Temze-party

március 30, 2014 § Hozzászólás

image

Egy tavaszi estén Londonban

március 30, 2014 § Hozzászólás

image

nyelvekről való szólás – vasárnapi kerti internetolvasás közben

március 30, 2014 § Hozzászólás

“Filológiai tanulmányaim eredményeképpen meggyőződtem arról, hogy tehetséges ember megtanulhat angolul (kivéve a helyesírást és a kiejtést) harminc óra alatt, franciául harminc nap alatt és németül harminc év alatt. Nyilvánvalónak látszik tehát, hogy ez utóbbi nyelv nyesegetésre és javításokra szorul. Ha úgy marad, ahogy van, akkor szelíden és tiszteletteljesen a holt nyelvek közé kell sorolni, mert csak a holtaknak van elegendő idejük, hogy megtanulják.”

– mondta volt Mark Twain, itt van egy egészen jó hosszú írása, pont egy kávényi idő alatt lehet abszolválni.
Az ángliusok sem jobbak, például a most nagyon divatos selfie-vel kapcsolatban itt jön egy cikk angolul. Az illusztráció meg rajzolva beszél:

03466
Az idézett cikkben – persze csak úgy mellékesen – megtalálható még egy tökéletes példája az Englishness-ségnek, az Angol-ság, amely úgy áthatja a mindennapokat a rendes angol környezetben, hogy végül már csak nevetni lehet rajta. Az angolok persze szoktak is (Eddie Izzard-nak van egy jó kis komédiája a nyelvekről, jut eszembe).

He is a fine scholar, and not just a gentleman but also a gentle man (that is different and rarer)

He seethed quietly inside, he tells me, at the double insult to the English language; but instead of being uncooperative (taking a selfie and handing the phone back to the mystified woman with a picture of himself on the screen), he photographed the woman and her friend, which was evidently what they had wanted. He is a kind and gentle soul.

Erősen tipikus, egy enyhe sóhajtozáson kívül más nem utal az illető úr felháborodására az anyanyelvét ért inzultus kapcsán. Na hát így próbálja meg az ember ellesni a helyes nyelvhasználatot! A visszajelzés az itt egészen udvariatlannak bizonyul, az udvariatlanság pedig még mindig nagyobb véteknek bizonyul, mint például Nyolcadik Henrik fejvételi hobbija. Hát. Mark Twainnal ellentétben, az angolt is a holt nyelvek közé sorolom….

Zsíros biznisz könnyedén

március 29, 2014 § 5 hozzászólás

image

Itt lathato a dániai toportyu-csipsz.

Most nézem csak, hogy a képen alig látható a lényeg, a buborékossá ropogósított falat… könnyű az egész, mint egy darab burgonyaszirom… izé, chips… az íze, az rendben van :) egyébként a lidl áruházlánc egyik polcáról van, nemrég skandináv hetek voltak, ott figyelt az aprócska zacskó a zabkekszek között. még áfonyalekvár is volt. pont a töpörtyű mellett. fura népek a dánok? :)

get the learning bug

március 4, 2014 § Hozzászólás

yeah, got it
vision_logo
tavaly év elején találtam ezt a céget, online képzéseket nyújtanak, általában 12 hét alatt megtanítanak pár alap dolgot, üzleti adminisztrációt, számítástechnikát, egészségügyi tájékoztatást lehet választani, illetve fitneszedzői képesítést is lehet szerezni, na ez utóbbira egyáltalán nem mozdult rá a fantáziám. A megszerezhető bizonyítvány szintje mondjuk eléggé minimális, de nem is azért vágtam bele, hanem mert ingyen van, nem kell iskolába járni és bizony olyan angolul van, ami még később biztos hasznos lesz – ezért aztán márciustól pár éjszakát ezért lógtam a monitoron. Ma a negyediket csinálom éppen, eredetileg az IT-re szerettem volna bejutni, de ott nagy a futás az ingyenes helyekért. Négyszer se sikerült… hát van még egy lehetőség, aztán tényleg nem marad más hátra, mint a fitneszedzés, ha addig se jutok be… végül is nem a tudásanyag számít, mert abban semmi nehézség nincs, hanem a szép szabatos szakkifejezések… na azok! Hasznosak. Az életben.

future_logoKicsit később, az ősszel, találtam még egy egészen új céget, amely szintén online képzésekkel foglalkozik, ám itt egyetemi bemutatkozó kurzusok vannak, természetesen csak a saját időnkkel kell fizetni, és mindezekért négy-hat-nyolc hetes mini-oktatást kapunk, általában nagyon izgalmas témákban, a legújabb siker-tantárgyakból a különféle angol egyetemekről. Az ilyen típusú képzéseket az USA-ban a MIT-en és a Stanford egyetemen indították el pár éve, nagy siker lett belőle, nem véletlen tehát, hogy az ángliusföldi oktatás is lépést akar tartani. A Web Science kurzust csíptem el, mondhatom, roppant érdekes volt és adott némi támpontot az esetleges jövőt illetően. A tervezgetéshez. Meg ahhoz is, hogy bizony az IT világban olyan gyorsan történnek az események, hogy pár éves tudomány már lassan nem lesz piacképes… a MOOC tanfolyamok segítségével azért könnyebb a szintentartás. Komolyan nagyon örülök, hogy ilyen dolgok már vannak az interneten, a korlátlan szabadság érzetét nagyon erősítik. Idő meg majd csak jut rá.
Sőt. briers_CBT
Távgyógyítást is lehet intézni az internetről.
Az egész sztori a nyár végén kezdődött, amikor is roppant sok minden eszkalálódott egy “remek” pillanatba és már majdnem azt mondtam, hogy feladom. Az egész mindenséget. A vakszerencse egy olyan háziorvoshoz irányított, aki annyira lelkesen állt hozzá a gyógyításhoz, hogy azon nyomban bele is szerettem :) az egyik beszélgetésünkkor hozta fel a pszichológus ismerőseit és ajánlott egy érdekes terápiát, CBT néven fut (magyarul kognitív viselkedésterápia) és ha kibírom a roppant hosszú várakozási időt, akkor talán elcsíphetek egy-két órát a szakemberekkel. Hát végül olyan hosszúra nyúlott a várakozás, hogy körbenéztem a neten, mit is kéne addig olvasni és meg is találtam az egész terápia online és ingyenesen elvégezhető részét. A metódus nagyon hasonló a fent említett másik képzésekhez, tananyag, illusztrációk, lépésről-lépésre, interaktivitás és pár oldal olvasnivaló. Egy másik szerencse folytán kézzelfoghatóan a táskámba került 3 fontért az egész (könyvkiárusítás a kedvenc croydoni boltban), mostanában végeztem vele és határozottan napsütést érzek. Most már csak gyakorolni kell :)

Évfordulás, életfordulás – kísérteties hasonlóságokkal

március 3, 2014 § 8 hozzászólás

Március negyedikén este léptem angol földre, ezért aztán most ki fogok bontani valami jó kis italt és leülök, elszívok egy szivart. Így tettem az első diplomám megszerzésekor is, minden alkalommal, amikor – számomra – valami nagyon hihetetlen történt. number5.3
Számvetés is lesz, leginkább magamnak, de közben munka van, és a jövő ismét tervezés alatt…
Legelsőnek az jutott eszembe, hogy megtanultam ez idő alatt angolul beszélni, az, hogy közben folyamatosan hülyeségeket nyomok, az már csak a környezetem bűne :))
A “Ha ezt nekem korábban valaki mondja, hogy öt év múlva…” címke nagyon-nagyon sok dologra rá fog kerülni, nemcsak eseményekre, helyekre, hanem érzésekre is, gondolatokra, amelyeknek aztán kézzelfogható végeredménye lett. Sőt, remélem, kézzelfogható jövője is lesz.
Kultúrsokkal kezdődött, az úttörőtábor hangulatával, amely kitartott úgy három-négy hónapig, az első lakáscsere után az első hazai látogatókig még minden úgy volt, hogy nagy kaland ez az egész, millió újdonsággal és kérdőjellel is egyben. Az első hivatalos és fix munkahellyel, a lassan gyarapodásnak induló fontokkal a bankban, a csavargásokkal a rettenetes nagy városban és a turista top 10 megismerésével el is telt az első év olyan gyorsan, hogy szinte be se tudtam mindet pakolni a bőröndbe, amikor visszalátogattam családnézőbe.

Egy év után sikerült a harmadik lakásban végre úgy letelepedni, hogy azóta is itt esz a penész, volt kisebb kitérő, de állandó lakcímet nem változtattam, csak inkább mászkálási irányt. Lassan érik egy szobafestés…

Nagyon pozitív élményként ért London kulturális élete, már amennyit a nyelvi nehézségek ellenére be bírtunk szippantani belőle. A nyelvi nehézségek leküzdése napi probléma, talán még mindig, persze a formája jócskán megváltozott. A “mit mondott?” szintről – nem teljesen észrevétlenül, de érezhető szintugrásokkal – felmásztunk a “miért is mondta?” magasságba, szóval azt hiszem, a kitűzött cél első fele tehát megvan. Lassan egy éve lesz annak is, hogy belevágtam a második felébe – a helyesen és magas színvonalon való angolul fogalmazásnak – és most lassan ott is ölembe pottyan egy mérföldkő. E kitérő után vissza a kulturális élethez, a legtöbb nagy és híres múzeumot feltérképeztük (a többes szám itt a helyi magyar különítmény társaságát jelenti), némelyikben hazajáró vendégek lettünk, koncertek és kiállítások, valamint egyéb attrakciók mind kipipálva. A közepesen ismert helyekből is sokat meglátogattunk, bár még mindig nem mondhatom, hogy mindent láttunk, sose lesz ez, amúgy mert a város állandóan változik, meg még amúgyabban az érdeklődési körünk is, nem beszélve az anyagi helyzetről.

Az anyagi helyzetről is illik mindjárt számvetést készíteni, ezt kettős céllal teszem, egyrészt magamat figyelmeztetni, hogy messze még az első millió, másrészt azért az elköltött pénz nem volt hiába. A kemény megtakarítás helyett inkább a világjárásra jutott, egy jókora Skóciai körtúra, pár olasz vakáció, magyarországi kalandok és pár emlékezetes koncert van most a listán, ha majd alaposabban áttekintem, lehet az még hosszabb is. Komplett ruhatár-csere (kétszer is), számítógép-csere, három mobiltelefon, tablet, szemüveg, konyhai felszerelések – a gyorsmérleg. Autó nem, annyira nem fontos egyelőre. Utazás országon belül (vonattal és autóval is, London környéke egészen jó ismerősöm már) és két kis fényképezőgép elnyúzásával sokezer fénykép – na egyelőre az anyagiakról ennyit.  Vannak körülöttem olyanok, akiknél többet, másoknál kevesebbet értem el, de hát sok értelme nincsen a hasonlítgatásnak, mert nekem egyelőre ez oké, a többiek meg amúgy is más céllal kezelik a pénzüket. Azért annyit meg kell jegyeznem, hogy holnaptól ismét élő a célkitűzés: még magasabb életszínvonal kell, jövő- és nyugdíjtervezés, valamint az előre nem látható várható kiadások miatt.

A munkahely az egy zsákutca, a váltáson dolgoznom kell még egy kicsit, aztán nagy levegő… a többi megint olyan lesz, mint öt évvel ezelőtt, minden megtörténhet.

Voltak aztán események, amelyek bebizonyították, hogy vannak területek, ahol bizony korlátolt vagyok és le kell vetkőznöm az előző harmincöt év szokásait és gondolkodásmódját, mert sok értelmük nincsen. Élmények, melyek azt mondták utólag, hogy mennyire nem számít a magyar gyökér, olyan helyzetek is adódtak, ahol bizony számítottak, meg még az is bebizonyosodott, hogy van pár dolog, amelyben még jobb is vagyok, mint korábban képzeltem. Önismeretből egy jeggyel jobbat abszolváltam, hiába, ez a helyzet egész embert kívánt és kíván még mindig, szokásomtól eltérően, jelen kell lennem minden percben ebben az életben.

Jó pár ember megfordult és megfordul az ángliusföldi napjaimban, voltak akik hozzátettek az élményekhez, voltak akik persze elvettek, de sokat tanultam ezen a területen is. Könnyebben felismerem az idővesztegetőket és a szívfájdalmakat, arra is rá kellett jönnöm, hogy megváltoztak a prioritások is, a biztonság kérdésére is máshogy válaszolok most már. Ígéretes kezdést látok, évtizedekre.

Mi van még, hát nem is tudom, tanulmányok, tervek, véletlen események, kertben róka és mókus, a teát már visszavonhatatlanul tejjel iszom, keverem az angol szavakat a magyar mondatokba (igen, a londoni magyar nyelv lassan egy külön dialektus lesz, ahogy látom a kivándorlási tendenciákat) és otthon majd ezért szóljatok rám… a globális multikulti leginkább a konyhában ért utol, azért majd még tervezem, hogy a konyhán kívül is legyen tapasztalatom, kívánom, hogy inkább európaibb emberekkel legyek körülvéve, mint keleti arcokkal… volt egy olimpia, gyerekkori álom teljesülve, láttam a stonehengei köveket, cimborám lett a cider, még apróságokat tudnék sorolni, na de előbb inkább felrakom a tapétacsíkot a falra és kidobok pár régi dolgot.

Itt az idő, hogy célegyenesbe fordítsam a brit passzport kérdését, egy végleges döntéssel, igen vagy nem és ha igen mikor, ha nem, akkor mi legyen aztán. Kívánom magamnak, hogy a következő kerek évfordulóra kovácsoljak újabb terveket, és végül majd azt mondhassam, hogy megint annyi minden történt, hogy el se tudtam ezt képzelni.

*

A kísérteties hasonlóság az arra vonatkozik, hogy az elmúttötév alatt rengeteg olyan helyzet adódott, amely egyszer már megtörtént korábban és belülről sikítva fedeztem fel utólag, hogy már megint megtörtént és be is állt a félelem a gyomromba, hogy akkor most másodjára vajon hogyan oldottam meg, ugyanúgy, vagy jobban? Azt hiszem, ezt hívják a nagyonkeletiek karmának.

Mastering the Art of… francia (?) konyha

március 3, 2014 § Hozzászólás

A 2013-as év a kívánságnak megfelelően nagyon csendben és zajtalanul múlt el, le is zárt pár dolgot, amit már nagyon le kellett. Az új esztendő hozott aztán rengeteg változást, ahhoz képest, hogy jó pár korábbi január olyan szürke volt, hogy már az emlékezetem pora sem látszik tőle, ez a január emlékezetes marad. Főleg azokról az éjszakákról, amelyeken alig aludtam valamit és végül kristályosan megmutatták, hogy van egy határa a mostani életemnek.

A február mindjárt úgy indult, hogy “namostaztán” minden meg fog változni. Az első három nap azzal telt, hogy megtanácskozzuk a házban, mitévő legyek költöztek-e a konyhába, avagy ha elmegy az egyik régi lakótársunk, vajon mi lesz. Az lett, hogy a fiúk feldobtak egy hirdetést a kiadó szobára és vele párhuzamosan írtunk üzeneteket régi barátoknak az esetleges hozzánkköltözés lehetőségéről. Másnapra meg is beszéltek egy interjút az első jelentkezővel és pár óra múlva megegyeztek a másnapi költözésről.

Ténylegesen még egy nap múlt el addig, míg megtörtént a csere, aztán egy búcsú- és egy welcome-pálinka is lecsúszott. Negyednapra a nemzetközi életünk kibővült egy francia és egy lengyel szállal. A páros lány tagja aktívan gimnasztikázik a másodikon és véletlenszerűen követ el ínycsiklandást a konyhában.

Az ismerkedési fázisban rögtön kiderült, hogy neki szintén problémája van a brit földön fellelhető kenyér-tej-sajt alapvetésekkel és bizony szenved az otthoni ízek és lehetőségek hiánya miatt. (This is the beginning of a beautiful friendship.)

Mivel kint általában esik ilyenkor, nincs mit tenni, a nagy ritkán közösen itthon töltött estéken Settlers of Catan játékot játszunk és a fiúk erősen barátságosan pálinkáznak cider mellett. Az emelkedett hangulatba legutóbb belépett egy francia nass, és kitört a szerelem első ízlelésre. Az alapanyagok a brit konyha remekei, de a csavar, az bizony francia.

stilton1 A kék sajt, ha jól emlékszem magyarul márványsajt, olaszoknál gorgonzola-ként is lehet kapni – azt hiszem óvatosan fogom a meghatározásokat adni, mivel sajtológiában még nem vagyok szakértő – itt Blue Stilton formában elérhető. Annyit lehet tudni a sajt címkéjéről és a szupermarketek polcairól, hogy eredetvédett termék az EU-ban, nagyon British és borzasztóan jellegzetes erős illata van. Emlékszem a kezdetekre, a mindent-megkóstolunk időszakra, amikor először találkoztunk a tányéromon. Két kockányit sikerült lenyelnem, a szelet kenyér sem tudta elvenni az erős ízét, hát mondtam akkor, nem leszünk barátok egyhamar.
carrotsticks

Az angol élelmiszerboltok polcain meglepő rendszerességgel előforduló répadarabok sem igen hozták lázba a fantáziámat, salátamixekben még lecsúszott, de tovább semmi. Barátnőm szokta volt fogyasztani a hírhedt angol vasárnapi sülthús mellé, borsóval és főtt kruplival, ettünk is párszor carvery-ben ilyet, de még mindig úgy gondolom, nyulak és barátaik…
A helyzet, mondanom se kell, megváltozott, első pillantásra.
A sajt apró kockákcra tördelve bement a mikróba pár percre, hogy megolvadjon. A répák mellé ugrottak a tányérra, naan kenyérrel tálalva. Szedtük a sajtot a répával, a kenyérrel és bizony nyaltuk az ujjunkat is. Jót tett az olvasztás a sajtnak, korábban eszembe se jutott volna, annak ellenére, hogy a sült camembert sajt kenyérrel és áfonyalekvárral már régóta a kedvencünk. Az érett stilton íz megenyhült és a ropogós répa egészen jól segített, a kenyér meg csak a megszokás miatt…
Most vettem harmadszor azóta, a francia lány meg szélesen mosolyog a hatalmas sikeren.
A következő alkalommal potage parmentier-t fog sütni. És az sem véletlen, hogy a február első heteit a Julie & Julia könyvvel töltöttem, egyébként már megint teljesen véletlenül kötött ki a kezeim között.
A könyvvel kapcsolatban szintén történt némi konyhaforradalom, ugyanis az első receptet, amit a könyv mond, gondoltam, kipróbálom. Hagymás krumplilevesnek indult a bevásárlás és gombás krumplipüré lett belőe a végén. Ráadásul a nagy sikerre való tekintettel a következő zöldségpürében már brokkoli és répa is előfordult, hát így megy ez, ki tudja, mi történik, ha a konyhában eluralkodik a globalizmus és fittyet hányunk a hagyományokra.
*
PS
Tyskie lengyel sör – a fiúk állítása szerint egészen jó, nem véletlen tehát az sem, hogy a lengyel populáció mindenhol ezt vásárolja, később kiderült, hogy már angliai gyárban készül.
Egy hónapja lassan, hogy belevágtunk a házi kenyérsütésbe, és a megfelelő alapanyagok felkutatásában a sarki lengyel boltok segítettek leginkább, a megfelelő liszt és élesztő ugyanis alapvetés. Drożdże – újabb életbevágóan fontos szó a Żubrówka után, aminek meg már öt éves történelme van, tudása hozzásegített az angol bankszámlámhoz.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for március, 2014 at szalonnacukor.