szeptember 28, 2005 § Hozzászólás

“A hibákat úgy lehet elkerülni, hogy barátokat tartunk, akik hajlandóak időt áldozni fölfedezéseink kísérleti ellenőrzésére. De még hatékonyabb módszer, ha ellenségünk van. Egy ellenség hosszú időt és fejtörést hajlandó arra áldozni, hogy megkeresse nagy és apró hibáinkat, és ezért nem is tart igényt semmiféle ellenszolgáltatásra. Csak az a baj, hogy ritka az igazán tehetséges ellenség, legtöbbjük nagyon is átlagos. A másik baj az ellenségekkel az, hogy néha barát lesz belőlük, amitől lelohad a lelkesedésük. Én is így vesztettem el három legjobb ellenségemet. Nemcsak a tudósoknak van szükségük ellenségekre, hanem mindenkinek! – Békésy György idézete Oláh György falán.”

/Marx György: A marslakók érkezése. Részlet Oláh György portréjából/

szeptember 26, 2005 § Hozzászólás

“Tudod, nem jó megbolygatni azt a süppedt, mély, tunya rendet, amibe az emberek beleszülettek. Néha történik valamilyen baleset, emberi kapcsolat, véletlen fordulat, s egy ember felébred és körülnéz a világban. S aztán egyszerre nem találja többé a helyét. Már nem tudja, mit keres, hol tudja megfékezni vágyait, mi az, amire igazán vágyik?… Már nem tudja meghatározni és belátni megbolygatott képzelete láthatárát. Egyszerre nem jó semmi.”

“S a féltékenység. Mi az értelme?… Mi van mögötte? Természetesen hiúság. Az emberi test hetven százalékát folyadékok alkotják, csak a maradék harminc százalék áll össze embernek és testnek szilárd anyagokból. Az emberi jellemet így alkotja hetven százalékban a hiúság: a maradékon osztoznak a vágy, a nagylelkűség, a halálfélelem, a becsület. Mikor a szerelmes ember vérben forgó szemekkel sétál az utcákon, mert attól tart, hogy egy nő, aki éppen olyan hiú, vágyódó, magányos és boldogságra éhes, szerencsétlen teremtés, mint minden ember, más férfi karjai között pihenhet egy órára, valahol a városban, nem a nő testét és lelkét akarja megmenteni valamilyen képzelt veszélytől és gyalázattól, hanem a saját hiúságát szeretné megkímélni minden karcolástól.”

“S most mondok neked valamit, ha nem tudnád: a szerelem, ha igazi, mindig halálos. Úgy értem nem célja a boldogság, az idill, a kéz a kézben, az andalgás, holtomiglan-holtodiglan virágzó hársfák alatt, melyek mögött a tornácon lámpa szelíd fénye világít, s az otthon dereng…ez az élet, de nem ez a szerelem. Komorabb láng ez, vészesebb. Egy napon eljön az életedbe a vágy, hogy megismerjed ezt a pusztító szenvedélyt. Tudod, mikor az ember már nem akar semmit megtartani magának, nem akar egészségesebb, nyugodtabb, kielégültebb lenni egy szerelemtől, hanem lenni akar, teljesen, a pusztulás árán is. Később jön ez, sokan nem ismerik meg ezt az érzést, soha… minden igazi életben eljön egy pillanat, amikor az ember úgy merül el egy szenvedélyben, mintha a Niagara vízesésbe vetné magát. S természetesen mentőöv nélkül. Nem hiszek a szerelmekben , melyek úgy kezdődnek, mint egy kirándulás az élet majálisába, hátizsákkal és vidám énekléssel a napsugaras erdőben…a szenvedély nem ünnepel. Ez a komor erő, mely mindegyre alkotja és pusztítja a világot, nem vár választ azoktól, akiket megérint, nem kérdi, jó-e nekik, nem sokat törődik a viszonylagos emberi érzésekkel. Az egészet adja és az egészet követeli: azt a föltétel nélküli szenvedélyességet, melynek legmélyebb árama maga az élet és halál. Nem lehet másképpen megismerni a szenvedélyt.”

“Tudod, egy napon megértettem, hogy senki sem segíthet. Az ember szeretetre vágyik…, de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.”
/Márai Sándor: Az Igazi/

szeptember 26, 2005 § Hozzászólás

DSIDA JENŐ
Hegyi beszéd

Hegytetőre szállok kedvesemmel.
Szárnyaink vannak.
Ölelem derekát.

Már itt sem érzem a nagy összefüggést,
megszüntem a porszem-milliárd
egyetlen porszeme lenni,
aki forgószelekben forog
s lehull.
Nem érzem a világ-nagyság
iszonyú súlyát vállamon:
a csillag-titkok, csillag-dalok,
fogamzás, keletkezés, halál:
nem érdekelnek.

Megnőtt az életem.
Minden eltörpült.
Szeretek: én vagyok fontos és ő.
Töprengés nélkül éljük az édes törvényeket.
Fehérek vagyunk,
tiszták és ostobák, mint az ostya.

Lengő szakállú, öreg szikár pap
mutat fel minket a hegytetőn:

Íme, a szentség! Térdrehullni!

/Galgó, 1930. szeptember 14./

szeptember 24, 2005 § Hozzászólás

“És te talán tudod? – Hát talán azért, mert vannak reggelek és olyankor lámpák nélkül is látni lehet az emberek arcát, az udvarok arcát, a nehéz vizek arcát, – és vannak esték és vannak lámpák, hogy akkor is lássunk és a lámpák fényénél kinyílnak az arcok és szétkopik mindenféle smink…”

“Akit szeretünk, azt ismerjük, de nem tudjuk és nem is akarjuk tudni a titkait. A szeretet nem ismer nyomozást”

“Ha asszonytól kérdezik, hogy mi az élet értelme őszerinte, hát valamit fog válaszolni, mert jobbára engedelmes lények vagyunk, és oly dolgokra is felelünk, melyekről sejtjük vagy tudjuk pedig, hogy értelmetlenek. Hogy mit felel egy nő? Azt mondja például, hogy hát húsvét van most mifelénk, és ha akad liszt és tepsi, akkor fonott kalácsot sütünk, és akkor talán ez az élet értelme, ez a szépre, fényes barnára sütött fonott kalács.”

“Aki kinevet téged a szemed előtt, de közben bocsánatkérően megérinti a kezed- az biztos, hogy szeret”

“Ha szeretteinknek minden áldott nap elmondjuk, hogy nagyon vigyázzanak magukra, ennek egész biztosan megvan a foganatja.
Aki ennyi babonában sem hisz, miért megy el az olyan embernek?”

“Az ember olyan lény, aki csak a másik kezéből, szeméből, öléből kaphat kenyeret, poharat, tudást, örömöt – mindent.
Ki mondja meg, hogy miért megyünk ölre mégis és annyiszor?”

“Annál teljesebb az ember, minél hiánytalanabbul szétosztja magát szüntelenül”

/Ancsel Éva/

szeptember 23, 2005 § Hozzászólás

SZABÓ LŐRINC

FIATALOKHOZ

1

Neked ez se jó, neked az se jó,
kutya lélek.
Csak tudnám legalább, mit akarsz,
csak ismernélek, értenélek!

Én megnyugodnék, de te morogsz,
tiltakozol!
Az a gyerek vagy, az a hű akarat,
aki voltam valamikor.

Az a tiszta hit, az a régi gyerek,
csupa mocsokba lát.
(Igaza lehet; de megéri, hogy
így marja miatta magát?)

Igaza? biztos? – kérdik a Bölcs
szörnyű szavai:
Mindenkinek csak az igaz,
ami hasznos neki!

Alkudj meg és élj, ez is elég,
bolond gyerek!
Ne sírj; s ahol mindenki vak,
hunyd be te is a félszemed!

2

Nem! nem! nem lehet abbahagyni!
Folytasd te a versemet,
ne hallgass, vádolj, tiltakozz,
te régi gyerek!

Csak fájj, csak sírj! Fegyver a sírás,
fegyver, míg nincs egyéb;
sokan fájtok ma, fiatalok,
kiknek az alku nem elég.

S ha gyenge, ha szörnyű és ha mese
az igazság, az se baj.
Ti más is vagytok: erő! idő!
S az idő mindent kicsikar!

Lelkem, hű őröm, meg akar
lopni az élet:
vigyázz, fülelj, rázd láncod, ugass,
lelkem, te kutya lélek!

szeptember 23, 2005 § Hozzászólás

“Nekem ma sem könyvre van szükségem, nem is fejlődésre, nekem sors kell, súlyos bánat, mely akár a piros korallok.”
/Viktor Sklovszkij: A harmadik gyár/

Hol vagyok?

You are currently viewing the archives for szeptember, 2005 at szalonnacukor.