talán átvészelhető lesz az évszak. Amúgy meg az itt kapható gyapjú pulóverek és felsőruházati melegségek miatt egészen jó a közérzetem. Az esőkabátom kopik csak.
Műszaki problémákról.
Sokszor alig van net este otthon, a lakótársak túlméretezett filmletöltési háborúja miatt, ehh, minek ez, nem tudom. Kihoztam magammal a filmgyűjteményem felét, a kézitáskám korlátlan súlyára való tekintettel repültem vele, aztán meg görnyedtem a Gatwick-Croydon távon, viszont végre van tartalom a filmekben, csak legyen idő nézni is. A számítógépem, az ősöreg laptopom energiabeviteli csatlakozó pontja kissé megtérdelt, a cédéíró is akadozik, de az energiaválságra való tekintettel tegnap csütörtököt mondtam és elszaladtam venni egy másik gépet.
Legalább volt értelme ennek a 55 órás munkahétnek.
Acer Aspire One netbook megy most, hamarosan tartok egy op.rendszer gyalulást, aztán már minden békességesen mehet a régi medrében tovább.
A felgyűlt élményanyaggal is kezdenem kell valamit. Főleg, hogy Madárandi is megérkezett vissza, kezdünk a csavargyárban ismét, tehát lesz fotó, fotó, fotó… A nyelvvel is haladok. Indián örömtánc majd egy másik bejegyzésben.

Magyarországi élmények

A szeptember eleje hozzátartozik ehhez az egy héthez, amelyet otthon-otthon töltöttem. Az augusztus huszadikai este, a repjegy-foglalás (londonimagyarul repjegybookolás) után volt egy kis szünet, pihenés, mondván az a huszonkettedikei repülés még olyan messze van!
Kicsivel később megérkezett a kétheti fizetés, jött vele a felismerés, hát már csak egy fizu lesz az elutazásig, talán tényleg el kellene kezdeni a szuvenírek és ajándékok begyűjtését. Eme tevékenység amúgy is idejekorai cetlizést vagy elgondolkodást takar, a kevés szabadnapok egyikén városlátogató soppingolást kell tartani, néha még műszak előtti/utáni boltozást is, no meg a beleférek-e a böröndbe jelszó folyamatos ismételgetését.
Hosszú idő óta először nem kellett kapkodni, minden sikerült jó pár nappal indulás előtt. Talán még egyszer meg tudom ezt ismételni, mondjuk idén nem lesz nagy karácsony..
Tizenpáradika után eljött az, hogy majdnem minden nap dolgoztam, előre spájzoltam a pénzt. Erről több szó nem is kell.
Közben volt egy egészen kellemes dolog, munkaértékeléseket osztogattak az étteremben, az a szabály, hogy fél évente kell adni ilyet mindenkinek. Meglepődtem, mert itt képesek voltak komolyan venni az értékelés, japersze elsőnek írni nem nehéz, a következőkben talán már nehezebb lesz újat mondani rólam. Hehe, ez tipikus magyar hozzállás volt részemről. A meglepetés tárgya viszont az, amit írtak. A ‘hard worker’ nem újdonság, de az, hogy ‘extremely reliable’ – na ez az volt. Illetve a mai napig meg tudok hökkenni a szókapcsolaton.
Ezzel a lendület-zsírozással sikerült átvészelni az amúgy egyre nehezebb napokat, fáradt is voltam, a lábfájás nem jó, és már nagyon kivánkoztam olyan helyre, ahol tudok beszélni és mindenki érti!
*
Indulás előtti hétvége: a táskarámolás fejben, lista-ellenőrzés, mindenkinek betettem-e a cuccát, mit hozok listát is összeszedtem, sunyi alvások a kanapé sarkában és máris itt a hétfő… Ezt a hétfőt még egy extra munkanappal fejeltem meg, kellett menni, hát mentem, 30 font volt. Éjfélkor értem haza, gyorsan kimostam még az egyenruhát, magamra raktam a másnapi gúnyát, hátizsákot levonszoltam a földszintre, cipő kifényesítve, kistáska töltve, két óra alvás…
Négykor felkunkorodtam az ágyból, gyorsan kávé, magamra húztam a trombóziszoknit, ruhákat, utolsó csekkolás és aztán irány a szomszét vasútállomás. Thornton Heath – London Victoria – EasyBus – London Luton repülőtér. A tervezett menetrendben voltak azért ráhagyás félórák-órák, kellett is. Mekis reggeli még utoljára, angol módra. Ingyenkávé, rendben.
A Luton reptér egy unalmas szürke hangár, legalábbis ezt látni kívülről és az alsó szinten is. Andi bevásárolt csokis muffinokból, később kiderült, nem volt ez rossz döntés. A repülőn extrán finom volt és jól is esett.
A check-in és a boarding között kaptunk extra fél órát késés miatt, úgyhogy szétsoppingoltuk a szemünket a tranzitban – ferrari kocsi, szuveníres, könyvesbolt és márkás napszemüvegek között, amit végül vettünk, az egy croissant volt és némi apró csecsebecse és angol mafkó.
A repülés külön szám!
És amikor már befordult a gép Magyarország fölé, az külön vicces volt, mert elkezdett rázni a gép, mintha a krumpliföldek az égig érnének… persze tudom a turbulenciát meg a dunafölöttmindigszél-vant.
Kiszállunk, ezer fok és még a napfénynek is forróbb színe lett! Lassú makett-felhőbodrok az égen és csak két kanyarig közlekedtek rossz helyen az autók…
Aztán az első este mindjárt megkívántam a zsíros kenyeret szőlővel. Íze és illata és az otthonsága miatt.

Az októberi telihold döbbentett rá

hogy itt mindenki masszívan hibbant. Szerda délutántól folyamatosan dolgozom (a nagy szabadságolás ugye itt úgy megy, hogy amíg nem dolgozol, ne is egyél, fizu nyista), a vendégek az étteremben egyre furábbak.
Vagy én tudok egyre jobban angolul és az ő tipikus humoruk egyre jobban villan – nincs határozott tudományom e téren, de hogy egy sor elmebeteg-vicces dolog történik, én meg mint a fakutya.
Két napja, sőt, már három! azon röhögök, ahogy a Sárga lesrilankázza az egyik kolléganőt, aki egyébként Shrikala. Viszont indiai születésű a csaj, minden hinduság látszik rajta, járás közben műteni lehetne és még csoszog is, habár penge a feje, csak kissé sokat beszél és fontoskodik. És azt le se tudom írni, milyen egy kínai angolja, amikor éppen nem kutyaugatást utánoz, hanem viccel. Szólval Srilanka most idecsöppent a bandába, mindenki csipkelődik vele és én is teli szájjal vihogok az új becenevén, naná, most már nem engem szívatnak. Azt hiszem, nem etikus ez, de annyira jól esik, hogy már kikerültem az alanyok közül, hogy gátlástalanul röhögök. Semmi lelkiismeret és az ő furkálása is off.
Ráadásul.
Ahogy itthon nálunk a nagyon szegénység jelzője a banglades, úgy az indiai lakosok között, akik londoni bevándorlóként élnek, ugyanilyen lesajnáló a Sri Lanka név. Hát ez új volt és még egy strigula a működő rasszizmus mellé.
Teljesenmás.
Tegnap este, amint kocogok hazafelé azzal a fáradt pingvin járásommal és még a talpam is fájt (fight volt, na), találkoztam egy villogó szem tulajdonosával, amint az éppen az angol alacsony kerítésen elhagyott félig üres pizzásdobozból húzta ki a maradékot. Őkelme róka volt. Ráadásul még vagy tíz percig azon gondolkodtam, hogy hívják ezt a dögöt angolul. És sehogyse jutott eszembe, pedig már a vakondnál tartottam, ‘aki’ gopher. Hazaértem, köszönés után rögtön hogyhíjjákarókátangolul, fox vagy mire is gondolsz, ánem-arraafolyékonyra-csakazállatnevekell….
Ma este már kettőt láttam, amint kedélyesen fosztogatják szaladgálás közben a kukákat. Érdekes, most tudatosul, hogy kóbor macskát egyet sem láttam errefelé. Ravaszdiból annál többet. A kertünkben a rókalyuk még a műholdról is látszik.
Jamég.
A masszív hibbantságról a folyományok. Az étteremvezető a legnagyobb forgalom idején egy összecsavart mosogatóronggyal hajkurássza a legyeket a kasszák körül. Eredeti angol csávó. Ugyanő a Facebook-on vicsorító vigyorral szerepel. Másik angol csávó: háromnegyedes ujjahosszú szövetkabát, alatta kockás ing, szűk fekete farmer, amely boka fölött úgy öt centivel hirtelen befejeződik, felfelé kunkorodó orrú cipő, elég alaposan koptatva orrától a sarkáig – megszólal és értelmes angolt használ (belvárosit), majd befejezi a kajarendelést és előhúz egy teletubbis bukszát, amiből fizet…
A rókát majdnem sikerült lefényképezni, legközelebb résebben leszek.

Magyar voltam és turista

Keddtől keddig Magyarország – most itt vagyok megint Ködföldön és úgy tűnik, mintha csak álmodtam volna egy pörgőset, élményeset. A kajákra határozottan emlékszem, az emberekre csak egy darabig, illetve villanásszerűen, sok volt a kétóránkénti mással találkozás, rendeltem mint a doktorbubó, na januárban máshogy lesz…

Becsüljétek meg a zsíros kenyeret, magyarok!

Piros szőlővel. Itthon vagyok. Jó.