British Art Show – part 2

február 23, 2011 § 2 hozzászólás

A kortárs brit művészet berkeiben barangolunk borúsan – kint is minden szürke és esik persze – betonteknőben, a második rész következik. A Southbank Centre 1968 óta az egyik legnagyobb közönségellátó hely Nagy-Britanniában, ők ugyan a “világ legnagyobb” jelzőt írják, ám a “világ egyik” jelzővel is bőven megfelelő. Az épületek kivitelezése nagyon beleillik a londoni érába, szürke betonkockák, amelyeken a legtöbb dísz az a zsaluzat mintája a felületeken. Számomra a ridegség egyik állapota ez. Amúgy egyébként esténként olyan pazarul kivilágítják a szivárvány összes színével, hogy tisztára el is lehet felejteni a napközbeni betonságát. Vagy mondhatom úgy is, hogy elveszti a megszilárdult köd állapotát.

No vissza a terembe, ha már kint olyan nyomi az idő…

Az ajtón belépve és néhány métert sétálva mindjárt egy hatalmas tablóhoz értünk, amely előtt aztán aprólékos figyelemmel el is töltöttünk hosszú perceket. Egy barna vízfestmény ceruzarajz előtt álltunk, vagy inkább tusrajz lehet, vagyis mindegy, mert olyan sok apróság és ötlet volt azon a négy (vagy öt-hat?) négyzetméternyi vásznon, hogy talán észre se vettünk mindent.

Charles Avery hatalmas képének címe: Cím nélkül (Onomatopoeia kikötőjének nézete).

A szereplők arcát, testtartását, társas kapcsolatait figyelve a szex, a hedonizmus, a félelem, a szolgaság szavak jutottak eszembe, később a kiállítás katalógusában rábukkantam a kiegészítő magyarázatra, hogy miről is szól vajon az alkotás. Szorosan kapcsolódik valamiféle sziget-elmélethez, mely szerint egy elképzelt sziget ez, névtelen, mert a lakói nem is tudják, hogy sziget, mert nem képesek a határaikat észlelni. Ez az elmélet szoros kapcsolatban áll H. G. Wells Doktor Moreau szigete (1896) regényével és Aldous Huxley A sziget (1962) művével. Egy felfedező érkezik erre a szigetre, azt gondolja, még felfedezetlen földre jutott. És körülnéz, mind a felszínen, mind a föld alatt.

A neten kurkászva a képek után megtaláltam magának az onomatopoeia szónak is a jelentését, a wikipedia szerint különböző események hangjának leírását jelenti, főleg képregényekben használják illusztrációképpen.

Tovább haladva a kiállításon volt betonra kirakott használt autómotor, nagyon modern Éva, aki kinyírta Ádámot a sivatagban a kígyó szeme láttára (szoborcsoport egy üvegkalitkában veszedelmesen minden felé tükröződő égbolttal a tetején), aztán volt egy pad, melynek az egyik felén egy tűz égett, a másik felén egy pucér férfi ült mozdulatlanul, a tüzet bámulva.

Volt egy szobabelső, amely egy 1949-es detroiti  kiállításra rímelve összeszedte, hogy melyek azok a tárgyak, amelyek a mai közönség lakásában előfordulnak mint díszítő elem. Tulajdonképpen a közgiccsről beszéltek a tárgyak. Ikeás rizslámpától a Converse tornacipőig volt ott minden, legfőképpen műanyag, arany festékkel és pinkben.

Konstruktivista kockák egy másik sarokban, vele szemben vastagon piros festékkel leöntött rajzgépek (hatalmas műszakirajz-asztalok), modern festmények, egy ablak függönnyel és kerek lámpával (na ezen sokat töprengtem, míg végül a katalógusban futottam bele a magyarázatba, hogy ez az ablak tulajdonképpen Fassbinder-filmekre való utalás, pff, na ugorgyunk, tanulnivalót ad, ha tovább kíváncsiskodom), voltak megerőszakolt hangszerek és furcsa elektronikus hangeffektek, volt még használt ablakkeretekből megalkotott lakás (makett) és mindenféle használati tárgy ólomból kiöntve. A kiállítás majdnemvégén voltak azok a szobrok, amelyek talán a legtöbb látogatót késztették megállásra, Sarah Lucas  vattával kitömött harisnyái, amelyek emberi testek egymásba gabalyodását mutatták be.

Elvontan, de nem nehezen érthetően :))

Reklámok

Linkgyűjtemény

május 24, 2010 § Hozzászólás

Van itt ez a freeblogos gyűjtemény az Angliába szakadt hazánkfiai és lányai által elkövetett blogokról. Esős évszak, hosszú unalmas esték kitűnő programja a böngészés. Nem utolsó sorban amikor saját magam is belecsúszom egy linkgyűjteménybe, mert link vagyok tanulni, mert itt lógok… na mert holnap kellene csinálnom egy vizsgát a munkahelyi előmenetelhez és az utolsó napra hagyott adathalmaz magolás helyett a netet túrom, na, link.
http://kem.freeblog.hu/categories/Anglia/

*

* Legfrissebb megnéznivaló és meglepetésemre egy magyar blogban találtam az infót – egy intő jel arra, hogy sokat vagyok most hamburgerek között, menni kell többet a nagyvilágba bele és ismét elő kell venni a helyi újságokat. Átadtak tegnap egy új utazási lehetőséget, a földfelettit, azaz olyan vasúti hálózatot,  amelyet úgy kell használni, mint a földalattit. Ez most a déli vonalszakasz miatt közel van hozzám, remélem, sikerül hamarosan kipróbálni és akkor ha majd Kelet-Londonba kell mennem, rövidebb idő alatt odaérek, a kevesebb átszállás is sokkal többet számít.

vicces kör-email szössz – gyűjtemény lesz ebből, akárki meglássa!

május 13, 2010 § 2 hozzászólás

Az izlandi gazdaság utolsó kívánsága:
“Hamvaimat szórják szét Európa felett”

Az a kimondhatatlan nevű vulkán érdekes káoszokat tud okozni akár egyetlen pöffenetével is, nemrég tudtam meg, hogy nagyjából negyven évenként indul be és pár évig elszórakoztatja a környéket. Eyjafjallajökull.

*

most divatos/parlamentáris áthallással:

„…a nemzetközi légi közlekedésben keletkezett káoszt egy világméretű zsidó összeesküvés idézte elő Hamu rabbi vezetésével.”

*

“In the meanwhile, I will enjoy an excellent idea that was inspired by volcanoes: the chocolate lava cake.” /Urban Peanut/

Lunch break

július 13, 2009 § Hozzászólás

Az ötödik terem után szükség volt egy kis kitérőre, talán a muzeum kávézójában hátha jól esik egy kis pihenés? Az ajándék- és emléktárgyak boltja ravaszul elén állt, abszolút a már megismert és megszokott színvonalon hozta a választékát, ceruza-toll-vonalzó-füzet, bögre, kendő, bigyótartó, na persze igényes művészeti kiadványok (az információtartalmára gondolok éppen) és könyvek, pólók, esernyő és táskabiznisz. Minden logóval. A kávézó is a megszokott stílus: háromszor annyi a keksz és az étel, mint máshol, a választék mondhatnám múzeum-standard.

Hát akkor menjünk ki, a környező utcácskákban bizonyára találunk íz-galmasat. Így is lett, alig pár lépés után megláttunk egy thai café táblát és az ajtóban lógó étlap alapján kipróbálásra ítéltük. A fénykép az elénk tálalt ebédről szól, ugye nem angol, tehát ehető, nem is kell már ezt írnom. Cod and rice with sweet chili sauce, na ennek volt egy négy szótagos thai neve, esélytelen fejből idéznem, még olvasni is nehéz volt, viszont az íze! Féltem a chilitől, végül igazán jót tett a halnak, a rizs beszippantotta a szószt és fehér tányérokat hagytunk magunk után. Az előétel kis spenótos tekercsei, nyamm, no ezt valahogy beszerzem majd otthonra is, a chips mint rágcsálnivaló ezennel kivonul a konyhámból. Majonézzel vadított édes csili volt a mártás, erős spenótlevelek a ropogós tésztában, merész de nem rendkívüli párosítás, ideje gondolkodni a vega életmód szép oldaláról. A leves – könnyű zöldséglé és ropogós nagy zöldségek, a húsos táska belül – remek, na itt megvan a név: won ton. Ezt még biztosabbra mondom, hogy újra kóstolni fogom.

A nap egyik (jajj, de hiszen rossz nem is volt egy sem, miket emlegetek én itt össze!) csúcspontja volt a thai ebéd. Este a buszon olvastam a szokásos ingyenpapírt és a reggeli lapom maradékát, a Guardian-ban találtam egy cikkecskét az alábbi honlapról, úgy érzem, érdekes kontraszt. A szerző, Erik Trinidad szerint ‘ igen, a fastfood még mindig rossz neked, de legalább lássuk, jól is kinézhet az egész’, és átformálja éttermi kinézetűre a gyorskajákat. www.fancyfastfood.com Komolyan felhúztam a szemöldökömet, ahogy néztem az átalakítás képeit, nahát, vicces ez, de mégis ad valami pluszt, talán egy hajszálnyi lelkiismeretet elvesz a szervezetbe tömött E anyagoktól, aztán persze azok mennyisége egy cseppet se csökken, visszajön a furdalás. Meg a kérdés is, vajon az éttermi ételek ugyanígy tartalmaznak E-ket? Csak mert jól néz ki… hmm… még nem biztos, hogy 100% természetes alapanyag… na inkább nem gondolkodom, eszem egy almát. Vagy.

Lélegzetelállító film a Földről

június 5, 2009 § Hozzászólás

A nap linkje ITT a Geoportal blogról és most kár, hogy kicsit lemaradtam, de remélem, lesz még ismétlés.

Az blogírásrul – újabb fejezet

január 14, 2009 § Hozzászólás

Egy kellemesen vidám adalékot találtam az blogírás folyamatáról itt egy angol cikkben, a képek pedig a következők:

blogging1 blogging2 blogging3 blogging4 blogging5A karikatúrákat Alex Hughes követte el. Talán a tűpontos angol fordítást lehet mellőzni. Ahogy magamat figyelem mostanában, a fekete szemüveg esélyes lesz, a lapos képernyő ellenére erős a pitymallatig tartó egérnyomkodásra a kényszer. Na holnap majd máshogy lesz, vajákos embert nézek, remélem, sikerrel. Szappan Olsen amúgy is azt mondta, kell találkoznom egy lámával, mert megéri. Hát hogyan mondjam akkor neki erre, hogy Ellen?

Ez jutott esszémbe az blogírásrul

december 28, 2008 § 11 hozzászólás

Kiléptem az utcára, verőfény és hidegcsípés fogadott. Egy szokványos karácsony utáni első kimerészkedés a városba, ez volt az út, célja nem sok, csak némi friss étel beszerzése és némi friss élmény beszerzése volt. Tulajdonképpen mindegy is, egy nagyon szótalan nap után egy hasonló délelőtt volt és közben végeérhetetlen belső monológ.
Egy érdekes kérdés és a rá adható válasz nem hagyott nyugodtan a séta alatt. Van ugye ez a blog-dolog, írni és olvasni magánéletet, gondolatokat, képeket. Miért jó ezt csinálni? Mert hogy jó, az biztos, olvasni mindenféleképpen, írni nagyon változó hangulató, de alapvetően jó.
Mindenki az olvasásnál kezdi, bizonyára véletlenül vagy baráti ajánlásra. A következő pillanat az, amikor egy érdekes bejegyzés után feltámad a kíváncsiság, többet még, mást, mindent akarunk a szerzőtől vagy -ről. Biztosan van olyan, amit ahá-élménynek hívnak, hogy a szerző megfogalmaz egy gondolatot pontúgy, ahogy mi is tennénk, ha kellene. Vagy legalábbis majdnem ugyanúgy és ez az ugyanúgyság akkora öröm.
Következik a további hasonlóság-keresés, egy kicsit ismeretlenül is barátkozás.
Nem kell sok, pár kattintás, és hamarosan kitágul a blog-világ, kedves szerzőnk által ismert, szeretett linkek alapján elénk kerülnek mások is, újabb szerzők, még egy, meg még…
Kialakul ezután egy rutin-eljárás, kiket nézünk meg. A nagyon kedvencek bekerülnek a könyvjelzők közé és egyre gyakrabban megyünk a lapjukra. Jöhet még egy rutinabb rutin, napi az szerintem, amolyan bejárás, netes életünknek afféle indító csésze kávéja, szépen sorra végignézzük a kialakult listánkat.
Arra gondoltam a platánfák alatt lépdelve, hogy ez a folyamat teljesen olyan, mint egy virtuális család vagy egy virtuális Szomszédok. Az a teleregény, az. Kinek-kinek vérmérséklete szerint legyen a meghatározás, család-e vagy szomszédság. Akarunk tudni sok mindent, és ahogy a tele-élet halad, mindig pont a lezáró végső mozzanat előtt szakad meg a mondat, a történet, lesz vége a bejegyzésnek. Kénytelenek vagyunk visszamenni, megtudni a következő eseményt, a holnapot, hogyan is alakul könyvjelzőzött kedvenceink élete.
A mesélőkkel és a szereplőkkel kialakul szimpátia vagy antipátia, de már nincs menekvés, ott a folytatás iránti vágyunk. Komoly médiaszagú emberek vagy pszichológiával foglalkozók meg is alkották a szakkifejezést: sorozatfüggők lettünk.
A szó jó értelmét (mert szerintem több a jó értelme, mint a rossz) véve a blogolvasás egy ilyen sorozatfüggés, megszorozva még egy véletlen tényezővel, nem tudjuk, mikor esedékes a következő bejegyzés. Hihetetlen vágya az embernek, hogy történetekről szerezzen tudomást. Élet-mese hús-vér alakokkal, nagybetűs eseményekkel, melyek ugyan mással történnek meg, de rám is hatással vannak vagy lehetnek. Hogy csinálta, mint történt, mire gondolt – végtelen szabadsága ez a megismerésnek. Mi lett a macskával, milyen volt G-ék töltött káposztája, mi az a film, amely közben elszállt a semmibe két és fél óra, hogyan lett vagy nem lett párjuk, babájuk, kocsijuk, lakásuk és persze a legnépszerűbbek: ki-mi-mikor-hol bosszantott fel, le, mit válaszoltak.
Okosan olvasva millió hasznunk származhat mindezekből a történetekből. Először is ott van a választás lehetősége, a mi saját érdeklődési körünkbe tartozó témákról jön az információ. Nem úgy mint a tévénél, amely elé le kell ülni, kinyitni a szánkat és máris tolják bele a semmit és nincs választásunk, so kill your television. Aztán ha már régről függő, megjelenik a hatalom érzése. Hatalmamban áll ugyanis belépni ezekbe a telenet-regényekbe egy-egy kommentárral és láss csodát, néha az is megtörténik, hogy igazi hatásunk lesz a folyó eseményekre.
Harmadszor pedig olyan jó dolog valahová tartozni, még ha csak úgy is, hogy jogot kapunk a betekintésre. Egyike lettem az akikbelenézhetnek-tábornak.
Szusszanás.
Most már mindenképpen meg kell tárgyaljam azt is, hogy miért és miként születik meg egy blog. Legkönnyebben a tematikus webnaplók jönnek a világra, van egy kedvenc témám, arról van millió mondanivalóm és akkor egyszercsak az olvasóból író lesz, ‘nahát így én is tudnám’ felkiáltás után zutty, kiömlenek a bejegyzések. Jöhet a baráti kör olvasni, hamar lesz beleszóló és véleményező társaság és így tovább, mint egy szakkör vagy egy téma-fórum.
A művészek alkotnak, de meg kell mutatkozniuk, nosza, fotós, írós, verses, rajzolós, filmezős, főzős, kézimunkázós blogok szerkesztődnek, és tessék menni tanulni, szórakozni, inspirálódni hozzájuk, esetleg ha hagyják, beszélgetni is lehet.  Kevés ennél egyszerűbb lehetőség van a kultúra elérésére.
Az ún. énblogok a legutolsó családja a netes naplóknak nevezett képződményeknek. Az újságírók által elkövetett, szponzorált megjelenésű és pénzközeli blogok világa most nem téma, szerintem az netes entertainment és akkora szelet vet, hogy vihar, de legalább viszi előre a blog nevet.
Énblog újra.
Itt aztán mindent lehet. Biztos vagyok benne, hogy blogolvasói indításból születnek, ha ő, akkor én is, hát velem is történnek ilyen/olyan események és igenis én is ki akarom/tudom fejezni magam – megfogalmazódnak a fejben futkározó mondatok kerek egészre, lapra kerülnek, ugyanígy a benyomások, élmények. Lesznek leírt képei a tapasztalásoknak és a terveknek. Nem hiszem, hogy a hagyományos naplóíráshoz lehet hasonlítani, mert ez a változat nyitott, mintegy kötelezi a látogatót a betekintésre. A házi napló az titkos. A netes naplóban – most már akkor legyen macskakörömben – szabad a csapongás, szabad a bigyók gyűjtése, a trécselés, a semmittevés és a semmitmondás is, a lényeg az, hogy ott a lehetőség a nyomhagyásra és az engem-is-lássanak-meg vágyunk kiélésére. A stílus, a mondanivaló majd szépen kialakítja az olvasótábort, a virtuális családot vagy a szomszédságot. Kinek-kinek vérmérséklete szerint. Ha kell, majd beleszólnak vagy éppen nem.
Mindenképpen fontos vágy, hogy legyenek az emlékek dokumentálva, nehogy eltűnjenek, a felejtés nagy rém. A blog erre is kiváló eszköz vagy talán hobbi.
És a nagy titok végre lelepleződhet, nem kell annyit hurcolnunk, küszködnünk vele, a blogforma – kvázi – névtelenségére rá lehet pakolni a terhet, nem vagyunk egyedül. Szerintem ez az énblogok igazi mozgatója, meg a megmondás lehetősége, ha máshogy nem, hát itt aztán áramolhatnak a mondatok. Karinthy után szabadon. Legfeljebb majd később, amikor elvégezte a kimondott szó a dolgát, akkor lehet törölni.
Véget vetek az évvégi locsogásnak, mindjárt itt az új esztendő, sok bejegyzést kell kívánni mindenkinek, meg azt, hogy:
1. Blogdog Új Esztendőt!
2. Boldogulj Esztendőt kívánok!

*

update 2008.12.30.

Első kiegészítés (van még több is, kis cetlikre felírt http-kkel, könyvjelzőzött cikkekkel és papíralapú érdekességekkel, majd előbb-utóbb meg is linkelem őket), no az első kiegészítés egy friss poszt Immacolata billentyűiből.

Második: a napokban kaptam egy iskolai dolgozatot,  blogok_hatasa a cím, témája kapcsolódik.

Harmadik kiegészítés: Pazzo remek válogatása a blogolvasók aktivitásáról. Bikfic pedig megírta a blogírók aktivitását egy szállóigében. Anyu(ha)  összeszedte, milyen típusaink vannak. A Kérdezősblogon motivációkról lehet kommentelni.

Hol vagyok?

You are currently browsing the 80 blog alatt a Föld körül category at szalonnacukor.