04/03/2009

március 12, 2009 § Hozzászólás

Budapest, Ferihegy, Terminal 1 – az indulási zónában

Ezen a szerdán minden olyan szürke volt Budapesten, pont mint szokásban volt januárban és februárban is, egy közepes habfürdő vétele után kiporszívóztam a lakás maradék részét, levittem a szemetet és felvettem a hátizsákot. Átkocogtam Zugló vasútállomására, már amennyire egy dögséges hátizsákkal és talpig szép ruhában kocogni lehet, aztán felszálltam egy vonatra, aztán leszálltam a repülőtéren és egy órácska téblábolás után megszabadultam a pakktól. 30 deka híján húsz kilóra sikeredett, hát értem már a piros sávokat a vállamon. Amíg a csekkolás maradék ideje telt, addig bámészkodtam a mindenfelé, például hogy milyen lesz a repülőgép.

airbus319Egy ilyenre szálltunk fel, ez a lutoni járat még délutánról.

Kellemes repülés volt, bár a gép annyira zörgött, holott a kapitány állítása szerint három éves volt, hogy alig hallottam a fülembe dugott zenét. Később meguntam a zúgást, és elővettem egy könyvet inkább, és vártam, hogy vége legyen a két órás repülési időnek. Nagyon meleg volt a gépen, az utaskísérők csak csendben tologatták a kocsit, valami tréning-dolog folyhatott náluk, mert egy szláv nyelvű néni kaffogott a kicsit esetlenül mozgó szőke maradék csajokra, akik damillal faragott mosollyal vegzálták az utasokat a biztonsági övek és a széthányt táskák miatt. Egészen jól lehetett szórakozni rajtuk, egyébként kedvesek és szakszerűek voltak. A repülő meg csak ment, zúgott, nagy néha süllyedt egy picit, és továbbra is meleg volt. Egyszer aztán végre elértünk Ángliusföld fölé, ezt bemondta a kapitány és ekkor még volt legalább húsz perc a hátralévő időből és ekkor már kivilágított városdarabok látszottak alattunk. Persze hogy az már Great London volt.

A leszállás simán és hirtelen történt meg, aztán kivágtattunk a gépből és egy kicsit tekergőztünk mindenféle lépcsőkön, folyosókon és kanyaruló lejtőkön át a csomagkiosztó futószalaghoz. Egy kicsit hirtelen értük el mindezen loholás közben az UK Border nevű helyet, ahol sok katona ült kis székeken és várt minket, mi pedig szépen sorba rendeződve – gyakorlásképpen – vártunk az intést, have a nice time – mondták és loholhattunk tovább, harminc másodperc se volt az egész.

Kicsit később már jött is a csomag, hátra fel és irány a kifelé. A váróterem fele csövekkel és paravánokkal el volt kerítve, felújítás zajlott, aztán máris ott vagyok a vasútállomáson, a két hely között csak a padlóban van különbség. Az ablakok előtt 1 értsd egyetlen sor volt, ott csendben mindenki összerendeződve várta a hangosbemondót, hogy a rá jutó ablakszámot bemondja. Bemondta, next please X window – és már lehetett is menni. Érthetően, egyszerűen, az ablak mögött ülő ember is érthető volt és egyszerű és udvarias, adott tájékoztatást, hogy merre a legrövidebb és legolcsóbb. Aztán mentem a vonathoz, irány London Victoria, az első átmeneti alvóhely.

A vonatnál várakozás közben lőttem egy MIND THE GAP feliratot, szerintem ez lesz a következő hónapok mottója, így visszanézve az elmúlt hét napra, erősen érzem az összehasonlítási ingereket.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading 04/03/2009 at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: