Hétfőn hét dolog

november 10, 2008 § 9 hozzászólás

Hét dolgot kell írnom, amit eddig még nem. Vagy pont itt nem, vagy nem hat, hanem hét, hétfő van, valamivel ezért el kell kezdeni ezt a hetet is, hogy ne legyen már olyan, mint a múltkori.

1. Szerintem sem vagyok normális.

2. Vannak olyan mondataim, amelyek rendszerint elkezdődnek, aztán a befejezés már nem mindig ugyanúgy sikerül, de a mondat hasa legalább olyan nagy, mint a buddhásodott enyém és többször kell levegőt venni a vesszők között, nohát akkor így kezdődnek ezek a monológ-dumák: “Ha én leszek a király, akkor…” Nagyon-nagyon sok esetben tíz perc múlva úgy fejeződik be eme mondat, hogy: “az összes munkanélküli a lakóhelye takarítására lesz kötelezve, kaját-ruhát kapnak, de sikálniuk kell.”

3. Írásban is tudok hadarni.

4. Vannak olyan napok, amikor még nézni is sok, de ezeken a napokon – utólag mindig kiderül – túl gyenge kávét főztem.

5. Az emberek sokszor nem értik a vicceimet, kedvesen mosolyognak azért, meg még bólogatnak is, amikor meg észreveszem, akkor már nem bírom abbahagyni, sőt vannak napok, amikor direkt csinálom.

6. Szerintem egyre kevesebb dolgot kellene birtokolnunk és így egyre több dologra maradna időnk. Azonban a könyvek valahogy mindig kisiklanak ezen elmélet karmai közül és az osztódásnál gyorsabban szaporodnak. A könyvtári kölcsönzőcetlin is. Ha így folytatják, a jövő hónapban már ők tárgyalnak a főbérlőmmel.

7. Röhögni a legjobb dolgok egyike a világon. Mondjuk előtte és utána.

Advertisements

  • rhumel szerint:

    Mielőtt nekiveselkedtem a komment-írásnak, újra végigfutottam, mely pontokat jelezzem, felsoroljam, mint “szintén zenész”. Hát, nem sorolom. Mert mind a 7 talált, süllyedt :)))
    Max. a 4-es pontban annyi a különbség, hogy rámNÉZve kávé nélkül igaz. Bár ugye, vannak napok, mikor nézni…:)

    A hatos eleje lehetne életfilozófiánk és útmutató a jövőre? Mint összeesküvés-elmélet, lehet a gazd. váls. erre megy ki? :)))
    Jó, a kacsalábház könyvekkel azért nem anyira birtoklás, ugye!
    Szép reggel indult itt Veled, köszönöm.

  • Meta Hari szerint:

    Végre egyszer nem kell magyaráznom semmit :)) én köszönöm :))

  • Borka szerint:

    Mielőtt kinyitottam volna az üzenő varázsdobozt, már tudtam, hogy Rhumel üzent! :) Nagyot csalódtam volna, ha nem így van, de eltaláltam! :) Gondolom, nem véletlen.

  • rhumel szerint:

    :)
    Szép-szép, de mikor lesz ebből a ráérzős-megérzős hármasunkból végre puncstortaevős trió???!!!!

  • Meta Hari szerint:

    @Borka: vannak olyan helyek, ahol nincsenek véletlenek :)) és remélem, azon a helyen, ahol nincsenek véletlenek, vannak puncstorták :))

    @Rhumel: szerintem vezessünk be egy háztartási május elsejét is, akkor aztán elszabadulhatunk és elraboljuk egymást és aztán lehet a Buli :))

  • rhumel szerint:

    Jó!!:)
    De akkor a ” Ne várd a májust” felszólítást ne alkalmazzuk :)
    (Idén már nem lesz szabi-lehetőségem (új-régi mhelyemre költöztem e hétfőn!!!!), de a jövő csak hoz pár szelet tortányi időt majd.)

  • bluemoon szerint:

    itt tényleg puncstortákról van szó? Egészen ellágyultam….:-)
    De én szeretem ám a fekete-erdő tortát is:-))) Meg a túrótortát, meg a tiramisut, meg a somlói galuskát, meg a mignont, meg a dobos tortát, meg a meg a… most nem is jut több eszembe.:-) Ja a krémest is szeretem!:-)

  • Borka szerint:

    Háztartási május elseje? Az meg mi fán terem? Talán elseje másodikán, vagy ilyesmi? :)
    Külön-külön már összejött (puncstorta nélkül!), de a hármas nagyon nyerő! :)) Megoldjuk.

  • Meta Hari szerint:

    A háztartási május elseje az olyan, mint a háztartási munka ünnepe, azazhogy az meg pont olyan, mint amikor a rendes munka ünnepén nem kell dolgozni, csak felvonulni, felvonulni mondjuk a sütemények előtt, aztán választani és jól megenni. Hmm? Akármilyen süti is lehetne a második szelet… :))

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading Hétfőn hét dolog at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: