Tömött szatyor és már csak 4

Terv szerint haladok, végre egyszer ez egy olyan terv, amibe nem tud belekötni senki. Maximum az otthagyott morzsákba. Mert amióta megtiltották az irodában kajálást, akkor, pont akkor derült ki, hogy sokkal édesebb a sutyifiókban tartott keksz és még a kétszersültnek is megvan a maga diszkrét ropogása. Azóta úgy megy, fiókból. Hát ebből a morzsából  hagyatékolok a hangyáknak.

No aztán elsőnek a baltát hoztam el. Egyharmad nájlon-életem eljött onnan. Bepakoltam még egy dobozt, azt majd máskor hozom el, ezután egy bögre még és kész a tárgyatlanítás. A lélektelenítés az egyre nehezebb.

Viszont mindig az lebeg, ezzel lehet elfojtani a szemvizet, hogy mindjárt már, mindjárt eljön, hogy lehet rendesen aludni és kis karácsonyi mizéria után jóra fordul a minden. Kénytelen lesz ugyanis.

Ma befejeztem a magyar regény maradékát a monitoron, már csak angol szövegek maradtak, amihez viszont nem volt most sok kedvem. Néztem hátul a rétet és az állatokat. Aztán néztem egy kicsit a falat is. Beszélgeni nem ment, talán jobb is, van úgy, hogy képtelen vagyok szálakat elvágni. Ráadásul lassan is emésztek.

Reggelke estére nyögte be a tutit, szállt az ige, és nagy trafa, bele a közepébe.

“Mert az életben vannak dolgok, amik csak úgy vannak.”

A hanghordozás taglós, a nyomaték a vanáson van és azon, hogy ezzel mást nem is lehet csinálni. Búcsúzkodni ennek ellenére kutyanehéz.

Advertisements