szobai város

augusztus 15, 2014 § 2 hozzászólás

image

Vettem egy ragadós grafikát a falra, picit ferdén sikerult feltenni, de nem bánom, a vizuális inger pozitív így is. Sokszor csak úgy nézem a házakat és egy rakás kérdés a fejembe tolul, nem csak a képhez kapcsolódóan, sőt, annál inkább másféle kérdések.

Mostanság amúgy tényleg csak kérdések tolonganak a fejemben, ilyen már nagyon rég volt, sose tudtam jól kérdezni, annyira nem érdekelt a dolog, hogy fel is tegyem őket. Most meg – lehet nem a kép hatása, hanem a megszületett kérdések hatására került elő a kép a boltban, aztán jól megvettem az első ötlet hatására – szóval a kérdések most áradnak és már nem halogathatom sokáig, fel kell tennem őket. Talán akkor megszabadulok sok minden belső feszülségtől, amire már nincs idebent elég hely. Egyébként semmi különös, az élet nagy kérdései tolonganak, mi legyen a jövővel, mi van velem és hol van az a kék madár, mi a fene ragaszt oda egy ponthoz, amitől nehéz a szabadulás, hol vannak a szárnyak és különben is, mi a fene ez az egész :)) na ilyenek, semmi gond, most már van haditervem az idei tél ellen, napfény és napfény és nagyobb társaság, az angol szürke penészes tél ellen fel kell készülni. Tavaly depresszió volt az ára, idén nem fizetek.

Lassan ez a naplószerűség – blog – igazán másról nem is szól, mint a körülvevő időjárásról, a fejemen kívüli és a belső is egyaránt előkerült itt már, nem is csodálom, hogy magam is meguntam, témacsere esedékes. 

Reklámok

mennyire igaz és mennyire jellemzően magyar…

augusztus 6, 2014 § Hozzászólás

Krusovszky Dénes: A kertkapu

mert egyszer csak
ott állsz majd
a kertkapuban te is,
háromszáz évnyi
kóborlás után,
arcodra kövült
port kapargatva,
reszketve, hogy
mi lesz, ha egyáltalán
nem ismernek fel,
és mi lesz akkor,
ha túl hamar,
de rögtön megérted,
hogy minden
percért kár volt,
mert az indulás
és az érkezés
végképp egybehajlik,
ahogy felhangzik
a kérdés, eszel
te rendesen, fiam?

A verset az előbb találtam, véletlenül a szemem elé ugrott, az utolsó sorokban feltett kérdésről azon nyomban az jutott eszembe, csakis Magyarországon hangzik el így… (vagy legalábbis az eddigi életemben csak magyar család szájából hallottam, mondjuk azt nem tudom biztosan, hogy egy latin-amerikai anya tesz-e ilyen megjegyzést, de lehet hogy igen. az első pillanat viszont csak egyszer van és ösztönös).
Azután volt az az eset, hogy ázsiai kollégák rákérdeztek, honnan tudom megállapítani, hogy egy fehér ember brit-e vagy kelet-európai, mindjárt rögtön rávágtam, hogy egyszerű, hiszen kelet-európait nagyon sokat láttam, ismerősek az arcok és a sok fehér között könnyebb felismerni az ismerőset. Vissza is kérdeztem, vajon ők ugyanígy szemvillanásra vágják, ki pakisztáni és ki bangladeshi, na meg indiai városok szerint… persze hogy igennel bólogattak. Hát így megy ez Kelet-Európában is… a megszólalást néha már ki se kell várni.
Az indulási oldalon állok most éppen, vajon háromszáz év lesz-e még, vagy már az utolsó lehetőséget próbálom? Ez utóbbi csak egy költői kérdés a naplómnak.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for augusztus, 2014 at szalonnacukor.