Van egy utca útközben az étterem felé, ahol csak romos házak vannak. A napokban lettem figyelmes arra, hogy elkezték őket takarítani. Kidobálták a szemetet és a volt lakók “hagyatékát”.
Erre a gyönyörűségre lettem figyelmes, katt, katt… A vászonhuzat már lemállott, csak a rugóköteg hajladozik a súlyos novemberi szélben, nekem annyi maradt csak, hogy elképzeljem azokat a fekete fenekeket rajtuk.
Most már tudom, melyik rugó nyög, melyik nyikorog és melyik szúr alattomban.
Egyébként a bérszobákban mindenhol ilyen matrac van.

peregnek a napok… lassan két hónapja is lesz már annak, hogy megvolt a Nagy Szeptemberi Hazalátogatás, a fényképeket és az azóta történt fényképeket még csak most bírtam feltölteni a webalbumba. Illetve elkezdtem a töltést. Ha ilyen ütemben haladok, februárra lesznek hozzá feliratok, pedig most kéne még megírni azokat, amíg emlékszem rá, emlékszem a csavargások helyszíneire.

Félben lévő leveleim is várnak még a sorukra. Csak jelzem, én élek, pont mint egy fontkereső bevándorló robot, reggel beindítom a motort, hol kávéval, hol ánglius teával, aztán hátizsák fel és irány a város, melóhely, használt-papagáj-üzemmód, láb- és hátfájás, ésvagy kapcsolat havonta egyszer, akkor igen, amikor havonta egyszer eljő a sárkány-üzemmód is, dög hormonok, lassan csillapulnak, szóval a napok a szokásos (hangulati és tettleges) keszekuszaságukban folynak bele időm Temzéjébe, gát kéne, vagy megint egy kis pauza. Hogy kitisztuljon a kép, hol vagyok és mi történik velem. A miértek most egyáltalán nem érdekelnek. És  mostanában megint sztorikat álmodom, egyáltalán álmodom, ez is olyan szakaszos az életemben, fene tudja hová tenni, csak most erősen visszajön a közelmúlt, még a magyarországi utolsó évek, jaj, reggelre sokszor gyűrött lélekkel ébredek. Viszont az új matracom sokat egyenesített az éjszakai helyzeten, rugóval a seggemben már ritkábban ébredek. Na pedig sűrűbben lenne jó, hogy haladjak is végre valamerre.

Ű.

Kicsit csalok, mert a kép csütörtöki, de még azóta sem változott a helyzet.

Fura helyzet áll elő, mikor küldtem ezt a képet a netre, még hajnal volt, sötét. Aztán amikor eljött a felkelés ideje, kiderült, hogy köd van. Az a jó rendes köd, amiről híres ez a város. A Fene Nagy Köd. Szó szerint tejfehér. Az első ilyen nap most ősszel. Egy kicsit csipked is a négy fok, de az angolok még mindig nem tettek le a mezítlábas papucsban mászkálásról. Ez a köddel együtt még mindig új nekem :)
Tavasszal nem volt köd, hiányoltam is.
Egyébként ma megint múzeumba megyünk. V&A Museum.

“I think about her. I think about the first time I saw her. I was eighteen and at School and I was sitting by myself under the orange and yellow of a fading October tree.”

/James Frey: A Million Little Pieces/ és itt van magyarul is. A pontos kifejezését nem is tudom megmondani magyarul, annak, amin úgy megálltam és csak eltátottam a számat és csak lestem körbe, jé itt is ősz van éppen és ilyen… under the orange and yellow of a fading October tree… micsoda kép ez, mint egy festmény, ülni egy fakuló októberi fa sárgája és narancsa alatt. Vagy ha akarom, lehet Október-fa is, ennek saját többlete van nálam.

“Azt sugallja a tévé, a mozi meg a Reader’s Digest, hogy a válság erős személyiségváltozást indukál, és ez a változás az, ami megér minden fájdalmat. De ő úgy látta, mondta, hogy szinte sosem történik ilyen nagy változás. Az ember egyszerűen elveszettnek érzi magát. Fogalma sincs, mit mondjon, tegyen, érezzen vagy gondoljon. Összeomlik és úgy is marad, romokban. Az a pár bejáratott zsoltár meg ima kicsit elviselhetőbbé teszi, hogy elmarad a válság szülte megvilágosodás.”

/Douglas Coupland: A rágógumitolvaj/

Aprócska mellékszálakból szőtt szőnyegem van ehhez a könyvhöz, ráadásul tervem van rá, hogy elolvasom angolul is, a majdegyszer évtizedben. A londoni utazásom előtti hetekben, azokban a kritikus januárvégi-februári sötét napokban olvastam Pesten, talán meg is kockáztatom, hogy a lapokból kidumáló szerzőnek köze van valahogy a Londonomhoz. Ráadásul itt, ahol most lakom, a közelben pont van is egy Staples bolt, amelyben a szereplők olyan nagyon jól dolgoznak. Amikor nem volt munkám még, erőst gondolkodtam, mi lenne ha megpróbálnék oda én is…? Végül lett munkám másik és be sem mentem az áruházba, csak előtte szoktam leszállni a buszról vagy kanyarodok át a teszkóba. De azért majd megnézem egyszer belülről is.

November első hétfőjén még ott az előző vasárnap bélyege, aznap betört a városba az a fajta őszi időjárás, ami már csak egy hajszállal marad el attól, amit Európa keleti felén zegernyének mondanak. Mindenféle irányban esett, mit esett, zuhogott, felülről semmi sem jött, csak a szél és olyan barátságtalanul csapkodta a vizet a toronyirodák között, hogy még a kutyának se volt kedve kimenni, hát még ezen gondolkodni!

A hétfőre már úgy számítottunk, hogy hideg lesz és véletlenszerűen esni fog. Mivel ezt mondta a tévé is, hát felöltöztünk rendesen és tető alatti programokat szerveztünk a közös kirándulós szabadnapunkra. Délben kis navigációs hercehurca után (andi herce volt, én hurcoltam magam rossz helyre) az időjárásjósok minden figyelmeztetése ellenére vígan reggeliztünk a V&A múzeum előtti padon, sok perceket és közben hét ágra sütött a nap és a pulóverek a táskában maradtak. Szóval bizonytalan egy pálya a meteorológusé, hát még Angliában esőt jósolni!

A V&A múzeum láttán meghúztam a véleményemet a British Museum-ról. Az csak egy bazi raktár. Itt a nyomasztóan drága és értékes holmikból, épületrészekből – nem viccelek, tényleg volt nem is egy templomsarok az egyik teremben, meg a Trajanus oszlopa Rómából – és csetreszekből, ruhákból és még amit nem is láttunk… akkora nagy halmot hordtak össze, hogy egy negyed kerületnyi épületet kellett föléjük építeni. És még azt a tanulságot is levontam, hogy az angolok a harácsolásban még a Vatikánon is túltettek.

Este pedig egy légtérben tartózkodtunk Jimi Hendrix, Bob Dylan és B.B. King gitárjaival. Hard Rock Café. Csakis nyálcsorgatásnak. Viszont a Shop-ban elkészült az idei év legnagyobb londoni videója. Egy kutyajáték-nyüffögő plüssgitár segítségével.

Két hónap alatt annyi minden történt, hogy még arra se voltam képes, hogy mindezekről a meglévő fényképeket netesítsem. Mintha két év akaródzott volna ide belesűrűsödni… aztán néha azon kapom magam, hogy képes vagyok unatkozni, na jó, ezt általában a pult mögött szoktam véghezvinni két perc semmittevés közben.

Amióta megvan az új netbook, azóta van ismét vindóz (kicsit körülményes a linux-telepítés, de meg kell oldanom, mert a kisgép billentyűzetének vindózos megoldása enyhén trágya és a gépelhetetlenségtől ideges vagyok és mogorva) plusz minden más a saját lustaságom miatt van. Nade. Legalább egynegyed kupac fénykép felment a netre, újabb tárhelyre, mert az előzőek (nullától háromig) már megteltek. Feliratozást nem ígérek.

http://picasaweb.google.hu/metaharis4

A magyarországi látogatás óta érzem nagyon felgyorsultnak és kizökkentnek az időmet. Az kolbászkarácsony volt, amikor a barátaim itt voltak négy napig, utánuk megint egy szédülés (majd kifejtem, de ezen nyammogok már majdnem két hónapja, egyszercsak összeáll majd) és már megint át kell tervezni a jövőt, a madárinflu is itt kering, meg az idióta angol világ…

Közben az ágymatrac rugói virágzásnak indultak, véletlenszerűen vagy fenéken szúrtak vagy derékzsibbadást hoztak, megálljt parancsolni neki csak 35 font kiadásával tudtam, de olyan klassz matracot lejmoltam az IKEA-ban (plusz hat fontért három takarót is összesen), hogy megkeménykedett az ágyam és elmúlt benne a hideg is, ami alulról próbált felfurakodni. Valamint további tíz font kiadása után van már egy szobamelegítő ventillátoros kattogószörnyem, pont úgy néz ki, mint a Fekete Lovag a Gyalog galopp-ból.

Mindezek egymásra és egymás mellé rakásával, továbbá az ágyneműtartók bekönyvesítésével olyan kuckót csináltam, hogy nehéz onnan felkelni. Délben.

Az angoltudásom fejlesztése tele van kívánnivalókkal. Én kívánnám már a folyékonyabb tudást, de hiába toltam rá négy tequilát meg egy gint, nem lett jobb, bár az ingyen céges pia  nem egy csodaszer (október 22, crew party a bohócéknál – ma tudtam meg, hogy karácsonykor lesz még egy). Azt hiszem, kénytelen leszek átmenni egy másik étterembe, másik beosztásba, hogy javuljon a kényszerem és beszéljek még többet.

Egyébként paráztatom magam az angol téli időjárás miatt, hogy sok eső meg szürkeség és napfénytelenség lesz, ami sose szokott feldobni, csak nyűgösíteni. Ha meg kizökkenek, észreveszem, hogy milyen szép az ősz, két hete nem esett rendesen, minden csupa narancssárga, piros és barna, kész veszteség ezt neonfény alatt bezárva tölteni. Megyek is kifelé, amint lehet, remélem, a hétvégéig így marad, meg egy kicsit még tovább is. Hihetetlenül színes minden idekint és a fények is mások, mint otthon, de nagyon feldobják a várost az őszi színek. Illata nincsen az ősznek. Se.

Gyomai (csabai) rettenetes kolbászkarácsony van. Ráadásul felzúzunk a London szemére, egy kör este fél hattól. Végre leesett ez a mérföldkő is a szívemről most kakukk énekeljen dobogást két rohanás között.
Zsu&AFK levelekkel tartozom fél nyár óta és a Józsiék Osztálynak is 3 hete tartozom, haholnap semmi világvége, akkor hamarost pótolom, tartozom persze még sok mindennel, de elvesztettem a klónozó doki számát.