Még egy sárga cetli

április 25, 2009 § 8 hozzászólás

Ez a szombat az összefoglalás-szombat címkét kapja a naptáramban. Kint sütött a nap és nagyon fújt a szél, úgyhogy utólag nem is bánom annyira, hogy a nap nagy részét most nem császkálással töltöttem, hanem a skype segítségével földrészfelét átugró traccsolással.
Úgy fordult a szó, hogy kétszer is hangsúly került a stratégiámra. Leírom erre a sárga cetlimre méges mégegyszer, mert azt hiszem, ez egy nagy kő, hogy mérföld-e, azt ma nem tudom, majd egyszercsak kiderül úgy is.
Arról van szó, hogy nem tudok már többet a múlton rágódni, mert nem vezet az jóra. Megoldást nem ad, tanulságot – még vagy egyáltalán – nem ad, csakis kínzó kérdéseket és rosszkedvet. A jövő hétről szintén nem tudok gondolkodni, mert millió útja van, ki tudja, merre és minek menjek, megoldást nem ad, csak kínzó vágyakat és rosszkedvet, ha sikertelenség alternatíva jön elő.
Csakis arra tudok gondolni, hogy a mai dolgaimat intézzem, kihozzam a legtöbbet az eseményekből, és ne hagyjam a veszteséget. Ma. Most. Csakis azt, ami itt van előttem.
Holnap majd a holnapit intézem. Majd akkor meglátom, hogy mit tehetek, ma nem foglalkozom vele.
Nem lehet ezt másképp, mert érzem, különben megbolondulok.

Reklámok

  • bikfic szerint:

    Hát igen, ez az a stratégia, amit nekem még sose sikerült elsajátítanom, pedig már többen ajánották és biztos jobban érezném magam tőle. Születni kell rá, azt hiszem.

    • Meta Hari szerint:

      Ellenkezést kell ide írnom, nem hiszem, hogy születés kérdése a dolog. Hanem inkább a körülményeké. Amíg másfajta körülmények között voltam, addig én se így csináltam, hagytam azokat a hatásokat, az eredményért csak vissza kell lapozni egy évet :( Most úgy érzem, ezt a fajta stratégiát kell csinálni, hogy ne fájjon :)

  • bluemoon szerint:

    Hát yee. Így kell ezt csinálni. Csak a most van. A tegnap elmúlt, azért nincs, a holnap meg még nem jött el azért nincs. A rómaiak már valahanyadik császárság idején is kiadták a jelszót: Carpe diem. Aztán ezt magyarul úgy fordították: minden napnak a maga gyümölcsét élvezd. Szóval élj a mának, a mában! Hajrá.
    :) (különösen érvényes ez itthon, mert nem lehet tudni, hogy holnap mi lesz.)

    • Meta Hari szerint:

      Otthon minden nehezebb, már a közhangulat (mentalitást le nem merem írni, mert az általánosítás veszélyes csapda) miatt, nem véletlenül kerülöm a Hírek rovatot is a .hu tartományból. Korábban egészen másnak képzeltem/láttam ezt a Carpe Diem dolgot.
      Van egy olyan formája (stílus? fene tudja), amellyel nem értek egyet még mindig, ez pontosan az, hogy nem gondolva a jövőre tücsök módjára csak az élvezésért éln. Ez a C.D. nem az a.

  • rhumel szerint:

    Bluemoon leírta, ami először jutott eszembe: Carpe diem. Kicsit azért “holt költősen” meg Henry Thoreau-san…:)
    Apukán azt mondta, ha túl nagy a kivágandó erdő előttem, nézzem csak a legelső fát az utamban, arra gyűrkőzzek csak. Aztán a többi fa kivágása is megy majd szép sorjában tovább. Igyekszem ezt tenni, több kevesebb sikerrrel :)
    A fától azért látja az ember az erdőt, megijedni tilos:)))
    Hajrá Neked, Meta. Mert az élet szép. Ma élve, meg holnap is. Mert holnapra is ma lesz, nemde?:)

    • Meta Hari szerint:

      Noshát, tegnap fotóztam egy kertrendező feketerigót, valamint az egyik sarkon a fénykép témája pont az volt, hogy “erdőben érzem magam”, a közlekedési lámpák között álltam, mindegyik össze-vissza világított.
      A megijedni tilos a hullámhossz, ugye :)))

  • rhumel szerint:

    :)
    Szép hetet!Mert megint hétfő.:)

  • Meta Hari szerint:

    látom, látom, ráadásul kicsit esik, remélem, befejezi délre és aztán verőfény :) Viszont Szép Hetet kívánok én is :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading Még egy sárga cetli at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: