A pók ötödikén

november 7, 2008 § 4 hozzászólás

pok_081105

Ezen a napon támadt egy ötletem, mégpedig az, hogy semmi spanyolviaszos ügybe nem fogok belekeveredni, csak elő kell vennem egy régi, akkor bevált munkafolyamatot, követni és várni, hogy a kért számok csökkenjenek. Elég lesz annyi energia, hogy az előrehaladást ösztökéljem, elvégre a megtanult káromlástechnikának nem szabad kárba veszni.

Ezen a napon még egy másik ötletem is támadt, ez már szigorúan magánjellegű, semmi köze a nap nájlon részéhez, sokkal inkább a kültakaró ápolásához. Kerek évforduló közeledik, ennyi elég is, valamint megdőlt az az elméletem, hogy inkább könyv mint hajfesték.

Ezen a napon szürke volt az este. Hatodikán pedig akkora jókora juhsajtot vacsoráztam, hogy még hetedikére is jutott valamint Bilagit.

Reklámok

  • bluemoon szerint:

    Hmmm. A takarítónő a fizetését megkapja? Kár lenne…

  • Meta Hari szerint:

    A takarítónő az nálunk egy külön cég. A takarításra a szerződést nem láttam, így csak tippelni tudok arra, hogy azok az ijedt szemű mophuzogatók csak azt csinálják meg, ami valahol le van írva, tippjeim szerint a következőképpen: lépcső felmosása (le már nem, ezért csak a vízszintes lapok tiszták, a függőlegeseken ott a kosz), szemeteskuka kiürítése (a kukából kirázzák a szemetet, de a zacskó állapota napokig nem változik). A tiszta fogalma sem szerződhető, habár egy vérbeli takarítónőnek elég volt azt mondani, Manyika, a budi legyen Tiszta, na és akkor tiszta volt. Enni akár. A cég felbukkanása óta minden wc-látogatás egy bátorságpróba. A pók életkilátásait latolgatva arra jutok, hogy ritkán van biztosabb dolog a nájlongyárban. Egyébként meg vannak teszt-papír-darabok látható helyen… sajnos már több hete.
    És ez természetesen természetes, mert csak a szerződést lehet támadni, a bértakkereket nem.

  • bluemoon szerint:

    Vagy azt, aki a szerződsét kötötte velük, és nem iktatta be az ellenőrzési funkciót a fizetés előtt.:-(

  • Meta Hari szerint:

    Nem is akarom tudni a részleteket :) Még oda lenne a szórakozásunk… :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading A pók ötödikén at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: