Lunch break

július 13, 2009 § Hozzászólás

Az ötödik terem után szükség volt egy kis kitérőre, talán a muzeum kávézójában hátha jól esik egy kis pihenés? Az ajándék- és emléktárgyak boltja ravaszul elén állt, abszolút a már megismert és megszokott színvonalon hozta a választékát, ceruza-toll-vonalzó-füzet, bögre, kendő, bigyótartó, na persze igényes művészeti kiadványok (az információtartalmára gondolok éppen) és könyvek, pólók, esernyő és táskabiznisz. Minden logóval. A kávézó is a megszokott stílus: háromszor annyi a keksz és az étel, mint máshol, a választék mondhatnám múzeum-standard.

Hát akkor menjünk ki, a környező utcácskákban bizonyára találunk íz-galmasat. Így is lett, alig pár lépés után megláttunk egy thai café táblát és az ajtóban lógó étlap alapján kipróbálásra ítéltük. A fénykép az elénk tálalt ebédről szól, ugye nem angol, tehát ehető, nem is kell már ezt írnom. Cod and rice with sweet chili sauce, na ennek volt egy négy szótagos thai neve, esélytelen fejből idéznem, még olvasni is nehéz volt, viszont az íze! Féltem a chilitől, végül igazán jót tett a halnak, a rizs beszippantotta a szószt és fehér tányérokat hagytunk magunk után. Az előétel kis spenótos tekercsei, nyamm, no ezt valahogy beszerzem majd otthonra is, a chips mint rágcsálnivaló ezennel kivonul a konyhámból. Majonézzel vadított édes csili volt a mártás, erős spenótlevelek a ropogós tésztában, merész de nem rendkívüli párosítás, ideje gondolkodni a vega életmód szép oldaláról. A leves – könnyű zöldséglé és ropogós nagy zöldségek, a húsos táska belül – remek, na itt megvan a név: won ton. Ezt még biztosabbra mondom, hogy újra kóstolni fogom.

A nap egyik (jajj, de hiszen rossz nem is volt egy sem, miket emlegetek én itt össze!) csúcspontja volt a thai ebéd. Este a buszon olvastam a szokásos ingyenpapírt és a reggeli lapom maradékát, a Guardian-ban találtam egy cikkecskét az alábbi honlapról, úgy érzem, érdekes kontraszt. A szerző, Erik Trinidad szerint ‘ igen, a fastfood még mindig rossz neked, de legalább lássuk, jól is kinézhet az egész’, és átformálja éttermi kinézetűre a gyorskajákat. www.fancyfastfood.com Komolyan felhúztam a szemöldökömet, ahogy néztem az átalakítás képeit, nahát, vicces ez, de mégis ad valami pluszt, talán egy hajszálnyi lelkiismeretet elvesz a szervezetbe tömött E anyagoktól, aztán persze azok mennyisége egy cseppet se csökken, visszajön a furdalás. Meg a kérdés is, vajon az éttermi ételek ugyanígy tartalmaznak E-ket? Csak mert jól néz ki… hmm… még nem biztos, hogy 100% természetes alapanyag… na inkább nem gondolkodom, eszem egy almát. Vagy.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading Lunch break at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: