Politikai tavasz – mozgalmas változások várhatók

március 31, 2010 § Hozzászólás

Találtam egy érdekes cikket a magyar hírek között, arról beszél az index újságírója, hogy Gordon Brown miniszterelnök hasznosnak ítélte a kelet-európai bevándorlók GDP-emelő ángliusföldi tartózkodását. Mert a kelet-európai güzü nem szociális segélyen él, mint a brit állampolgárok nagy része, hanem dolgozik.

A cikk erősen magyarízűre sikeredett, ezért aztán meg kellett keresnem a BBC eredeti hírét, hogy egy kicsit alaposabban tudjak tájékozódni. Ugyanis folyamatosan azt érzem, hogy az egész Kelet-Európa az angolok és ángliusok számára tulajdonképpen Lengyelországot jelenti. A magyarokat legfeljebb a fura akcentusuk miatt jegyzik meg, és azt tudják rólunk, hogy nem szeretjük egymást.

További adalék, hogy úgy egy hónapja, amikor az itteni választási kampány elkezdődött, találkoztam ezzel a plakáttal a környékünk egyik legforgalmasabb csomópontjában.

A sarki plakát arról beszél, hogy hetente 5000 ember érkezik a szigetországba letelepedési szándékkal, és kéri a választókat, hogy mondjanak nemet erre. Azaz hogy tíz hét alatt 50000 ember érkezik, egy év alatt 250000.

Nézzük a hivatalos statisztikát: “Net immigration – the difference between those entering and leaving the country – has gone up from 47,500 when Labour came to power in 1997 to 163,000 in 2008, according to the Office for National Statistics.” – A nettó bevándorlás – az országba belépő és az országot elhagyó munkavállalók száma – az 1997-es 47500 főről (ekkor került hatalomra a Munkáspárt) a 2008-as évre 163000 főre duzzadt, az adatokat a nemzeti statisztikai hivatal szolgáltatta.

A plakát állítása ezek szerint még nem is túlságosan durva, mert hiszen mi a statisztikákban csak a kelet-európaiakat néztük, senki sem beszélt az egyéb színesbőrű bevándorlókról, akik még a tágabb  családot is hozzák magukkal. Azt hiszem, kell egy kicsit még nyomozni. Van itt egy másik cikk, 2008-as, arról szül, hogy mi lenne Angliával, ha minden lengyel hazamenne. Tanulságos dolgokat mondtak, a legelső az, hogy összedőlne a helyi  mezőgazdaság, mert a legtöbb gyümölcs- és zöldségültetvény a lengyel munkások kezére alapult, az angolok meggondolták, hogy almát vagy almaszedőt importáljanak. A lengyel munkaerő motivált, jól képzett és keményen dolgozik. A helyi munkaerő képzetlen és hasznavehetetlen, naná, hogy a kenti gazda nem beléjük fektet pénzt és energiát. (Egyébként az angol font gyengülése volt a fő oka annak, hogy a kelet-európai munkaerő visszatért a hazájába, fele annyi pénzt tudnak hazaküldeni a lengyelek, mint három évvel ezelőtt, így már nem éri meg a kint tartózkodás.) Az építőiparban még szorosabb a helyzet, az angol gazdaságnak  2012-ig 3 millió új lakást kell felépítenie, és ehhez még 87500 új építőipari munkásra van szükség. Képzett munkaerőre, ne felejtsük el. Itt el lehetne ágazni abba az irányba, hogy ki fizeti a bizonyítvány költségeit, de ehhez már kockás abrosz kell és korsó kisfröccs.

Sok érdekes kérdés van itt függőben, igazából szerintem az angolok se tudják, mi a legjobb, csak van a választás és ezzel az idegengyűlölködő szöveggel nyernek választókat. Egyébként meg megy majd minden a szokásos mederben, érzem, ugyanis elég jól mozog már ismét a munkaerő-piac. A brixtoni job centerben (az állami munkaközvetítő iroda) a sorokat nem kelet-európai arcok hosszabbítják.

A 2004 és 2007 között az országba érkező kelet-európai bevándorló  munkaerő eloszlását mutatja a térkép. Itt jönnek a londoni adatok –

Még további kutakodásom eredménye a következő statisztika, amely azt mutatja be, hogy mely országokból érkeznek  a legtöbben. Mi az EUA8-as kategóriában vagyunk a terminológia szerint.

Itt megint a nettó sáv az érdekes (világoskék oszlop), amely szerint a kelet-európaiak száma egy kicsivel százezer alatt van, míg a másik nagy csoport a volt brit gyarmatokról érkezők száma, amely egy kicsivel százezer felett van. Nos hát, elásott kutya, ők vajon szerepelnek-e a választási kampányban, vagy csak a segélyeknél konkurencia? Kicsit cinikus kérdésem persze költői. A volt brit gyarmatok kifejezés ebben az esetben az 1945 utáni gyarmatokat foglalja magába, a szegény afrikai és ázsiai országokat pontosabban. Nigéria, Bangladesh.

Apróbb mellékszál, a britek nem hagyták abba a gyarmatosítást, a nettó brit kivándorlás egészen nagy szám, az első oszlop mutatja. Vicces lenne persze eyt gyarmatosításnak nevezni, ámbár lehet, hogy a brit nyugdíjasok megszállják dél-európát? Ahham, gondoljunk csak bele, miből virágzik Nyugat-Magyarország…

Reklámok

Az ángliusföldi vidám építészet remekeiből

március 30, 2010 § Hozzászólás

Brixton közepén van egy park, amely a téli hónapokban jelentős ráncfel-varráson esett át, új díszburkolat, új világítás, új aszfalt és forgalmi rend. No és persze új fű került oda, ahol a régi már nem bírta a kiképzést. Van szökőkút is, zenés csinnad-rattával nyitották meg március elején. Egyszer egy szép napon, amikor már majdnem meleg napsugarak szaladtak le az égből, hazafelé menet elsétáltam a térre, megnézni, milyen a közepében lenni. Eddig csak a pult mögül állva nézegettem a sarkát, vagy éppen a buszon közlekedve suhantam el mellette. Nem rossz, mondtam, sok pad van, sok fű. És ekkor láttam meg a legújabb fákat. Fém törzs, fém levelek, modern szobor. Hát. Én inkább ültettem volna valami régebbi stílusút. Mondjuk egy platánfát. Ez az új tartós is, meg művészi is, de hiányzik belőle az, amit a fák attribútumának mondunk, az állandó jelző, az árnyéka és a madárcsicsergés.

A tavasz 17 pillanata – kettő egyszerre meg még egy

március 28, 2010 § 2 hozzászólás

Brixton Hill, egy lakótelep-szerű épület-csoport a főút mentén. A buszból szoktam látni a házkockákat, a sárgásbarna téglákat, az egyforma ablakokat és sehol egy kiugró dísz, sehol egy monotonitást megtörő ív. Nem is csodálkozom a kerítésre kerölt feliraton, “Miért én?” – tán az Úrnak sincs sok esélye innen kiválasztani valakit, hiszen minden olyan egyforma… Az a szerencse, hogy Londonban nincsenek amolyan igazi, magyarországi mértékekkel számított “igazi” lakótelepek. Nincsenek panelházak nagy mezőségeken, nincsenek panelemeletek hegyekben és a hátukban sem. Van néhány valóban panelból felhúzott magasház, de azt hiszem, ezek inkább csak valami építészeti hurgyaságok, a fene nagy liberalizmus szellemében. Legyen ilyen is, ha már Londonban minden van.

A második képben nem a ház ferde, hanem a busz, amelyen ültem éppen. A gyümölcsfák virágoznak ezerrel, az erkélyek gömbölyödnek és a Christchurch House nevű szép tömbház is csak van a nagy tavaszi szélben. Figyelgetem az ablakokat, jellegzetesen angol dolgok ezek, semmi szigetelés, semmi függöny. Este látni lehet az összes család belső magánéletét. Furcsa dolog, nagy magyar szemmel szoknom kell még mindig, egy év után is ezt, hogy nincsen elsötétítés, mindenki nyugodtan csinálja az ablak mögött azt, amit szokott, mert tudja, hogy a kutya se kíváncsi rá. Magyarországon még a kutya is kíváncsi, ott azt kívánjuk, hogy bárcsak maradhatna rejtett falusi titkainkból egy kicsit több… nos hát, ez meg a másik véglet.

Képzőművészet és képdömping

március 23, 2010 § 2 hozzászólás

Eljött a várva várt szabadnap és akkor fel a gyűjtőszemüveg és irány a város. Két hete valahol láttunk egy Andy Warhol kiállításról hirdetést, bele is vettük a hamari terveinkbe. A múlt héten egy hirtelen közbejött túlórás munkanap miatt ezen a héten tudtuk megnézni. Andy Warhol: Portrék. Egy kis szelet a művész munkásságából, fényképek poszterizálva, átfestve és némafilmek egy-egy arcról, amolyan gesztus-tesztek. Nem volt túl sok kép a galériában (magán képgaléria és műkereskedés tulajdonképpen), nyolc az utcaszinten, hét a pincében és egy video-projektor. Némi magyarázat papíron és volt pár nagy alakú művészeti szakkönyv a kirakat párkányán, szabadon lapozgathattuk, bennük megnézhettük Andy Warhol képi munkásságát. Saját képek következnek és egy kis fordítás a kiállításhoz kapott leírásból.

Az itt eltöltött óra után mentünk tovább. Londonnak ez a negyede egy igazi galéria-oázis, a Ritz szálló mögötti pár utcáról van szó, a központ a Jermyn Street, ahol a nagyon arisztokratikus vagy még annál is kékverűbb ruházati és életviteli boltok laknak, némelyik több száz éve.

MadárAndi be is csöngetett a következő galériába, ahol érdekesnek tűnő kék képek lógtak a falon. Keith Garet az alkotó, a Chris Beetle Gallery a lelőhely. Meglepetésképpen volt a pinceszinten egy átjáró, amelyen a szomszéd boltba tudtunk menni, ott meg egy éppen 90 éves karikaturista születésnapját ünnepelték a falak, rogyásig lógtak a karikatúrák és mind nagyon jó volt. Speciális macskafigurák, kedves alkotó és nagyon angol humor. Elhoztam a meghívó papírját, azon ott a jó hír, a galéria honlapján is megtalálhatóak a képek, tehát be tudom mutatni mindenki szórakozására.

Itt többet időztünk, megszemlélve a roppant elfoglalt és rosszul (rongyosan) öltözött galéria-személyzet áldozatosan sznob hozzadott mosolyát is, valamint találtunk szép bronz szobrokat is, csak úgy szétpakolva mindenfelé, néhol a sarokba vagy lépcsőszélre elhajítva (többszáz kilós hajítás ez persze, műhanyagul sarokba biggyesztés), vidáman játszó gyerekeket ábrázoltak, akár az otthonomban is elképzelhetnék egyet-egyet, akár.

Kellett már kávézni és enni némi édességet, Café Nero, utána esett kicsit az eső és menjünk még valahová! kívánságunk teljesítése miatt visszasétáltunk a Royal Academy of Art épületébe, láttuk a nagyon hosszan kígyózó sort a Van Gogh kiállításhoz, de mi csak besétáltunk, első utunk a toalet, utána meg megnéztük a maradék ingyen kiállítások közül a régi Londont bemutató lépcsőmögötti fényképkiállítást. Aztán jöttek a biztonsági őrök, hogy be kell csukniuk a kapukat.

Séta, céltalan séta, vagyis inkább séta az alkonyi fényekkel teli boltos utcácskákban, az éppen záró üzletek között és az eső hol zuhanyozott minket, hol csak úgy csepergett. Beugrottunk egy templomba is, hátha benézhetünk, de éppen készülődtek egy esti programjukra, úgyhogy most nem néztünk kereszteket. Hanem inkább tallóztunk a kapuboltban felállított asztalon, ingyen künyvek, némi adományért cserébe. Pennifelajánlás után egy gazdasági, egy építészeti és egy botanikai téma lett az enyém. Itthon alaposan szemrevételeztem, a gazdasági az tkp egy konzervatív képviselőjelölt politikai programja, az építészeti az valami tanulmány, a botanikai meg ausztráliai őshonos növényeket mutat be a gyógyászati hatásukkal egyetemben. Mindegy, ajándék szókincsnek ne nézd a szótárját. Beléjük is firkálhatok akár. Az építészetisnek az a címe, hogy milyen a boldog építészet, és  megláttam benne a Parlamentünk képét. Kicsit vihogtam csak a buszon…

Na aztán eléggé este lett és hazajöttünk. Most még elrohanok a városba egy telefon-előfizetési tranzakciót elintézni, aztán pótolom a linkeket és a fényképeimet. Nem utolsósorban takarítás, lakásrend-felülvizsgálat. Következik. Kötelező.

KÉPEK itt.

A tavasz 17 pillanata

március 22, 2010 § 3 hozzászólás

Green Park, London.

Szombaton egyszercsak mászkálás közben

március 21, 2010 § Hozzászólás

betévedtem a belváros kellős közepébe. Na jó, erőst kellett buszozni ahhoz, hogy a belvárosba jussak, de ott már csak kóboroltam az utcákon. A képen egy sarki ház nyomta a lepedőjét az arcomba. Nem Velence, de a szürke égbolton jó kis kékítő.Az volt a szerencse, hogy nem messze a háztól találtam egy térbeli térképet, amelyről leolvashattam a kulcsszót: Bloomsbury. Na mindjárt jött is Virginia Woolf az emlékezetembe meg a terves füzetkébe, illene már megnézni a házát, biztosan van ott valami eredeti attrakció. Vagy legalább a környékén. Itt van valahol a Russel Square környékén.

A Mindentlehet Ország

március 21, 2010 § Hozzászólás

Pár napja a hölgyemény előttem ül a buszon. Kicsit szürke, kicsit vizes hétköznap volt.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for március, 2010 at szalonnacukor.