Vége a Bohócnak, most valami új jön

szeptember 6, 2012 § 8 hozzászólás

Nehéz hetek után úgy döntöttem, hogy véget vetek a Bohóckodásnak, nem dolgozom többet nekik. Műszakok végeérhetetlenül, kevés dolgozóval, nagy forgalommal, mindig történt valami balhé a vendégekkel, a kollégák hozzáállása is leginkább olyan volt, hogy “Fogjuk meg és vigyétek” – na itt a vég Brixtonban. Még az étteremvezető is a lógás pártján állt, az elintézendő feladatok meg szépen csorogtak lefelé. Alattam már nem volt senki, akinek tovább csorgathattam volna, így aztán nem csoda, ha túlterheltem magam.
Ráadásul vége lett annak a – főnökeim számára – kényelmes helyzetnek, hogy bármikor elérhető voltam és nem rinyáltam, ha be kellett ugrani valaki helyett. Ebből a beugrásból már szinte rendszer lett, az egyik helyettes üzletvezető (aki ugye havi fixet kap, akárhány órát dolgozik is) folyamatosan rám passzolta a vasárnap esti zárást, amikor általában szabadnapos szoktam lenni. Megjelent a Kedves az életemben és úgy határoztam, minden szabadnapom az övé. Így történt háromszor is, hogy bejelentettem, hiába vagyok szabadnapos, nem vagyok elérhető. Lett is belőle nagy sértődés. Ráadásul a Ramadan időszakában a muszlim kollégák hajlandósága a munkára egészen alacsony szintre csökkent. EZ volt a harmadik év, hogy helyettük is… na már most ennek akkor vége.
Augusztus végén felmondtam, már másodszor ebben az évben. A februári felmondás után még rá tudtak beszélni egy pár hónapos maradásra, ígérték a fűt, a fát, a mindent. Végül persze hogy nem változott semmi. Most másodjára szintén próbálkoztak, de már úgy voltam vele, hogy nem csinálok segget a számból. Fizikailag is elfáradtam, nyelvtudományilag sem történt előrelépés, munkaügyileg meg főleg. Mivel megtudtam, hogy azért nem léphetek tovább (holott a tudás meg a gyakorlat…), mert nem nyalom megfelelően a nagyfőnökök seggét és nem vállalok elegendő ingyenmunkát, szóval az elvárt hozzáállás negatív.
Rendben, cseppet se bánom, lépek tovább és majd megtalálom a magánélet és a munka közötti egyensúlyt. Mert meg kell, mert érdemes.
Azután jött az olimpiai munka, itt láttam rengeteg féle munkakört, láttam valódi angol munkatempót. Ezen a sebességen kicsit elcsodálkoztam, hát lehet így is? Semmi kapkodás, semmi nyomás és állandó pozitív visszajelzés? Naháp. Tettem apróbb megjegyzést a Kedvesnek arról, hogy mennyire furcsa nekem az angol munkatempó, hát neki meg az volt furcsa, hogy elcsodálkoztam, mi ebben a probléma? kérdezte… tovább nem mertem forszírozni, mielőtt azt gondolta volna, lustának tartom őket. Szerencsére mosolygással ki tudtam vágni magam és folytathattuk a kapcsolatunkat a régi mederben.
Két hét tömény stressz következett, száz körüli jelentkezést dobtam szét, hát ez megér egy külön misét…
Tegnap délután öt előtt öt perccel felhívtak, hogy gratulálnak, enyém az állás. Ott, ahol amúgy is mindig szerettem lenni, ahová csak úgy be szoktunk ülni egy mokkára és netezni és bőrkanapét koptatni. Sok hónapja fészkelt a fejemben a kérdés, milyen lehetne itt dolgozni – egyébként ugyanaz a rendszer, mint a mekiben, alulfizetett és szerintük hajszolt munkaerő – és közelről élvezni a kávéillatot.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading Vége a Bohócnak, most valami új jön at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: