a nyomasztás mestere

január 20, 2014 § 4 hozzászólás

David Lynch és ezt most fényképeken is megnéztük, azt ugyan nem tudtuk meg, hogy ki ölte meg Laura Palmert, de azt igen, hogy Lynch szeme jó a fotókhoz. Redves gyárudvarokból olyan kitűnő nyomasztó fotókat készített, hogy azonnal a mester címet adományoztuk neki.

A Photographers Gallery az egyik olyan hely, ahová rendszeresen visszatérünk fotós barátnémmal és témától függően vagy nagyon lelkesedünk, vagy háborgunk. Most éppen három emelet háborgást és egy emelet lelkesedést kaptunk a négy belépti fontunkért.

Rég volt már, hogy fizettünk itt, de a kiállítás három híres ember neve alatt volt meghirdetve, ebból talán David Lynch neve volt a legkisebbel szedve… William S. Burroughs (a Kerouac haverja az Úton) és Andy Warhol. Négy emelet kiállítótérből az utóbbi kettő elfoglalt hármat, már a bejáratnál is hosszú sor kígyózótt órákon át, tehát a nézősereg elfoglalta a maradék oxigént is. Végül az ötödiken kaptuk azt az élményt, amiért végül is járunk ide, vissza is, ha úgy adódik, legalább félévente. eaton Ez a szép kocka a harmadik emeleti lépcsőfordulóban volt, előtte egy pad és kapsz képeslap méretű kartonkártyát, egy kérdés van rajta: What do you think? Mit gondolsz, megmondom? Rögtön átugrott az agyam egy pont ide nem illő témára, arra, hogy könyvből terápia, de állítólag az lehetséges.
A galéria tömve volt, nyitás után voltunk, még mindenki kíváncsi. Ezt nagyon szeretem itt a londoni emberekben, hogy igazán éhesek az újdonságra, szeretnek kipróbálni dolgokat, sőt sokan kifejezetten várják is, hogy jöjjön már az újdonság. Különben meg majd megölik egymást, ha kiderül, hogy valamelyik hagyomány nincs betartva. Elgondolkodtató keverék ez.
Megnyit a galéria, tömeg van, hosszú cikkek az újságokban (némelyik hosszabb, mint az összes írott anyag, amit a képek mellé adtak), ajánlások, értelmezések. Elolvastam két cikket is, míg kerestem legalább egy letölthető illusztrációt ehhez a feljegyzéshez, végül arra jutottam, hogy a cikkek nélkül ez az egész délután egy hökkenés lett volna csak, meg.
Kihorgászva a bő léből a tartalmas halat, megerősödött az az előítéletem, hogy a művészeti életben is létezik bulvár. Egy híres és jó (vagy jó és már híres) művész, akinek van hatalma a közönség elő kerülő művei felett, az tudja szabályozni az életművét és a minőségen aluli dolgok süllyesztőbe kerülnek. Egy jó híres művész, akinek nincs hatalma már semmi fölött, az pont úgy jár, mint Andy Warhol. A kacatosban talált cipősdobozokból előkerült holmik mennek a falakra és a tátott szájú áhitatosok elé.
Ennek a feljegyzésnek pont úgy nincs értelme, mint A.W. elkattintgatott képeit többnek látni, mint ami.
10835‘People in the Street’ by Andy Warhol (The Andy Warhol Foundation for the Visual Arts; Courtesy FAIF Collection/Gallery focus21) warhol-jerry_2794346b

A detail from Andy Warhol’s ‘Jerry Hall, 1976’ Photo: The Andy Warhol Foundation for the Visual Arts;

Courtesy

Bischofberger Collection wdavid-lynch_2794358cDavid Lynch, Untitled (Lodz), 2000, from his ‘Factory Photographs’ series (Collection of David Lynch)

Reklámok

Egy szelet British Múzeum

január 31, 2012 § Hozzászólás

Vasárnap éppen csak azért tévedtünk be a múzeumszörnybe, mert az utcán csípős hideg volt és már nagyon el kellett menni a kis helységbe. De ha már ott voltunk, egy szűk órával a zárás előtt, azért csak bekukkantottunk olyan részre, ahol még nem jártunk. Vagy gondoltuk, hogy nem jártunk még.

Ami biztos, hogy a középen lévő hengeres építményben nem voltunk, az egy központi olvasóterem névre hallgató nagy szoba. Abban még nem voltunk. Sajnos most sem, mert éppen egy fizetős kiállítást raktak bele, számunkra kétes érdekességgel, amiről viszont  kiderült, hogy talán mégse olyan rossz, mint amilyennek elsőre látszik.Image

Végül aztán felmentünk a legfelső emeletre, onnan készítettem egy picurka látvány-hangulatot fényképben, majd végül a porceláncserepeknél kötöttünk ki, a koreai teremben.

