English escapade

december 29, 2008 § 1 hozzászólás

boyd_armadillo

Lorimer swiftly gulped two glasses of wine at the bar, inhaled and exhaled deeply a few times, before heading back towards Dymphna and his colleagues. He saw Hogg across the room pointing him out to a fleshy-looking man in a hand-made pin-stripe suit with a pink tie. The man began to make his way towards him and Lorimer felt his throat tighten suddenly – What now? Police? No, surely not is bespoke tailoring? – and he ducked his head to suck at some of his wine as the fellow approached, smiling a thin, insincere smile. The face was puffy, strangely weather-beaten with the roseate, burny glow of burst capillaries around the cheeks and nostrils. Small, bright, unfriendly eyes. Closer to he saw that the man was really not that old after all, not much older than he was, he just seemed older. The motif on the man’s pink tie, he noticed, was of tiny yellow teddy bears.
‘Lorimer Black?’ the man said, raising his deep voice, a lazy patrician drawl, to compete with the babble around them. Lorimer noticed that his lips barely moved, he spoke through his teeth, line an inept ventriloquist.
‘Yes.’
‘Stalk hilly virgin.’ His mouth had opened a slit and these sounds had issued forth. These were the words Lorimer aurally registered. He proffered a hand. Lorimer juggled glasses, slopped wine, managed a brisk, damp shake.
‘What?’
The man looked at him fixedly and the insincere smile grew marginally wider,  marginally more insincere. He spoke again.
‘Thought we’ll heave the gin.’
Lorimer paused for the briefest of moments. ‘Excuse me. What exactly do you mean?’
‘Torn, we”ll lever chain.’
‘Look, I don’t know what -‘
‘TALK, OR WE”LL LEAVE HER, JANE.’
‘Jane who, for God’s sake?’
The man looked about him in angry incredulity. Lorimer heard him say – this time quite distinctly – ‘Jesus fucking Christ.’ He fished in his pocket and produced a business card which he offered to Lorimer. It read: Torquil Helvoir-Jayne, Executive Director, Fortress Sure PLC.
‘Tor-quil-hell-voyre-jayne’ Lorimer read out loud, as if barely literate, realizing. ‘I’m so sorry, the ambient noise, I couldn’t -‘
‘It’s pronounced “heever”, ‘ the man said contemptuously. ‘Not “hellvoyre”. Heever.’
‘Ah. I get it now. Torquil Helvoir-Jayne. Very pleased to -‘
‘I’m your new director.’

/William Boyd – Armadillo/

Reklámok

Rátalálós idézet a kisfüzetből

december 21, 2008 § Hozzászólás

“Általában nem mondjuk azt, hogy valamiféle döntés kipattan belőlünk, az emberek féltve őrzik az egysaramago_mindenegyesnevéniségüket, még ha jellegtelen is, és az emberi tartásukat, bármilyen kevés is, ezért inkább azt tudatják velünk, hogy elgondolkodtak, mielőtt az utolsó lépést megtették volna, számot vetettek az előnyökkel és a hátrányokkal, mérlegelték az eshetőségeket és a választási lehetőségeket, és intenzív szellemi munka eredményeképpen végül döntöttek. Meg kell hogy mondjuk, a dolgok soha nem így történnek.”

*
“Hogy jövünk mi ahhoz, hogy a fejleményekről beszéljünk, amikor a fejlemények felénk haladó végtelen sorából mindig csak az elsőt láthatjuk, Ez azt jelenti, hogy még történhet valami, Nem valami, minden, Nem értem, Csak azért nem figyelünk föl arra, hogy ami velünk történik, mindig érintetlenül hagyja azt, ami még megtörténhet velünk, mert önmagunkba zárkózva élünk, Ez azt jelenti, hogy állandóan újrateremtődik az, ami megtörténhet velünk, Nem csak újrateremtődik, hanem meg is sokszorozódik, elég, ha két egymás után következő napot összehasonlítunk, Soha nem gondoltam volna, hogy ez így van, Olyan dolgok ezek, amelyeket csak a megkeseredett emberek ismernek.”

/José Saramago – Minden egyes név/

Füzetből

március 23, 2008 § 2 hozzászólás

2008. március 22. Nagyszombat.

Kókuszreszelék-illat, rumaroma, tejeskávé, zsíros radír, egy fél doboz cigaretta, három gyújtó, süteménysarkak és naplemente-maradék van a konyhaasztalon, mellette a fotelban belegyűrt kispárna és a lábtartó széken egy tegnapi zokni. Fáradt szombat van minden vonalon, a tévében álmos sikoltozás, valami űrfilm orrokból kinőtt polipokkal, nézhetetlen a történet a közepétől, nem fogadott telefonhívások a mobilokban, a vasaló talpán megcsillanó lámpafény és az ébresztőórán növekvő por. Otthoni helyzet. Van egy adag várakozó mosás, tele a zsák.Nagy holnapi tervek vannak, vonat, táska, friss levegő és házi főtt pirostojás. Mind ott lesznek azon a szépen terített ünnepi asztalon, talán. Hangzavar és zsibvásár és felhők a zöld kert fölött és kutyaugatás. Aztán jöhet a kölnishétfő a protokollmosolyokkal, vonatozás ismét, tömött táskákkal és kari izomlázzal, aztán a keddvárás és akkor a leltár, hogy ennyi volt. Biztosan lesz majd közben nájlon telefonkérdezés, ma is volt, láttam nyuszisimogatást a szomszédos plázában és sonkaillat járkál a lépcsőházban. Talán sikerül majd aludni egy zavartalan nyolcast, kikapcsoló órákat fantáziálok és közben tologatom a munkahelyi papírokat, táskából ki, asztalon arrébb, hozzáfogni egyre kevesebb kedvem van. A naptárban lapozva semmi újdonság, ugyanígy pereg majd a jövőhét és majd utána a combos április. Semmi változás.Végül eszembe ugrik: Nagypéntek nélkül nincsen feltámadás. Nagyapám szokta volt, és már tudom, hogy igaza volt.

Lecke kezdő íróknak

december 1, 2007 § Hozzászólás

vonnegut hazatlanember “Első szabály: Ne használjunk pontosvesszőt! A pontosvesszők transzvesztita hermafroditák, amik az égvilágon semmit nem jelentenek. Mindössze azt jelzik, hogy leírójuk járt egyetemre.

Időközben rájöttem, hogy vannak, akik nem tudják eldönteni, hogy komolyan beszélek-e vagy nem. Úgyhogy innentől kezdve szólni fogok, amikor viccelek.

Például: lépjenek be a Nemzeti Gárdába vagy a tengerészgyalogsághoz, és hirdessék a demokráciát. Csak vicceltem.

Meg fog támadni minket az al-Kaida. Akinek van zászlója, az lengesse. Ez mindig elijeszti őket. Csak vicceltem.

Ha komolyan meg akarja bántani a szüleit, de nincs mersze melegnek lenni, a legkevesebb, amit megtehet, hogy művészeti pályára lép. Nem viccelek. Művészetből nem lehet megélni. A művészettel csak elviselhetőbbé lehet tenni az életet. A művészet, akármilyen jól vagy rosszul csinálja valaki, a lelket táplálja, az Isten szerelmére! Énekeljünk a tus alatt! Táncoljunk a rádió mellett! Meséljünk történeteket. Írjunk verset, akár rossz verset is a barátainknak. Csináljuk olyan jól, amilyen jól csak tudjuk. Csodálatos jutalomban lesz részünk. Alkotni fogunk valamit.”

/Kurt Vonnegut – A hazátlan ember/

Úton

október 28, 2007 § Hozzászólás

Úton

2007.10.27.

Végre vonaton. A szokásos tereptúrát csináltam végig induláskor, Keleti, lépcső fel, le, a leglassabban haladó sor kiválasztása a pénztárnál, nagyhátizsákból kilógó sárkányrepülővel elakadás (a telefonfülkének álcázott fejbeszélő nyilvános búrában), három darab kéregetőre bután nézéssel és végül a megfelelően koszos vonathoz nyomakodással. Nemzetközi gyors keletről nyugatra, Odüsszeusz sebességével megyünk majd pofátlan árú helyjeggyel. Zenekütyü a fülemben, újságosnál a legvastagabbat, füstöskocsi kikerese és helyfoglalás. Teregetés, táskák le, föl, ölbe és gyűlnek közben az útitársak. Egy Blikk, egy Best, egy főiskolai jegyzet, egy nemereistvános sci-fi és az én ÉS-em jött össze a kupéban.

Megrándul a szerelvény és huss, máris zötyögünk.

Nagyújságot lapozom, fogynak a kritikák, szigorúan a pletykás hátulról állok neki. Amikor. Bicske – hangosbeszélnek odakint, odabent a szemsarokból pislogás van. Állomás. Szív Ernőhöz értem a tárcarovatnál. Tárcából jegyellenőrzés akasztott meg, kalauzáltak minket gyorsan, de innentől nincsen más megállás, kitört a röhögés. Azazhogy belekezdtem az ‘Az októberi beszéd‘ című gyönyörűségbe. És folyamatosan röhögtem Tatáig, Komáromnál még egy-két felnyihogás maradt, félhalk felcsuklás, csakis az illendőség kedvéért, hát dehogyis zavarom útitársaimat, már amúgy is belefáradtak a furcsánnézésbe.

Komáromnál ért oda a lejátszóm az egyik mostani kedvenc hangulatjavítómhoz, az Arizona Dreams film egyik betétdalához, ami a halról, melynek egyik oldalán van a szeme, a repülés vágyáról és az álmodozás bátorságáról szól. Nálam most éppen lengyel nyelven, amelyen amúgy egy kukkot se. Platna milosc. Rém muris, bármikor vigyorgásra fakadok, most meg szemmel is, füllel is a kényszer, nem állhatok ellent.

És kitört. Mint a forrás, félhangos kuncogás bugyogott. Levegő után kapkodva, komoly arcot kényszerítve próbálom túlélni, de nem megy és hát nem is kell.

Inkább a folyosóra húzódom ki ablakon kibámulásra. Gyönyörű ezerszínű ősz van, a Vértes is gyönyörű, miért is állok itt ebben a száguldó vasketrecben, miért nem túrabakancsban odakint? Nem tudom. Majd ha megáll. Majd otthon. Majd megfordulok.

Csakhogy elfogyott az újság. Még egyszer nem merem. Majd otthon. Meg itt a füzetben, hogy megmaradjon.

Balatonfüreden nyaralás

augusztus 15, 2005 § Hozzászólás

Fura ez a csönd. Megszokott pesti zajokat várok, ahol minden percben minimum három autó elmegy a ház előtt, ahol mindig mentőautó vijjog, részegek kurjongatnal az utcán, és nem lehet rendesen aludni. Itt nincs ilyen. Lehet hallani a felhők futását az égen, ahogy nőnek a fákon a levelek, a hegytető kutyájának álmos ugatása leér az erkélyre, semmi más zaj nincsen. Esőillat van, lombsusogás, az égen a parti diszkó lézerfénye játszik, nincs semmi más. Élmény ez, lehet, hirtelen jött, de jó. A balatoni napfény borrá nemesedett alakja még itt kering a fejemben, kicsit ringatózóssá teszi az utolsó cigi ereket zsibbasztó hatását, aztán már csak az marad ma estére, hogy elindítsam a semmire se gondolás folyamatát. Csak úgy a semmire. Különben meg hideg van, de ez már egyáltalán nem is érdekes dolog, két hete még borzalom meleg volt, az se tetszett. Most legalább lehet a Semmire gondolni. Annyira tiszta a levegő… külön lehet szagolni a fű illatát, távolról ideér a balatoni iszap szaga, a házból valahonnan még elkóborolt egy rántotta-illatmorzsa, talán hagyma is van benne… mindez otthonossá teszi a nyaralást… egyre jobb a Semmire gondolni :-) különben amúgy elég nehéz  is, millió más kis egyéb-gondolat előkerül, az elmúlt napokról, az elfelejtett vágyakról, a holnapi ebédről, a kikötő hiibiszkuszairól, az otthoniakról… ezek mind elfoglalják a helyet a Semmi elől, nyüzsögnek, és csak mondják a magukét… mára már csak az maradt, hogy elkapjam pár percre a Semmit, és utána jöhet a mosolygós alvás. Végre elkezdődött a nyaralás!

Hol vagyok?

You are currently browsing the MyLittleNotebook category at szalonnacukor.