Az nagy világmegvilágító tervekrűl

március 13, 2011 § 2 hozzászólás

Majdnem elfelejtettem, de még persze nem késő megünnepelni az ittartózkodásom második évfordulóját. Szerencsésen eszembe jutott ötödikén reggel, hogy hát és hogyis volt az kettőezerkilencben, amikor március negyedikén este kiléptem a pesti szürke esőfelhők alól, szél is volt, meg egy húszkilós hátizsák. A kézitáska persze majdnemhogy ugyanolyan súlyban volt, csak – mint utólag kiderült – nem is kézi, hanem inkább lelkitáska volt és nehezebb még a böröndnél is. De az a nap már elmúlt.

Milyen volt a mostani március negyedike? Hamburgerek közti szaladgálás, unalmasnak igérkező nap, nem sok vásárló és nem sok baszogatás, mármint a főnökség részéről, a Portugál köszöni szépen, jól van, majd hív. Március ötödike is a hamburgerszag jegyében telt el, kis kávé, kis szürke esőfelleg, a főnök – akit mi magunk között magyarul vagy Lopeznek vagy Ribancnak emlegetünk, hogy ne értség a nemmagyarok a szidást – ő éppen a szabadnapja előtti utolsó perceit tölti az étteremben, már nem piszkál senkit és már nem szól be senkinek, pár perc már csak a fellélegzésig, na ekkor csináltam magamnak még egy kávét és egy szendvicset sweet chili szósszal…

Elkezdtem összeszedni egyik este, hogy hol vannak a kedvenc helyeim Londonban, hát azt találtam, hogy úgy három perc alatt vagy 25 tagú lett a lista és még simán tudnám folytatni, csak menni kell aludni, mert másnap már megint fel kell kelni és hamburgerszagot kell árasztani… De persze a lista tovább bővül.

Egyáltalán nem tudok betelni azokkal a lehetőségekkel, amelyeket ez a város tartogat. Meglepetésekkel, még mindig. Ahogy a nyelvi korlát fogyatkozik, úgy nő a választási lehetőségek száma. Vagy nem is. Inkább kétszer olyan sebességgel.

Aztán van listám a kedvenc embereimről is, akikkel itt megismerkedtem, csodák és előítéletek ellenére van köztük pár magyar is, de velük leginkább együtt lakom, úgyhogy van egy kis hátszelük, de a korábbi együttlakós magyarokról inkább semmit, mert vagy jót se tudnék mondani. Nem zörög a paraszt, ha van alatta haraszt, ehh, jó magyar mondások.

A paki akcentust már simán értem, a feketék beszédére még mindig nagyon kell koncentrálni, je, mert máshogy ejtik, je, a szavakat és semmi nyelvtan, semmi. A je az náluk éppolyan kötőszó, mint a jómagyar b..meg. Csak sűrűbben használják és semmi értelme sincs :) A szép tévéangollal még mindig jó érzés találkozni, az elmúlt évben jöttem rá, hogy elég ehhez a város másik részére utazni, a fehér vidékekre és akkor ott minden simán megy. Hogy én hogyan beszélek, hááát. Szoktam volt mondani, mintha téglák potyognának a számon kifelé, sokszor van tizedmásodpercnyi gondolkodási szünet, mondatfogalmazásból kifolyólag, ez egyébként annyit változott, hogy a téglák összezsugorodtak nagykavicsokká, vállonveregetem magam most, aztán azon mondatokat, amelyeket nap mint nap használok, már többféle kiejtésben is tudom mondani, odafigyelés nélkül. Fekásan, cockney-ben, magyar akcentussal is. Azt hiszem, ehhez a legjobb út az volt, amikor papagájkodtam és mindent utánoztam, amit mondtak a környezetemben.

A két éves terveimből a nyelvtanulós részt ki is pipálhatom.

A két éves terveimből a pénzügyi részt is kipipálhatom, most mondhatom el, hogy nullás a számlám, amit Magyarországon negatívba költöttem, az már itt van a zsebemben, van félrerakott manna is és nem mindig kell megrágni az árcédulát, ha átugrom bevásárolni. Azért még ez nem a pénzügyi kánaán, de pár pityorka már el van téve nyugdíjra is. A szobámban felhalmozódó könyvek láttán erősen értékelem a luxus szót, minden értelemben.

A terveimen felül történt dolgok természetesen új terveket hoztak magukkal, nyelvtanulási súlyuk egyre csak fokozódik, azért most még mindig jó lenne valaki, aki szótárral csapkodná a fejemet lustaság ellen, na de majd egyszercsak…

A világjárási terveim is egyre csak fokozódnak, a már megszokott és megszeretett Olaszország mellé mindjárt jön egy lisszaboni kanyar és akkor még a nagy Párizsi Kiruccanás is erre az évre van előjegyzésben.

Az óvatos sündisznó stílusnak köszönhetően lényegesen nagy kár nem ért, az egy iPhone-elvesztés okoz fejfájást, a konklúzió már megvan, a biztosítóknak  nem szabad hinni és nagyon erősen csapkodni kell az asztalt. Ehhez még fel kell nőnöm.

Aztán még van egy hosszú listám arról is, hogy amit itt tapasztaltam a nagy kapitalista globálfogyasztási világban, az mennyire hatott rám és mi változott. Fogalmam sincs, hogy mi ebből a jó és mi a rossz. Mentséget nem is fogok keresni, alkalmazkodni kell, vagy különben éhkopp, ez farkastörvény. A megvilágosodás még mindig kevés, azt hiszem. Kemény és agresszív világ ez, a minden angol udvariassági beszédfordulatok ellenére. El nem tudom dönteni, hogy képmutatás-e ez, vagy csak a helyi szokások része.

A munkámat most éppen unalmasnak tartom, a sok stressz ellenére, meg kell felelni kismillió szabálynak és egyszer se mondják, hogy ‘ez jó volt, köszi’, de a kezdeti feltételeimnek megfelel, biztonságos és hosszabb távú. Ez betonalap. Az áráról majd később.

Na most van pontosan éjfél, abbahagyom, kétévhosszú szöveg lett így is. És millió marhaság jutott még az eszembe, csak menni kell aludni, mert reggel megint fel kell kelni.

Apropó, soppingoltam egy csomó vidám ágyba való párnát és takarót… ;) valamint filmnézés.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading Az nagy világmegvilágító tervekrűl at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: