2009/03/30

április 4, 2009 § Hozzászólás

Szombaton volt három nem fogadott hívásom, kicsit aggódtam, hogy bizonyára munkaajánlatok voltak. Egyik szám majdnem ismerős volt, az Extramen ügynökség számához hasonlított. Hétfőn délelőtt ki is derült, hogy igen, a tipp jó volt, a szám is az ővék, ráadásul egy holnap kezdendő munka ügyében hívtak. Pár hétnyi kisegítő létszám lennék egy raktáráruházban, a munka pedig – angol nevén picker packer – áruösszekészítés. Az ügynök, aki David, csak negyedik telefonálás után értettem meg a nevét, szóval Ő azt mondta, hogy könnyű meló és 5,73 font óránként, napi hét óra és öt nap a héten, átmenetileg. Ájkáj – ami írott angoluk OK – mondtam én és ezzel kezet is fogtunk telefonban. Itt így megy ez, hogy ha kimondja az ember, hogy ‘Rendben van’ akkor az olyan, mintha írott szerződés lenne rá, visszatánc nincsen.

A hétfő többi része lábnyújtogatással és a nettelenség miatti felettébb bosszankodással telt el. Vasárnap éjszaka ugyanis egyszercsak nyissz, megszűnt a vonal, eltűnt a net. Arra tippeltünk először, hogy korlátoztak minket, mert nem volt itt mostanában fer felhasználás, a két új lakónk csak magára gondolva megszállta a netet és filmeket töltöttek le orrba-szájba. Mivel a többi lakónak amúgy is húsba és munkába vágó kérdés a működő net, többször szóltunk nekik, hogy ácsi, ez nem szabad rablás. Szájhúzogatva és letagadva azért egy kicsit korlátozták magukat. Na kérem, hol van hát a magyar összetartás?! A harmadik szólásnál már verés volt kilátásban, ekkor jött rendbe az ügy, erre föl három nap múlva nyissz. Mi a rák van már megint? A legfontosabb dolgot, a következő Disney-melót kell leszervezni e-mailben, erre mehetünk megint az agyonszabályozott könyvtárba?! Nagy a felháborodás, mert mindenki a neten lógva szervezi magának a munkát, ángliusföldön már ez a modern módi járja.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading 2009/03/30 at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: