1000 apró cikk

Webkamerát kerestem Croydonból, de csak egy wimbledoni időjárás-bemutató gépet találtam. Viszont helyette egy remek panorámaképes oldalra bukkantam, a croydoni vasútállomás előtti villamosmegállóból egy körbenézés ITT, a többi városi érdekesség meg ITT van. A vasútállomáshoz egészen közel dolgozom, de most a másik irányból jövök-megyek. A körképen látható üvegkirakatok előtt akkor jártam sokat, amikor az ideiglenes kétheti helyen laktam, mert az ahhoz volt közel és úgy esett útba a belváros, ha elmentem mindig az East Croydon állomás előtt.

¤

Bikfic mahjongg játékja TÉNYLEG addiktív és nagyon remek!

¤

Az iPhone kamerája eléggé béna, nagyon kék képeket csinál. Ennél még a Nokia 6233-as is jobb képeket rögzít, pedig van közöttük vagy három, talán négy év is, és nem az almás cucc a régebbi. Most, hogy rendes monitoron is meg tudtam nézni, elég erősen kiugrik a különbség a technikai korlátok között. Összességében döntetlen a meccs, mert hiába szép a nokia fényképe, ha elég nehézkes a netre feltölteni. Az iphone viszont az egyes funkciók összeérintésében remekelt, két ujjtappintás (kreáltam ezt a szót arra a mozdulatsorra, amikor egyet klikkelek egy kirajzolódó gombra a telefon üveg tetején, ujjbegynyi érintés és más jön is a hang: huss… szoktam mosolyogni azon is, amikor emilt köldök és ugyanez a hussanó hang jelzi, hogy elment a levél), szóval két tappintás után már blogosítva is van a kép, ami előtt az alany még nyugisan mocorog, a phone még be se kapcsolta a billentyűzárat… na itt máris látszik. Azt sejtem, hogy ezzel fog megváltozni egy csomó minden megint a technilógiában és a hétköznapokban, mert megszokni és megszeretni elég könnyű és máris azt akarom, hogy a reggeli vízmelegítés és neszkávé adagolása is megoldható legyen két tappal.

¤

Pénteken Paddingtonnál jártam, megnéztem ismét a szobrot, a könyvben a mackót és a létező összes helyet az állomáson, ahol árusítottak Paddington Medve szőrfigurát. Egy fajtát találtam, amely valamelyest hasonlít P.B. Medve úrra és piros kalapja van és kék esőkabátja. Kicsit nagy még ez a medve a költségvetésemnek, de lesz még idén karácsony :) a pénteki vonatozós luxus-kirándulásom érintett négy vasútállomást, kétféle vonatot, egyik jobb volt, mint a másik, sőt még egy elterelésben is jutott részem, ez kicsit volt kellemes. A végső megállapításom az lett, hogy vonatozni Angliában nagyon is jó dolog. A vasúti közlekedésben itt a vezérlő elveket a CSKP tartalmazza, ami nem egy párt, hanem a csendes-kényelmes-pontos hármast rövidíti és a tagok egymással szabadon felcserélhetők, a sorrend végül is mindegy. Ezek után nem kétséges, hogy hamarosan Brightonig fogok vonatozni, nappal, bámészkodva, több legyet ütve a csapásra.

¤
Épülő toronyházról webkamerák: British Land; képek: Wired New York Forum. A fórum minden egyes bejegyzése teli van érdekességgel, az itt említetten például van egy képsor arról, hogyan épül egy DLR-állomás (helyi érdekű vasút, itt automata kocsikkal üzemel a föld felett) egy hét alatt. Illetve jön innen két kép, ami csupa csemege és végre egy kicsit magasabb nézőpontból készültek, mint a gyalogosok szintje. Néhányat már én is fotóztam korábban, legalább könnyebb lesz azonosítani és lesz néhány nap nyammognivaló a témában.

Annyi biztos, hogy a 4-es számú pontnál tettem be a lábamat a városba, március 5-én. Az első lakás a 15-ös pont mellett kezdődő Tavistock utcától (négy világosbarna páremeletes ház) balra úgy egy arasznyira volt, mármint a kép léptékében. Az ideiglenes hely, a kéthetes kecó az 1-2-3 pontok fölött látható telepen volt, a kép bal felső csücskénél. Most a 29-es ponttól hajszálnyira balra látható épület aljában dolgozom, hazafelé az I-es alatti West Croydon Stationnál induló utcán kell mennem, lefelé a képről, elég sokat, 25 perc bámészkodásmentes sétányi úton.

¤

A napokban jöttem rá egy nagy tévedésemre. Amit naplemente-késésnek hittem, meg hogy esténként milyen sokáig világos van, az csak részben igaz. Negyed tízkor megy most le a nap, de még utána is van elég nagy derengés. Itt jön a tévedés, ez nem a naptól meg a földrajztól van, hanem magától a várostól, Central London világítása roppant nagy, vagy még annál is nagyobb. Kész csoda, hogy mégis sikerült nemrég felfedezni a Nagy Göncöl Szekeret. Ideje lenne alaposabban megismerkedni a fényszennyezés fogalmával és egy kicsit mélyebben a földrajzzal.

Találkozzunk a Piccadillyn!

A kép 2009. március 3-án készült helyi idő szerint 7:40-kor. A hely: Piccadilly Circus.
Ezennel kinevezem ezt a helyet, így, ahogy a képen látható Örökös Állandó Találkozási pontnak. Aztán aki jön, jöjjön ide, meeting, bármikor. A most ott álló angol úriembertől – egyelőre – elhatárolódom :)

ITT van még több londoni webkamera.

Felpörögtek a naptárlapok

Egyre kevesebb alvás van már hátra október 18-ig, amikor – végre – elindulunk a Nagy Olaszországi Kirándulásra.

Már a második nap mozgalmas lesz, egy nagy reggeli után hamarosan Toscana határait fogjuk átlépni és – végre – ízelítőt kaphatunk a nagy toszkán tájból, ha már korábban annyira elkábítottak az ájuldozó útibeszámolók, regények és filmek. A neten talált fotók sem tévedhetnek. Ez a hely lesz az egyébként, amely nálam a legjobban várt élmény lesz. A múltkor a tengerparti napfelkelés volt a titkos nagy megnéznivaló, meg is volt és el is kábított és kaptam extra plusz élményt is a hangjával, amelyet azóta őrzök a telefonban. Most a lankás dombvidék a titkos, meg még pár tényleg titkos részlet – a fotókra megpróbálom majd rávinni, onnantól már nem lesz az, illetve nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz megint az extra plusz.

A második nap útvonala sem lesz éppen sokkal rövidebb, mint a Budapest – San Dona di Piave táv, bár öt órás városnézésre megszakítjuk Firenzében. A szállás San Vincenzoban lesz. Rögtön a kukkolás, milyen az idő, keresem is a webkamerát. Ahogy figyelem a térképet, újabb tengert fogunk látni. A neten bóklászva találtam egy videómegosztó oldalt itt látható számos kisfilm a helyi nevezetességekről, erősen túlsúlyban vannak a turisták felvételei, de van néhány egészen jó minőségű film is, csak győzzön az ember csemegézni.

A harmadik napon hajózni fogunk és Elba szigetén “pihenünk”. Térkép. Egészen sok webkamerát találtam, de ezen egy pillanatig sem szabad csodálkozni. Eddig nem akartam, de már utolért a végzet, útikönyvvel alszom.

31 nap múlva Firenze

A tervezett Nagy Olasz Körút második délelőttjét Firenzében fogjuk tölteni. Vastag útikönyv roskasztja már a polcot, de előbb egy gyors körbekukkantás legyen. Webkamerát kerestem és nagyon sokat találtam, kezdetnek egyet az Arno partjáról beírok ide, majd reggel is meg kell nézni, vajon ott milyen a napfelkelte?

A kamera képe pedig innen jön, szinte online. Találtam archivumot is, ez mondjuk talán csak az első ismerkedős órákra támpont. Egyelőre a városbeli program ismeretlen, egészen addig az lesz, míg ki nem lépünk a buszból, így egyelőre csak érdekességeket vadászok, panoráma látókör, ki tudja mire lesz még jó az ismeret, titkosan remélem, hogy eltévedés ellen véd.

San Dona di Piave

Elkezdtem az útifüzetet, kinyitottam, meghajtogattam és az első oldalakra beleírtam a programot. Nagyobb, hosszabb és vágatlan kirándulásokon mindig így van, egyrészt a nagy rohanáshoz jó egy kis vezérfonal, másrészt van úgy néha, hogy eltéved az ember még a buszból kinézve is, na ilyenkor elő  a térkép, útikönyv – de hol is kéne járnunk most? Ebben eddig mindig segített a program.

A tervezett olasz út első napjának estéjét töltjük San Dona di Piave-ben, 2V-s hely (vacsora, városnézés), erősen közelítünk már Velencéhez (csak 29 km), szerintem lesz már tengerillat lagúnaszag. Nem mindegy.

(Első világháború, összeomlás, 100000 halott, történelemből csak ennyi és itt kezdődik a Lido.)

*

Tersánszky Józsi Jenőt lehet idézni, ha már történelem.. Az Egy ceruza története című írásában járhatunk az első világháborúban ezen a vidéken. A körülményekről:

Egyetlen gyönge hang tiltakozott benne a kaland ellen. Utálta, hogy egy ilyen megkímélt, ronda trén legyen a társa és fölhajtója ebben a kalandban. Büszkeségét sértette az a gondolat, hogy tulajdonképp hazakísérteti magát vele egy részeg törzsőrmester, kétes becsű gyönyörök reményében.

Beleegyezés helyett tehát Feldmann doktor, amikor a szekér elindult, ezt kérdezte a törzsőrmestertől:

– Maga hol van tulajdonképp? Bellvistában van beosztva valahová?

– Én vagyok Berettás törzsőrmester! Hadnagy úr nem hallott rólam?

Az az abszolút önérzet, amit a frontkatona hoz a mögöttes vidékek lógósai közé, egyszerre úgy esett alá Feldmann doktorban társa mellett, mint a jeges vízbe mártott hőmérő higanya. Berettás törzsőrmester ül itt előtte a szekéren. Ez a legendás ügyességű és szerencséjű ember. Ez a repülőaltiszt, aki már jó fél tucat olasz gépet küldött a pokolba.

Berettás törzsőrmester! Kétségkívül minden idők egyik legnagyobb hőse. Itt imbolyog előtte az ülésdeszkán, alázatosan, akiről külön jelentések jönnek a Höferbe.

Ez még semmi! Mert jön ott külön jelentés rangos marhákról is. De Feldmann doktor tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mellette ez az ember a bátorság, higgadtság és leleményesség mekkora csodája.

Ez az ember egyedül, ilyen rossz gépeken, amilyeneken már maga a felszállás is bravúr és kész életveszedelem, ő támad meg és gépfegyverez le kilométernyi légi magasságokból fecskegyorsaságú, tökéletes légi járműveken szálló ellenfeleket.

Feldmann doktor tudta, hogy az osztrák-magyar repülő egytől egyig mesterségének csupa vértanúja. Hiszen alulról is látni lehet, micsoda rémesen durrogó, otromba kemencéken repülnek. A német gépek még hagyján. Azok még valahogy versenyeznek az antant pompás, könnyed röptű szitakötőivel. De az osztrák–magyar gép? Amennyi, csupa kacagtató zsibáru, amire tízszeres hősiesség felülni is. Egy ilyen ócskavas masinán repül és győz capronik ellen ez a részegen makogó Berettás törzsőrmester itt előtte, a bakon. Ő meg dekkoló gyávának nézte őt, és szégyellt egy szekérre ülni vele.

– Ja igen? Maga az? – mondta egészen társalgási hangon Feldmann doktor. Míg belsejében sapkalevéve érezte magát a törzsőrmester előtt.

– Én vagyok! Én! Az a rossz pénz! – felelte megrendíthetetlen kedéllyel a törzsőrmester.

– Mondja csak! – kezdte aztán Feldmann doktor, egy kis szünet után. – Vagy három nappal ezelőtt, egy alkonyatkor, egy saját repülőgép majdnem a dekkungom tetejét súrolta, olyan alacsonyan szállt. Utána egy olasz gép. Üldözte. Gyújtógolyókkal gépfegyverezte a mienket.

– Én voltam! Én – bólintott Berettás törzsőrmester. – Lelőttem a büdöst. Ezt lőttem le, amiért most azt mondják, megkapom az izét, a Mária Teréziát.

– Maga lőtte le amazt? – képedt el Feldmann doktor. – Hiszen én úgy láttam, maga a fák közé, a földre zuhant le az olasz üldözése elől… Igaz! – gondolkodott el Feldmann doktor. – Az olasz gépet nem láttam aztán visszaszállni.

– De nem ám! Ő csak a kabátomat lyukasztotta ki. Én meg az ő hasát! – nevetett jókedvűen Berettás törzsőrmester.

– Hát hogyan csinálta? – kérdezte őszintén feszülő érdeklődéssel Feldmann.

Erre aztán Berettás törzsőrmester, naivitásból, természetes éleslátásból és erőltetett tudákosságból kevert, de nagyon szemléltető előadást tartott a módszeréről. A veleje körülbelül ez volt: A mi gépeink sebessége kielégítő volna, csak a fordulat és más mozgási lehetőségeink gyatrábbak. Azért tehát ő úgy segít magán, hogy vad menekülést mímel minden ellenséges gép előtt. És így maga után csalja. A sikló gép a legrosszabb cél. A forduló könnyebb. Szóval, csak ahhoz kell szív, hogy kiszimatolja az ember, mikor hagy föl az üldözéssel az ellenséges gép, és száll vissza sokszor gyanútlan. Akkor aztán megfordulni, és hajrá! Teljes sebességgel neki! Ha szalad, szalad. De ha nem, és visszafordul, akkor, amíg fordul, kész zsákmány.

Előzőleg bizonyára sem Berettás törzsőrmester, sem Feldmann nem gondolt arra, hogy a szekeren egymás mellett üljenek. Most azonban Feldmann doktor, mint aki a kocsizörgéstől nem hallja a szót, maga mellé hívta a törzsőrmestert. Így beszélgettek egész úton. Berettás elmondta, hogy nemcsak a gépeink rosszak, de spórolnak a hadseregnél a fűtőanyagukkal is, sőt ellopják a jó olajat. Olyant adnak ki a repülőknek a depókból, amely már a tűzoltóért ordít a hordóban is. A pilóták hiába jelentenek. Most pedig már szó van sok függelemsértésről is. Sokan egyszerűen vonakodnak fölrepülni rossz benzinnel.

Feldmann doktor aztán szintén mesélt a harcterekről, ütközetekről, amikben megfordult. Elsorolta kitüntetéseit és sebesüléseit.

Végül elkezdtek csevegni a hírlő offenzíváról. Természetesen hadászati szempontból legkevésbé. Inkább mint egy közelgő nagyvásárról vagy sátoros ünnepről. Mit lehet majd szerezni? Cérnát, szövetet, gumiárut? Lesz-e megint dínomdánom a gazdag olasz vidékeken? S a többi…

Így értek be Bellvista egy kis szűk utcájába. Nagy boltozatú kapu előtt álltak meg. Berettás törzsőrmester bekopogott rajta. Természetesen az épületben már nem mutatkozhattak együtt a tiszt és az altiszt. Berettás, miután Feldmann doktort beajánlotta szanitéc komájának, elvonult valahová az épületben.

Piros pöttynél Gemona

A piros pötty mutatja a térképen Gemona del Friuli helyét. Ez lesz az első nagyobb megállónk az olasz körút során, szokás szerint majd jól kizuhanunk a buszból, megmacskásodott gémberkéinkkel lábra kapunk és sétálunk egyet a belvárosban.

Ha jó időnk lesz, akkor mindjárt az első megnézéssel jól járunk, szép képeket találtam a városról. A webdizájn is remek, igazi bambaturista elámító, nekem tetszik és itt van. Megnézhetjük a kedvenc épületeik és környezetük változását, a kiindulás egy régi fotó, a mai állapotot pedig egy körpanoráma ábrázolja.

Tavaly tavasszal azt hiszem, csak távolról láttuk a várost, mert nem tértünk le az autópályáról, ha nem felejtem el, megnézem az akkori képeket, hátha becsúszott valamelyik képre háttérnek egy gemonai campanile. Elméletileg lehetséges, addig viszont inkább a helyi képek tömjék a virtuális útiterv első délutánját.

*

Update 2008.09.13. Végre találtam egy webkamerát, elég lassan töltődik, 2 percet is kell várni akár, de végre egy kamerás kép! Sötétedés után egyáltalán nem mutat semmit. Itt van a kamera élő képe.

Salzkammergut – még 3

Salzkammergut – még 4

2008. május 5. hajnali 6:23-kor kilátás a Zwölferhornról.

Salzkammergut – még 13

Először is, jöjjön a webkamera, megkukucskálni az egyik célpontot. Zwölferhorn, az utolsó napunk tervezett kirándulása, 9 tavat nézni a magasból, jól, meg.