matekérettségi-függő lettem

július 29, 2010 § 7 hozzászólás

A műszakvezetői tanfolyam elkezdése előtti napokban  kérdezték meg a főnökök a mekiben, hogy  akarunk-e gyakornoki programban részt venni. Ez annyit jelent, hogy GCSE vizsgát kell tenni  matekból és angolból és valamiféle vendéglátásból. Ez a vizsga az angoloknál az érettségi vizsgának felel meg, nekünk a felnőttekre kiszabott számolástani vizsgát kell letenni, az angol nyelv meg amolyan nyelvhasználat-helyességi vizsga. Mindjárt mondtuk, a főnököm meg én, hogy hát persze hogy megyünk, hiszen pénzbe nekünk nem kerül, csak szabadidőbe. Mindenki bólintott, mehetünk hát a mekis intranetre körülnézni. A vállalati honlapon regisztráltunk, löktek is elénk mindjárt egy szintfelmérő tesztet. A műszakvezetői tanfolyamra való utolsó rákészülési napomon mindjárt úgy is tettem, hogy főztem egy nagy adag rakott tésztát sajttal a maradék hűtőtartalomból, meghívtam a befejezésére a főnökömet és elkezdtük az ellenőrző feladatsort egy üveg fröccs mellett. Egy kicsit műszakvezetéstan, egy kicsit matek. Hát mire elfogyott az asztalunk tartalma és a bevitt tápanyagok a helyükre kerültek, hús a hasba, bor a fejbe, kiderült, hogy milyen az angliai matekvizsga. Ha helyesen meg tudom oldani ceruzával papíron az alábbi feladatot, hogy mennyi 32×27, akkor már jó munkát végeztem. Medián-módusz-rang a legbonyolultabb szintű matematika, egyenes arányosság, százalékszámítás és táblázatbóli adatkiolvasás, némi törtek és kész. Ennyi. Nevettünk már a végére, jajj, fájt a hasunk, emlegettük is a magyar szakközépiskolai szívatásokat… Lényeg az, hogy az L2 szintre tájoltak be minket, ennél magasabb már nincsen, egy kis tudásfrissítő munka után elméletileg jelentkezni lehet a nemzeti vizsgára.

Aztán egy hét kimaradt a tanfolyamom miatt, közben kaptunk e-tanárt is, aki nem egy robot, hanem valóságos személy, csak az interneten kell vele dolgozni, küld feladatokat és kérdésekre válaszol, és istápol, ha kell. A matektanár egy kedves öreg néni, beszéltünk már telefonon is, olyan csodás angolja van, hogy hátborzongatóan jó. Az angoltanár az egy sietős nyanya, erőteljesen érthetetlen szavakkal és akcentussal tárgyal, na vele nem beszélek, inkább levelezek, nem annyira kínos. Érdekes, a főnök matektanárja is kedves és az ő angoltanárja is érthetetlen volt, csekkoltuk, nem ugyanazok az emberek.

A tanfolyam után lett volna szabadnapom, de mégse lett, úgyhogy esténként piszkálgattam a feladatokat a neten, laza versenyhelyzetet csináltunk magunknak, nekem az angol a gyengébb, a főnöknek meg a matek. Ja persze, mert ő angoltanár, hheehh. És hétfőn este már ott tartottunk, hogy mindketten kaptunk gyakorló feladatokat a tesztre. Ha kettőn átmegyünk, jelentkezhetünk a Nagy Vizsgára. Van ezen kívül még nyolc feladatsor, azt majd megcsináljuk vizsgáig.

Kedd éjszaka-hajnalban gyorsan toltam egy tesztet, aztán bejelentkeztem, csak azért e sietség, hogy egy napra osszanak minket, lehetőleg egy időre is. Ma reggel már csörgött is az sms a telefonban, hogy kaptunk egy vizsgafelügyelőt, aki intézkedik a vizsgáztatásunk ügyében. Remek, augusztus 6-án megyünk délután. Addig még van nyolc nap és nyolc teszt, egyenkét egy óra, remek. A feladatok meg viccesek, bár az nem, hogy ekkora fejjel, meg ilyen fejjel… nem bírom megírni 40/40-re, valahol mindig elhagyok 6-7 pontot. Tiszta szörnyű. Na de majd gyakorlunk. És amikor karbantartás miatt a honlap állt két órát, ott rágcsáltam a ceruzámat, mikor mehetek már tesztelni…

Később aztán főztem babpörköltet és nekiültem angolozni, az súlyosabb, mert interaktívan fogalmazni is kell és nem egyszerű vita volt már az első feladatok között. Azt hiszem, talán szeptemberre érem el a tesztképes-szintet, ezer szót legalább meg kell tanulni addig, csak a választékosság miatt… még jó, hogy kiejtés nincs köztük…

apróságos szösszenet

július 25, 2010 § 1 hozzászólás

ha minden igaz, szerdán tán lesz egy szabadnapom, tizennégy napnyi bohócoskodás után, az utolsó kettőben már másik munkakörben vagyok, remélem erősen, hogy kevésbé fog a talpam elfáradni, ülhetek majd este az irodában a leltárpapír felett. mint régen.
na ja, hogy el ne felejtsem, erősen nosztalgiaszaggal írom fel ide. az első itteni megmozdulásom a számítógépes nyilvántartó rendszerben egy üzletközi árumozgás könyvelése volt. ehhem. mint rég. aztán elszaladtam és lehúztam hat normált, ami négy-kettő volt és négyresajt, Ancsi légyszi ne röhögj hangosan.
illetve ebben az országban se képesek hibátlan névtáblákat gyártani.
nem tudok kellően gyenge teát főzni, hiába rántom ki a filtert gyakorlatilag már forrázás közben a vízből, a kész tea olyan erős, hogy nem tudok tőle aludni. azt hiszem, ideje megszervezni egy Garzon-tea importot.

Nagyobb sapkát akarok

július 20, 2010 § 3 hozzászólás

Update 22 July

Így utólag már látom, ezzel a fejjel inkább villanyszerelőnek kellett volna mennem, mintsem Einsteinnek, a villanyszerelők itt most sokkal többet keresnek. És meg is találják…

egy kis olasz kávézó előtt találkoztunk

július 13, 2010 § 1 hozzászólás


és voltak a falon bárányok is, egy pár házzal arrébb, álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal…

boris vian regényhős vagy orosz politikus?

július 13, 2010 § Hozzászólás

mi a különbség

július 12, 2010 § 1 hozzászólás

a két kép között?

1. A baloldalinak nincs kék háttere.

2. Ha a jobboldali az egység, akkor a baloldali háromszáz.

3. Alakra és méretre hajszál híján egyformák. Súlyban van egy aprócska eltérés, talán tizedgrammnyi. Azt nem tudom, hogy melyik javára.

4. Már láttam Londonban olyan automatát, amelyen volt házi felirat: kérlek ne dobjál be magyar pénzt.

5. A jobboldalinak egyik példánya a ‘kedvenc’ reggeli buszmegállómnál az aszfaltban van, beleolvadt. Vagy beolvadt, hmm.

6. A jobboldalinak egy másik példánya heves szívdobogást okozott a napokban. Egy teljesen angol nyanyának látszó vásárló kezéből került az enyémbe, tizedpillanat alatt dobbant be a köztudatba, ez az érme nem jó, nem lehet vele nálunk fizetni. Kértem a vendégtől egy másik pénzt, ő erre visszakérdezett, hogyan vettem észre ilyen gyorsan, ő nem figyelt fel rá. Hirtelen nem is tudtam mit mondani, csak azt, hogy úgy láttam, ez a pénzdarab nem angol. Végül is nem kellett nagyon belebonyolódni a magyarázatba, csak annyiban egyeztünk meg, hogy tényleg nem jó, adott egy másikat, egy királynőset a hátán és nekem adta a tízforintost.

Hát csak ez a különbség. A tizedmásodpercnyi előbb felismerés.

Később mutattam a másik magyar srácnak a zsákmányt, akivel együtt szoktunk kasszázni a reggeles műszakokban, ő mindjárt kérdezte, hogy úristen, dejó, kitől kaptad, magyar vendéged volt? Á, sajnos nem, csak egy angol nő, ak valahol visszajárónak kapta. Ó, azt hittem, magyarok adták. Á, hát nem.

Nem mellesleg, magyar vendég biztosan nem adta volna ide a pénzt, miután kiderült volna a csere. Erre mérget merek venni. A magyar vendégeink legnagyobb részben turisták, ők hangosak és bunkóságokat beszélnek egymás között, aztán angolul megszólalnak mint egy kecske, aztán nem értik, hogy mit beszélünk nekik vissza (pedig az ááákkkcentus az megvan!) és vagy kommentálják magyarul az eseményeket, vagy nem kommentálják, csak izzadnak. Az előbbi első változat alanyaihoz nem szívesen beszélünk semmilyen nyelven, csak esetleg valami lanyha bazmeget a pult alatt. Ilyenkor szokott érdekes pálfordulás előfordulni, viszontbazmegeléssel és utána nagy bratyizási kísérlettel. Ez a többség. Persze nem nyernek el semmit.

Volt olyan vendégünk is, nem sok, de volt már több, aki a fent említett második csoportba tartozik, csak áll és próbál minden idegszálával belekapaszkodni az elhangzottakba. Na ilyenkor mindjárt átváltunk a közös nyelvre, pár mondat erejéig csevegünk és ha még mindig nem kezdenek el bratyizni, akkor további eligazítási segítséget is adunk. Bár a legtöbb ilyen esetben előkerül egy kölyök, aki hibátlan angolsággal tárgyal bárkivel iskolai egyenruhában, csak a szülői nyakból lelógó fényképezőgép magyarázza a helyzetet.

Szóval vegyes a hangulat, bár a szívdobbanás még megvan.

időutazás

július 12, 2010 § Hozzászólás

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for július, 2010 at szalonnacukor.