Ki-ki a saját Tőkéjének Kovácsa

május 31, 2008 § Hozzászólás

Reklámok

Diófának három ága

május 31, 2008 § Hozzászólás

SZABÓ JULCSA

Szabó Julcsa bement a nagy malomba,
Beléesett a masina dobjába.
A masina dobja mikor megállott,
Szabó Julcsa piros vére megaludt.

Szabó Julcsát föltették egy szekérre,
Úgy vitték a főorvos úr elébe.
– Főorvos úr, arra kérem, ha lehet,
Gyógyítsa meg a beteg szeretőmet.
Főorvos úr félre fordult s azt mondta:
– Meggyógyítja a nagy isten doktora.

Bandás Jóska bement a szobájába,
Sírva borult diófa-asztalára.
Sírva mondta: – Nincsen isten az égbe,
Szép szeretőm viszik a temetőbe.

(Marosvásárhely)

*

BARNA KISLÁNY

Barna kislány bemegyen a vasgyárba,
A masina ráfordult a nyakára.
Kettőt fordult, sejehaj, kettőt fordult s megállott,
Barna kislány piros vére mind elfolyt.

Barna kislányt föltették a szekérbe,
Elvitték a főorvos úr elébe,
– Főorvos úr, ha lehet, arra kérem, ha lehet,
Gyógyítsa meg a beteg szeretőmet.

Főorvos úr mindjárt meg is vizsgálta,
Be sem vitte a vizsgáló-szobába.
Félrefordult, sejehaj, félrefordult s azt mondta:
– Ennek csak az isten a gyógyítója.

Szőke legény bemegyen a szobába,
Ráborul a márványkő-asztalára.
Bánatjában felsóhajt: – Nincsen isten az égbe,
Szeretőmet viszik a temetőbe.

(Póka)

Reggeli után irány a barlang

május 31, 2008 § Hozzászólás

GatoAzul

Barlangkatalógus

május 28, 2008 § 9 hozzászólás

Nyárra keresek komfortos barlangot valahol a hegyekben, egyetlen kívánságom  van csak – legyen közel a net. A többi néma csend.

Egy kissé túlpörgött már a nájlongyári bizonytalanság, stresszé vált még egy zacskó cukorka is. Két hete megy a para, mint a magasfeszülség, rácsos tartókra feszített kötél és villám – ööö, izé, hát fejvakarás, egészségtelen a panaszkodás, valahogy azonban mégis robbantani kellene azt a pillanatot, amikor széles nagy vigyorgás délután, hátbaveregetéssel kifejezett kávémeghívás – na és este ott ficeg a levelezőben az állásközvetítő levele. Versenyképes leírás – a saját székemről.

Bárkit kérdezek, csak terelő mosolygás – áá, valamit rosszul értesz, nincs hát semmi baj… benyálazott ujjamat felteszem a szélbe, na most vajon ki fúj honnan és akkor onnan merre.

Színes barlangkatalógus legyen, hosszú távú tervekkel. Legyen benne madárfütty és egy forrás csobogással. Felhők. Csend.

Kék

május 27, 2008 § Hozzászólás

Részletek Rushdie-tól

május 27, 2008 § Hozzászólás

“Amikor asszonnyá érett, hatalma kezdte kételyekkel eltölteni. Annak a tehetségnek, hogy az eseményeket kedvező irányba tudja befolyásolni, hogy meg tudja változtatni a világot, de csak a javára, örömforrásként kellett volna szolgálnia. Nazarébaddur azonban filozófikus észjárással volt megverve, és ennek következtében még veleszületett jó természete sem kerülhette el, hogy megfertőzze egy csipetnyi mélabú. Nehéz kérdések kezdték gyötörni. Vajon mindig jó-e, ha javítunk a dolgokon? Vajon az emberi lényeknek nincs-e szükségük fájdalomra és szenvedésre a tanuláshoz és az előrelépéshez? Vajon az a világ, amelyben csupa jó dolgok történnek, jó világ, paradicsom lesz-e, vagy inkább elviselhetetlen hely, amelynek lakói, akik mentesek a veszélytől, kudarctól, katasztrófától és nyomortól, kibírhatatlanul beképzelt, öntelt, sótlan alakokká válnak? Vajon ő kárt okoz az embereknek a segítségével? Talán nem kellene beleütnie azt a nagy orrát mások dolgába, és hagynia kellene, hogy a végzet olyan pályára álljon, amilyenre akar. Igen, a boldogság nagyszerű, ragyogóan becses dolog, és ő azt hitte magáról, hogy előmozdítja; de vajon a boldogtalanság nem ugyanolyan fontos-e? Isten művét végzi-e vagy az ördögét? E kérdésekre nem kapott választ, de időről időre úgy érezte, maguk a kérdések egyszersmind valamiféle válaszok is.

Fenntartásai ellenére Nazarébaddur tovább alkalmazta tehetségét, mert elképzelhetetlennek tartotta, hogy ha már ekkora hatalmat kapott, ne használhatná. Félelmei azonban megmaradtak. Kifelé továbbra is boldog, őszinte, fellengzős könnyedséget mutatott viselkedése, ám egyre nőtt benne a boldogtalanság; lassan, az igaz, de nőtt. Legnagyobb félelme, amelyet senkivel sem osztott meg, az volt, hogy a sok balszerencse, amelyet eltérít, valahol máshol halmozódik fel, hogy meggondolatlanul kiárasztja Pacshígám jószerencse-készletét, miközben a balszerencse vízként gyűlik egy gát mögött, és egy nap kinyílik majd az árvízkapu, elszabadul a nyomorúság áradata, s mindenki belefullad. “

/Salman Rushdie – Salímár bohóc/

Az dolgok rend szerint való folyásárul irt hosszu discursus

május 27, 2008 § Hozzászólás

Már tegnap este bizonytalan volt, hogy milyen kedd lesz ez a mai, voltak kétségek, de aztán egy hipp-hopp felkelés után egészen egyszerűen sikerült felkelni és keddé lehelni a napot. Kávé, joghurt, tetvészkedés a fürdőszobában, egy dudálás és akkor hirtelen a szokásos autópályán ébredtem fel teljesen egészen, ott a közepén, a megszokott anyósülésben. Nem kevés korrekt körmondatban kifejeztem a vezetéstudományi nézeteimet, Reggelke meg is lepődött, hogy hízelgés nélkül pozitív véleményem volt. Aztán vettünk diós búrkiflit reggelire a második kávéhoz.
Az első ellógásnak nevezhető dolog az fél nyolckor történt, amikor is elnapoltam a félév utolsó angolóráját a következő szeptemberre. Nem hirtelen ötlet volt, hanem már reggel be se pakoltam a cuccot a táskába, a lelkiismeretet pedig transzponáltam a főnöki szék alá, a furkálási tevékenysége ott még… nna.
Első lépésben az történt, hogy gyorsan meghallgattam a helyettesítő kollégát, hogy mi történt és mi nem az elmúlt pár napban, rövid áttekintés a dolgok állásárul, azután máris menni kellett, mert lefőtt a kávé. Megtárgyaltuk az előző napot, gyors információ-gereblyézés, aztán felcsaptam a döntéshozó sapkát és három kerek mondatban megállapítottuk, hogy várni kell még egy napot, mire minden használható információ előkerül. Közben megjöttek a főnökök, és hamarosan kezdődött is a szokásos reggeli megbeszélés, nekem halvány a fogalmam, de azért csak menjek én, hát van rajtam sapka. Beszólás-jellegű belépőm volt öt perc késés után, székfoglalás közben a „No production – no scrap – this is basic” sóhajtással alapvetettem az egész napot, persze tudhattam volna, hogy ez ott akkor sose vicces. Valamint elhangzott felém a kedvenc kérdésem is: „Is there anything else from Planning?” – a szokásos megnyugtató válaszomat mondtam, elgondolkodó hümmögéssel kísért fejrázás, no, no, mindez persze veretes angol előadásban. Később megállapították a kollégák is, hogy ha nincs nagy termelés, alacsony a selejt-százalék. A megbeszélés további részében az történt, hogy nem történt semmi, rohanni kellett dolgozni, illetve kinek-kinek a következő megbeszélése kezdődött.
Irodába visszatérve beállt a nyári hőmérséklet-számítás, nyári fokozatra kapcsoltuk a tájfungépet, hogy a permanens 30 fokból próbáljon meg letornázni úgy kettőt-hármat. Az irodában az alábbi dolgok történtek ezután.
A helyettesítő kolléga közben lendületbe jött és még ezt-azt elintézett, de máris ott toporog főnök1 és kérdezi, akkor most mit is fogunk csinálni. Megbeszéltük, ki-ki a saját dolgát, ahogy szoktuk, csak még egy kis extrát előbb én még külön elintézek. Addig ő még helyettesít egy kicsit. Mindezt pont fél háromig, mert akkor kezdődött a Fontos Meeting. Előtte még egy kis ügyintézés, hogy akkor még mindig nincs elég infó, tehát várni kell holnapig, kopott a telefon és a billentyűzet, de végül is nem történt semmi.
Fontos Meeting első harmincöt percét azzal töltöttük, hogy megbeszéltük, hogy a megoldandó feladatot az egyes résztvevők – a három érdekelt fél – kinek gondolják, hogy meg kell oldania. Az ilyetén munkalabdákat továbbpasszolni nem kis sport és büszke mellel döngethetek, hogy az elmúlt három hónapban óriásit fejlődtünk! Végül az egyharmad rész maradt nálunk négy kör után. Lassan elérkezett a megegyezés ideje, hogy akkor most mikor is mit fogunk csinálni, főleg azt, hogy ki. Sőt, pályafutásom első korrekt határidejét is megkaptuk, két hónap! (zárójelben merem csak suttogni, húsz perc alatt megoldható egy program segítségével) Illetve huszárvágással feladatkisebbítés is történt. A következő huszonöt perc első felében az történt, hogy a nagy késéssel belobogó harci hangos kollégának rögtön véleménye támadt, az értetlen tekintetek láttán rögtön külföldiül próbálta újra, de még akkor is messze volt. Azért a pozitív hozzállásra nem lehetett panasz, mert rögtön sikerült is bekanyarodni egy mellékvágányra, magyaráztunk neki veszettül. Mivel lejárt az idő, a megegyezésben megegyeztünk, hogy az később lesz. Tehát végül is, alapvetően, nem történt semmi.
Vissza az irodába, vízvételezés, sapka le, és mivel fél öt is elmúlt már, pakolászás kezdődött és pár alapinfó továbbítása történt elektronikus levelekben. Két angyalos volt és egy hawaii tengeres. Ja meg egy kiskutyás.
Eljött az öt óra, Go Home a felkiáltás, főnök2 megérkezik egy kora délutáni infóval, akkor hát módosítani kellene a terveken. (Ez rendszerint minimum fél óra.) Hörr. Mire kipattantam az öltözőből és hussannék kifelé a kapun, látom a többi kollégám is osonkodik kifelé. E két momentum között úgy öt vagy hat perc telhetett el. Tehát akkor most nem történt mégse semmi, majd holnap.
Mindeközben, egész nap, beérkezett négy irgumburgum-e-levél, két letoló telefonhívás (na oké, ebből egy magánjellegű volt és jogos) és hat-hét károgó megjegyzés, megszokásból. A GDP köszöni szépen, jól van, ma is emelkedett. Ha holnapig más nem történik, ismét felkelek, megnézem, mit hozott az éj, vagy bemegyek vagy nem, a szokásos.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for május, 2008 at szalonnacukor.