november 16, 2005 § Hozzászólás

Van egy ház valahol egy nagy térszélén. Nem világították ki, nehéz észrevenni a sok csillogásnak indultpalota között, szürke és narancssárga színeivel még akár bele isolvadhatna a házak sorába, de a teteje, hát az nagyon különleges.Ugyanis legyen bármilyen napszak, este vagy munkásan siető reggel, atetőn állandóan szivárványok lógnak, emelkednek, lengenek,kisebb-nagyobb ívek fénylenek.
A házba lépve rögtön megcsap az otthonosság, valami első megérzésrefura, de kellemes illat és élmény lengi be a teret, már a bejáratnál.Menjünk csak be!
Itt az előszoba, a hazatérő rögtön leveti napi gondjait, leveti a zordvilágban hordott álarcait és a benne élő gyermek lelkével lép tovább.Mi ez az illat? Hol van? Ki van itt? Mi kezdődik így?
Szmm.. szmm… egy szippantás a készülő vacsorából… fáradt hazatérőnkrögtön a konyha felé veszi az irányt és mi szem s szájnak ingere… vadés hal, vidám édességek és lapuló ínyencségek kerülnek elő, egy kislakmár és máris simul a nap vége.
A konyha falán bögrék, tányérok lógnak, mint egy vers, egy rövidanekdota, a szakácskönyvek polcáról ritkaságok integetnek az érdeklődőkfelé, megannyi csemege!
A nappaliból élénk társaság zsivaja szűrődik ki, játékokkal múlatják azidőt az itthoniak. Telepedjünk csak be a kanapéra! Szorítsatok egy kishelyet! A dohányzóasztalon kis tálkákban sós zanza, csípős anagramma ésegy kis édes vers prózában, lehet csipegetni. A falaknál körbe-körbekönyvespolcok sorakoznak, a kedvenc könyveink! Van tévé is, regény is,film is…
A nappali fő falán, az ablakokkal szemben szent életű irodalmárok képeilógnak a falon, apa kedvencei, néha még fel is olvas tőlük, komolyan,ihletett arccal, imígyen szól: ’Gyerekek, ők a nagyok, olvassátok, nefeledjétek, zsinórmérték mind-mind!’
A kandallón ékszeresdobozok, teli mind a kedvenc versekkel, szebbnélszebb és legjobb mondatokkal, részletekkel. Néha a napsugárvégigpásztáz rajtuk, megcsillantják magukat, bonbonízük sokáig megmarad.
Az ablakon rigó néz be, a párkányon magok, oldalt egy kis szalonnabőr, jön a tél…
A kandalló mellett egy nagy füles fotel, rajta hever egy könyv, mostolvassák éppen, vigyázz, rá ne ülj, csak tedd a kis asztalra, ott vankönyvjelző bele…
Ropog a tűz a kandallóban, már majdnem mindenki hazaért, ahogyszállingóznak befelé a háziak, egyre hangosabb a zsivaj, a plafont éria nevetés. A gyerekek szobájából ádáz játék hangja szüremlik ki,varázsló gyerek és a pál utcai fiúk birkóznak, Abigél és a lányok vidámbiztatása mellett. A falról látszik még pár ikon, de hajtsuk be azajtót, majd átjönnek, ha kedvük támad.
Hirtelen egy roppanás, egy zökkenés remeg át a házon… jajj, a kacsaláb,vajon meddig bírja ezt a szédült forgást? Kitart még decemberig?
A háziakat mindez csak egy pillanatra rázza meg, aztán visszatérnekkedvenc esti mulatságaikhoz, tudják, itthon vannak, bármi lesz akacsalábbal, ez a béke szigete.
Még egyszer csapódik a bejárati ajtó, az utolsó kóbor lélek…
Sziasztok, Emil vagyok, megjöttem!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: