Muppet Show

január 13, 2012 § Hozzászólás

Teljesen meglepődtem, hogy 98%-ban értettem elsőre, hogy miről dalolnak, jajj, ez most olyan jól esett. Akkor most tolhatom tovább a mérföldkövet, hogy legyen mit elérni legközelebb.  Tegnap volt először olyan, hogy az angol kollégáim rám szóltak, hogy ‘kérdezd ezt még egyszer, helyes nyelvtannal’, naháp, ez is olyan meglepő volt, mert eddig soha de soha de soha nem mondták meg, hogy mit  mondok rosszul és hogyan kellene. Csal szimplán megértették, vagy amikor kiejtésbeli hibám volt, önkéntelenül utánam mondták a jó kiejtéssel, én meg utánuk, így papagájkodtunk. Na de most eljutottunk ahhoz a mérföldkőhöz, hogy már koncentrálnak arra, hogy javítsanak. Fel is tűnt nekik, hogy meglepődtem, aztán gyorsan meg is kellett magyaráznom, hogy miért. Mert hogy eddig ők soha ilyet nem tettek, minden nyaggatásom ellenére sem. Na és mi volt a válasz? Hát hogy ők már a barátaim (!) és értékelik, hogy keményen tanulom az ő nyelvüket és akarják, hogy még jobb legyek. Háát.

Egy éve és két hónapja dolgozom velük. Most jutottunk el oda, hogy barátkozni szeretnének. Eddig csak haverkodás és együttdolgozás volt. Azeszem megáll. Most. És a háttérben meg már ott van, hogy a következő hét után már nem leszek itt. Vagy talán még egy ráadás hét jut…

Persze ha meghívnám őket a lakásomra inni vagy enni őket, akkor még nem jönnének el. De már meghívhatom őket a pubba, hiszen már barátok vagyunk. Ezt mondták, ez van.

A muszlim kollégáim azt csinálják, hogy mindenki bátyám-húgom, két heti ismeretség vagy együttdolgozás után már invitálnak a családhoz enni (ők nem isznak hivatalosan alkoholt) és bemutatnak az egész ott lévő rokonságnak, megy a trakta agyba-főbe. De ők nem barátkoznak, az a státusz csak nagyon szűk körnek van, szinte csak gyerekkori cimboráknak.

A magyarok meg… a fenetuggya. Van egy köztes időszak, pár havi ismeretség kell, de aztán lehet együtt inni, meg inni, meg néha enni is.

Néha úgy meg tudok zavarodni ezek között a kultúrák között. A reflexszerű önkifejezés általában galibát okoz, vagy rosszat szólok, vagy jót akarok és valamiért mégis hülyének néznek. Persze biztosan azért, mert előbb beszélek és aztán kérdezek.

Mindig is tudtam, hogy a kérdező mondatokban van a legtöbb nyelvtani hibám angolból.

Mondjuk magyarul is.

Vége a botsáska focistafeleségek uralmának

június 7, 2011 § Hozzászólás

a zenei piacon és az ángliusföldi slágerlistákon megtörtént a hatalomátvétel. A mai ágybandöglős órákban fedeztem fel a rádióban hallgatott (kötelező mjuzik szól az étteremben, mindig, hangos, belemászik) zenék videós alakját, éljen a youtube, nahát nem kis meglepetéssel és annál nagyobb vigyorgással nyugtáztam, hogy végre eljött a “mi” időnk, a slágereket és a divatot már nem a zörgő csont uralja. Nna, ugye mondtam, szalonnával minden jobb?? (UK Top 40)

Adele 17 országban Number 1.

Vértestvérek

január 18, 2011 § 2 hozzászólás

Azt hiszem, elég szerencsésen rátaláltunk egy olcsó színházjegyeket árusító oldalra az interneten és a hirtelen elhatározásokat most már elég könnyen és viszonylag olcsón kész előadásokra is válthatjuk. Csak elég megmondani, melyik nap érünk rá és last minute már ott is a jegy, 20-25 fontért kaphatunk akár az első sorba is egy helyet.

Amit mára vadásztunk ki, az egy húszéves darab, zenés-humoros előadás, amely komoly drámává fordul át a második részben. Blood Brothers. Komoly kérdéseket ad elénk dalba formázva, no meg sok poén van, de a viccelődés egyáltalán nem veszi el a feldobott kérdések élét. Egy nagyon sokgyermekes egyedülálló anya Liverpoolban ismét terhes lesz, ikrekkel. Házvezetőnőként dolgozik, férj sehol, a behajtók már viszik a gyerekmackókat is. A főnöke egy igazi szőke középosztálybeli nő, minden sztereotípia megvan, csak éppen gyereke nem lehet. Könyörgéssel, zsarolással, pénzzel ráveszi a várandós házvezetőnőjét, hogy adja oda neki a második gyereket az ikrek közül. Az alku megköttetett és a gyerekek cseperednek, külön-külön élve, semmit sem tudván a másikról. Minden szülői tiltás ellenére egyszer csak találkoznak, hét évesek, vérszerződést kötnek, hogy akkor majd barátok lesznek, de úgy, mint a vértestvérek, miután megtudják, hogy egyazon napon születtek. Telik az idő, jönnek a bonyodalmak, elköltözés, iskolai traumák és a szegény fiú családjában a megélhetési bűnözés. Van itt minden, nevetés, ugrándozás, frivol humor, de könnyek is szép számmal. A szünet után jön a szerelem, persze hogy ugyanaz a lány tetszik mindegyik fiúnak.

Azonban nem lehet büntetlenül megúszni semmit, jön a dráma, ki miért felelős és a múlt hogyan befolyásolja a jövőt. Ismét apróbb bonyodalmak, jólét és szegénység egymás mellett és egyszer csak beüt a krach, a munkanélküliség. A vége nem happy end, de könnyfakasztó a záró nóta a sok mindent megválaszoló dallal.

A főszereplők belső gondolatait és vívódásait mind dalokban hallhatjuk, ez nagyon erős része a színdarabnak, mindegyik erős, nehezen felejthető. A két és fél óra alatt alig volt tíz perc összesen, ahol lankadt volna a figyelmem és a két főszereplő és a narrátor hangja tetszett a legjobban. A díszlet az minimalista volt, egy egy fal utalt a szobabelsőkön keresztül arra, hogy éppen melyik családnál járunk, a zenekar a szobák tetején volt a díszletben, ez egészen érdekesen volt megoldva, az erkélyről éppen látni lehetett őket, így aztán unatkozás sehol nem volt, ha sokat beszéltek érthetetlen akcentusban, akkor néztem a szaxofonost vagy a hegedűs lányt.

Azt hiszem, ha egyszer lesz ez magyarul, majd jól megnézem még egyszer, de ha nem, akkor majd angolul, de még egyszer, az biztos.

 

apróságos szösszenet

július 25, 2010 § 1 hozzászólás

ha minden igaz, szerdán tán lesz egy szabadnapom, tizennégy napnyi bohócoskodás után, az utolsó kettőben már másik munkakörben vagyok, remélem erősen, hogy kevésbé fog a talpam elfáradni, ülhetek majd este az irodában a leltárpapír felett. mint régen.
na ja, hogy el ne felejtsem, erősen nosztalgiaszaggal írom fel ide. az első itteni megmozdulásom a számítógépes nyilvántartó rendszerben egy üzletközi árumozgás könyvelése volt. ehhem. mint rég. aztán elszaladtam és lehúztam hat normált, ami négy-kettő volt és négyresajt, Ancsi légyszi ne röhögj hangosan.
illetve ebben az országban se képesek hibátlan névtáblákat gyártani.
nem tudok kellően gyenge teát főzni, hiába rántom ki a filtert gyakorlatilag már forrázás közben a vízből, a kész tea olyan erős, hogy nem tudok tőle aludni. azt hiszem, ideje megszervezni egy Garzon-tea importot.

skót dudásnak kell menni

július 1, 2010 § Hozzászólás

Glastonbury Festival, új kedvencet találtam

június 29, 2010 § Hozzászólás

Erősen remélem, hogy nemcsak Angliában él a link, hanem bárhonnan meghallgatható. Most találkoztam az indavideó filmes oldalával, ígéretes, de bezárkóztak az országba, nálam csak egy nagy fityisz jön be.

