Hétvége és hosszú lé – itthoni hatásokkal átszőve

október 31, 2008 § Hozzászólás

Most már megint arról kell itt értekezni, hogy eljött a péntek és kitör a hétvége és végre lehet…
Nos, akkor most legyen megint így.
Végre péntek és végre úgy vagyok itthon, hogy itthon vagyok. Nem kell attól félni, hogy reggelente túl későn ébredek fel, van internet és van tej, akkor mászkálok fel-alá, amikor csak akarok és így tovább. Ja és ma elfelejtettem elegáncsosan menni, pedig olyan nagyon erősen elhatároztam, hogy a szokásos ‘behívatás a nagyfőnökhöz’ performanszot csakis ünnepi ruhában csinálom végig, ha egyszer rám kerül a sor, az olyan nagy tervet ma elfelejtettem, és az amúgy megszokott deszantos-pólós-tornacipős repertoárból húztam fel egyet reggel. A nagy fehér nájlongyári kacagány alatt végül is mindegy, olyan köpeny ott nincsen, amelynek ne lenne túl hosszú ujja és idétlenül amorf válla, a hosszúságukról már nem is érdemes írni. A sok szó végére csak annyit, hogy megúsztam. (Ez valami szemből jövő para lehet, lehet az is, hogy tudatalattról küldi rám a rém, nemtom, teljesen kikészít.)
Délre kialakult egy – szokásokon felüli – erős káosz és hajtépős hónapvége, kicsit később azonban valami békés idill-illat kezdett el szálldosni a ragasztószagon túl. A házi orális-média történelmi csúcsokról beszélt eredményesség tekintetében, oké, hát akkor legyen karácsony. Három hónapja még világvége és békasegge, erre most meg új csúcs… hmm… ezen morfondíroznom kellett egy kicsit. A kis helyiségben megpihenve rá is találtam a megoldásra, pont ennyi ideje nem csinálom a tervezést, hát akkor ez volt a baj, most meg hogy már nem kell, szárnyalás van. Tehát akkor a jövőre nézve a következőben állapodtam meg magammal, a munkát nem csinálva nagyobb eredményre jutunk. Majd lesznek megint körülmények, amikre pedig a minden más eredményt jól rá lehet fogni.
Nna.
Arról, hogy az elmúlt napokban merre jártam, megintcsak nem érdemes hosszan írni, mert egyértelmű, az állandó emlék-omlás miatt gondolatban még mindig Olaszországban voltam, itt sehogy sem akadt hely, nyugis hely, beszélgetőtárs meg pláne nem volt, hát hogyan tudtam volna visszazökkenni a panaszkultúrába, amikor belőlem még mindig az áradozás jönne?!
Össze-vissza mindenféle beugrik, rettenetesen sok minden volt, apróságok, nagy dolgok, mindenféle érzékszervből, lassú lesz az emésztés, már látszik. Mintha kicseréltek volna egy tapétát az életből, most minden eleven kívül-körül, milliószámra jönnek elő a helyzetek, azzal a címkével, hogy ‘dejólennemegint’.
A képeimmel úgy vagyok, hogy halvány és szürke másolatok csak.
Bizonyára ilyesmi lehet átélni a kultúrsokkot.
Pedig ha… na tényleg, ilyen is volt a kirándulás során, most utólag nagyon szembetűnő… pedig ha a mögöttünk ülő Ropinéni nem fárasztott volna annyira, még több élménymorzsa, élményfalat és egyéb információ jött volna, akkor talán már hamarabb kifáradtam volna. A Ropinéni egy furcsa tulajdonsággal is rendelkezett (a ropin felül), mégpedig azzal, hogy rádiót szokott reggelizni. Megette és egészen estig beszélt. Sőt még azon is túl. Folyamatosan. Egészen ritkán ismételt a nyolc nap alatt, de azért ismételt. Lényegtelen dolgokat beszélt. Sokat panaszkodott és sok dolgot minősített negatívan. A harmadik nap után érte összesen annyi inger, hogy kezdett jó megjegyzéseket tenni, eleinte véletlenszerűen elszórva a szóáradatban, később egyre többet. Már majdnem felírtunk neki egy pirospontot, hogy nicsak, a környezetváltozás segít.
Amikor a saját ismerősei már bealudtak tőle, akkor eljött az a pillanat, hogy elegyedni próbált másokkal, harmadik nekifutásra például velem. Ehh. Hááát. Először hülye voltam, hagytam, hogy kifejtse a témát. Tíz perc után volt közbevetésre lehetőség. Nehéz volt elvágni a szálat.
Egyik este azonban már nem volt menekvés, kis naív arccal elvállaltam, hogy elemet cserélek a fényképezőgépében, én tudtam, hogy ez kettő másodperc és a kötelező udvariassági körökkel együtt maximum kettő perc. Mielőtt elindultam volna a szobába, kértem a barátosnéi megmentőakciót, ha húsz perc múlva nem lennék otthon, jöjjön fel valami fal dumával és mentsen meg. Bármennyi borba kerülhetett volna.
Az elemcsere úgy négy másodperc volt, mert közben szóban is vázoltam, hogy felfordítom a gépet, kinyitom a fedelet, kiveszem a két régit, megnézem a rajzot, betolom a két újat, lezárom a fedelet és bekapcsolom a gépet. Utána egyszerűen a kilincsre tettem a kezemet… persze hogy ezután még tizennyolc percig ott kellett téblábolni, aztán egy égi és külső segítséggel mondat közepén otthagyhattam az egész társaságukat. Akkor már nagyon kellett mennem, ugyanis a fiókot kihúzva nemcsak az elemek kerültek elő, hanem egy kicsi piros rádió is…
Másnap reggel a vonatban már úgy helyezkedtünk, hogy messze legyünk, de Rómában többször keveredett közel, bármikor volt ez, mindig beszélni hallottuk.
Egyébként vannak kedvesen és érdekesen sokat beszélő emberek, alapvetően én is elég nagy napi szószámmal születtem, de ő már a kitalálni-sem-lehet kategóriába csúszott át. A nyolcadik nap estéjén már a saját falubelijei sem bírták, be is szóltak neki, hogy már elég, akkor meg jött a csakazértis.
Gondoltam egyszer, hogy megkínálom a csendvicseimből eggyel, hogy legyen addig is csend, de sajnáltam tőle, köcsög módon sajnáltam, ha már menekülni nem lehetett a busz miatt, hát hűljön ki neki is a gyomra, gondoltam, az mp3-játszó meg galád módon lemerül, tölteni elfelejtettem, így aztán 1:1.
Kábé ennyi volt a nyűgös része a kirándulásnak*, alapjárat volt a zúgolódás, bár a harmadik napon már volt lehetőség lelépni, minőségi ugrás is lett rögtön hangulatban, képben, élményben. Onnantól aztán már jó volt, esténként visszanézve-visszaidézve úgy röhögtünk az ágyunkban, hogy a lónyerítés az kismiska.
A képek megnézésével még mindig nem végeztem, de már nagyon igyekszem. Ennyi rohanó fa nincs a világon, mint amennyi a buszos képeimre került… lehet, hogy egy volt az, csak jött velünk?!
*(Egy rettenetes felfázást sikerült még összeszedni, ez volt az ára a hátsó ajtó előtti ülésnek és a szabad mozgás lehetőségének. Volt érte veszekedés, mi nyertünk. Ma már kevésbé vagyok dögröváson és azt mondom, hogy a felállás lehetősége megért ennyit. Most volt nyolc hete az egész kórházas balhé, nem teljesen kész még az ügy, talán több mozgás jó lett volna még, remélem, hogy lehet pótolni.)

Hoztam haza kincseket

október 27, 2008 § 7 hozzászólás

És persze köveket a Tengerből és narancsos rágcsakeksz címkéjét, borosüvegről emlékfotót, megvett presszókávé blokkját, vatikáni fülhallgatót, szóval ilyen csip-csup emlékbigyókat a rengeteg hűtőmágnes mellé, érthetetlen indoklással egy fekete cápafogat, prospektusokat és olasz metróújságot, képeslapokat. A millió látott érdekesség mellé. A szakácskönyv egy hosszas böngészés eredménye lett, hatésfél euróért egy tömény orgia, bele a szatyorba, most vadászok szakkifejezésekre olaszul vagy ha már minden bélboholy sikítozik, hát megcsinálom a képekhez hasonlóra. Nagy kaland lesz, hiszen hát amúgy egy szó sem megy olaszul – izé, inkább a helyes válasz úgy van, hogy MÉG nem tudok -, de megfőzni vagy sütni talán nem olyan nehéz. Magamat győzködöm, hogy a szakácskönyv felhasználása legalább akkora kaland lesz, mint ez az elmúlt nyolc nap. Aztán végül csak lesz a morzsákból olyan kis édes semmiség, mint nekem a kavicsok vagy a cukroszacskó. Elvinni emlékbe és véletlenszerűen elandalodni.

Bocs, de még nem tértem magamhoz :))

1000 apró cikk

október 26, 2008 § Hozzászólás

Átugrottunk Táskánába vásárolni.

*

Valahogy így képzelem a fiatal hitet.

*

Gömbölyűvel buszra szállni tilos. Hamburger is számít!

*

Ausztriában is laknak felhőállatok.

*

Ha jó száj van a tengeren…

*

A víz azúr.

*

Róma. Mindenhol műemlék, inger-omlás.

*

Világraszóló és :-)

*

Milyen lehet

október 26, 2008 § 6 hozzászólás

Milyen lehet az a kirándulás, amelyiken a szállás ajtajában ehhez hasonló orkok fogadják a fáradt és gyanútlan utazót?

Izgalmas, látványos, illatos, ízes, nyűgös, fárasztó, boldogságos, monumentális, felfoghatatlan, rázós, kevés, sok, színes, zsúfolt, meleg, kápráztató, templomos, tájas, teres, házas, völgyes, hegyes, emberes, beszélős, kultúrás, hajós, tengeres – egyszóval olyan olaszos. Vagy rómás. Vagy… visszamenős mégiscsak. Pedig ezek az orkok mintha figyelmeztettek volna…

Szerintem 26-án este

október 17, 2008 § Hozzászólás

farewell

Ihajja másodszor

október 17, 2008 § Hozzászólás

Most aztán meglendült a lecsóba csapás mindenféle szinten. Négy napnyi lébecolás után összegyűlt már annyi sutymutyolás a levegőben, hogy kénytelenek voltak nekem is megmondani a munkaügyi farbát. A stílusból nem engedtek (hiába cserélődik folytonosan a háer), pénteken ebéd előtt történik mindig, hogy legyen idő feldolgozni a sokkot… ez a nájlongyári kirúgás-óra, van két óra a kacatokat összerámolni és már dörren is a kapu. Apropó, a háeres szakmához hozzá tartozik az, hogy el kell felejteni köszönni, így aztán ez a tevékenységi kör már azon a listámon van, amire azt írom fel, melyeket még éhenhalás esetén se. Különben sem értek a szakterülethez, csak mint szenvedő alany, de ez most csak egy eseménymegállapító dödörgés volt és marhára mellékszál.

Mert hogy kellett mennem nekem is ebben az órában, és közben akkora sokk ért, hogy még néha most is bugyborékolva tör föl a röhögés belőlem, na ezt fogom emészteni jó darabig. Még egy árnyalatot bele kell rajzolnom a képbe, hogy a látvány átvehető legyen, a kíváncsi olvasó azonnal kutasson az emlékezetében néminemű német akcentus után, amelyet magyarul beszélve hallhat idegen országból ide merészkedőktől. Nna. Orrszőr is megvan? Akkor lecsó.

Nagymufti teknőspáncélos irodája, szürke asztal, fekete tárgyalószék, szerény személyem lazán beterülve a székre, szembefőnök széksarkára félhaptákba, munkasapka a kezekben feketén gyűrődik… Elkezdődik azonnal a hivatalos beszéd, hogy a tervezésre ifjú titánok érkeztek és mostantól ők (belül a kisördög kuncogott, új seprű, más is szívhat) intézik a munka dandárját (harcolni kell a levessel, a leves visszacsap, kisördög kunc kunc) és meg kell adni a lehetőséget és kvalifikált munkaerő és elvárások és hatékonyság és (majdnem ásítottam) így szépen tovább, előre a remek GDP-ért, életünket és vérünket, hejlhitler. Aztán hogy viszont van egy olyan terület a cégben, amely sosegazdás-nemlátomát területté vált (mióta ismerem, mindig is rosszul ment, ébredt az ördög) de ez a romlott helyzet tovább már nem tartható, mert nincs elég nagy ablak ahhoz az irodaházon, hogy minden euró kiférjen rajta, kidobás stop van tehát és akkor nekem lesz egy dátum, amikor majd megnézik az eredményeket és akkor ott majd egyharmadnyi számot fognak látni. Mondtam, jó lesz. Nagymufti mondta, szabad a kéz. Mondtam, jó lesz. Nagymufti szemén dagobert-effektus, mondta, jó lesz. ‘Te leszel akkor a hüvelyek főnöke, vedd úgy ezt’ – ebben a pillanatban besikított a kisördögöm, főhüvely lettem, ihajja… és itt abszurddá billent a helyzet, még a szemem is csak a hátsó oldalán mert könnyezni, nem látszódhat a röhögés, mereven tartom a számat, szemem okosan néz és vadul bólogat a többi felső részem, az érdeklődőnek mutatandó kérdés feltevésével majdnem lebuktam, de aztán egy nyeléssel átléptem, közben jobbra sandítok, na még egy hullámcsapás, szembefőnök arca hamuszín, pedig már két napja tudta, mert már ő szerdán bólintott az ügyre, na erre még jobban beindult a kisördög, beleduruzsolt a fülembe, gyorsan még nézd meg az orrszőrét és akkor brrrhhhh…. majdnem, de végül még kint a folyosón is kellett tartani a komoly pofát, mire eljutottunk a gyár másik végébe, ahol a kávégép mellett sutyorgott a főnök is, na mivan, csak nem sírsz… erre kiborult belőlem a röhögés végre és úgy megkönnyebbültem. Nem várt reakció volt ez, teljes zavart okozott a rendszerben, na még ilyet, hogy ez röhög… Nna. Mivel a nájlonokat a feldolgozáshoz mindig is hüvelyekre kell feltekerni, ez a terület is az örökkévalóság része, pontosan ugyanúgy, mint a selejtcsökkentés és az optimalizáció. Csak most már nem kell hallgatnom azt a rettenetet, amit főnökösködésnek hívnak az irodánkban. És bármikor mehetek szabadságra. És ki szabad menni az udvarra. És kitalálhatok mindenfélét, megcsinálom vagy nem, ezt majd még megbeszélem az univerzummal és most már van mire hazajönni a kirándulásból.

Izé.

Ha ide leírok ezt-azt és ha az mind ugyanígy bekövetkezik, akkor hamarosan lottószámokat írok még több jókívánságot írok a pénz egyedül nem boldogít boldog-boldogtalannak és ha a homlokomat a faasztalhoz kocogtatom mintegy lekopogásképpen és még mindig mukodik…

Mázlisorsjegyet húztam. És most pofátlanul dicsekszem. Sírás-rivás esetén meg bezzeg idelapozok. Ez most vagy valami vagy megy valahová. Happy new life.

Tudom, hogy most virágnyelven azt mondták, hogy ki fognak rúgni.

A dolgok állása az utolsó pillanat előtt egy nappal

október 16, 2008 § 3 hozzászólás

– a böröndben mindenféle dolgok összedobálva

– tornacipő lábon, hogy nyúljon az orránál és bütyöktájon és bírja a gyaloglási gyűrődést

– laptopfedélre ráragasztva az adatkábel, amely a fényképezőgéphez kell

– akkutöltők a falban

– ma egyeztettünk az élelmiszer- és napicikk-ellátmányról, kinél mi lesz, szerva itt és csere ott, ja nem, kanál nálam, kés ott, na ilyenek

– egy kiscetli a még megvásárolandó bizbaszok listájával

– egy kiscetli a hazaérkezés után rögtön elintézni való hivataloskodásokról, határidők, posta, na ilyenek

– egy kiscetli a megígért dolgokról, például a griffnek kaja míg távol vagyunk

– térképek, útikönyvek, újságok szanaszét a lakásban, ugyanígy a zoknik és a ‘melegruhát mennyit vigyek’ darabokkal

*

továbbá

*

Napok óta figyelem a weather.com-on a római 10 napos előrejelzéseket, mutatott sok esőt, ködöt, sok napot, sok fokot, magánbejáratú házipara nekünk, hogy egy hete pontosan azokra a napokra hozta a felhőt, amikor Rómában tervezünk lenni. A napi figyelések során lassacskán kiderült, hogy a jelzett eső időpontja egyre előbbre kerül. Megtippeltem, hogy annyira előre kerül, hogy gyorsan leesik addig, amíg oda nem érünk. Most este látom ám – na ez a mai nap csúcspontja – a táblázatban, hogy az eddigi kettő helyett már négy napon lesz fény és nem felhő, gyakorlatilag tényleg úgy néz ki, hogy leesett az a víz és most már csak a napsugarak maradnak odafönt. A meteomókusok (magyar tévében madárjósok) szerint folyamatosan 22 fok lesz celziusz.

A börönd melegruha tartalma most mindjárt szanálva lesz, újratöltés indul.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for október, 2008 at szalonnacukor.