töprengés a reggeli kávéhoz

október 16, 2010 § 4 hozzászólás

az, hogy folytonosan rohanok, azt hiszem, csak félig tudható be a körülményeknek, félig belőlem jön. gondolkodtam az elmúlt éveimről és töprengtem, vajon miért választok magamnak mindig stresszel teljes munkákat, vajon mennyiben csinálom magam köré a sok munkát, mennyire tudnám lazán-lógósan venni a dolgokat. és összevetettem a terveimmel is, háááát. töprengtem, gondolatokat fényesítettem, vitatkoztam a hanggal, tétováztam, eszembe jutottam és töprengtem megint. ma már nem töprengek tovább, hanem iszom még egy kávét, most koffeinmenteset. a sok agyalásra meg azt mondom, tudja a fene, hagyjuk a dolgokat kibontakozni.

már a nyáron készültem az őszi kiruccanásra, az ősz szele már fuvallat volt, amikor megvettem a jegyeket, most meg jócskán fúj, még tíz nap, aztán megyek és millió dolgot kell elintézni, beszerezni, kigondolni és el kell kezdenem egyeztetetni. közben meg az éttermi rohanás odabent, ó, de legalább dől a lé. áldom az ötletemet, hogy úgy vegyek ki szabadságot, hogy ne pont az első nap repüljek, hanem legyen legalább két nap szedelőzködni. ez be is jött, mondhatom szinte megjósolható volt, hogy az utolsó munkanapomon éjszakás műszakban leszek, ami egész hétfős alvást jelent utána. el se értem volna a hajnali gépet, hehe. de persze a beosztás olyan, mint az időjárás, minden nap változik.

a karácsonyi ajándékok ötletelése is folyik ezerrel, idén már nem megyek, nem viszek, csak most, küldeni se biztos, hogy sikerül, tehát marad a böröndözés, most gyorsan haza is indítok egy mázsásat és a maradékot hurcolom a repülőre.

és akkor még a magyarországi kívánságlistám is egyre csak hízik, most megint választanom kell egy könyvet, amit majd megveszek. alapvetően háromelemű ez a listám, ismerem a döntésképtelenségemet, pont úgy mint tavaly és az év elején…

és most semmilyen titkos tervem nincsen. a “jólenneha” lista is nagyon kövér, viszont ezen lassan már sokéves dolgok vannak, valamint egy fogorvos.

Reklámok

  • rhumel szerint:

    Egyszer 23 pontban foglaltad össze, milyen munka is az, ami Neked való :)
    Csak kiragadok belőle kettőt:
    “11….kell valami kis (vagy nagy) stresszhelyzet,..
    “21.Nem sír a szám, ha mondjuk 10 óra egy munkanap.”

    Nos? Kell-e kommentálni? :)))

  • Meta Hari szerint:

    Jajj de jó és milyen igaz, igazán jó, hogy eszembe juttattad! Most mindjárt le is vonom a következtetést, hiába telt el vagy öt év és hiába 1700 km, még mindig ott tartok, ahol voltam régen, jaj, hát ez de jó :))
    azért gyorsan lemondtam az eheti hatodik napomról és vettem inkább jegyet a Szépművészeti Kincsei kiállításra. Aztán veszek még egy cidert is.

  • Fejérné Vera szerint:

    Nagggggyon helyesen, ápold a lelkedet is :-) Arról nem is beszélve, hogy a beszámolóval egy kicsit részesei lehetünk az eseményeknek, egy csöppet sem önző módon :-)
    A fotók lemenekítése a gépről is nagyon várt menüpont számomra :-)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading töprengés a reggeli kávéhoz at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: