2009/03/31

április 4, 2009 § Hozzászólás

Még mindig nincs net, tippeljük, hogy ha korlátoznak minket – régi emlékezetek szerint volt már erre példa a házban -, akkor elsejével megszűnik és lesz megint vonal. Aki tudott menni, délelőtt könyvtárazott és szervezte a 3 B-betűs városi munkánkat, hogy mikor és hogyan utazunk oda, Bristol, Brighton és Birmingham, mennyibe kerül az ottani szállás, mennyibe jönne, ha utazgatnánk naponta, menetrendek minden módon, szóval nagy a kombinálás, gőzölgött is vagy három ember feje emiatt. Bérelt kocsi és bérelt szoba is szóba jött, ráadásul kiszámoltuk a bevétel-kiadás egyenleget, szép kis nyereség maradna még így is. Két heti lakbér például egy hétvége alatt. Ez itt nagy kincsnek számít.

Délben elindultam megkeresni azt a buszt, ami a raktáráruházhoz visz ki, fél egykor indult is, felszálltam, menjünk, majd legfeljebb kicsit sétálgatok ott kettőig. Nosza, nem kellett sétálgatnom, mert a busz olyan nagyon lassan tudott csak haladni (dugó a városközpontban és útfelbontás a város szélén), hogy több mint egy órán át araszolt.

A meló az nagyon izgalmas volt, szó szerint is, meg képletes értelemben is. Ugyanis az egész egy internetes áruház raktára, ahol az árusított cuccok laknak és nekünk a beérkező megrendeléseket kell összekészíteni egy kosárba, amit majd postáznak vagy visznek ki különböző boltokba. A közelgő húsvét miatt rengeteg a megrendelés, ráadásul erre az időszakra a partiszervíz is beindult, tehát még több a megrendelés.

A kollégák között ismét sok a magyar, vagyunk vagy tizenöten, van még rajtunk kívül kilenc lengyel és a délutános műszakvezető asszisztense is lengyel. Ez az ember úgy mutatkozot be nekem , hogy ő egy rémálom, azonnal rá is akasztottam a Rémálom Pável nevet, szép kis gurulós sörhasa van és egy iPod-ja, amit szünetekben állandóan nyomogat. Először odakaffogott valamit, nem értettem, tippelem, hogy valamicske beszédhibája is lehet, mert lengyelül sem a megszokott zs-ket mondja, na ismétlést kérve aztán lassított. Ekkor már értettem mindent, egyszerű dolgot mondott, aztán kérdezte, hogy értem-e. Kicsit késve nézhettem vissza, mert még lassabban elismételte, lesajnáló hangsúllyal, habár már előbb is világos volt, nem szakítottam félbe, hadd küzdjön ő is. Aztán szó nélkül megcsináltam időre a kért dolgot. Később még gyorsabban is.

A kért dolgok – mint már említettem -, felettébb izgalmasak, ugyanis az áruház az Ann Summers, és az áruk azok mindenféle szexuális eszköz, jelmez és kiegészítő dolog, ami szőrös vagy tollas vagy bőr, gumis vagy műanyag és vagy vibrál, vagy masszíroz vagy mindezeket egyszerre. Vibrátorból megismerkedtem legalább tízféle kivitellel, egyenes és hajlott, fix és hajlékony, eres vagy sima, lila, kék, ezüst, puha vagy éppen nem puha, pitypiritty, és akkor a Rabbit márkanevűeket még nem is mondtam! Van egy olyan, amelyiknek magyarul Vérengző Nyúl a márkaneve, ihajj, termetes egy jószág és ahogy rakom a listákat össze, roppant népszerű is. Egyetlen egy van nála népszerűbb, az Ígéret névre hallgató sötétpirosas lila egyszerű jószág, de akkora elem kell mellé, mint a Big Ben, na ebből szinte minden kosárba kell tenni. Pont úgy, ahogy a neccharisnyákból vagy a selyemharisnyákból is.

Éveket okosodtam ezen a területen is, két dolog van, amelyet nem értek, hogy ki, hol és hová használja vagy húzza fel, az egyiket csak fényképen tudom megmutatni, a másik pedig egy szett, amely vastag gumiból készült tangát és műmellet tartalmaz. Megkérdezni még nem mertem :))

Egyébként egész nap mászkálni kell a polcok között, leülni csak a szünetekben lehet, a kantinban van ingyenkávét tartalmazó gép és puha a szék.

Szép gazella lábam lesz, napi húsz kilométerekkel, ez megy már pár hete, bárcsak látnám már az eredményét!

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading 2009/03/31 at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: