Az brit étkezésrűl vagy jót…

március 31, 2011 § 2 hozzászólás

A hónap utolsó krajcárjait már megen könyvesboltban költöttem… Most már azt is tudom, hogy ez fertőző, hát.

Az egyik zsákmányolt kötet Artúr vagyok, a brittek királya helyett a britek étkezési kultúrájáról ad áttekintést, a stílusáról meg annyit, hogy maga Michael Moor is írhatta volna. De nem ő írta, hanem egy angol spiné, akinek kissé szarkasztikus vénája van. Viszont és nem mellesleg a tényeken nem változtat.

1 Négyből egy brit háztartásban nincs többé olyan asztal, amelyet körülülve együtt ehetnének.

1 Háromból egy brit azt mondja, hogy azért nem eszik zöldségeket, mert túl sok időt vesz igénybe az elkészítésük.

2003 Ez volt az az év, amikor a statisztikák szerint a britek több készételt fogyasztottak, mint a maradék európaiak összesen.

29 Ennyi egyedi brit étel/termék van, amely védett státuszt élvez az EU-ban, 2005-ös adatok szerint. Olaszországnak 149 van, Franciaországnak 143, Portugáliának 93, Spanyolország 91-gyel büszkélkedhet, Görögörszágban 84 van.

40 A megvásárolt élelmiszer 40%-át nem fogyasztják el Nagy-Britanniában.

69 A britek 69%-a bizonytalan annak megállapításában, melyik élelmiszer egészséges.

20 A brit tévénézők 20%-a érzi ösztönzőnek a főzőműsorok megtekintését arra, hogy önmaga is a konyhában tevékenykedjen.

1 Minden két ételből egyet magányosan/egyedül fogyasztanak el.

50 A brit vásárlók 50%-a azt mondja, őket nem érdekli, hogy honnan jön az élelmiszer.

Tévhitek az étkezéssel kapcsolatban Nagy-Britanniában:

– Étkezni annyit tesz, mint tankolni, nem élvezet. Az élet része úgy, mintha vécére mennénk.

– Az otthoni főzés túl sokáig tart. Sikeres brit ember készételt vásárol helyette.

– Az étel nem fontos. Minden más az életben sokkal jobban számít.

– Az étkezőasztal fölösleges bútor.

– A leglényegesebb információ, hogy tudjuk, az étel mennyibe kerül.

– Nincs olyan, hogy rossz étel. Csak rossz étrend van.

– A brit szupermarketek készletei jó élelmiszerek, nincs szükség máshol vásárolni.

– A mikrohullámú sütő az egyetlen berendezés, melyre szükséged van.

 

Még csak az első fejezetet olvasom, de nagyon megdöbbentett a sok tény, hogy hát a sejtésem mégis igaz, az élelmiszeripar fellegvárában már a fele kaja mesterséges. És az emberek elzombisodtak ettől a tápláléktól. A fejeket a tévé tömi, a hasakat valami gép… Néha olyan érzésem van, mintha az internet virtuális világa itt megelevenedne, minden valószínűtlen és egyáltalán nincsen jó íze sem. Még a napfény se az igazi. A hamburgergyárba járva dolgozni most erősen meg kell változtatnom a múltkor a jólétemről mondott ítéletemet. Azt nem tudom, hogy létezik-e még olyan, hogy erkölcs, ha igen, akkor igazán nagy ellentmondásba ütközünk. Mindenesetre kis lelkiismeret-furdalásom van. Tegnap csipszet ettem csokoládéval, bár mondjuk egy nappal előtte zöldséges batyut sütöttem, amiből se a zöldség, se a tészta nem volt házi gyártás… Időhiány az van a házi kajabarkácsolásra, a hosszabb lélegzetű recepteket még elolvasni is sokszor több napba telik. Ebből a szempontból meg tudom érteni a briteket, a legtöbb irodista itt rabszolga-ízórákat dolgozik, ingázik még kettőt, nem csodálom, hogy ha egy üveg borral és dobozos szendviccsel esnek az ágyba.

A másik szempont meg a millió elviteles kajabolt, készre főzött-sütött ételeket lehet kapni minden sarkon, minden ízben, majd’ minden országból. Este vannak leginkább nyitva, hattól tizenegyig, a legtöbben úgy megy, hogy a fagyasztóból kivesznek valami állati testrészt, belepottyantják az edénybe, sütik-főzik-dobozolják, meg még egy kóla a szatyorba és eredj haza a tévé elé.

A tehetősebbje étterembe megy, ahol, gyanítom, az eljárás hasonló, csak a tálalás dekoratívabb. A sznobok mennek sztárszakácsokhoz, sztárételeket enni, mondjuk ilyet, hogy folyékony nitrogénnel főzött harcsamell-falatkák rángatott osztriga-lekvárral.

Jujj, néha azt érzem, hogy a genetikailag módosított paradicsomból még az ízt is kispórolták, mondván, teljesen fölösleges áralakító tényező. A vásárló úgy is csak azt látja, piros, kerek, tehát saláta és vaktában villázza be a szájába a tíz percre szabott ebédidejében. És ez számít sikeres brit életvitelnek. Este a pubban whiskey. Szombaton széthányjuk a város a buli után, hétfőn savlekötő pasztilla. Welcome to Real Life.

Reklámok

Harry Potter Butterbeer

január 18, 2011 § 1 hozzászólás

A múlt héten végre megjött a 4-es kötet, “éveket” vártam, hogy a posta kikeveredjen a hózavarból, már az elektronikus alakra is ráfanyalodtam, de azt sehogyse tudtam olvasni, fél oldalanként elaludtam rajta. De most végre itt van a papír! A sztori kellemesen elbeszélős, haladunk előre, fogynak a kalandok, növekedik a titokzatosság és közel a halál szele. Még hátra van három kötet.

Ebben a negyedikben már olyannyira lazán járkálnak a szereplők a kocsmába, butterbeer-t inni, hogy már nem tűrtem tovább az ízelképzelést, magam is nekiálltam vajsört kotyvasztani. Eredeti receptem forrása a mugglenet.com volt.

Szinte már természetes, hogy általam – majdnem – ismeretlen összetevőkből állt, először hát fel kellett fedeznem, vajon mit takarnak a nevek. Mi az a cream soda és mi az a butterscotch.

A második lépés a vásárlás, itt adódott kis tanácstalanság, mert az ASDA polcain pont olyat nem találtam, csak vajat. Sima szóda helyett valami gyümölcsízesítésűt kaptam, de erre csak a kibontás után jöttem rá, a csomagoláson csak a rózsaszín dominált és az, hogy vegyes gyümölcsíz. Mindegy volt, beleöntöttem. Butterscotch – első lépésben annyit találtam róla, hogy valamiféle jégkrém-öntet és barna cukor az alapja. Itthon volt még juharszirup, a képekről az állagát hasonlóra tippeltem, zsuppsz hát bele a bögrébe. Meg egy teáskanálnyi vaj, noha a recept csak felet írt.

A szirupot és a vajat buborékos állapotig kell melegíteni, utána nyakon kell önteni a szódával és összekeverni. Sörszerű habja lesz és így is finom.

Később – már letörölgetett szájjal – tovább nyomoztam, a butterscotch “gyártására” találtam egy egészen jó receptet, amely szerint kell hozzá barna cukor, cukorszirup, vaj, vanília, citromlé és tejszín. Hááát. Az én cukorszirupom egy kicsit szimpla volt ehhez képest, de így is hozta a formáját, buborékozott, habzott és ízlett.

Azt nem tudom, hogy cukorszirup vagy konkrétan butterscotch nélkül hogyan lehet ezt Magyarországon megoldani, mert sima szóda az még csak akad otthon, meg persze vaj, a sótlan változata, de hogy biztosan többet kell kotyvasztani, annyi szent.

E fenti “gyártás” összesen két percet vett igénybe, a másfél melegítés miatt.

potterization

december 7, 2010 § 2 hozzászólás

A november 23-án elkezdődött Harry Potter Maraton első mérföldköve letételének eljött az ideje. Végeztem az első résszel.

Alig tudtam letenni a vége felé már, egyáltalán nem is forgattam a szótárt, volt egy nagy rakat szó, amely szépen ki is derült a későbbiekben, ami meg nem, az rekettyebokor. Vagyis nem olyan lényeges.

Elő is ástam a mentett cuccok közül a hangoskönyv változatban meglévő példányt, Stephen Fry felolvasásában, most ezt hallgatom, ismétlésképpen, vagyis hát roppant jól szórakozom még mindig, mert az előadás frenetikus, ráadásképpen persze ezt nehezen értem, de odakötötte a fülemet is a hangszóróhoz.

Egy gyorsat majd olvasok közben magyarul, és aztán semmi sem jöhet közbe, kezdem a második kötetet.

Még mindig fenntartom azt, amit az első oldalak után mondtam, hogy a könyv angolja nagyon élő, a körülöttem élő angolok ezt használják, semmi feka brixtoni szleng, hanem inkább egy utcaszintű bbc-angol. Az írónő stílusa meg olyan kis praktikus, hogy nem igazán írt le egyetlen haszontalan mondatot se, mindenre figyelni kell. Igazi gyerekmese, nekik nem lehet kamuzni…

Azt mondják az Emeletiek (ők vettek rá a maratonra is, nagy rajongók és értenek az ajánláshoz is, tiszta szerencse, hogy ilyen lakótársakkal hozott össze a nagy ángliusföldi véletlen), szóval ők azt mondják, a negyedik kötet környékén kezd bedurvulni a történet, ekkor már közel sem gyerekmese, hiába na, a közönség gyorsan öregszik. És mindezek után én egy cseppet se bánom, hogy most olvasom, először, angolul, sok fontos dolgot félretéve.

Bele a kis füzetbe

november 17, 2010 § 1 hozzászólás

A most olvasott Lénárd Sándor kötetből kihullott mondatok következnek, csak hogy semmiképpen ne felejtsem őket el és különben ha tehetnék mottót mindenhová, tennék belőlük. A kis cédulák mindig elvesznek…

“örülj, ha egy könyv nem lopja az idődet”

“- Csodálom, hogy a fasiszták beengedik ezeket a könyveket.

– Ennyivel jobbak a németeknél. “Diktatur gemildert durch Schlamperei.” (Rendetlenségük enyhíti a diktatúrát.) Ezt mondták egyszer Metternichről is. Itt másról is szó van: a miatt a pár ember miatt, aki angolul és franciául olvas, nem érdemes egy könyvet betiltani. Más, ha fordításról van szó. De még a propagandaminisztérium szitáján is átcsúszik sok minden. Ők úgyis csak az újságolvasónak élnek és dolgoznak. Aki elolvas egy könyvet, érted? ésszel és aggyal  egy igazi, egy valódi könyvet, abból úgysem lesz többé a milcia lelkes tagja.”

“- Igen, minden le van fordítva. Vagyis, minden másodrendű könyvünk, az egypengős regények satöbbi. Ne nyúlj hozzájuk, a legtöbb pocsék fordítás. Babits “Gólyakalifáját” egy követségi gépírókisasszony és egy finánc fordították tönkre. A kiadók rosszul fizetnek, s ezért a fordítók rosszul fordítanak. A fordítók rosszul fordítanak, s ezért a kiadók rosszul fizetnek. Circulus vitiosus, nincs kiút. De a fasizmus nem tűr belföldi irodalmat, amely itteni problémákkal foglalkozna. Itt csak Jancsi-Juliska-történeteket szabad írni vagy dicshimnuszt. Nem csoda, hogy a közönség Zilahyt, Körmendit, Földit és Márait olvas.

– Senki sem tud olyan elegánsan a dolgok mellé beszélni, mint Márai.

– Egy könyve olvasható. De kettőt már nem szabad olvasni tőle.”

 

“L’odeur du monde est changée” (Megváltozott a világ szaga) – mondja Duhamel egy könyvében, melyben egy élet fordulópontjáról beszél. Semmi sem jelzi a változott világot jobban a más illatú levegőnél. Más világba léptem Rómában, ebben a városban, mely a világtörténelem ősi és csendes tanúja.  E világban a Piazza Navona vidéke az eleven múlt, nem halott múlt, mint a Forum. A fűszeres illatú patika e védőrendszer belső köre – kámforszagú rendelője, gőzökkel telített, rendetlen laboratóriuma pedig titkos búvóhelyek.”

 

zsálya, gyömbér, oreganó, roston sül az öreganyó

november 16, 2010 § 5 hozzászólás

Annak örömére, hogy gyarapodtam egy Dave-vel, elolvastam Darvas László és Felvidéki András képes verseskönyvét, a Grotex-et. Hát innen van a címrím, aztán a meséket egyelőre hanyagolom, vagy ha nem, hát kisnyúl. Örülök az asztalnak is, hosszú ideje, több hónapja szemezek már vele, az összes itteni cimbinek van, tehát akkor már nekem is kell, nem utolsó sorban kézben is hazacipelhető. És hát piros. Az asztallap lötyögését majd holnap meggipszelem, már be is állítottam a könyvespolc elé.

Könnyebb is így gépelni, mint ágyból felkönyökölve, nna, annak is megvan a varázsa, de már elég volt a homlokba forduló billentyűzetnek úgy hajnali kettő magasságában.

Az ágyat mostantól olvasásra használom (a másik két dolog után), hoztam magammal hat (ismét eltértem a Szent Elhatározástól, hogy egyet, azazhogy hármat de maximum) könyvet magyarul, amelyekre már szintén régóta fájt a fogam. Illetve többre is fájt, de ennyi jutott és akkor még a legjobban vágyott még nincs is köztük.

Spiró a Fogság után erősen felülreprezentált lett az ángliusföldi könyvvagyonom magyar részlegében. Itt van már a Feleségverseny és a Tavaszi tárlat. És a TóthKrisztina. A másik három meg véletlen, félvéletlen és nemvéletlen okokból került a szatyorba. Máté Angi Mamó-ja karácsonyi ajándék lesz, ez a félvéletlen, mert legelőször nem erre gondoltam, de miután megláttam, azt mondtam, jobb lesz mint terveztem. Csak addig majd lopva kiolvasom… Lénárd Sándor nem véletlen, hanem a legújabb témám miatt jött, ugyanis mostanában szinte mindig olyan könyvet kaparintok elő a net mélyéről vagy az olcsó könyvesboltból, amelyek témája erősen kapcsolódik a bevándorláshoz és a másholélés problémaköréhez. Monica Ali Brick Lane-je, a Kelet az kelet (ez film és most jön a folytatása, jóhír, jóhír!), a Brixton Beach és még pár ilyesmi a második polcomról. Agota Kristof Analfabétája kell még majd, meg a maradék Lénárd az otthoni könyvtárból.

A véletlen kötet meg az október közepi lepedőszaggató főzőbajnok témája, közgazdaságtan, erősen tukmálta, hát jó, ne csak egy határhaszon-elemzési ábra legyen köztünk közös, elolvasom ezt is. Angolul eléggé sokat kell majd szótáraznom, gondoltam, legalább magyarul tudjam, elolvasom. Aztán már elmesélni, hogy olvastam – na ez itt a bökkenő, sehogy se úszom meg a szótárazást. Sebaj, már van asztalom, elfér rajta és akkor ideje is lesz megölni a lustaságomat. És ebook formában meg is van a folytatás is.

