október 5, 2005 § Hozzászólás

Nemes Nagy Ágnes

A szomj

Hogy mondjam el? A szó nem leli a számat:
Kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
Beleszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos , barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis magam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
Enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint szárny suhan, suhan velem,
Hintázó tájon, fénylőn végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s az ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg),
magamba mind mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
-De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen..

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading at szalonnacukor.

Meta

%d blogger ezt kedveli: