Az események elbeszélése következik

december 26, 2010 § 3 hozzászólás

az utolsó hét karácsony előtt most kifejezetten és durván tömény volt, napközben dologidő, egészen húzósan forgalom volt, aztán este a sötétben haza, napokig így, reggel még sötét, délután már sötét, meg közben egy farkasordító telihold. Ezek a körülmények, most az időjárás következik, hogy angolosan folytassam a társalgás menetét, tehát akkor kint nagyon hideg van és a jéggé fagyott hó tartósan ott vigyorog a járdán. Itt nem szokás a hóesést lapáttal vagy seprűvel száműzni a gyalogos közlekedési felületekről, a híres (vagy hirhedt) angol lazaság ezt mindet rábízza a napsugarak jótékony hatására. A végeredményre azonban még várni kell. Addig meg midenki kapaszkodjon a kesztyűjébe a járdán és nézzen a lába elé. Ilyen a helyzet odakint.

Amikor már a magyarországi idő szerint eljött a szent este, akkor itt öt óra volt és végre elindulhattam az étteremből haza, hétre sikerült is megtenni a távot, Brixtonban szabályosan fel kellett verekednem magam a buszra, olyan nagyon sokan voltak a városban, a megállóban és a buszon. Úgy beszéltük meg itthon, hogy ha halászlé nem is, de legalább valami halétel lesz az asztalon és egy szolid vacsorát tartunk, aztán úgy is mindenki elhúz a szobájába szájpolni a családjával. És így is lett, a nálam fellelhető british szakácskönyvek egyikében megtetszett egy fotó a fishermen’s pie nevű ételről, belelapoztam a receptbe és könnyűnek találtam, beszerezhetőnek az alapanyagokat és gondoltam, még a Szenteste előtt el tud készülni.

El is készült és a némi magyaros jellegű fakanálrándítással megváltoztatott recept végeredménye olyan lett, hogy tyűha, meg is kellett állni még az utolsó villacsapás előtt egy kis emésztési pihenőre. Aztán még a macska is megnyalta mind a tíz… Csak hát mire felocsúdtam, a fényképezés lehetősége elmúlt.

Sebaj.

Az ünnepi menü másnap amúgy is nagy dobás lesz, mondtuk, igen, magyar alapétel, nem igazán magasztos-szalagos-luxus, hanem csak amolyan hétköznapi… de itt pont ünnepi lesz és kész, és nokedlivel és savanyú uborkával.

Határozottan durva sertéspörkölt készült a legnagyobb lábosunkban, két kilónál is több húsból, hagymából és paprikából, ma este még volt belőle egy kicsi, de folyamatosan találkozom valakivel a konyhában, aki a fedőt emelgeti… Kacsazsírral készült, mert ezt kaptunk a boltban, ennyi az extra és belefigyelt még egy kis édes német fehérbor a fedő alá (mondjuk ezen meg én lepődtem meg, hogy hát ilyen létezik egyáltalán, édes, a megszokott rajnai rizling választékban ez unikum).

A Jesszuska hozott társasjátékot, Londonban kell mászkálni a játék szerint, a metróvonalakon utazni, egészen jól szórakoztunk az egymás elgáncsolására épített stratégiánkkal, hát igen, ez amolyan Kinevetavégén. És még kártyáztunk is, megittuk az összes nyitott üvegű alkoholt és ajándék pezsgőt, aztán alvás és hajnalban ketten is mentünk dolgozni.

Ma este aztán végre megint itthon, a pörköltszaft turkálására még le kell mennem egyszer (kétszer, hm), találtam még elkóborlásnak indult csokoládét, azt gyorsan kivégeztem, gyömbértea, alvás, mindjárt holnap lesz.

És akkor majd következhet az igazi tényleges karácsony, remélem minden ajándék célba ér egyszer.

Bádog Károlycsont!

december 26, 2010 § 2 hozzászólás

bacon-ös cider, mert szalonnával minden jobb!

Újabb ételszerelembe estem

december 22, 2010 § 4 hozzászólás

az úgy volt, hogy kóboroltam a szomszéd áruházban olvasztható sajtot keresve,

de előbb még azt a májat,

szóval a múlt héten a Chelsea kerületi olasznál ettünk olyan pirított májat, hogy csak na,

de akkor már erős sajtszag volt a táskámban, mert Andinak is vittem abból,

amit három hete fedeztem fel, és igen jó, ráadásul a szomszéd áruházban éppen akció közben találkoztunk.

alapvetően akkor tulajdonképpen hogyishát szóval az olvadt camambert volt az oka mindennek.

most meg ma este szerelembe estem a crème brûlée-vel. és elvesztem.

Vissza a kezdetekhez, ami valahol ott a jeges szélben eltöltött Temze-parti szabadnapunkon indult, estére megfáradva és kiéhezve beestünk egy Iguana nevű étterembe, amiről gyorsan kiderült, hogy nemzetközi lánc és a logója már Budapestről ismerős. Jó kis spanyol vacsorát kaptunk, elfogadható áron, csak ne lett volna olyan hideg. Meg is írtuk nekik a kíváncsiskodó lapjukon, amit kaptunk a számla mellé, a véleményünk majdnem csillagos ötös volt, csak a hideg miatt esett kettőt a hely. Ablaktáblás fal végig és nagyon nem fűtöttek. Csípős kókuszos leves és valami burrito volt, spanyol sörrel, jól esett, bár a csípőssége most túlment a határon. *

Meghozta az étvágyat, nagyon.

A következő hétfő kalandjait már meséltem, mit össze mászkáltuk a Kings Road-ot, mire végre beeshettünk az olaszokhoz. Ott volt az a csirkemáj előétel, ami után vágyakoztam egy ideje és kerestem számos este elérhető boltban májat. Mire végre ma találtam a szomszéd áruházban egy jól feltöltött hentespultot és ott volt még öt doboz csirkemáj, került a fagyasztómba is.

De azért még alapvetően a sajtért mentem be, hátha van még. Adtak 2 fontért egy kis cseréptálkát, benne egy kerek francia camambert sajttal. Otthon be kell tenni a sütőbe húsz percre, hogy jól felforrósodjon a kéreg alatt a kincs (meg a farágó bogár, de ez egy énmúzeum poén**) és lehetőleg friss bagettel kell kituszkolni a tálkából a szánkba. Meg nem baj, ha az áfonyalekvár közelebb húzódik a tányérhoz.

Akárkinek mutattam, mind sajtbolond lett. Sajnos ma már nem volt, úgyhogy csak kerek sajtot vettem, a tálka már itthon van, sütünk benne legközelebb is. És akkor fedeztem fel a csirkemájat, hoppsz, remek este lesz, a tegnap megsütött csirkeragus pie majd még várhat. Ez egy angolságos étel, néha egészen jó. Levelestészta a külső boríték és belül leves, de elég sűrű csirkeragu van, az itteniek megsütik és hasábkrumplival tálalják. Ez ehetően jó angol kajának számít.

Hát akkor még keveregtem a sajtoknál, aztán csak egyszer a hátam mögé nézek és ott vannak a zselék és pudingok között a crème brûlée tálkák… vettem egyet.

Hajjaj, megrittyentettem vacsorára a májat, jó hagymásan és friss szerecsendióval, bagettel, aztán közben meséltem a háziaknak, hogy mi történt a Bohócnál, a crème brûlée meg ott volt a csőben…

És mivel az étkezőnkben nincsen fűtés, a negyed fal meg üveg, jó gyorsan kell enni vagy pálinkát inni, hogy kellemes legyen a vacsora, nem vártam meg, míg a crème brûlée a recept szerint jól meggrilleződik. De a barna cukor a tetején már kellően megolvadt, pár szem ropogott még és maga a krém már a kellő helyen szilárd volt.

És azonnal beleszerettem, finom kis egyszerűség, édes drága franciák, ezért érdemes élni!

angolul magyarul receptek

* Sopa de Calabaza -> creamy butternut squash & coconut milk soup, finished with soured cream, sprinkled with fresh coriander & crunchy corn tortilla strips

Burrito -> Baked tortilla parcel stuffed with fajita spiced chicken, onion, pepper, coriander rice, slaw & cheese, topped with salsa & crunchy tortilla strips, served with salad.

Azt simán mondhatom, hogy ezért már megéri spanyolul tanulni.

** volt egy időszak, amikor a fák életét tanultam az iskolában, sok érdekes tantárgyat velük kapcsolatban, és volt egy olyan, amely a Faanyagismerettan névre hallgatott. Annak az első tankönyvnek a végén voltak számos leírások a farontó bogarak határozott életéről, na ott volt az a mondat, amely azóta is a vinnyogó röhögést kapcsolja be nálam, oka nincs sok, csak így szól a mondat: “a rágás a kéreg alatt fut” a bogár kártevésének jellegzetessége ez, így lehet elkülöníteni a mindenféle szuvaktól. Mindig megnevettet a kifejezés, mert hát akkor már bogár nem is kell, hogy fusson, a rágás fut. Mindegy, nem olyan lényeges. Magánmitológia.

a karácsonyi rohanás majdnem készen van

december 21, 2010 § 2 hozzászólás

de még a két legfontosabb embernek az ajándéka nincs meg és
a mi karácsonyunkig folyamatosan dolgozom 12-20-as időbeosztásban,
ami elé még 1 óra 15 perc buszozást kell számítani, még mielőtt
bárhová is odaérnék. talán csütörtökön egy kicsivel később
kezdhetek és akkor… akkor már célirányosan kell mennem és olyan
tömeg lesz mindenhol és bárhol, hogy lépni se. ma direkt ezért
lemásztam Croydonba a shopping-város kellős közepébe, hogy
megszemlézzem a fejben már megvásárolt cuccokat, hasznos-e és
szép-e eléggé, rendben vannak-e kézzelfoghatóan és akkor olyan
hideg lett az utcán, hogy mindjárt el is érte a mínusz 7 fokot és a
boltban meg lökdöstek össze-vissza. a dvd-s nagyáruházban olyakkora
sorkígyó volt, hogy ránézésre fél óra a pénztárakig, pedig nyomták
ott vagy hatan. aztán megtaláltam kilenc kör után a tételeket és
visszanéztem a sorra, még mindig legalább fél óra, na jó, hát
lerámoltam egy elfekvő sarokba a természetfilmek és a horror-mangás
filmek közé a kis kupacomat és áthurcolkodtam a szomszéd áruházba.
ott megvizslattam a szokásos olcsó sportcipős polcokat, most már
csak fűző nélküli graffitimintás tornacipők maradtak és mindenfelé
széthányt kardigánok, nézegettem autós naptárat a Lee-nek, de
árcédulátlan, gyűrött sarkút találtam csak, úgy hogy maradtam az
előző döntésemnél, a szomszédasszony pasija mégiscsak egy filmet
kap ajándékba. ő az a protokollszemély a házban, aki vagy
fúr-farag, vagy magyar kaját kóstol vagy szlenget tanít nekünk, de
sose egyszerre és egy hónapban csak az egyiket. amúgy alig
találkozunk velük. a szomszédasszonyom legalább gitározik, úgyhogy
ő könnyű eset. a felettem lakó imre meg egy oroszlánszagban lakó
kockafejű amway-ügynök, aki ha éppen nem házal, akkor játszik a
számítógépén és napokig nem látjuk, vagy éppen a mekdonáldszban
dolgozik és hazajön babot enni és napokig nem látjuk, na ő kapni
fog egy Stan és Pan bestofot szép csicsás dvd-n. hát ennyit a
lakótársaimról, a többiek a barátaim :) és annyira elfáradtam ezen
a szabadnapon, hogy soppingozási mérgezést kaptam, és hogy ne
fájjon, mindjárt megyek és megiszom a mézes sört. a harrypotter jó
kis sztori és emlegetnek benne egy vajsör nevű finomságot, amit már
majdnem megcsináltam, amikor is az összetevők nevének láttán durva
bizsergésbe fordult az epém, pff. az új éttermem harmadannyira
forgalmas, mint a régi, ebből kifolyólag háromszor olyan unalmas,
de a dolgozók jó arcok mind és próbálgatom már a helyemet belőni
közéjük. A többi manager protokollból jól fogad, de látszanak már
az erővonalak, ki kivel van és mit tud, mit tervez. Az
étteremvezető a tulajdonos testvére, tehát szent tehén. A helyi
pakik közül még senki nem kérte meg a kezemet, ez határozottan jó
jelnek számít. Itt is van magyar srác, majd hamarosan kiderítem,
hogy partiarc-e vagy alföldi betyárgyerek. a vendégkör az hasonlóan
xxxxxxx cenzúrázandó, mint Brixtonban. hamarosan végezni akarok a
helyi szokások megismerésével és akkor már le lehet lassulni a
brixtoni tempóról valami középszar kategóriára és az lesz a biztos
pont. egy évet és egy hónapot bírtam ki égési seb nélkül,
múlt vasárnap, az első nyitós műszakomban ‘sikerült’ nekikönyökölni
a grill tetejének, ami 218 fokos találkozást jelent, mint izzó
marhabélyeg. nna. ma esett le az első pörk a sebről. egyébként nem
fáj, csak ronda, a csodatévő popsikenőccsel kenem, azért haladunk
ilyen gyorsan a gyógyulással. más egyéb nem történt. a hó
szakaszosan esik, találkoztam olyannal a hétvégén, hogy ha nem
éreztem volna, el se hinném, szabályos polisztirol-gombóckák
potyogtak sűrű kavargásban. a brixtoniak meg vicces arcok, építenek
a tanácsháza elé hóembert, szabályosan, répával.

Ennijó Morricone

december 14, 2010 § 1 hozzászólás

Ezek a hetek karácsony előtt a vendéglátásban az egyik csúcsüzemnek minősülnek, amikor más az évvégi hajrára gondol és visszaszámol, akkor mi is. Csak mi előre számolunk és még szabadnapunk se nagyon van, csak gyűjtjük a munkaórákat, hogy legyen tartalékba pénz,amikor beüt majd a január-februári böjt hava.

Idén az első hétfő ötödikén volt, ezen a napon van a nagy Monday Run, szabad fordításban a Hétfői Roham. Amikor elkezdődik hivatalosan is a karácsonyi bevásárló-szezon, sok helyen kikerül a mágikus SALE tábla az ajtóra, de kérem, vigyázat, ez itt a kapitalizmus, tehát a 20% engedmény az azt jelenti, hogy a novemberi – speciálisan erre az időszakra időzített – áremelés utáni csökkentett árakat kapjuk, amelyek semmivel sem kevesebbek az októberieknél. De a vonzás persze erős, a kényszer még erősebb. Venni kell valamit a fa alá. És enni kell a nagy shoppingolási fáradalmak lecsillapítására. Ez a mi szerencsénk.

A Bohóc cége még mindig szépen növekvő fázisban van, dagadó hold, mi is izomlázig talpalunk.

Szerencsénkre összejött megint egy közös hétfő, egy pindurka múzeumozást terveztünk be, csak hogy bekukkantsunk az egyik kedvencbe, megtudni, mi az aktuális jóság. (Saatchi Gallery, mindig kortárs témában)

Az lett, hogy jó késő reggel ébredtünk pihentető álmunkból, így aztán ebédelési közös tervünk volt, na majd utána jól múzeum, de előbb valami ínyencség, van úgy is egy olcsó ajánlatokat tartalmazó könyvünk és már nem egyszer kaptunk belőle hasznos tanácsot… na akkor most is.

Kinéztünk egy olasz éttermet a Kings Road-on, Chelsea kerületben, a találkozási célpontunktól, a Sloan Square-től nem olyan messzire. Persze hogy csípős hideg lett, persze hogy nem olyan közel, mint ahogy a térkép mutatta, de legalább. Jót pletykáltunk útközben, na meg már majdnem feladtuk, elmentünk a világ meg a Road végére majdnem, mire megtaláltuk a becélzott éttermet. Árfekvés jó, választék pizzériás, tulaj olasz – most ilyen kedvünk volt. A dizájn meg focirajongós törzskocsma jellegű, a könyv szerint. Egyetlen apróság választott el bennünket a jóságtól – az, hogy a bolt nem volt nyitva hétfőn ebédidőben, csak este hattól. Pff, mehetünk vissza.

Aztán jött szembe egy másik olasz, miután a könyv ajánlásait végigcsekkoltuk, ártáblailag elégedetlenségből nem mentünk be sehová. Az a második olasz meg szintén könyvbéli volt, hívogató ablak, a pultban desszertek, na és amikor a köszöntő asszony gyönyörű olasz akcentusát meghallottuk, sejtettem, hogy a jóság fokozódik.

Rögtön egy espresso – igen, olaszországi utánérzés volt. Hát akkor gyerünk az étlapra. Bruschetta, hagymás csirkemáj, lasagne, scampi tartárszósszal és sült krumplival, na és a végén csokis piskóta csokipudinggal és vaníliapudinggal (ez a vaníliapuding-féleség ebben az országban a speciális custard elnevezést kapta, szerintem az elkészítési technológiája is speciálisan brit, de majd utánajárok, viszont nem egy Oetker, hanem jobb), a menünk egészen keretes szerkezetben épült fel, volt ígéretes felütés, aztán bonyodalom, de hoztak finom borskeveréket, csúcspont és végül tobzódó befejezés. Az italokkal és a borravalóval együtt 33 fontot hagytunk ott, remek üzlet.

Persze a nagy éhség és villacsattogtatás közben arra már nem volt energiánk, hogy lefényképezzük  a menüt, szerintem a mellettünk melegítő igazi szenes kandalló úgy elolvasztott bennünket, hogy már csak az emésztésre maradt energia. Jócskán le is ülepedtünk, iszap módjára foglaltuk az asztalt legalább két órát, ha nem többet.

Volt zene is, szerencséjükre nem a tömeg-jinglebells szólt, hanem kellemes ezeréves slágerek, és amikor a Volt egyszer egy Vadnyugat zenéje jött, éppen a csúcsfalatot tuszkoltuk, és hát igen, a zene is megmondta, enni jó.

Na mire elhagytuk az objektumot, hajolni se, de az este is feljött már, irány akkor tovább, hátha még a múzeum… de nem, már nem volt nyitva, amit személy szerint én már nem is bántam, maradt még így is elég fotóstéma.

A bejárat melleti kis téren ugyanis egészen modern karácsonyi dekoráció várt minket.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Az összes kép ITT. Késő estére még kaptunk a nyakunkba havas esőt és lábujjcsipkedő hideget, de sose legyen rosszabb napunk hétfőnként, így zárult az egész. Ja még este 10-kor egy kis össznépi házi ciderezés itthon, meg a sisha, rejtett vigyorgóval és hamarosan nagyon kedd reggel lett.

Coming out

december 9, 2010 § 3 hozzászólás

Be kell vallanom valamit, meg kell mutatnom az igazi arcomat. Nem lehet ezt már szépíteni. Annyira hideg volt a Temze-parton, hogy be kellett ugranunk melegedni valahová. A sok választható opció láttán… mert volt ott pub is, mint ahogy az szokásos, de nem, nem. A Foyles könyvesboltja volt az. És kedves fotográfusom objektívje megmondja az igazat.

már tíz óra van, menni kell lefeküdni

december 7, 2010 § 7 hozzászólás

de nagyon kellene, viszont még nem tudok, itt muttyogok a gép előtt, nézem a facebook-ot, filmeket másolok, vasalást pakolok és még kismillió apróságba kezdek bele, hagyom félben, teszem el későbbre. A hajmosás előtti tudatalatti ellenkezés ez, érzem, ja meg a hűvös fürdőszoba se olyan hívogató, mint nyáron.

Délután el kellett menni egy kis ügyintézésre, szépen összejöttek az intéznivalók, egy csokorba. Szerencsére egyszerű dolgok, gázkártya-feltöltés, csekk-beváltás, posta, gyors vásárlás. Ki is sétáltam a főútra, négy saroknyira tőlünk a szomszéd faluban minden van egyszerre, bank, top up-os paki és lidl, az élet apró kis körei ezek.

Az adóhivatal a múlt héten írt levelet, hogy adóm jár vissza, legyek figyelmes, hétfőn meg is jött a levélben a csekk, nem nagy pénz, de pénz, ma ezt töltöttem át a bankkártyára. Majdnem ugyanennyit fel is töltöttem a gázra, gyakorlatilag mondhatom azt, hogy a decemberi gázszámlám felét az adóhivatal állta most. Persze nem mondom, mert ezt tavaly nyáron fizettem ki. Aztán a bank körüli téblábolás során eszembe jutott (megkívántam, ez az igazság), hogy süthetnék egy kis gesztenyés kiflit, ha már itt a tél és talán a héten még nem fogok sokat dolgozni.

Végignéztem az Iceland (fagyasztott alapanyagokat, félig és egészen kész fagyasztott ételeket árusító lánc) és a Lidl pultjait, nem sok sikerrel jártam, ezekben a boltokban nem lehet leveles tésztát kapni. Na majd holnap becserkészem a teszkót vagy a sainsbury’s-t, hátha egy nagyobb láncban előfordul. Ha nem, hát akkor el kell menni a török boltba Croydonba vagy Lewishambe, ezek egy jó órás kirándulások busszal. Ha meg még ott se, akkor ASDA a shopping parkban, a város széléhez közel.. remélem karácsonyig összejön.

De ha már bemásztam a lidl-be, nem kerülhettem el a vásárlást és a 38 penny-re leárazott kelkáposzták hatására eszembe jutott egy kedvenc Jamie Oliver receptem, kelkáposzta-bacon-mozzarella-tészta-serpenyő-zabálás zanzával és meg is vettem gyorsan minden hiányzó alapanyagot.

Most persze itt pilledek a karosszékben, mert mozdulni se… hát jól sikerült a rittyentés, ez egy jó nap.

Holnap hajnali ötkor kezdek a másik étteremben, messzebb van, mint Brixton, kaland lesz a hajnallal, hát még a nyitós műszak, mert ott nem nonstop a helyzet, mint Brixtonban, hanem a nyitós csapat kapcsol fel minden gépet. Nagy tervezést és odafigyelést kíván ez, mert a kávégép 35 perc alatt melegszik be, addig én életelixír nélkül kell legyek, csapás ez, nagy. De legalább kaptam jócskán fizetésemelést, új névtáblát a törött régi helyett és egy másik főnököt, akiről csupa rossz pletyka kering. Hát azt hiszem, ez az előléptetés nem fenékig tejföl, erről meg most gyorsan az jutott eszembe, hogy hát a tejföl mostanság nekem elég ellenség gyomorilag, most már aztán magam se tudom, hogy akkor a helyzet mi.

Tulajdonképpen örülnöm kell, mert nem lesz éjszakás műszak, nem lesz durva vendégsereg, lesz egy sereg ismeretlen új munkatársam, a főnök csaj cockney angolt beszél, izzadni fogok és  a Portugál is otthon fekszik törött lábbal a város másik végén, hát legyen már január és akkor a dolgok újra megnyugvásnak indulhatnak. A november nagyon zavaros volt, ráadásul olyan kis szerszámú fiatalemberrel sikerült összefutnom egy nagyon vodkás éjszaka után, hogy ez a mondat háromszor négyszer  olyan hosszú… jajj, hát ez úgy sokkolt, hogy még a lelkiismeret-furdalásom is elhagyott ijedtében, ezen még nevetni se tudok rendesen, hát ez a csávó ostromolt majdnem egy évig, a hagydmagadelőbbszabadulsz este után azt mondom, még jó, hogy muszlim, legalább vehet feleséget, mert ha nyugati lenne… ejj, de nagy hangembert ismertem meg. Napok múltán is csak itt kapkodom a levegőt, ezt az egész sztorit én sem értem, pedig félig benne vagyok, ááá, hát van ilyen is, szurkolok neki, hogy gyorsan felejtsen el.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for december, 2010 at szalonnacukor.