képek – ezek most hivatalosak

augusztus 9, 2011 § 1 hozzászólás

A londoni rendőrség honlapjáról való  ez a link. Ide feltöltöttek egy nagy rakás képet az utcai kamerákból, amelyeken a fosztogatásokon részt vevőket láthatjuk. Mind gyanúsított és a főrendőr bejelentése szerint nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy a közösségi média segítségével azonosítsák az összeset, hogy ki tudják osztani a méltó büntetést. link

A televízió folyamatosan számol be az egyes kerületekben történtekről, közben telefonon sorra megkeresik a helyi politikusokat, parlamenti képviselőket, hogy mondják el, mit tesznek ők most a választóik képviseletéért, hogyan látják a helyi eseményeket és mit gondolnak arról, mi vezetett oda, hogy a helyiek közül páran elvetemültek. Nagyon érdekes dolog ezt látni  – ellentétben az általam megismert magyar szokásokkal – legfőképpen azt, hogy a parlamenti képviselők szép kerek mondatokkal, bő információtartalommal válaszolnak és erősen úgy tűnik, hogy képben vannak a kerületük dolgaival, nyilatkozataikra nem lehet azt mondani, hogy a ‘politikus mindig csak hazudik’. Pont ilyen rövid riportokból derült ki, hogy a rendőrség már megnyitotta a gyanúsarcok honlapját, hogy figyelik a facebook-ot és a twittert, hogy ‘lehallgatnak’ gyanús mobiltelefonos üzenetküldő rendszereket és hogy nagyon erős az a vélemény, hogy a korábbi évek ifjúságpolitikája vezethetett oda, hogy a most tizenévesek és tizenéveik vége felé járók egy mindenen kívül álló nemzedék. És kevéssé tartják azt, hogy ok-okozati kapcsolat van a zavargások kirobbanása és a múlt keddi halálos lövés között. Az csak egy olyan esemény lehetett, amelyen a részt vevők száma elérte a kritikus tömeget és történt valami, amelynek akkor nem lett következménye. Ez a következménynélküliség terjedhetett el a közösségi háló segítségével villámgyorsan, és az erre fogékonyak már részt is akartak benne venni.

Ez az egyik úgymond hivatalos teória.

*

Mr Lightman blames a toxic mixture of dysfunctional parenting and a consumer and celebrity culture which tells youngsters they should have whatever they want.

He warns that too often schools are faced with pupils who have never had any boundaries in their home lives – where there has never been a sense of right and wrong.

*

érdekes cikkek

http://www.bbc.co.uk/news/education-14462102 (Heads challenge parents over riot youths)

What turns people into looters?

Advertisements

§ Egy hozzászólás ehhez: képek – ezek most hivatalosak

  • bluemoon szerint:

    Úgy tűnik a brit világbirodalom is kitermelte azt a réteget és korosztályt, akik már a szüleiket sem látták munkába menni. A legnagyobb baj az, hogy ezek a munkanélküli szülők semmiféle gondot nem fordítottak a gyerekeik nevelésére. Az iskola meg széttárta a kezét, ők se tudnak velük mit kezdeni. Nőttek mint a paréj. Most meg csodálkozás van, hogy jajj mit csinálnak ezek a suhanc hordák. Félő, hogy a mi négereink is egyszercsak nagyon erősnek kezdik majd magukat érezni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading képek – ezek most hivatalosak at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: