azt olvastam a zinterneten

január 18, 2010 § 6 hozzászólás

de hogy pontosan hol, arra már nem emlékszem, de mindegy is, mert brit tudósok voltak a hírben, a brit tudósok pedig már egy szakkifejezés a tudomány elbulvárosodására, na mindegy nekik, viszont azt állították, hogy az év legdepresszv napja január 18-a. Nekem meg fogalmam sincs, hogy hányadika van, reggel 4:26-kor felkelek, előtte tizenegykor lefekszem, a felkelés után buszozok, majd a meki és délután haza. Közben folyamatosan a pityorkákat számolom, a meglévők a zsebemben csörögnek, a ledolgozottakat pedig órákban számolom, hogy mennyit kell még kibírni.

Fogalmam sincs, mi váltotta ki ezt a mostani pánikszerű hisztériázást bennem, ha arról van szó, hogy kasszában kell dolgoznom az étteremben, még a hideg is kiveri a hátamon a vizet. Az előző életemben nem volt gond a rendelések felvételével meg a vendégekkel. Itt viszont kritikus pont lett. Bizonyára köze van ehhez az elmúlt hat hónapnak, amelyet az első étteremben húztam le és az ottani félelemmel teli stílusnak. Sokat paráztam ott, néha úgy tűnik, indokolatlanul, de azt hiszem, az a drill, amit ott tolt a Sárga meg még egy-két másik ember, azt nem viselem könnyen, még utólag se. De ez már az én magánbejáratú szociális problémám. Bizonyára van olyan brit tudós is, aki ezzel a témával behatóbban foglalkozik, majd egyszer előkerül az idevágó szentencia.

Egyébként is dög fáradtnak érzem magam, inkább szellemileg, mint testileg, bár az se kutya, vigyorgó visszerek meg fehér hajszálak, viszont sose legyen rosszabb ennél. Vigyorgás, mi más.

Illetve napközben sokszor eszembe jut, hogy már megint nem én lennék, ha nem szerveztem volna ennyi dolgot egy időre, aztán nem ülnék a saját vackomban és sajnálnám magamat vadul és hangosan, hogy jajjmármegintelhavazok és dejólennekétsemmittevősnap…  a szombatig hátralevő napokon mind dolgozom, csütörtökön-pénteken napközben estig, aztán szombaton reggel 3-kor felkelek és elindulok, aztán csak hazaérek, mindjárt hétfőn este jövök is, kedden munka, az azt jelenti végül, hogy a jövő hét végéig minden nap sok dolgot kell tenni. A kedvenc szuttyogós időm meg továbbra is a ködös távolban figyel. Annak ellenére, hogy van olyan nézőpont, ami szerint most pontosan a ködös távolban vagyok. Hehhe. Illetve fényképek.

De az agymenés is csak addig tart, amíg a koffein bennem, azután mint a bábu, sutty, berogyok a ágyba.

Egy kis időre feladom az életem ezerfokos kontrollálását, hátha egy kicsit más lesz. És ha elmúlik az a 18-adika, utána csak jobb lesz. Végül talán annyit, ha nem olvasom azt a cikket, nem történik meg a mai hétfő.

De legalább vettem csokit. Sokat.

Advertisements

  • rhumel szerint:

    A csoki a tél alapélemiszere :))) Hogy milyen, az mindegy, csak csokoládé legyen:„Kerek csokoládé, szögletes csokoládé, táblás csokoládé, lyukas csokoládé, töltött csokoládé, mogyorós csokoládé, tejcsokoládé, étcsokoládé, fehér csokoládé, csokoládés csokoládé!”- ahogy az G.Artúr kiskorúak mesemadara is megaszondta.
    A baj itt nálunk csak az, hogy mire a télidepi indukálta csokoládézabálási inger “felüti” fejét, addigra fogynak el a karácsonytól hegyekben(=dobozokban bújó) álló beiglik, püspökkenyerek, linzerek, dióskiflik és társaik. Marad a leszedett szaloncukor, nehogy lefogyjuk már az év végén felszedett rengeteg kilót:(((
    Bár ezen inkább már csak röhögök:)))
    Ja, a nevetés is nagy ellensége a január 18-féle napoknak. Csak munkásabb, mint a csokizabálás:)
    Vigyázz Magadra, és mindjárt szombat!

  • bluemoon szerint:

    Te lány, (ahogy Bikfic írná:)nem kéne egy kicsit visszavenni a tempóból? A világ azon ködösebbik felén, ahol a dolgozók szakszervezetekbe tömörülve védik érdekeiket- és egy másik országban már a kommün is meg mondta, 8 óra munka 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás,( vagyishogy ezt a Rícse is mondja: http://www.youtube.com/watch?v=OpOpwSUw_hM)- neked is be kéne ezt tartani. Mert a többiek ott ezt betartják.
    Szóval tessék a dolgozást visszaszorítani max.napi 8 órára.
    Hét végére meg kellemes weekendet!:)

    • Meta Hari szerint:

      bahhrrhh.. no igazad van, belátom, csak annyi kiegészítést fűzök hozzá, hogy az ángliusok havi többezer fontért bohóckodhatnak kedvükre a szakszervezetekben, náluk ez a bézik. majd ha én is havi ezer font felett keresek, bizony megfontolom a lógást. Talán márciusban már elérhetem ezt… :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading azt olvastam a zinterneten at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: