Soho, eső, Piccadilly és a kínai új év

január 27, 2011 § 4 hozzászólás

Evidenciák Londonból, a képen az eső, a Soho és a piros. Elég sok útikönyvben és megnéznivalókat ajánló honlapon láttam ezt a képet, most meg is lőttem, az egyik kis sikátor átvezet a Soho evős vidékéről a pornósba, közben esik az eső és minden kapható. Itt mászkáltunk a Szent Hétfő Szabadnapunkon, egy kis kiállítást néztünk meg, mai pop-art. Nagy meglepetésemre találtam egy teljesen magyar nevet is a képek alatt, David Földvari, hát eltéveszthetetlen. Nem utolsó sorban – az aláírásokat mindig csak utólag nézem meg – legtöbbször az ő képei tetszettek, mivel sokkal több mondanivalót rakott a papírra és lehetett nézegetni sokáig. A kiállítás húzóneve egy amerikaié volt, ő aztán kopizott mindent Andy Warholtol a nyomdagépig, négy szív alakú színfoltot tett egymásra, a négy alapszínből, eltolva, mint a színkivonatos ábrák. El lehet képzelni, egyszerű, mégis ez volt a legdrágább. Sajnálatomra a kis galériában nem lehet fotózni, mivel kereskedelmi célú az egész, egy képet emlékezetből lerajzoltam a fekete füzetbe,  a többire majd rákeresek az interneten.

A Soho színházi részében januárban már kétszer is előfordultunk, az olcsó jegyszerzési lehetőség fennforgása miatt, most csak úgy fényképeztem egy reklámot, mert a nappali fényben teljesen más az egész városrész, minden világos, ritkán van ez az életemben manapság. Ami igazán érdekes, mégis az éjszaka itt, ha majd egyszer nem kell rohanni vagy éppen ráérős fotózgatási kellékek lesznek nálam, az esti neonokat is lefényképezem, ez mondjuk nem olyan terv, mint a szokásos újévi fogadalom, hogy addig tart, amíg leírom. No persze már december elseje óta minden héten megveszem az utolsó és a tényleg legutolsó doboz cigimet, azonban a szám még mindig füstöl, következtetésképpen Londonban a tervek állandóan változtatásra szorulnak. Csak úgy mondom. Az eső meg esik, több nap, mint kolbász, állítólag már hamarabb világosodik, persze ezt sem hiszem el könnyen. A tél itt most nyomorult szürke, milyen szerencse, hogy már kiűzték a híres szmogot a belsőbb városból, nehezen lenne elviselhető. De legalább nincs hideg, csak nyirkos minden. A legelképesztőbb azonban, még mindig meg tudok hökkenni, ha ezidőtájt egy angol egy szál pólóban és farmerban jön szemben az utcán. Hamarosan február lesz és ha rendesen kisüt a nap, ezek eldobják a zoknit is és megjönnek a slápos papucsos utcajárók. Azután mikor már rendes meleg március vége lesz, eljön a tél végi kiárusítás, potom pénzért lehet kapni UGG csizmákat, azokat a csámpás szőrös csoszogókat, és abban masíroznak majd. Az angolok furcsák, ezen nem kell meglepődni, csak mégis szoktam, ha hirtelen bukkannak elő.

Chinatown az új esztendőre készül, 26-án meg is lesz a nagy ünneplés, felvonulással, utcabállal és feneketlen evéssel múlatják a régi évet, köszöntik az újat.

A Piccadilly meg ráadás, itt végződött a hétfői mászkálás, meg kezdődött egy nagy eső. Azért olyan furcsák a színek…

Reklámok

Harry Potter Butterbeer

január 18, 2011 § 1 hozzászólás

A múlt héten végre megjött a 4-es kötet, “éveket” vártam, hogy a posta kikeveredjen a hózavarból, már az elektronikus alakra is ráfanyalodtam, de azt sehogyse tudtam olvasni, fél oldalanként elaludtam rajta. De most végre itt van a papír! A sztori kellemesen elbeszélős, haladunk előre, fogynak a kalandok, növekedik a titokzatosság és közel a halál szele. Még hátra van három kötet.

Ebben a negyedikben már olyannyira lazán járkálnak a szereplők a kocsmába, butterbeer-t inni, hogy már nem tűrtem tovább az ízelképzelést, magam is nekiálltam vajsört kotyvasztani. Eredeti receptem forrása a mugglenet.com volt.

Szinte már természetes, hogy általam – majdnem – ismeretlen összetevőkből állt, először hát fel kellett fedeznem, vajon mit takarnak a nevek. Mi az a cream soda és mi az a butterscotch.

A második lépés a vásárlás, itt adódott kis tanácstalanság, mert az ASDA polcain pont olyat nem találtam, csak vajat. Sima szóda helyett valami gyümölcsízesítésűt kaptam, de erre csak a kibontás után jöttem rá, a csomagoláson csak a rózsaszín dominált és az, hogy vegyes gyümölcsíz. Mindegy volt, beleöntöttem. Butterscotch – első lépésben annyit találtam róla, hogy valamiféle jégkrém-öntet és barna cukor az alapja. Itthon volt még juharszirup, a képekről az állagát hasonlóra tippeltem, zsuppsz hát bele a bögrébe. Meg egy teáskanálnyi vaj, noha a recept csak felet írt.

A szirupot és a vajat buborékos állapotig kell melegíteni, utána nyakon kell önteni a szódával és összekeverni. Sörszerű habja lesz és így is finom.

Később – már letörölgetett szájjal – tovább nyomoztam, a butterscotch “gyártására” találtam egy egészen jó receptet, amely szerint kell hozzá barna cukor, cukorszirup, vaj, vanília, citromlé és tejszín. Hááát. Az én cukorszirupom egy kicsit szimpla volt ehhez képest, de így is hozta a formáját, buborékozott, habzott és ízlett.

Azt nem tudom, hogy cukorszirup vagy konkrétan butterscotch nélkül hogyan lehet ezt Magyarországon megoldani, mert sima szóda az még csak akad otthon, meg persze vaj, a sótlan változata, de hogy biztosan többet kell kotyvasztani, annyi szent.

E fenti “gyártás” összesen két percet vett igénybe, a másfél melegítés miatt.

Vértestvérek

január 18, 2011 § 2 hozzászólás

Azt hiszem, elég szerencsésen rátaláltunk egy olcsó színházjegyeket árusító oldalra az interneten és a hirtelen elhatározásokat most már elég könnyen és viszonylag olcsón kész előadásokra is válthatjuk. Csak elég megmondani, melyik nap érünk rá és last minute már ott is a jegy, 20-25 fontért kaphatunk akár az első sorba is egy helyet.

Amit mára vadásztunk ki, az egy húszéves darab, zenés-humoros előadás, amely komoly drámává fordul át a második részben. Blood Brothers. Komoly kérdéseket ad elénk dalba formázva, no meg sok poén van, de a viccelődés egyáltalán nem veszi el a feldobott kérdések élét. Egy nagyon sokgyermekes egyedülálló anya Liverpoolban ismét terhes lesz, ikrekkel. Házvezetőnőként dolgozik, férj sehol, a behajtók már viszik a gyerekmackókat is. A főnöke egy igazi szőke középosztálybeli nő, minden sztereotípia megvan, csak éppen gyereke nem lehet. Könyörgéssel, zsarolással, pénzzel ráveszi a várandós házvezetőnőjét, hogy adja oda neki a második gyereket az ikrek közül. Az alku megköttetett és a gyerekek cseperednek, külön-külön élve, semmit sem tudván a másikról. Minden szülői tiltás ellenére egyszer csak találkoznak, hét évesek, vérszerződést kötnek, hogy akkor majd barátok lesznek, de úgy, mint a vértestvérek, miután megtudják, hogy egyazon napon születtek. Telik az idő, jönnek a bonyodalmak, elköltözés, iskolai traumák és a szegény fiú családjában a megélhetési bűnözés. Van itt minden, nevetés, ugrándozás, frivol humor, de könnyek is szép számmal. A szünet után jön a szerelem, persze hogy ugyanaz a lány tetszik mindegyik fiúnak.

Azonban nem lehet büntetlenül megúszni semmit, jön a dráma, ki miért felelős és a múlt hogyan befolyásolja a jövőt. Ismét apróbb bonyodalmak, jólét és szegénység egymás mellett és egyszer csak beüt a krach, a munkanélküliség. A vége nem happy end, de könnyfakasztó a záró nóta a sok mindent megválaszoló dallal.

A főszereplők belső gondolatait és vívódásait mind dalokban hallhatjuk, ez nagyon erős része a színdarabnak, mindegyik erős, nehezen felejthető. A két és fél óra alatt alig volt tíz perc összesen, ahol lankadt volna a figyelmem és a két főszereplő és a narrátor hangja tetszett a legjobban. A díszlet az minimalista volt, egy egy fal utalt a szobabelsőkön keresztül arra, hogy éppen melyik családnál járunk, a zenekar a szobák tetején volt a díszletben, ez egészen érdekesen volt megoldva, az erkélyről éppen látni lehetett őket, így aztán unatkozás sehol nem volt, ha sokat beszéltek érthetetlen akcentusban, akkor néztem a szaxofonost vagy a hegedűs lányt.

Azt hiszem, ha egyszer lesz ez magyarul, majd jól megnézem még egyszer, de ha nem, akkor majd angolul, de még egyszer, az biztos.

 

Egy gyors körbefutás a London Bridge-nél

január 12, 2011 § Hozzászólás

2011_01_10_London_Bridge

A brit királyi postáról egy árnyalás

január 8, 2011 § 2 hozzászólás

Mindezidáig el voltam ragadtatva a brit királyi posta teljesítményétől, a pontosságától és az általa bonyolítható ügyek sokaságától. A magyar viszonyokból való kiindulás persze sokat dob a lelkendezésen, de ebből most egy árnyalatnyit vissza kell venni.
December közepén esett hó Angliában, London körül is és még távolabb is, ráadásul a karácsonyi küldözgetési mánia itt az internetes áruházak forgalma miatt óriási.
A kettő sajnos, a hó és a posta, nem bírt egymással. December 14-én feladott cucc még nem érkezett meg, legalább tíz levelem, képeslapom elszállt a semmibe, ráadásul az amazonos könyvrendelésem se jött még meg, pedig az némi varázslatos erővel bír – gondoltam, Harry Potter egyszerűen nem veszhet el.
De.
Nagyon mérges vagyok és voltam, szerencsére azért pár dolog megérkezett, de ami nem, azt majd újraírom, hogy a fene vinné el az angol lazaságot a hótakarítással kapcsolatban. Minden eldugul tőle és miatta, hogy ők egyszerűen csak a napfényre várnak, olvassza a havat. És addig nem mennek sehová.
Nna.

Magyarországi meglepetés

január 8, 2011 § 5 hozzászólás

A szomszédasszonyom és az angol barátja Magyarországon töltötték a karácsonyt és a szilvesztert, tegnap érkeztek vissza degesz bőröndökkel. A mellékelt képen egy karácsonyi ajándék látható, majd leestem a lábamról, mikor megláttam a hűtőben a polcon. A reggeli kávé mellé most katonás rendben jöttek a szalonnafalatok, nyammogva ébredtem, nahát, micsoda évkezdet!
Azonnal be is állítottam a telefonon a képet háttérképnek. Majd fogom mutogatni a pakiknak az étteremben, álságos gonosz disznó leszek.

Legally Blonde

január 5, 2011 § 4 hozzászólás

Aranyos kis darab, semmi komolyság, csupa szőke nő az egész. Aki látta az eredeti két filmet (Doktor Szöszi), az tudja, hogy mire számítson. Csupa pinkség amerikai szirupban. Az előadás technikailag nagyon rendben volt, tízpercenként átváltozó színpad, magyarázó fények, profi tánckar. Tisztes iparosmunka, közepesen sikeres előadás. A második rész volt a jobb, amikor már volt bonyodalom és a végkifejlet felé tartottak a szerelmi szálak. A zenéjére két nap múlva már nehéz emlékezni. Alig burkolt reklámokkal volt tele, na ezekre emlékszünk majd, mert jó poénosak voltak.

A hivatalos honlapjukon mindjárt az elején van egy kis bemutató videófilm, ma megnéztem, semmit nem mond, de rózsaszín… na jó, nem ekézem tovább,  mert egyestés karácsonyi ajándékló :) A színház egyébként igen nagyon a belvárosban van, a Strand-on, a Savoy Hotel épületbirodalmába. Úgy sikerült jegyet venni, hogy last minute irodában jártunk, ez egy kicsit köti az időpontot, de a jegyárból jócskán van kedvezmény. A földszinti nézőtér jegyei 80 font körül vannak, 65-től fölfelé teljesen normális jegyárnak számít ez. A lastminute az igazából nem utolsó pillanatbani jegyárakat jelent, mint a nyaralási iparban, hanem azt, hogy a színház kevésbé kényelmes részeire épített székeket is meg kell tölteni, és ez bizony jegyár-csökkentéssel lehet. Meg hát a turistáknak is kell az attrakció.

Ebből a helyzetből egyenesen lehet következtetni arra, hogy itt ez a fajta színházazás egyáltalán nem jelent nagy eseményt, hanem csak annyit, hogy besétálunk farmerben és jampecpulóverben a helyre és nézzük az előadást. A széksorokban úgy ültünk, hogy rögtön a térdünknél kezdődött a következő széksor válla, tehát ha kicsit lecsúszom a széken, mindjárt fülön térdelem az előző embert. Zsiráflábúaknak olyan, mintha kispolszkiban kéne tűsarkúban vezetni. És lehet gukkert kölcsönözni egy fontért. A lépcsőjegy még ennél is olcsóbb, de itt már van kényelmetlenség, nehezen lehet látni a teljes színpadot.

A zenekari árok itt komoly meglepetés volt, a színpad alá építettek egy komplett stúdiót és onnan jött fel a muzsika. Másodpercre pontosan követték a színészeket. A mi székünkről jól lehetett látni a karmester monitorjait, volt egy nagy a színpadnak és két kisebb laptopszerű a kottáknak és a színeknek. Láttam a zongorista kezét is. Az unalmasabb részeknél figyeltem, ahogy mozog és néha a figyelmeztető felsóhajtó zenei aláfestés csak egy billentyű nyomogatása volt, nagyon hatásosan. Ez volt az extra élmény. Valamint még az is, hogy a közép-mennyezeti sorunkból már pöpecül beláttunk a színpad közepi süllyesztőbe is. A végén találtam ki, hogy talán a telefonnal le lehet ezt fényképezni.

Joghurtos fehércsokiba mártott mazsolát nassoltunk egy üveg vízzel.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for január, 2011 at szalonnacukor.