Külön érdekesség, hogy amikor kiraktam ide a BM-os kis képemet, éppen akkor írt valaki egy friss posztot egy elszalasztott BM-látogatásáról és a mellékelt kép nagyon hasonló az enyémhez. Nna, ez az  internet ördöge.

További két hangulatfestő elem, értelmét ne… fogalmam sincs. Csak a látvány.

Boldog Kínai Új Évet!

január 31, 2012 § Hozzászólás

Január 23-án beköszüntött a Sárkány éve. Erre a nagy eseményre való tekintettel vasárnap Londonban minden kínai és kínai-szimpatizáns kitódult a Trafalgar Square környékére és a China Town-ba. Ünnepelni persze és nappali tűzijátékot nézni, köszönteni a jó szerencsét és bevonzani, ahogy a szokások mondják. Nagyon hideg volt, -3 fok a Celsius skálán, itt ez már szibériának számít. De ettünk egy hatalmas tavaszi tekercset, az melegített.

De azért csak kénytelenek voltunk mászkálni, mert ácsorogni rossz volt, fagyott kutya lábbal nem megy a városnézés… A tömeg mögött jártunk már, amikor elkezdődött a durrogtatás és a hivatalos köszöntőkkel a téren a színpadi ceremónia. Kivetítőkről lehetet látni a legtöbbet.
(Egy kicsit sajnálom, hogy alacsony vagyok és hiába álltunk a domb tetején, az kevés volt az angol tömeghez magasságilag. Pont ez a bajom a koncerteken is, hogy. Lapockát bámulok hátraszegett fejjel, és még messze a színpad… nyávogás lezárva, a Sárkány éve akkor hogy lenne szerencsés, ha macska hívja?) A China Town felé kanyarodtunk aztán, de nem kellett sokat menni, máris újabb attrakció, kereszténynek látszó kínaiak invitáltak bennünket misére, egyszerű kínai, mandarin avagy sanghaji nyelvűre, kis kórusuk is volt, gitárszóra énekeltek. Meglepő volt, bár a kereszt jelét nem láttuk, csak a viselkedésük volt olyan, mint a baptista térítőknek. (Bármit el tudok már képzelni a kínaiakról pár hónap helyismeret után meg a takeaway ételkínálatukból is szűröm le a kis előítéleteimet, nna.) Egy sarokkal feljebb, egy szoborral arréb másmilyen látványosság következett.

A fa egy mű-fa,telis-tele pénzeszsáknak tűnő objektumokkal, a fa törzse egy odú volt, ahová és ahonnan szerzeteseknek öltözött férfiak mentek be és jöttek ki, kezükben zsákok és boldog mosollyal dobták ki a tolongó közönségnek. Aki elkapott egyet, az még boldogabb mosollyal dobta fel a zsákját a fára. Ha eltalálta a fát, ujjongás harsant, ha nem, a szerzetes felszedte és kidobta ismét. Ez így ment egy jó darabig, Andi háromszor is szerzett zsákot és lelkesen dobált.

Mentünk tovább. Már a China Town mellett jártunk, amikor az egyik utcából fékeveszett dobolást és csörömpülést hallottunk, követtük hát a hömpölygő tömeget és bele is keveredtünk egy sárkány-menetbe.

Ahogy kiderítettük később az események és a jelen levők elbeszélése alapján, a Sárkány minden olyan üzletbe beköszönt, ahol az ajtón ki volt függesztve egy salátalevél, éktelen dobolás mellett többször is meghajolt a portán és jókívánságokat rázott a tulaj felé, a csörömpöléssel pedig az üzletnek ártó szellemeket űzte el. A gazdasági Sárkány éve is így köszöntött be.


Az összes kép ITT található.

egy rövid és nedves délután Brightonban

október 28, 2011 § Hozzászólás

csak úgy, mert már sirályvisításra volt szükségem és apró homokkal teli szélfújásra. az eső, illetve a drizzle az már csak egy kis ráadás, mert hogy Londonban éppen hétágra sütött, 35 km-re délebbre meg pont nem, ez félúton sikerült realizálnom. a vonatból. egyébként jó volt.





Villámkirándulás Arundelbe

július 26, 2011 § 5 hozzászólás

Sussex megye egy kis városkája Arundel, az Arun folyó partján található, két hatalmas objektum között egy kicsi falucska. A kastély az egyik dombon, a katedrális a másikon és köztük hat utca, ennyi csak földrajzilag. Viszont látványban nagyon hangulatos, angolságos és most nyár lévén roppant zöld.
Londontól úgy egy órányi vonatozásra van a déli tengerparton, távolságban talán annyi, mint Brighton, egy napos időtöltésnek kiváló, miután megszemléztük az összes házat, kastélyt és parkot kacsával, még pubban enni is marad idő, utána jó kis alvás otthon.
Furfangos északi szél fújt, ilyenkor ellenállhatatlan mehetnékem támad mindig, a napokban kaptam hírt Arundel létezéséről, megnéztem hát magamnak egy késő reggeli kávé után. Hamarosan kis kiránduló csapatunk visszatér majd ide, a kastélyba belülről is bemegyünk, anélkül nem ér semmit a város. Erősen emlékeztet a stílusa Windsorra, azt is nagyon szerettük, bár az lényegesen nagyobb városka, meg persze a királynő. Itt csak egy gróf…

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

https://picasaweb.google.com/metaharis9/2011_07_26_Arundel

Olaszország, nyaralás, körút, képek

május 9, 2011 § 3 hozzászólás

A videókat kezdtem el feltölteni, ezek a legnagyobb fájlok, hamarosan jönnek a képek is, a válogatás lesz olyan hosszú idő, mint a kirándulás maga… Volt egy olyan pillanat, amikor azt mondtam magamnak, most már nincs több épület, nincs több szobor, nincs több városrész, elég az újdonságból, ennyi, nincs több hely a fejemben. Pedig a felét már egyszer láttam…

Másodszorra is izgalmas város Róma, nem is csak a város, hanem az egész ország. Változik az utazó, változik az ország, de az esszencia, az még a régi. Biztos vagyok benne, hogy legalább háromezer éve ugyanaz.

Videói ITT.

Képek ITT.

Minden út Rómába vezet, de Rómában hová vezetnek az utak?

május 9, 2011 § 7 hozzászólás

Roppant sűrű volt az elmúlt két hét, gyakorlatilag most, hogy hazaértem az ágyamba, most érzem azt, hogy holnap nem kell tenni semmit, tehát szabadság van. Aztán persze a mosógép közbeszólt, de oda se neki!
A Nagy Királyi Esküvő előtti napon dolgoztam utoljára, épp elég volt letenni a lantot, a ceremónia miatti nagy felhajtás inkább csak kellemetlenségeket okozott, nem nagyon lehetett közlekedni, a boltok nagy része zárva volt, mindenki az utcai partikon mulattatta magát és nézte tévén a belvárosi haccacárét. Szerencsére épp időben ideért hozzám a kiránduló csapatom a város minden más részéből, tehát indulás előtt már csak az alvásidő hiányzott, böröndpakolás és átpakolás, harc a mérleggel, úti csendvicsek és utolsó ellenőrzések, éppencsak hunytunk a kanapé sarkán egy keveset, és máris indult a hajnali három órás busz a reptérre vivő vonathoz. Szóval hát az esküvőről nem tudok semmit, csak a minimál dolgokat, a szuvenírárusok hordáit láttam és a fellobogózott Oxford Street-et, még ezt is vásárlási lázzá alakították…
Az olasz út az elrepüléssel kezdődött, álmos Gatwick Airport, kómás alvás a repülőn és meleg, de felhős Bologna fogadott, majd még jó pár órás vonatozás átszállással a célállomásunkra. A buszunkkal kis napozás és kávézás után… (az olaszok tudnak még valamit a vasúti restikről, vagyis hogy ittasellátókról, mi ott szanaszét kávéztuk az ízlelőbimbóinkat, egy euró a presszókávé tejjel és 1.20 a kapuccsínó), hát találkoztunk végre a buszunkkal, a magyarokkal és begurultunk az Adriai tenger partjára, első olasz szállásunkra és vacsora után mindjárt meg is kezdődött a mászkálás.
Internetmentes hét volt, az első két napon még áldatlan volt a vágyakozás a hálózatért, aztán megszűnt, jött helyette az izgalmas látvány és a hirtelen városnézések sora. És az Elba szigeti hajókirándulás. És egy hatalmas özönvíz Sienában, csontig ázva, de röhögve értük el a menedékbuszt, majd még további hegyek közti kanyargás (Toszkána ó te csodás vidék!) után megtaláltuk Róma lábainál az ágyunkat, következő nap kezdödött az igazi szédület.

A Vatikáni Múzeum után délutánra elfogyott a hely a fejemben, nincs több templomnézés, nincs több szobor, házakat se bírok már látni, semmi turistát, főleg nem  a hordás változatából. Hajszálnyi helyekre befért még az espresso macchiato és ha szembe jött, akkor még egy kis gelato, de tényleg más semmi sem. Péntekre a tömegközlekedési dolgozók sztrájkot hirdettek, ugrott az utolsó napi vonatozásunk, vagy legalábbis jócskán megnehezítette a hazajutást, így aztán azt csináltuk, hogy kimásztunk a tengerpartra és kavicsokat dobáltunk a vízbe, jó sok óráig.

Nagyon leégtem. Van új olasz parfümöm, fél kiló parmezán sajtom, citromlikőröm és vörösborom, kétezerháromszáz fényképem és nagyon jó kedvem. A többieknek még ennél is több élményük volt, már szervezkedünk a következő utunkra.

Fényképek majd később, még a netre való feltöltés is hosszú idő…

Hol vagyok?

You are currently browsing the Holiday or Holy Day category at szalonnacukor.