Esti 29

január 31, 2008 § 1 hozzászólás

29

– De nem én hoztam el őket – folytatta Nahi. – Legalábbis nem mindannyiukat. Egy éjszaka fogták magukat az állatok, mind egy szálig elhagyták a falut, és utánam jöttek az erdőbe, a hegy tetejére. Még azok az állatok is, melyek szerették a gazdáikat, és sokat tépelődtek rajta, hogy menjenek vagy maradjanak-e, mint Zitó, Almon, a halász kutyája, vagy Tima, Imanuela cirmos cicája, a kölykeivel együtt, még ők is úgy döntöttek végül, hogy feljönnek a többiekkel együtt: nem azért, mert én megbűvöltem mindannyiukat, nem is azért, mert én bosszút akartam állni, hanem mert az állatokat szintúgy uralmában tartja a számotokra is oly ismerős félelem a különbözőségtől – a rettegés attól, hogy mások legyenek, mint a többi, hogy hátramaradjanak, amikor mindenki elmegy, vagy elmenjenek, mikor mindenki marad. Senki sem akarja, hogy kivesse magából a közösség, vagy száműzze a csorda. Elég egyszer-kétszer elszakadni a tömegtől, és már nem is fogad vissza többé. Mert már nyerítőkóros vagy.
Először Na’aman kis sátrat épített magának faágakból egy hegyi tisztáson, és barátai, az állatok látták el mindennel, amire szüksége volt. A birkák és a kecskék a tejükkel táplálták, a tyúkok tojást tojtak, a méhek mézet adtak, a patak tiszta vizet hozott, a mókusok gyümölcsöket és erdei bogyókat gyűjtöttek, a kis mezei pockok pedig krumplit ástak ki és hoztak neki. Még a hangyák is felhoztak hosszú-hosszú menetoszlopban egy csomó búzaszemet a szántóföldekről, a völgyből, hogy kenyeret süthessen. A farkasok és a medvék vigyáztak rá és megvédték. Így élt hosszú éveket át távol az emberektől, az apróbb-nagyobb állatok szeretetétől övezve. A békák Na’amanról Na’aira rövidítették a nevét, amiből a sakálok és az éjszakai madarak kiejtése miatt végül Nahi lett.

Ámosz Oz:
Hirtelen az erdő mélyén

(Stöckl Judit fordítása)

Lekváros szekrény

január 31, 2008 § 2 hozzászólás

lekvaros szekreny
ISO-auditorok most ne nézzenek ide. (Irodában tilos az evészet, de mégis, mégis, egy kis mazsolás kalács baracklekvárral – erőteljesen hatékonyságnövelő.) Életkép. Elvileg titkosfiók.

Esti 28

január 30, 2008 § 1 hozzászólás

28

Nagy magányában Na’aman megtanult beszélni az állatokkal. Pár évvel később, amikor az egész falu elkezdte nyerítőkórosnak hívni, nagy ívben elkerülni és a távolból kövekkel meg tégladarabokkal dobálni, keresett magának egy barlangot a hegyekben, és ott élt egyedül gombán és erdei bogyókon. Néha éjszaka megvárta, amíg a falusiak bezárkóznak a házukba, és lejött, hogy árnyékként sétáljon fel-alá a sötét utcácskákon.
A mai napig is lejár néha. A sötétben. Csak akkor jön, amikor már mindenkit bebörtönöztek a vasredőnyök és a zárak. Lejön sétálni a faluba, mert az állatok szeretete és a hegy minden csodája ellenére kicsit szomorú itt egyedül.
Sötét éjszakákon, amikor nem süt a hold, fel-alá jár az üres utcákon. Időnként ketten settenkednek ott lábujjhegyen, Nimi és ő, odalopakodnak kis időre egyik-másik házhoz, a redőnyök résein át meglesik a békésen lefekvéshez készülődő családokat.
Mert jólesik meghallgatni a függönyön keresztül az esti mesét, melyet az apa mond a lányának, vagy az altatódalt, melyet az anya énekel kisfia ágya szélén ülve – ilyenkor hirtelen összefacsarodik Nahi öreg szíve. És jólesik kihallgatnia időnként a félig csukott ablakon át egy-egy a szobája melegében esti teáját szürcsölő, fáradt házaspár álmos beszélgetését. Vagy azt, ahogy üldögélnek és olvasnak valamit az éjszaka csendjében, és közben néha váltanak egymással pár szót, melyek megérintik Nahi  lelkét és könnyeket csalnak Nimi szemébe, egyszerű szavakat, például ilyesmit: Igazán jól áll neked ez a virágos köntös. Vagy: Annyira örülök, hogy végre lementél és megjavítottad a pincelépcsőt, köszönöm. Vagy: Ma nagyon szép esti mesét mondtál a gyereknek, a saját gyerekkoromat juttatta eszembe.
Így sétálgatok éjszakánként egyedül vagy Nimivel az üres udvarokon két-három órán át, míg a falu utolsó fénye is ki nem huny Almon ablakában. Mert irigykedem kissé. Irigylem azt, amim sose volt, s nem is lesz már soha.
– Szóval időnként itt fent is elég szomorú az élet – mondta erre Maja.

Ámosz Oz:
Hirtelen az erdő mélyén

(Stöckl Judit fordítása)

Félállásban fénynek

január 30, 2008 § Hozzászólás

“De a lényeg az, hogy fontos vagy tényleg,
Elmehetsz hétvégén félállásban fénynek,
Osztod az észt, bár neked sincs elég,
Sötét és agresszív, és fegyvered a gép!”

Ezt a napot ki kellett tépnem a naptárból

január 30, 2008 § Hozzászólás

Pedig elég normálisan indult, sőt egy egészen jó hírrel is, Reggelke hazaérkezését a világcsavargásból egy nappal később tudtuk, erre jön az esemes, hogy ‘gyárban vagyok’. A nap többi részében vagy új munkát lőcsöltek, amihez mosolyogva kellett bólogatni, csakis, vagy pedig régi munkát kellett feleslegesen újból és még újból. És közben emberek nem értenek semmit és mire megjön a fény a fejbe, arra már régen más a helyzet…

A nap bezárását úgy gondoltuk, hogy vacsorával és nem saját főzéssel lehet csak elvégezni. Pizza Hut – jéghideg tészta húsz perc várakozás után – visszaküldtük – további negyedóra és még mindig csak langyos. A felszolgáló lelkesedése nem oldotta meg a borravaló kérdését és idén többet oda nem. Jó, szemben a meki. Karamella helyett csoki – újratábla itt is, persze, hogy tíz perces sorban kínlódás volt. Garázsmenetes busz után a Keletinél akkor egy vész-girosz… hááááááááát… csípőset nem kérek…. itthon bontom ki.. harap, tűz.

Túlélőhal mindig jó a háznál. Konzerv, két zsemle.

479

január 30, 2008 § Hozzászólás

Egyre világosabb a reggel Újpesten. Meg egyre hidegebb is. Lightkólát kérni ezek után az aluljárópogácsásnál? Je. Hülye :-)

478

január 30, 2008 § Hozzászólás

Magányos azóta a nyeregben, mióta meghalt a ló. Falfirka. Napszava kedden.

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for január, 2008 at szalonnacukor.