emlékek egy tavaly novemberi madridi kalandból

május 28, 2015 § Hozzászólás

madridwebcampicmadridcammap

a jóidővarázslást már elindítottam

május 28, 2015 § Hozzászólás

Kölnhttp://lookr.com/1246619646

ennek a címnek semmi köze

május 28, 2015 § Hozzászólás

avagy miért vannak csak városokról képek a falon

kép2
Tegnap találkoztam a mezővel, ma reggel a várossal, most itt ülök a kertben (London közepe, elöl házak, hátul vasút, gyerekzsivaly a szomszédokban) és macskák hesszelnek fel és alá.
A földes út, a kukorica és a kék ég szinte egy másodperc alatt bekapcsolta a nosztalgiát. Illatok és a meleg szél érzete a bőrömön, az időtlenség pillanata mind előkerült. A következő másodpercben már azt számoltam, milyen régen jártam ott. Honvágynak is mondhatnám, ha arra a kínzó hiányra gondolnék, amely ehhez a szóhoz kapcsolódik úgy általában. Nem mondom, mert arra jöttem rá, hogy a honvágy most úgy létezik számomra, hogy nincs is olyan nagyon messze, csak pár óra, de ez az egész érzés csak itt működik, ahol vagyok. Ha elmozdulok innen, más lesz belőle, otthonlevés, tökéletesen más érzésekkel.
df047549-9691-49e4-a93f-b263103811ec
Ma délelőtt – hogy mi van itt ma, csupa fénykép és csupa gondolkodás! – viszont egy londoni fénykép köszöntött be a böngészőbe, szintén azonnal másodpercnyi kavalkáddal az érzéseimbe. Hogy mennyire jó itt ez, ami van, ami persze most megint tele van kétségekkel és tervtelenséggel, de itt is van még egy de, az, hogy alapvetően azért itt jó.
Aztán a címen gondolkodtam, miként is tájoljam be a témát, amiről írni akarok. Pár próbálkozást ugyan elklimpíroztam a billentyűkön, ennek a címnek végül semmi köze sem lett a honvágyhoz.
Hat év telt már el az átköltözés óta, kicsivel több is már, itt nincsenek kukoricás-kékeges mezők lágy széllel, hanem van turbózöld számtalan esőfajtával, közlekedési zaj és annyi emberbe lehet beleütközni a városban sétálás közben, hogy az már szúnyogból is sok az otthoni horgásztónál.
Feltettem magamnak a kérdést, tudnék-e választani a kettő között, szinte másodperceken belül jön a válasz, nem választok. Nem lehet, mert az egyik helyzet a múlt, ami már megváltoztathatatlan, megismételhetetlen és a nosztalgia sem segítség.
A jelen helyzet (a másik) feldob sok változtatnivalót, kellemetlenséget és közben jóleső szabadságérzést, megmerülést a névtelenségben, korlátlan lehetőségeket, amelyekbe nem kapaszkodom, mint egy korlátba, hanem csak hagyom, hogy történjen.
Olvasom a magyarországi híreket, véleményeket, legtöbbször úgy csukom be a böngészőt, hogy “na ennek aztán semmi értelme és semmi jó sem fog kisülni a végén, de jó, hogy már nem…” – ezt mondom mindig. Aztán nyelvet váltok és böngészem a helyi életet és annak lehetőségeit. Agyrobbantóan más.
A macska – aki nem hozzánk tartozik, csak a szomszédságból jár át hozzánk – most éppen befelé bámul a konyhaajtón, megígértem már neki magyarul, hogy visszafelé simogatom a szőrét, ha be találna menni, de ő angolul morrant vissza, hogy na azt ő majd jobban tudja.
A hétvégén megtartottuk az első bográcsban főzést a kertben, paprikáskrumplival és itteni magyarokkal. Volt a társaságban frissen érkező, pár éve itt harcoló és vén veterán egyáltalán, számos másik országbéli tapasztalatot is hoztak, Amerika, Hollandia, távoli tervként Ausztrália is megtárgyalásra került, valamint Thaiföld mint újabb hely a letelepedésre, valamint egy elkövetkező kölni kiruccanás.
A világ végtelen, Magyarországra bezárkózni nem hasznos, viszont a magyarok mindig mindent jobban tudnak és a pálinkát nem múlja felül a vodka – ezek az érzések kavarogtak a füsttel a parázs felett.
Mire kifogyott az alkohol a szervezetemből, megszületett a felismerés, az előző gondolataim azok, amelyek megszületéséért kellett az elmúltnyócév.
Rájönni, hogy angol sosem leszek, de már magyar sem – a szó szoros értelmében. Hiányzik az itteni közösségi tudat, a legmélyebb nyelvi fordulatokat már nem tudom megtanulni. A hétköznapi élet szervezéséhez már minden elég, ami van, a jövő tervezéséhez is.
A magyar szálak, a magyar közösségi tudat kissé távoli lett, azt vettem észre, már nem tudok úgy gondolkodni, mint az otthoni magyarok, néha még az az affektálósnak mondott pesti tájszólás is furcsa tud lenni. Ennyit a nosztalgiáról.
Nagyon kettős mégis az érzés, amikor arról olvasok, mennyi ember hagyja el az országot és próbálkozik megjavítani az életét máshol, visszakapni a jövőt és megkönnyebbülni a sok siránkozás agysorvasztásától. Túró rudit bárhol lehet kapni, ahol élnek magyarok, ha nagyon akarják. Kolbászból is lehet fonni kerítést, a pálinkával öntözés nagyon segíti a növekedését. Viszont képes ugyanolyan jól, esni egy bangladeshi étteremben felszolgált spenótos curry vagy a mexikói étterem tányérján a fekete babkrém. Akkor mi mégis az, ami magyarrá tesz?
Nem tudom még.
Talán egy hete is van már, hogy beszélgettem egy olasz nővel az interneten és szóba került, hogy ő utálja a franciákat, mert mind olasz akar lenni nagyképűen. Az olaszságot nem lehet utánozni – mondta, majd hozzátette, hogy ő úgy tökéletes, ahogy van.
Kocka szemekkel bámultam a képernyőre. Aztán egy váltás, még egy pálinka, szóba került ugyanis a barátság és a párkapcsolat közötti különbség, melyik a jobb és a tartósabb. Tegnap este habfürdőzés közben olvastam egy orosz szerzőtől egy gyönyörű meghatározást és azt mondtam, na ezzel tudok legtökéletesebben azonosulni.
Ma reggel a londoni fotó, amely az állandó nyüzsgést ábrázolja, a nyughatatlan változást takarja szép fényekkel átszőtt lepelbe. Még mindig nem tudom, hogy mi tesz magyarrá, de a macskára nézve, az itteni felhőkre nézve, az üres kávéscsészébe nézve azt mondom, jó ez így mégis, amíg megvan az útlevelem. Szerzek majd hozzá egy másodikat is, biztos ami biztos alapon, bárki megy bárhová az Európai Unióból politikailag és jövőképileg, azért maradnék a biztosabb oldalon.
Olyan jó lenne összeötvözni a magyar humort az angol arroganciával, az olasz őrültséget az ázsiai vendéglátással, az amerikai lehetetlennemismerést a német megbízhatósággal, majd elvinni ezt az ötvözetet egy csendes barlangba, ahol jó a levegő, a kilátás és van szélessávú internet, valamint nagy rakás hasonszőrű jóember. Hát úgy ennyi.
Majd szombaton elmegyek és lefotózom a kölni dómot, aztán visszatérve folytatom a magyar fejemmel angolul tartandó világjobbítást.
Alapvetően azért mégicsak meglepődtem, a falakon csupa városokat ábrázoló fénykép van itt nálam, nohát, sehol egy vidék… vagy csak lustaság?

Hát még ennél is jobb hogy lehet?

május 26, 2015 § Hozzászólás

Pár hete találkoztam Bentinho videóival az interneten, ez egy különös gyöngyszem, megéri a koncentrált figyelmet –

Tegnap – azaz pünkösd vasárnap – alig két perc alatt sikerült megvalósítani azt, amit az utolsó negyedórában mondott. Feláll a szőr a hátamon, annyira jól sikerült.

Szalonnavallás

május 6, 2015 § Hozzászólás

image

desperately

május 3, 2015 § Hozzászólás

sleep
lehet, ez már a vég kezdete :) kismacskás kép itt… tulajdonképpen tegnap este azt akartam írni, hogy kétségbeesetten vágyom alvásra, sötétben, hosszan, a kötelező korai felkelés nyomása sem lenne a fejem alatt, hát csak úgy ennyi kívánságom lett volna. Már a poszt befejezése előtt sikeresen elkapott az álommanó, szerencsére most nem a klaviatúrába sóhajtott arccal ébredtem, hanem ágyban és párnák közt :) úgy, hogy a hasamra sütött a nap. Jó, nagy kaland, mert keleti ablakból mit is várhatnék mást, naplementét majd máskor.
Még három nap és ismét szabad ember leszek egy átmeneti kis időre. Hosszabb szabadság.
Az elmúlt pár hónapban rengeteg meglepő dolog történt, amelyekről korábban azt se tudtam, hogy léteznek, működnek, avagy hatással vannak.
Gyorsan egy lista, mielőtt kimarad – az elfelejtés réme is itt van, habár sosem volt baj a memóriámmal, de mintha mostanában máshogy működne, mint rég… már van kiscetlis listázgató app a telefonomon is, szép sárgák-pirosak-narancsosak a bejegyzések.

– Szemüveg-csere – az őszi változás nem állt meg, ismét erősnek érzem a kapott lencséket. Akkor fél dioptriát mondott az optikus, most megint számítok hasonló eredményre. Vaksimadár vagyok, fél dioptria is számít, hát még az, ha a könnyített üveg megérkezik! Másfél év Nuskin LifePak és Omega3 bogyók segítségével. Talán gyorsabb lenne a hatás rendszeres életmód mellett, de olyan nekem nem volt, egyelőre még nincs, viszont dolgozom rajta.
– Hátfájás – szörnyű, lassan két éve kínoz, előjön, elmegy, aztán megint, néha már mozdulni se hagy. Egy pont a hátam közepén, a masszázs néha segített. Ennek örömére elővettem ismét a talpmasszázs tudományomat, felfrissítve, kibővítve csatasorba is állítottam.
– A testi nyavalyák listájából már csak a soha-nem-múló köhögés maradt, az orrfújás és a szörcsögés. A munkahelyi klíma kissé drasztikus, ha nem éppen a szél fúj, akkor farkasordító hideg van, ha meg már jó az idő odakint, a konyhai forróság ellen be kell kapcsolni a klímagépet, amely 19 fokos hideg szelet fúj a hátunkra. Hát egy évig bírtam, soha tovább, felmondtam.
– A masszázsolásos ismeretek lassan elárasztanak, itthon a házban már a tantra-masszázs lelökte a reggeli politizálást a kávésbögre mellől, leginkább a különféle praktikák jóféle hatásáról cseverészünk. Ha így megy tovább, hamarosan feladom ellenállásom és elkezdem tanulni ezt is.
– Aromaterápiás olajok – próbálgatás és vastag könyvek olvasása segítségével csináltam egy jó kis keveréket, amely nagyon hatásos volt a téli depresszió ellen, jelentem, idén minden gond nélkül megúsztam, semmi öngyilok-hajlam és befordulás. A következő kísérletem a visszeres láb nyűgjeinek enyhítése lesz.
– Erős haladás a meditálás gyakorlásában. Sokáig az első lépes volt a legnehezebb, az ellazult állapot elérése, most már nagyon megy. A különféle dolgok vizualizálása lesz a következő szint. A húsz éve tanult Agykontroll most elő fog jönni, remélem.
– Részt vettem Hellinger-féle családállításon, ahol megtudtam olyan dolgokat, amelyeket már rég sejtettem, csak nem tudtam. Illetve még azt is, hogy van egy (vagy kettő?) készségem, amelyről nem tudtam, hogy nagyon jól megy nekem és. A nemhasználás nem ment fel a tehetség törvénye alól.
– Access Consciousness energia-mozgató technika – hát ezt nem nagyon tudom magyarul definiálni, csak annyi, hogy két hónapja ismerkedtem meg vele, azóta aktívan használom és nagyon örülök, hogy elmúlasztotta a ködöt az agyamból, valamint számos nagyon jó mellékhatása van, mint például minimális stressz-érzés kemény szituációkban, ahol korábban rutinszerűen beállt a gyomorgörcs.
– Theta Healing – ez a legfrisebb az alternatív gyógyítás témaköréből, amelyet pár hete dobott elém a sors. Az alapszintű tankönyvet olvasom, olyan érzéssel, mintha egy rakétát dobtak volna a fejembe :))
– Majd elfelejtettem, közben szereztem egy Level 2 szintű képesítést Nutrition and Health témában, egy halom hasznos dolgot tanultam itt angolul az egészséges táplálkozásról és a különféle diétákról.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for május, 2015 at szalonnacukor.