Vissza a BBC-hez. Rodrigo y Gabriella.  http://www.bbc.co.uk/glastonbury/2010/artists/rodrigoygabriela/

Nézem, hallgatom a koncertet, majd’ szétveti a flamenco a monitort és a fülest. Képtelenség ülve hallgatni. És ami meglepő, a két zenész még a flamenco előtt heavy metalt nyomott, hát ez is átjön, az energianyalábot érezve nem is rosszul :)

*

A sárga dobozba töltöttem fel mintát, az első két szám az.

*

Egy nappal később.

Kiderült, hogy a BBC ezen videóit Magyarországról nem lehet megtekinteni. Erősen sajnálom. Megpróbálom majd valahogy lementeni, és majd teszek még több nótát a zenedobozba.

Pop India!

május 1, 2010 § Hozzászólás

Kellemes május elseje alkalmából kívánok mindenkinek! Nálunk is felkapcsolták már a nyarat, meleg van, nem kell a pulóver nappal, nagyszerű angol klíma van. Most már esik, azt mondom végre. Az emberek hangulatáról is leszakadt kicsit a nyomás, ma remek táncos-zenés műszakvégét tartottak a kollégáim a pihenőben. Ott az internet egy köz-gépen és a youtube recseg rajta. Annyiféle zenével, ahány náció dolgozik nálunk. Sok, sok, sok, vagy még annál is több.

Úgy adódott, hogy az Afrika-szekció összeült az Isztáni-szekcióval és tanították egymásnak a zenét vagy a táncot. Könnyen ment, mire végeztem az átöltözéssel és eltelt egy zeneszám majdnem fele, a refrént mindkét lány hangosan nyomta.

Olyan mozgalmas és vidám popzenék következnek, amelyektől igencsak nehéz nyugton maradni a fotelban. Legalább belülről egy kis hastánc, titokban, hmm:

Lal Dupatta

Bole Chudiyaan Song (itt van egy német felirattal – a két nyelv eltérő hangzása külön csemege képzeletben)

Kuch Kuch Hota Hai

Elmesélték közben, hogy a legnépszerűbb filmek zenéi ezek, Bollywood legnagyobb popslágerei, otthon náluk ez folyik a kereskedelmi rádiócsapokból. Lesz olyan szerencsém, hogy megnézhetem dvd-ről az eredetiket. Első, második, harmadik hallásra is tetszik, leginkább a vidám dallamaik. Úgy szoktak mulatni, hogy ha tánczene csendül fel, mindenki táncra perdül, férfiak, fiúk, lányok, asszonyok, nagyik és akinek van legalább egy testrésze, amit rázni tud, az rázza. Akinek nincs, az tapsol, ez a minimum.

A fiatal fiúkollégáimon csíptem el azt a tekintetet, amelyet guvadva vetnek a monitorra, amikor az énekes lányok beindítják a csípejüket. Speciális látvány, ha lehetne a monitorral szexelni, hát egyáltalán nem tartom kizártnak azon tekintetek után, hogy.

Továbbá megfigyelhető az amerikai pop hatása, a diszkóritmus beszivárgása, és ha összehasonlítom az ángliusföldi kereskedelmi csaprádiókhoz tartozó klipeket, ugyanazon táncos mozdulatsorokat találok. Azt hiszem, Lady Gaga látványos show-kat csinál, de a szári sokkal szebb. A többi tán ugyanaz.

Hol vagyok?

You are currently browsing the music feeling category at szalonnacukor.