Kint esik és fúj

november 12, 2010 § 8 hozzászólás

Igazán ramaty őszvégi idő lett. Ma egész nap zuhogott, amolyan angol módra. Úgy nézett ki, hogy szélfújós reggellel indított a weather, cseppekben jött a víz az égből, igazából fel sem tűnik már az ilyesmi. Párás levegő mindenhol. Délben kisüt a nap, de a kertek alatt már ott jönnek a fekete fellegek. Egyik percről a másikra ideérnek és le is szakad az ég, mintha hóvihar fergetegne, úgy szakad az ég vize. Negyed óra múlva elfogy a víz, kisüt a nap, de csak egy kis csíkban szabad az ég, mert a következő vízhadosztály érkezik. A hőmérséklet nem túl rossz. Délutánra túl vagyunk négy-öt esőn, a hideg is megérkezik. Néha nem esik, hanem csak a szél zúg, néha nem zúg a szél, hanem csak a víz kopog az ablakon, most éjfél előtt meg már két órája rángatja az ajtókat a huzat, dől a lé… és be is kellett durrantani a kályhába, mert fagyott már a fogkefe mozgatás közben is…

Hát akkor most már minden körülmény közrefogott abban, hogy fotelban olvasós estét tartsak, ráadásul még amolyan jóságok is felsorakoztak, amelyek hab a tortán, tehát tételesen:

– csokis keksz frankó fémdobozban illetve ból bele a számba

– tea, hagymás esti vacsora és sajtok

– takaró, puha pizsama (oppsz, évtizedek óta nem hordtam ilyet, de most kell, mert fázik a lábam reggelre) és játékmackó-szőrű zokni

– öt darab magyar nyelvű szép irodalom a böröndből

– esti kellemes bágyadt fáradtság az egész napos papagájkodástól

– gyógysopping munka után (de drága farmer volt, de végre maradéktalanul hibátlan, sötétbarna kord, 16 short a mérete és milliméterre passzol, további következtetéseim mellékszálak, végre van olyan konfekció, amely nem amorf lényeknek szól, valamint az is jóság, hogy a 20-18-16 méretcsökkentő vonalban még mindig van elérhető cél és potenciál)

NA ÉS AKKOR

most itt sírok a félfotel-félágyamban, ölemben a könyv és néha csak simogatom a borítót, mert olyan szöveg jött szembe, hogy szíven talált, ezeken rágódok egy éve és mire majdnem megszülöm a megfogalmazást, jön egy tökéletes és akkor most le se tudok majd feküdni, olvasnom kell és reggel lesz se érdekel, csak a hasonlóságok… nem utolsó sorban Lénárd Sándor szívmelengetően gyönyörűségesen beszél el.

Az sem véletlen, hogy kedvenc kommentelő társaságom már versre fakadt, hmm, kissé szűken írom az infót, de hát nincsenek véletlenek, jók a versek és most ráadásul még a könyvem is válaszol :)

Egyelőre itt vagyok, és új életet kell kezdenem.
Új életet kezdeni! Ki nem határozta még el, hogy új életet kezd? A vasárnap délelőtti prédikáció után szokás új életre buzdulni. Akkor is, ha az orvos kijelenti, hogy ezúttal a vérvizsgálat negatív. Vagy, ha azt mondja, no most meggyógyult, de legközelebb vigyázzon! Vagy, ha valaki elkezd angolul tanulni, vagy leszokik a cigarettáról… De az új élethez – azt ezek tudják a legjobban – más kell: fájdalmasabb operáció. Még egypár év börtön se elég vagy kolostor. Ha új életet akarsz kezdeni, fogd a kis koffert, és menj idegen országba. Pénzt a biztonság okáért ne vigyél, mert előbb-utóbb régi életet veszel rajta: újra megszerzed kedves könyveidet, szeretett kottáidat, levelezel barátaiddal, felépíted a szobádat úgy, ahogy azt szeretted. Lesz íróasztalod s lámpád, mint otthon, azt a tintát használod, azt az orvosságot szeded, az lesz a virágod, amelyet otthon vártál virulni. Szüleid képe lesz a falon, régi naplóid fognak kísérni. Régi életed felszáll a tárgyakból, amelyek kísértek, s hű szolgáid voltak. Elfojtja az új életedet.
Ha új életet akarsz kezdeni, a régit be kell fejezned. Meg kell halnod, fel kell támadnod. Gügyögve kell megtanulnod az új nyelvet s az új szavakkal az új hasonlatokat; új verssorokat kell tudnod, ha idézni akarsz. Meg kell tanulnod, hogy a patikának más szaga van. Más az udvarias szó, mások a tabuk. Mást kell kiáltanod, ha valaki a lábadra lép. Ha éhes vagy, más ételekről álmodsz. Ha pénzt keresel, új számok mondják az értékét.

*

Az egyedüllét szép, de akkor szép, ha – luxus. Ha az embernek sok, érdekes ismerőse van, s egy estére vagy egy hónapra önmagát választja társul. Ha elzárja magát a világtól, hogy annak tarka képét összefogja, hogy érzelmei elsimuljanak. De rossz egy idegen városban senkit sem ismerni: azzal nézni a telefont, hogy az – hacsak téves kapcsolás nem jön – egy kedves szót sem fog adni. Örülök, hogy pár új embert fogok megismerni. Valamit várok – de a valami életünkben majdnem mindig valaki.

Kippleization – Kacatraktár

október 3, 2010 § Hozzászólás

Kippleization

Kipple is useless objects, like junk mail or match folders after you use the last match or gum wrappers or yesterday’s homeopape. When nobody’s around, kipple reproduces itself. For instance, if you go to bed leaving any kipple around your apartment, when you wake up there is twice as much of it. It always gets more and more.

No one can win against kipple, except temporarily and maybe in one spot.

Philip K. Dick, Do Androids Dream of Electric Sheep?

“The paradoxical pun at the core of Blade Runner’s retrofitted machinery is the cannibalizing of old devices to improve upon new ones that were designed as superior models to the very machines on which they now rely to function properly. Replicants are supposed to be impervious to human frailty. A replicant won’t take issue with mining on a dead planet because it lacks the emotional framework that makes humans need companionship and fulfillment. But of course, the replicants aren’t functioning properly; so, Tyrell’s solution is to retrofit them with the exact human shortcomings that they were designed to overcome.”

*

A magyar változatban a kipple a ‘szuvat’ elnevezést kapta, tetszik a mindent elborító kacat definíciója. Nemrégiben jártam egy nagyon olcsó könyvesboltban, ahol 3 font alatt lehet vadonat út dolgokat kapni – ott rögtön magamhoz édesgettem ezt a sci-fit, ma már klasszikust. Hamar belelendültem az olvasásba, félkönnyű szókincsét élvezem, nemrég találtam ezt a jó definíciót a kacatok terjedésére. Nemrég kaptam egy könyvespolcot háromhavi internet-részletért cserébe (ez amolyan házbéli specialitás, én fizetem utalással a netet, a többiek adják havonta az aprót). Az első saját bútordarabom mindjárt otthonosabbá tette a szobámat és a most már mindenfelé tornyosodó olvasnivalók között is szimmetriát vágott egy csapásra.

Manapság azon a dolgon töprengek és végzek brit tudósokhoz hasonló megfigyeléseket, hogy aznap, amikor a szobai rendetlenségi együtthatóm nagyon magas, rossz napom van. Rendrakás után valahogy megjavulnak a dolgok. Bizonyára valami kippleization történik velem, ha nem figyelek oda. Azonban a zoknik még mindig előszeretettel féllábúsodnak, főleg mosás után, erre majd még kéne elmélet újabb. Vagy olvasok tovább…

Hol vagyok?

You are currently browsing the a könyvtár íze category at szalonnacukor.