2009/04/10

április 16, 2009 § Hozzászólás

A nap kicsit később indult, mint szokott, nem reggel nyolckor vettem fel a hátizsákot, hanem kicsit tanácstalanul nézegettem a gépben lévő térképeket, vajon melyik busz megy még a City felé?

Nem sokkal később megláttam, hogy a korábban már elkapott Elephant & Castle metrómegálló milyen közel is van a London Bridge vasútállomáshoz, ahol egyszer a Wembley-ből hazafelé tartva már körülnéztünk. Onnan pedig már tényleg csak egy hosszabb nézésre van a híres-neves Tower Bridge.

Elindultam úgy dél felé, egy véletlen utcai kanyarodás miatt találtam egy sokkal közelebbi buszmegállót, mint ahogy terveztem az indulást. Remek, remek, gyakrabban kell használnom azt a kis utat ezután.

A buszt megint eltérítették útkarbantartás miatt, a kerülő utcának a végén meg táblás felvonulás volt (kik ellen, sejtem), úgyhogy egy jó húsz percet csendben főve a buszon ülve kellett tölteni, néha haladt a dög, néha csak imbolygott egy helyben.

Végül aztán elértünk egy Valami Green nevű részt, kettő megállóval a Másikvalami Hill után, de még 7 percnyi gyaloglás távolságra a végállomástól. Meglepődve vettem észre, hogy ilyen megtörténhet, aztán a buszunk visszafordult és kellett (volna) keresni egy másik 468-as, ami tovább visz. Mondjuk ha éppen nem az mp3 lejátszó van a fülemben, akkor talán hallom is a sofőrt, aki kellemes apologise közben elmondta, hogy mi a helyzet. Na mindegy, mert 30 másodperc dühöngés után elindultam előre gyalog, hátha nem tévedek el és megtalálom az északi irányt a Rossebtudja Városrészben, hogy az merre van.

A buszmegállók tömve vannak információval, nemcsak számuk és betűjelük van, hanem térképük és a menetrendjük is, amelyen az indulási időpontok mellett azt is meg lehet tudni, hogy mennyi van még hátra (percben, a busznak) a többi megállóig. A betűjel az nagyon tetszik, mert ennek a segítségével simán azonosítani lehet a helyet a térképen, ahol jelzik, hogy mi megy merre.

A megálló térképe alapján simán ment az északra tájolás, aztán még az is látszott, hogy a busznak hét percet kell még menni a végállomásig. Akkor nekem is annyit kell mennem gyalog, mondtam nekem, és el is indultam, és sokkal hamarabb odaértem, mert nem álltam meg annyiszor, mint ahányszor a busznak kell. Se lámpa, se dugó, se az utasok.

Közben teljesen megismerkedtem még egy további fajta angol esővel. Otthon ilyennel még nem találkoztam.

Úgy néz ki ez az égvíz, hogy apró, de nagyon apró vízgömbökből van. És a lényeg, hogy nem esik, hanem valahogy benne van a levegőben és ráadásul minden irányban. A kövezet mégis vizes, a füvön is ott vannak a cseppek, a szemüvegemen az esőcseppek és a pulóveren is pontosan a megszokott vízfoltok voltak. Az arcomon és a bőrömön szintén. Párásodás pipálva. Mégis, előre nézve semmi esés nem látszott, hanem tényleg, ahogy mondom, szembejött az eső a levegőben.

Talán a köd lehet ilyen, de az meg nem átlátható, elöl sűrű és tömött. Ez az égvíz nem olyan volt, simán lehetett ázott épületeket látni messzebb is, élesen is.

Az időjárásjelentésre emlékszem, hogy nem a már megismert shower kifejezést mondták erre, hanem valami mást, most majd vadászok erre is, újabb tudomány!

Az Elephant & Castle állomásnál megint néztem egy térképet a forduláshoz, újabb irány és újabb irányzék, aztán még egy tíz perces séta után már ott is voltam a London Bridge-nél. Sima híd, semmi díszítés, csak az út megy a víz fölött. A hídfőnél azonban vannak érdekes dolgok, lábas ház és kastélyos tornyok aranyozott fémzászlóval (fotó erről nem sok van), valamint a híd lábánál egy olyan hely egy pincében, ahol az embereket ijesztegetik és ők ezért adnak sok fontot és hajlandóak hosszú perceket sorban állni. Népszerű látnivaló lehet, vagy sok ráérő turista, a szellemek előtt kétsoros tömeg kígyózott, az ajtók mögött vöröses füst látható, kicsit arrébbról meg sikoltozáshangok magnetofonból. Az utcakövön világítot egyik-másik kavics.

Az eső itt már átváltott az ismert eső állagra, pulóvernyakba csurgósan, de érdekes módon egy cseppet sem volt hideg és a cipőm se ázott be. A Temze sárosan barna és nagyon hullámzott, a sirályok siránkoztak és a parti úton jöttek a turisták, ha fotózni akartam, akkor bele a képbe szemből, ha tájékozódni akartam, akkor meg hátulról. Érdekes ez a lökdösődés, itt valahogy ez olyan, mint az eső, benne van a levegőben tán, de hogy mindenki így csinál, az szent. Bámul előre, küzben oldalra lökdösődik és ki tudja, talán balra vagy jobbra kanyarodik. Ha az ember egyenesen akar előre menni, hát nem nagyon tud, fel kell készülni a cikkcakkolásra és így láss csodát, előre egyenesen mehetünk. Boltban mondjuk ugyanez roppant idegesítő, sorry bazmeg, és tíz perc alatt kialakul egy száznyolcvanas vérnyomás. Akkor inkább már a turisták, ott előbb előfordul, hogy értik is…

A Tower Bridge-nél volt körülöttem magyar szó, szájtátós család, az a fajta, amikor az embernek nagyobb foga nő, mint bőr az arcára és a kettő együtt nem megy, kilóg a nagyobb. Ezen arcszerkezetből mind a három esetben lefitymálás jött ki, jajj mert esik, jajj mert nincs kiírva és jajj mert nem mondták, hogy hol van… A sorban és az úton csak előre lehetett menni, piros kordon között, minden sarkon egy INFO pólós lány prospektusokkal. Lehet sejteni, mit csináltam.

Spuri.

Még az elszólás előtt.

Aztán előkaptam a Szívecskés Bombát és fényképeztem mindent, amit láttam. Pulóver alól ki a gép, katt-katt, pulóver alá be, száradás, újabb téma, goto 10.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading 2009/04/10 at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: