élménylista

meg aztán be kéne majd számolni a londoni füstös ősz szagáról meg a richmondi villanásról, mega. mitmondokmajdelőszöris, kedvest, szépet? Londonról? A fenéket. Fura város ez, a világ egyik köldöke, brutális és zsibbasztó és jó. De sokszor rossz is. Na most ezt elmesélni… annyira más világ, és amikor filmet nézünk, felvinnyogunk, ha londoni helyszín van és már a filmek szerint is vagy itt történik az alapcselekmény, vagy ide jönnek a főhősök.

Már majdnem

Már majdnem kolbászos muffin. Csak egy lépés választja el…

A reggeli gyorsító elfogyasztása közben/után bukkantam erre a gyöngyszemre és még pár elvetemültségre a The Huffington Post honlapján.

Egyébként már majdnem megszerettem ezt az országot, mert itt annyiféle bacon van, hogy ihajj, füstölt, nem füstölt, szeletelt, egész (ez olyan, mint az egész trappista sajt, csak nem piros a nájlonja, hanem átlátszó), érlelt, borsos meg még ki tudja mennyi. Azt még nem tudom, hogy igazi bacon-mekkába keveredtem-e, mert a mi vidékünk kevéssé lakott english-angolok által, de majd mindenképpen végzek vizsgálatokat e tárgyban. Tegnap amúgy is sajtos-békönös lepényt (quiche) vettem, már majdnem megettem, de inkább ma éjszaka lesz ez a vacsora.

Ez a kedd a fotókiállításé volt

Egyszer már terveztük, de nagyon korán vége lett az ötletnek, hogy megnézzünk egy kiállítást, ahol André Kertész képeiből is láthatunk jó néhányat. Ezen a kedden viszont már nem volt akadály sem időjárás, sem másik hely, irányba vettük az Oxford Streetet. Aztán mégis akadályozott minket – azazhogy csak próbált, de mi nyertünk – a tömegközlekedés metrós része és egy rettenetes könyvkiárusítás. A találkozási pontunk és a célpont között úgy száz méter távolság lehetett, megtétele tartott 3/4 1-től 1/2 5-ig. Node odaértünk simán.

André Kertész – On Reading. A kiállítás helyszíne pedig a Photographers’ Gallery volt.

A kiállításról a hírt a reggeli Metro újság hozta hetekkel ezelőtt, a London for Free rovatot szoktuk rendszeresen ellenőrizni, hátha van hétfői vagy keddi szabad szájtátós program. Ez a tippjük most nagyon bejött. A Guardan honlapján ízelítőt is adnak, aztán majd még idekoppantom a falra írt szöveget is, de közben egy kis szerda azért el fog telni, főleg mókuskerék-hajtással.

Egynapi látnivaló egyhavi élménnyel – és ez csak az épület

Voltunk egy negyed napot a British Museumban, láttunk négy termet és egy múzeumboltot, készült közel száz fénykép és talán még fel se fogtam, mennyi mindent nem láttunk, a kapott élmények emésztése is jócskán napokat vesz igénybe. Az első döbbenet élményem az volt, hogy mennyire kicsi vagyok a sok tárgy és a felhalmozott világtörténelem mellett. Igazából a történelemnek már csak az a felsorolása is hatalmas, amit a tárgyak mellé kiírtak, mint évszám, név, téma…

Vasárnapi rántotthúsemésztős idő van, elővettem hát a légifotós képeskönyvemet, megnézni, hátha van csemege az égből a BM körül. Van, persze hogy van.

Régi BM, ahogy az 1900-as évek elején látták. A neten való nézelődés során találtam egy remek oldalt, Andrew Cusack honlapját, ahonnan a még zöld tető nélküli múzeum képét csórtam, de nemcsak a BM-ről van ott kép, hanem más híres épületekről is. Ráadásul sok a légifelvétel is!

¤

¤

Mai BM, ahogy az égből látni… egyébként ennek kifejezetten örülök, hogy a kedvenc londoni könyvem képeit meg tudjuk nézni a szerző oldalán. A könyvben lapozgatva és a képeken molyolva észrevettem egy érdekeset, amely ismét homlokoncsapás-élményt adott. Sokáig próbáltam tájolni a Temze fölötti területet, magát a múzeumot, hogy merre lehet pontosan, melyik városrészben, és hogy ha majd a házak lábainál kóválygok, irányban legyek, erre most veszem észre a fényképen, hogy a BM-től két utcányira én már jártam, sőt fényképeztem is bőszen. Igazolva látom a véleményemet ismét, itt úgy van, hogy az utca egyik fele még ilyen, a házak hátsó részétől a másik fele meg akár homlokegyenest más is lehet. Hogy az egyik fele még piros köves gazdag házsor, fehér oszlopokkal és párkányok mindenütt, hátramegyünk, tovább és máris egy szürkésbarna barakkvidékbe csöppenünk. Nincs átmenet. És minden mozgásban van.

Tettem is fehér pöttyöket a gyanús részekre, és igen, akkor buszoztam azon az utcán, amikor először mentem Camden Town felé és megállt a busz. A fekete kockás téglás házak voltak a gyanúsak, máshol még nem láttam ilyet, nahát, még ilyet! (tele vagyok állandó meglepetésekkel, szeretem ezt)

A terjeszkedő BM, amelyet majd unokáink látnak réginek :)

Lunch break

Az ötödik terem után szükség volt egy kis kitérőre, talán a muzeum kávézójában hátha jól esik egy kis pihenés? Az ajándék- és emléktárgyak boltja ravaszul elén állt, abszolút a már megismert és megszokott színvonalon hozta a választékát, ceruza-toll-vonalzó-füzet, bögre, kendő, bigyótartó, na persze igényes művészeti kiadványok (az információtartalmára gondolok éppen) és könyvek, pólók, esernyő és táskabiznisz. Minden logóval. A kávézó is a megszokott stílus: háromszor annyi a keksz és az étel, mint máshol, a választék mondhatnám múzeum-standard.

Hát akkor menjünk ki, a környező utcácskákban bizonyára találunk íz-galmasat. Így is lett, alig pár lépés után megláttunk egy thai café táblát és az ajtóban lógó étlap alapján kipróbálásra ítéltük. A fénykép az elénk tálalt ebédről szól, ugye nem angol, tehát ehető, nem is kell már ezt írnom. Cod and rice with sweet chili sauce, na ennek volt egy négy szótagos thai neve, esélytelen fejből idéznem, még olvasni is nehéz volt, viszont az íze! Féltem a chilitől, végül igazán jót tett a halnak, a rizs beszippantotta a szószt és fehér tányérokat hagytunk magunk után. Az előétel kis spenótos tekercsei, nyamm, no ezt valahogy beszerzem majd otthonra is, a chips mint rágcsálnivaló ezennel kivonul a konyhámból. Majonézzel vadított édes csili volt a mártás, erős spenótlevelek a ropogós tésztában, merész de nem rendkívüli párosítás, ideje gondolkodni a vega életmód szép oldaláról. A leves – könnyű zöldséglé és ropogós nagy zöldségek, a húsos táska belül – remek, na itt megvan a név: won ton. Ezt még biztosabbra mondom, hogy újra kóstolni fogom.

A nap egyik (jajj, de hiszen rossz nem is volt egy sem, miket emlegetek én itt össze!) csúcspontja volt a thai ebéd. Este a buszon olvastam a szokásos ingyenpapírt és a reggeli lapom maradékát, a Guardian-ban találtam egy cikkecskét az alábbi honlapról, úgy érzem, érdekes kontraszt. A szerző, Erik Trinidad szerint ‘ igen, a fastfood még mindig rossz neked, de legalább lássuk, jól is kinézhet az egész’, és átformálja éttermi kinézetűre a gyorskajákat. www.fancyfastfood.com Komolyan felhúztam a szemöldökömet, ahogy néztem az átalakítás képeit, nahát, vicces ez, de mégis ad valami pluszt, talán egy hajszálnyi lelkiismeretet elvesz a szervezetbe tömött E anyagoktól, aztán persze azok mennyisége egy cseppet se csökken, visszajön a furdalás. Meg a kérdés is, vajon az éttermi ételek ugyanígy tartalmaznak E-ket? Csak mert jól néz ki… hmm… még nem biztos, hogy 100% természetes alapanyag… na inkább nem gondolkodom, eszem egy almát. Vagy.

Zöld

Július tizedikén tartották a Zöld Anglia Napot.  Az újságban olvastam egy apró cikket arról, hogy a szélenergia hasznosításában Anglia akar a világelső lenni. Ennek csakis szurkolni tudok, valamint véletlenül le is töltöttem egy e-bookot abban a témában, hogy “Hogyan építsünk házilag szélturbinát?”, igazi ötletekkel, most még szótárazom, de már izgalmas.
Ma pedig a következő apróságot találtam, ami szintén megpiszkálhatja a kreatív vénát egy kicsit. Tényleg egyszerű ötleteket mutatnak a képsorozatban, amelyek magukban műalkotásként is felfoghatók.

1000 apró cikk

Webkamerát kerestem Croydonból, de csak egy wimbledoni időjárás-bemutató gépet találtam. Viszont helyette egy remek panorámaképes oldalra bukkantam, a croydoni vasútállomás előtti villamosmegállóból egy körbenézés ITT, a többi városi érdekesség meg ITT van. A vasútállomáshoz egészen közel dolgozom, de most a másik irányból jövök-megyek. A körképen látható üvegkirakatok előtt akkor jártam sokat, amikor az ideiglenes kétheti helyen laktam, mert az ahhoz volt közel és úgy esett útba a belváros, ha elmentem mindig az East Croydon állomás előtt.

¤

Bikfic mahjongg játékja TÉNYLEG addiktív és nagyon remek!

¤

Az iPhone kamerája eléggé béna, nagyon kék képeket csinál. Ennél még a Nokia 6233-as is jobb képeket rögzít, pedig van közöttük vagy három, talán négy év is, és nem az almás cucc a régebbi. Most, hogy rendes monitoron is meg tudtam nézni, elég erősen kiugrik a különbség a technikai korlátok között. Összességében döntetlen a meccs, mert hiába szép a nokia fényképe, ha elég nehézkes a netre feltölteni. Az iphone viszont az egyes funkciók összeérintésében remekelt, két ujjtappintás (kreáltam ezt a szót arra a mozdulatsorra, amikor egyet klikkelek egy kirajzolódó gombra a telefon üveg tetején, ujjbegynyi érintés és más jön is a hang: huss… szoktam mosolyogni azon is, amikor emilt köldök és ugyanez a hussanó hang jelzi, hogy elment a levél), szóval két tappintás után már blogosítva is van a kép, ami előtt az alany még nyugisan mocorog, a phone még be se kapcsolta a billentyűzárat… na itt máris látszik. Azt sejtem, hogy ezzel fog megváltozni egy csomó minden megint a technilógiában és a hétköznapokban, mert megszokni és megszeretni elég könnyű és máris azt akarom, hogy a reggeli vízmelegítés és neszkávé adagolása is megoldható legyen két tappal.

¤

Pénteken Paddingtonnál jártam, megnéztem ismét a szobrot, a könyvben a mackót és a létező összes helyet az állomáson, ahol árusítottak Paddington Medve szőrfigurát. Egy fajtát találtam, amely valamelyest hasonlít P.B. Medve úrra és piros kalapja van és kék esőkabátja. Kicsit nagy még ez a medve a költségvetésemnek, de lesz még idén karácsony :) a pénteki vonatozós luxus-kirándulásom érintett négy vasútállomást, kétféle vonatot, egyik jobb volt, mint a másik, sőt még egy elterelésben is jutott részem, ez kicsit volt kellemes. A végső megállapításom az lett, hogy vonatozni Angliában nagyon is jó dolog. A vasúti közlekedésben itt a vezérlő elveket a CSKP tartalmazza, ami nem egy párt, hanem a csendes-kényelmes-pontos hármast rövidíti és a tagok egymással szabadon felcserélhetők, a sorrend végül is mindegy. Ezek után nem kétséges, hogy hamarosan Brightonig fogok vonatozni, nappal, bámészkodva, több legyet ütve a csapásra.

¤
Épülő toronyházról webkamerák: British Land; képek: Wired New York Forum. A fórum minden egyes bejegyzése teli van érdekességgel, az itt említetten például van egy képsor arról, hogyan épül egy DLR-állomás (helyi érdekű vasút, itt automata kocsikkal üzemel a föld felett) egy hét alatt. Illetve jön innen két kép, ami csupa csemege és végre egy kicsit magasabb nézőpontból készültek, mint a gyalogosok szintje. Néhányat már én is fotóztam korábban, legalább könnyebb lesz azonosítani és lesz néhány nap nyammognivaló a témában.

Annyi biztos, hogy a 4-es számú pontnál tettem be a lábamat a városba, március 5-én. Az első lakás a 15-ös pont mellett kezdődő Tavistock utcától (négy világosbarna páremeletes ház) balra úgy egy arasznyira volt, mármint a kép léptékében. Az ideiglenes hely, a kéthetes kecó az 1-2-3 pontok fölött látható telepen volt, a kép bal felső csücskénél. Most a 29-es ponttól hajszálnyira balra látható épület aljában dolgozom, hazafelé az I-es alatti West Croydon Stationnál induló utcán kell mennem, lefelé a képről, elég sokat, 25 perc bámészkodásmentes sétányi úton.

¤

A napokban jöttem rá egy nagy tévedésemre. Amit naplemente-késésnek hittem, meg hogy esténként milyen sokáig világos van, az csak részben igaz. Negyed tízkor megy most le a nap, de még utána is van elég nagy derengés. Itt jön a tévedés, ez nem a naptól meg a földrajztól van, hanem magától a várostól, Central London világítása roppant nagy, vagy még annál is nagyobb. Kész csoda, hogy mégis sikerült nemrég felfedezni a Nagy Göncöl Szekeret. Ideje lenne alaposabban megismerkedni a fényszennyezés fogalmával és egy kicsit mélyebben a földrajzzal.

Nyelvvel nyelvelek

Igen, a legeslegnehezebb dolog itt és most. Ángliusföld szívében, a kommunikációs vérzivatarban a legnagyobb szükség a megfelelő társalgás, ami az életbevágó minimum, hogy legalább a kérdésben az igét értsük és a megfelelő feleletkezés legyen, yes-no, nem mindengy melyik. A cizellálás a távoli jövő, most csak az a fontos, hogy a pontos információk mászkáljanak köztem és az ángliusok között.

Sok fehér hajszálat hozó dolog ez, de jövetelemnek egyik célja pontosan ez, hogy elmúljon a beszédhibám angolból. Hoztam magammal egy Oxford Mini Thesaurust és az Akadémiai Kiadó magyar-angol kisszótárát, no meg a szotar.sztaki.hu linkjét mindenféle kommunikációs eszközbe beleégetve.

Az első napok eufóriája az volt, hogy bárhogy is beszélek, az akkor szükséges dolgokat el tudtam intézni, mert megértették az összedobált szavaimból kirakott mondatokat. Megértik, mert megszokták, mert fizetni fogok nekik valamilyen szolgáltatásért, áruért, mert azért eléggé kedvesen és útba is igazítanak. Azt, hogy én mit értek meg az ő beszédjükből, azt talán meg se lehet még mérni. Ez volt az első hét, két hét állapota.

Ahogy haladtam az ügyintézéssel és előjött a munkakeresés, máris szélesebbre szakadt a lyukas folt a tudományomban. Összefüggő mondatok kellenek, sokszor magyarázás, hogy mit tudok csinálni, milyen munkát keresek, milyen munkaerő vagyok (a keményen dolgozó és megbízható kifejezések nem mindig voltak elegendőek) és hasonló kérdések. Ráadásul most már hozzám is több bekezdésben beszéltek egyszerre, néha többen is… Kezdődött a káosz, szétesett a tudományom, semmi nem automatikus, ha úgy beszélek, hogy előbb kigondolom a mondatot, gyorsan fordítok és kiejtem valahogy… na ez olyan lassú, hogy elvesztem a partner türelmét és az huss… és így az én esélyeim is huss….

Tévénézés, tévénézés, beszélő fejek körülöttem, angol beszéd, filmszöveg, rádió, hírfolyam, újságcikkek… éjjel, nappal, agyzsibbadásig. A második héttől ez ment, majdnem mostanáig, a változás annyi csak, hogy egy hónapja tévénélküli vagyok és inkább a netről letöltött podcastokkal szórakoztatom magam és kevesebbet rádiózok, de majd ezt visszaállítom a szokáslistámba.

A második hét végén, a harmadik héten kezdtek jönni a sikerélmények, a tévéből áradó sokféle akcentusból kezdem kihallani a gyakoribbakat és már boltban is, buszon is, bóklászva is kezdek észrehallani mondatokat az emberektől… oppsza, akkor ez jó irány lesz, csinálom is tovább.

Látványos haladás csak a megértésben jött, egy hónap – másfél hónap után, amit én beszéltem, beszélek… hát az egyelőre említhetetlen. Május elejétől meg már olyan munkát kaptam, hogy beszélnem kell az ángliusokkal a szendvics-pénz csereügylethez köthető profitmaximalizálás céljából. Bőrre megy a játék, mert ha nem vagyok itt jó, lapátot kapok.

Az első három nap ebben a helyzetben a “vért izzad” kifejezés után ferdítve “vért beszél” volt, aztán már könnyebben ment, hogy mit is kell csinálni, ha a kedves vendég az mondja, hogy eenájjevö oole o odö.. szóval most már nyújtom az üveg vizet. De hogy én magamtól rábeszéljem őket arra, hogy egyenek almáspitét is a krumplis hús után… khmm… na meg már hasonlítanom kell a helyi kiejtéshez is…

Az olvasás jó dolog persze, de most ennél hathatósabb segítség kell, irány akkor a barátom, a google és elkezdtem kutakodni a neten, hogy miféle tanító hanganyag létezik és azokkal hogyan is lehetne fényt kapni… A Villám Angol sorozatot már ismertem otthonról, ebből kell egy adag. Ezen kívül találtam sok mindent, ráadásul voltak emlélkeim is olvasmányokból, hogy mások hogyan csinálták, például Lomb Kató vagy Lénárd Sándor. Találtam egy érdekes blogot is, sorstársam, nála sok hasznos link van. Szótanulásra már régóta van kedvencem és persze már régóta járok a Livemocha oldalra is, haladok, haladok… csak most látom, hogy gyorsabban kell haladni.

Kaptam hasznos tanácsokat, szerezzek például angol barátokat, na ez a mekiben úgy néz ki, hogy talán csak sikerül és extra fejlemény egy cseh csapat, bár már nekik kicsit fárasztó lehetek, mert ők már nagyon jól beszélnek. A paki-japó-feka társulat.. ó, ők még kicsit távolságtartóak, de szerdán azért már simán férjszerzési tanácsokkal traktáltak. Másik tanács, menjek el bármilyen templomba, ünnepségre, énekes műsorra, bármire ami nyilvános és ingyenes és hallgassam, hallgassam… hát oké, ezen vagyok állandóan, néha sikerül pár szót traccsolni is. Vagy a piac… jajj, hát ez egy nyelvszakosnak kincsesbánya, meg a Higgins professzornak… majd nekem is ez lesz, szerintem két év múlva :)

Amiket nagyon szeretek, azok a podcastok, sok mellé találtam szöveget is, úgyhogy jókora mankó az ismeretlen szavak és kifejezések mellé. Turista honlapokon, helyi attrakcióknál, könyvajánlók, régi hírek, kifejezetten nyelvtanulós kis hanganyagok vannak már a gépemen, aztán ezeket egy hétig szoktam az mp3 játszón tartani, addig hallgatom, amíg legalább a háromnegyedét nem értem. Plusz a nyelvtanulós sztorikat is, az Effortless English-ből van pár adag. És találtam kiejtés-gyakorlót is, ezt is feltettem a kütyüre és ha olyan helyen mászkálok, ahol kevés az ánglius, akkor beszélek a madarakhoz, bokrokhoz, papagájkodom. Ezt tapasztaltam a legjobbnak. Amikor a kasszában dolgozom, ott is mindig, mindig, mindig elismétlem azt, amit a vendég mond. Néznek is hülyének emiatt, de teszek rá.

Aztán jöhet a filmnézés, ez egyelőre terv még, majd szerzek valami szórakoztatóan érdekeset. A régi házban mindenki a Jóbarátokat nézte, mert már – szerintem – magyarul is tudták fejből, ráadásul a digitévén be lehet kapcsolni a folyamatos angol feliratozást, úgy oké. Attól a társaságtól azért már nekem is kinőtt a herótom, úgyhogy vagy a Big Bang Theory-t nézem, vagy a házfelújítós tévéműsort, bár itt most éppen nem. A filmválasztásban segít, hogy már szereztem pár Sesame Street videót, egy Gyűrűk ura filmet és a Coralie című filmet, amelyet most játszanak a mozikban.

Aztán megint olvasok, ha már fáj a fülem a füldugóktól. Utána meg írok ide, hogy leengedjem a gőzt. Legvégül szereztem olyan szótárat, amelyik kisiskolásoknak szól és minden kifejezést megmagyaráz, ez talán még a british life felfogásához is nagy segítség lesz.

Mindezek után elslattyogok a Sainsbury’s boltjába és veszek négy csokisfánkot vagy öt almásan töltött fánkot, bekebelezem a maradék fish’n'chipset,  lefekszem aludni és magyarul rémálmodok…

http://www.livemocha.com/ – közösségi oldal nyelvtanulásra, a legjobb része a csetelési lehetőség a választott idegen nyelven – abszolút ingyenes és önkéntes

http://angol-magyar.freeblog.hu/ – hasznos szavak gyűjteménye, ami a szótárból kimarad vagy még nincsen benne

http://www.elllo.org/ – rengeteg hanganyag itt!

http://otevotnyelv.blog.hu/ – nyelvtanulás magánúton, csetlések, botlások és hétmérföldes lépések

http://www.bbc.co.uk/languages/ – a klasszikus angol forrása, de vigyázat, a bbc-angol nem az utcanépe nyelve (egyelőre sajnos)

http://www.bbc.co.uk/worldservice/learningenglish/ – a globálfaluban azért ez nélkülözhetetlen

Az abszolút haszontalanság táskájába most a következőt teszem:

Akadémiai kisszótár – borzasztó, nincsen benne beszélt nyelv és csak egymás után vannak felsorolva a jelentések, nehéz kiválogatni, mi mire jó, nagyon bonyolult – tehát egyelőre kuka. Az egynyelvű megmagyarázók, azok igen, maradhattak. Illetve a magyar úgy még használható valahogy, hogy magyar szó jut eszembe, kellene angolul, nosza, kidob vagy háromfélét, és akkor ezeket kell már csak betájolni az angol értelmezőben… na de a sztaki, az oké! és leginkább ezt használom, nem az akadémiait.

Kellene találni éppen ezért szótárújrahasznosító oldalt, el is küldeném oda az enyémet, alig használt…

Paddington Post

A történet egy többszörösen összeasszociált élményegyveleg lesz és ez most tényleg csak a dolgok kezdete.

Agatha Christie a legelső lépés, a krimije, a Paddington 4:50. A detektívtörténet simán ott figyel még az első könyvespolcomon, csak azért nem lepi a por, mert van fölötte, mellette még másik könyv… a szál majd folytatódik, ha eljutok oda, hogy megint elolvasom a sztorit.

Második pont, hogy a londoni Paddington Station egy remek összetalálkozási hely, pont, csatatér, látványosság. És ott van egy helyes kis szobor, azon pedig egy tábla, hogy mit is neveztek el kiről vagy fordítva. Kicsi szobor, mellé lehet ülni, és akkor pont egyformák vagyunk, ezt már próbáltam egyszer, amikor sikerült olyan pillanatot elkapni, hogy éppen egyetlen gyerek sem lógott a medve körül.

A harmadik pont az a kedvenc könyves-újságos-írószeres boltomhoz kapcsolódik, ott is a végkiárusítás polchoz. Legutóbb ott találkoztam egy 49p címkével ellátott könyvvel, amelyben Paddington medvénk bonyolódik mindenféle kalandba. A könyv borítóján ott ragyogott a hír, 50 éve született meg az első történet a Medvéről Akit Paddingtonnak hívnak. 2008-ban volt a kerek évforduló. Jövőre lesz belőle klassz kis film is egyébként.

A negyedik pont, hogy most már el is kezdtem olvasni, a Medvénknek ragyogó stílusa van és a könyvben igazi gyöngyszemek az illusztrációk. A google barátom segítségével találtam színeset is, de az enyémben tollrajzok vannak, azok még talán jobban is tetszenek, mint a színesek.

Ötödik pont a szórakozva tanulás, nincs mese, ezt kell tenni :)))

Hamarosan még többet fogok tudni Medve uraságról, aki a Legsötétebb Peruból érkezett éppen. Ötésfeledik pont, hogy érzek némi hasonlóságot az ő és az én életem között, kezdhetjük is mindjárt a furcsa várossal, a meglepett arckifejezéssel és a nehéz táskával, meg a többi külső jeggyel, khm. Később majd jöhetnek az okos és szép és komoly könyvek, most mesedélutánból meseéjszakává fordul a nap, kár, hogy 23:11-kor az egyik kapcsoló zárlatos lett a konyhában és ezért a ház jobb oldalán a falból semmilyen elektromosság nem jön. A biztosíték lesz a ludas, csak hogy hol is lehet ebben a házban?? Irtó sötét van, viszont a bal oldali konnektrokból jön delej, de azokra meg nincs rákötve kapcsoló a lámpákhoz, úgyhogy monitorfény van. Hejj, ezt de irigyélték volna a kódexmásolók!

Szélmalom harc nélkül

Írhatnám úgy is, hogy az ölembe pottyant egy szélmalom. Kalandos – vagy inkább csak belül volt az – vasárnap délután történt meg tegnap. Onnan indul az egész, hogy a szombati műszak kissé borzalmasra sikeredett, teljesen elfogyott az angolom a fejemben. Sokszor egyáltalán semmit nem értettem, amit hozzám beszélve mondtak, a csetelős történetekből egyáltalán, sőt még az is előfordult, hogy a fejemben benne volt a válaszmondat és sehogyse tudtam azt elmondani. Totális pánikreakció lehet ez. Ráadásul most egészen sokszor éreztették, hogy fárasztó vagyok ezzel a nemértéssel. Ráadásul ott bent sorra potyognak ki a dolgok a kezemből, vagy fordulnak rossz irányba a gépek, eszközök, jajj, néha semmi se sikerül. A következő heti beosztáson mintha ez látszana, éppen hogy csak kaptam pár órát. Az aggódás már szinte bőrszínemmé vált, nem csoda.

Azért próbáltam aludni rendesen, előtte hallgattam az angol dumát a mp3-játszóról, aztán vasárnap egész délelőtt a netes nyelvtanulós oldaljaimon szórakoztam, meg mesét olvastam és faltam a sajtos olvasztott szendvicseket. Estére az elmacskásodott végtagjaimat meg kellett járatni, nagy feltápászkodás után belevágtam a londoni rengetegbe.

Postmill Close, Shirley, CR0 5DY

Éppen nem esett, hanem inkább szél fújt és az égivíz szürke dunyhákba csavarodva feküdt nyugodtan, nosza, fotómasina a táskába és irány a valamerre. Még térképet se vittem, csak egy sapkát és az utcasarkon a megszokott jobb kanyar helyett most balra mentem. Pár háztömbig ismerős volt a vidék, egyszer már kavarogtam erre, akkor is vasárnap volt, csak akkor még április, mindenesetre a tulipánoknak és a bazsarózsás bokornak már híre-hamva sincs.

Az Addiscombe Road tekergett felfelé a ‘hegyre’ és először olyan házak között vezetett, amelyeket leginkább és előszeretettel indiai családok laknak, közösségi ház, nyugdíjasház, imaház, volt ott minden. Még tovább – teljesen külfalu következett, hosszú útszakaszok buszmegállók nélkül, és egyre nagyobb kertek, parkolók, egyre nagyobb vityillókkal. Sűrűn kattogtattam a mobillal.

Mivel térkép nélkül jöttem, hagyatkoznom kellett az otthon régebben böngészett oldalak emléknyomaira és a buszmegállók mini-térképeire, valamint volt egy egészen nagy villamos-táblázat is az egyik megállóban, innen jött az ötlet, hogy akkor elmegyek oda, ahol a két villamosvonal szétágazik, aztán tovább Shirley felé és aztán maximum visszafordulok. Nem tűnt nagynak a távolság és még csak hat óra volt. Kellemes naplementés fények voltak, az a jó ebben és itt, hogy nem múlik el hamar az egész, hanem egészen sokáig megmarad – ellentétben az otthon megszokottakkal. Csoszogok hát tovább, figyelem – sokszor szájtátva – a házakat, az előttük parkoló verdákat, a változatosságot és azt, hogy élő ember sehol nem látszik, viszont némely ház ajtaja igencsak lazán volt behajtva. Errefelé amúgy csak fehérbőrű lakosságot láttam, már aki előjött vagy éppen kóválygott valamerre, abszolút nem mérvadó statisztikailag.

Egy kicsit később megint találkoztam a villamos-táblával, elértem az elágazáshoz, és ott láttam egy olyan megállót, hogy Windmill. Nosza, el oda! Megnézni! Felderült a kedvem, hátha bekukucskálhatok egy kerítésen, vagy lesz akármi látnivaló! Útközben jelzett a tábla golfpályát és egyéb hatalmas zöld területeket.

A legnagyobb elágazásnál volt egy iskola, Trinity School, akkora füves területtel maga körül és persze sportpályával, saját dombbal, lelátóval, miegymás, mint otthon egy negyed megye. Kocogok tovább, vagyis inkább fújtatok, erős kaptató következett és Old Shirley falucskának elnevezett kertes házas rész. Majd utána egész nagy kertes házas rész jött és jobbról egy bazi nagy erdő, amelynek igazán Robin Hood szaga volt. Na persze, mert egész reggel zuhogott és most is voltak szürkehasúak az égen. Kezdtem is parázni, na ez jóval nagyobb távolság lesz, mint amire becslést tettem a térkép alapján.

Tulajdonképpen nem volt az, mert alig volt egy óra az egész út, megkerültem a Royal Park nevű társaság egyik kis erdős ligetjét, balról végig olyan házakkal, ahol akár James Bondos krimit is lehetne forgatni (lepukkantra álcázott borostyános házak), és még számos magánút, magánbejárattal és kapusházzal. Közben az úton jelentős a forgalom, a piros buszok is sűrűn jártak. Kiszámoltam, hol érem el a villamos vonalát, három pirosbusznyi megállóval arrébb, hát valahogy csak meglesz… Meg is lett, a dombtetőn, ahonnan már majdnem le lehetett látni a városra egy kicsit – régi vágyam megtalálni a város valamelyik szélét -, ám a hatalmas lombok miatt milliméteres nyiladékokkal találkoztam csak, a sasszememnek hála, abból se láttam sokat. Na de legalább tudom, merre kell nézni…

A villamosmegállónál meginogtam, majdnem fel is szálltam a járgányra, csak nem tudtam jegyet venni, mert a papír ötfontosomat nem vette be az automata. Aztán inkább kocogtam a villamossínek mellett, remek járda volt a legtöbb helyen, szó nem érheti az angolokat ezért. Hanem a villamos megint egy erdős rész közepén vágott át, a gyalogút is kanyargott a sötét helyeken, de nem csak jobbra és balra, hanem le és fel is, ereszkedtünk a ‘hegyről’. Közben nyolc óra felé kanyarodott a mutató, a sötétszürke felhők is közelebb jöttek, a város megint egy másik arcát hozta, kezdett zsibbadni a talpam és a talált szélmalmos fotók is nyomták a vállamat, na ez költői túlzás, de nem túl jó a backspace gombom…

Aztán a villamos-elágazás közelébe érve egy kicsit elfogyott a járda és egy fél kanyarral többet megtéve egészen elirányított a közlekedés, holott folyamatosan előre mentem. Az eltévedési fokozatot még nem értem el, helyette jókora kerülőt kellett tenni, még egy parkot körbementem, kezdtem éhes lenni és csöpögött az eső. Viszont fájdalomdíjként ragyogó aranyfény jött a felhők alól, akkor járhatott a nap egészen lemenőbe és vörös helyett aranyszürke lett minden. Vagányul nézett ki a sárga és a barna téglás nyomi angol házfalakon. Kilenckor aztán beértem az East Croydon vasútállomáshoz, lezuhant az összes égvíz és ettem a Burger Kingben egy mentás feketecsokis fagyit. Mire felolvadtak a fogaim, elállt az eső és hazakocogtam a fényképekkel. És abba is hagytam az aggódást és jól elfáradtam.

Többi kép holnap, illetve szélmalom ITT. Továbbá várható (kell még írnom) az összes szélmalomról, mert most tudtam meg, hogy négy van csak a régiek közül Londonban, ami a publikumnak elérhető. Egy már tervben volt Upminsterben, egy másikhoz már kétszer elindultam Wimbledonba, de ez a harmadik az, amit először  láttam és akkor hol lehet a negyedik? Kettőhöz egészen közel lakom, ez külön szerencse! Ráadásul itt is van Örökség Napok szeptember végén, ami külön csillagos esemény és a mostani vasárnapban csak annyi pechtényező van, hogy ha három órával korábban indulok el erre a kavargásra, akkor még éppen nyitva találom ezt a szélmalom-múzeumot, ingyenes tárlatvezetéssel. Naháp.

Lélegzetelállító film a Földről

A nap linkje ITT a Geoportal blogról és most kár, hogy kicsit lemaradtam, de remélem, lesz még ismétlés.

Postológia

Onnan indult a kis vasárnapi kutatásom, hogy szombaton találkoztam egy olyan postaládával, amelyen volt egy eddig még nem látott felirat.

Mit jelent az, hogy Stamped Mail és mit az, hogy Franked Mail? Továbbá reméltem, hogy ezen információk segítségével javítom a tudásomat angolból és angolságból.

Mivel google az én barátom, csekély számú kattintás után máris birtokában voltam a listának, hányféle postaláda létezik szerte Britföldön. Most egyelőre szűkítem a kört azokra, amelyek már részei a Brit Kulturális Örökségnek. Az általam megtalált gyönyörű darab mindjárt az oszlopos dobozok közé tartozik, van ezen kívül aztán falba épített láda, lámpaláda, amely egy lámpaoszlop intézményével együttes, illetve egyéb kicsi dobozok mindenfélére felszerelve. A Letterbox Study Group honlapján remek gyűjtemény látható. Az oszlop-levelesláda általában piros, ez a legbiztosabb, léteznek további ládák zöldben és más színekben is, ahány gyarmat, annyiféle, mondhatnám. Megtalálható rajtuk az uralkodó monogramja, Viktória királynőtől II. Erzsébetig mind. Itt Londonban egyelőre csak E II R feliratot láttam és  fotóztam, de mostantól figyelek majd. Az oszlopos változatból van egy szép darab az utcánk végén, oda mindig élmény beledobni a lapot, levelet és aztán várni a harmadnapra megjövő üzenetet, megkaptuk…

1852-ben találták ki, hogy egy  időjárásálló  fémoszlopot fognak alkalmazni azokon a helyeken, ahol a kézbesítéssel problémák voltak, mint pl. Jersey szigetén, a francia posta után szabadon.  A tavaszi kitalálás után novemberre lőn postaláda Angliában és természetesen azonnal sikeressé váltak a kezdetben olivazöldre festett ovális szerkezetek. 1855  április 11-ére érkeztek meg Londonba, majd 1861-ben a standardizáláson is átestek. J W Penfold tervező alkotásai a leghíresebbek, ezek a hatszögletű Penfold box-ok.
Találtam egy érdekes írást is az angol postáról, a hangulati hatása rám felettéb ugyanaz!

Akárcsak a régi telefonfülke, az angol postaláda is az állandóság hangulatát árasztja. A gondosan megmunkált talapzat és tetőzet, a szilárd öntöttvas szekrény, a gazdag mintázattal hangsúlyozott levélnyílás a funkcionalista építész szemszögéből megannyi fölösleges dísz, elfecsérelt munkaerő és nyersanyag, melyek a doboz használati értékéhez semmivel sem járulnak hozzá. Valójában azonban éppen ezek a feleslegesnek tűnő elemek azok, amelyek megalapozzák a postába vetett bizalmat: amikor az ember egy ilyen dobozba, egy ilyen hangsúlyos nyílásba dobja be a levelét, biztos lehet abban, hogy az jó kezekbe került, és már úton is van a címzett felé. Az állampolgárok közössége bízhat benne, hogy a posta megbízhatóan fog működni, és hogy a postaládákat díszítő királyi címer valóban a hatékony és alázatos közszolgálat záloga.

S nem is kell csalatkoznia bizodalmában. Az angol posta megbízható volt és megbízható maradt, s leveleinket egy napon belül biztonságban célhoz juttatja. /Roger Scruton, és a forrás./

Főleg azok után érzek hasonlóan a szerzővel, hogy a magyar királyi posta hány meg hány küldeményünket vitte a nirvánába és hány meg hány fehér hajszálat hozott helyette…  panaszkodtam erről már néhányszor. Nem tudom, mi lehet ennek az oka, van számos postás ismerősöm, aki mind rendesen és lelkiismerettel dolgozik, mégis csekély eredménnyel, úgy látszik, a jó hír még messze van. Hmm. A Royal Mail hamar belekerült a Tetszik rovatomba és még mindig ott van.
De vissza a Franked Mail-hez! Egyszerűen annyit tesz, hogy bérmentesített jelzésű levelek számára fenntartott zsák a postaládában. A stamped meg ugye a bélyegeseké.

A légipostával küldött levelek és képeslapok 20 g-ig 56 pennybe kerülnek, 100 g-ig 1.52 fontba, ha nagyalakú a boríték, 100 g-ig 1.21 font a szolgáltatás ára. A belföldi levelezés ára ennek a fele durván. A RM által vállalt kézbesítési idők (szék, kapaszkodás) 3 munkanapon belül szerte Európában és 5 munkanap másfelé a világban. Ehhez a cég 85 légitársasággal áll kapcsolatban és 1400 menetrendszerinti járatot használ. Hogy a levelek nehogy megérezzék a királyi kiszolgálás hiányát érkezéskor, vásárolhatunk a kertünkbe antik láda-utánzatot is, mondom a paramétereket: 33 cm széles, 100 cm magas, 100 kg súlyú (a most alaposan megtanult angol szó pedig az öntöttvas) ládát a neten már potom 245 fontért lehet kapni. Aki nagyra vágyik, annak találtam 2750-ért egy igazi nagyot másolatban.

Bizonyára nem hibátlan ez a szolgáltatás sem, mert ahol emberek vannak ugye… de a saját tapasztalatom azt mutatja, hogy az eddig elküldött cuccok mind megérkeztek, igen, ehhez kellett a magyar cég segítsége is, de megérkeztek, a pestiek mindig késve, a vidékiek mindig előbb, mint ahogy ígérték. A londoni levélforgalom meg úgy néz ki, hogy ha ma megegyezünk valami borítékos infóban valakivel, azt másnap én kézhez kapom. 32p-s bélyeggel a borítékján. Végül, de nem utolsó sorban, hivatalos iratokat is lazán küldhetünk levélben hivatalos helyekre és jön is onnan vissza időben, épségben. Magyar szemmel ez különbség, itt meg annyi van, hogy csak meg kell szokni és növeszteni a kertet a ládának. British thing.

Postaláda-történelem fanatikusoknak angolul itt és itt csemege következik.

TNTR rovat ismét

Hajnalok hajnali fél nyolckor kellett elkezdeni a felkelést, hogy kilencre végre menőképes legyek, kávé, fürdőszoba, mosógépetetés és táskaátrendezés után. Negyed tízkor a posta felé azon gondolkodám, hogy fognak majd szólítani a sorbanállás után. Ahogy megyek fel a rámpán, sorra jönnek szembe az emberek, kezükben doboz, ohhó, jó helyen járok. És bent az ablaknál nem állt senki, csak egy kedves piros pulóveres lány mosolygott szélesen, éppen hogy kifért vele az ablakon. És megnézte az útlevelemet és bemondtam a házszámot és már jött is a hatalmas fehér pufiboríték. A lány odaadta és megkérdezte: Are you happy? Hát már hogy a fenébe ne lennék boldog, itt a könyvem végre a kezemben és na. Meg hát az ügyintézés egyszerűsége is a Tetszik rovatba kerül, már ami az angol királyi postát illeti. Adtam is fel a nagy örömre való tekintettel három képeslapot. Többiek, hmm? Küldtök postacímet, kaptok lapot, simple? krcs!

Ez a Simple? krcs! a kedvenc reklámomból van, a szurikátásból, és úgy látom, nem csak nekem kedvenc, hanem sokaknak itt, mert a rádiót hallgatva sok reklám van, ami erre a szlogenre felel, sőt már a bemondóktól is hallottam párszor, amikor beszélgettek a hallgatókkal. Videóklip a www.comparetemeerkat.com helyen van, három is, a végén van mindig a Simple?

A Nem Tetszik rovatba már megint csak a lakáskörülményeim kerülnek, persze hogy a magyar főbérlő és az ő kedves itteni cimborái… A szobatársam az szombaton délre úgy eltűnt, mint a kámfor, vitte a tévét is, mert az állítólag az övé volt, még akkor vette, amikor először itt lakott. Úgy eltűnt, hogy csak egy lakáskulcs maradt utána a párkányon és negyvenhét szem mosópor, amit ma reggel fel is használtam jól. Az előző szobatárs is vizes kencéket hagyott rám, habfürdőt, tetemes mennyiséggel, hát így megy ez. Legközelebb majd öblítőt kérek :) Ezen felül négy ember már elköltözött egy másik házba, csak úgy hipp-hopp, tegnap este találkoztam velük, miközben húzták a böröndöket az utcán. A rendesebbik fele a bandának, igaz, a koszteremtősebbik is. Arról még nincs hír, hogy ki jön helyettük, keresztbe szorított ujjakkal fekszem le minden este, normálisak  legyenek legalább… Sőt, el fog menni még másik ember is, őt nem tudom mikor, de valószínű eléggé hamar. Egy nagyon másik, aki a fekete bárány és nem véletlenül az, ő is mondja, hogy kedden aztán elmegy, de már lehetne kedd, ó, nagyon, és erősen az az érzésem, hogy nem megy el. De majd szépen mindig arra gondolok, hogy neki milyen jó lesz az új helyén és ott boldog lesz és akkor biztosan összejönnek a dolgok és mindenki jól jár. Én meg kecskés káposzta leszek.

A mai napi gyors ügyintézésből már csak egy nadrágfelhajtás van hátra, hmm, cérna nélkül kicsit nehéz lesz, de majd megtrükközöm a nadrághoz kapott javító- és vasalással ragadó foltcsíkkal.

A WHSmith bolt szintén a Tetszik rovatba kerül, 1,99 fontért volt az utolsó darab Oxford angol szótár kitéve a polcra, azért csak ennyi, mert a hátsó borítón van egy gyűrés és egy szamárfül. Azonnal lecsaptam rá. Továbbá még két londoni könyvre is, árfekvés ugyanez, Rough Guide mind a kettő. Szinte hibátlan. Az amazonon vásárolt fényképes könyvem is a használt kategóriában volt, és amikor megnéztem, fél karcolás volt az egyik ütődött sarkán. Very good business. Ráadásul a kasszás néni kicsit meg volt keveredve, amikor bányásztam kifelé a bukszámból a húszfontosomat, gondoltam váltok aprót. Mondta, adjak kisebbet, mert nincs neki aprója. Hát jó, akkor majd váltok máshol. És a kapott blokkról látom ám, hogy a nagy kavarásban a csokiszeletemet (Cadbury naná) és az egyik képeslapomat nem ütötte be a kasszába én meg nem fizettem ki. Very good business :)

London felett az ég – London alatt a változás

Akkor a szakacskonyv elso tetele

Akkor az angol kajas szakacskonyv elso tetele kovetkezik. Nem ijesztegeteskeppen, de ha mar elokerult a magyar husveti sonka, meg kell mutatnom a versenytars(aka)t.

Mar regebben is lattam tobb boltban, hogy a nepek nagy kupacokban veszik ezt az ennivalot, nem is draga, 29 es 49 penny kozott van csomagja, amiben 6 vagy 8 darab ize van. Crumpet, ha jol emlekszem a nevere. Ha meg megsem, akkor sorry vagyok, de mindegy a kajanak.

Egy tenyernyi a cucc, egy centi vastag, ruganyos kerek pogacsaszeru. Teljesen pontosan annyi latszik rajta, hogy liszt van az alapangyagai kozott. Tapintasra gumis, ruganyos, illata nincsen, az alja sima, a teteje meg mint egy jo oreg szivacsallat a tengerbol…
Annyit ir a csomagolas, hogy melegen ajanljak es vajjal megkenve, ugy nagyok delicious. Hat megmelegitettem, vajjal megkentem, aztan kostolas utan meg mango chutney-val is (ez az a lekvarnak kinezo narancssarga dolog az izebigyo tetejen), de meg a chutney csipossege se tudott izt adni ennek a gumipoginak. Ha lett volna ittkon kolbaszzsir, bizony kuldtem volna ra azt is, de sajnos azt kell mondjam, lehet, nem segit… Alig tudtam betuszkolni az arcomba, a vaj sossagat is elobb ereztem, mint barmi tesztaizt… ehh… es meg van belole harom maradek… Egyetlen eselyt latok, hatha rossz technikaval adtam neki a meleget meg a vajat. Eloszor melegitettem, majd utana a vaj/margarin. Most majd ugy probalom, hogy vaj, meleg, szalveta, remelem a sorozat vege nem a litter bin lesz.

*

Update 2009/04/19. A crumpet egy kicsit megjavult, elobb kell a vaj es aztan a melegites es sokkal tobb melegites kell, mint ahogy eddig, korulbelul 4 perc a sutoben/toaster-ben. Mikroban nem tudom mennyi, majd probalgatom tovabb.

Greenwich

Egy röpke szabadnap keretében átközlekedtünk Greenwich-be, megobszerválni a királyi tengerészeti kiállítást, iskolát, csillagvizsgálót és parki mókusokat. Mindezt úgy, hogy egyszerre volt zuhanyos eső (shower, ami náluk a zápor), ezerfényes napsütés és bolond szél. Már megint egy ingyenes hely és hülyére gyalogoltuk a lábunkat, csak a harmadát láttuk és záráskor megint volt az a tuszkolás, kifelé, haza. A múzeumboltban már nagyon nagy volt a kísértés egy hűtőmágnesre, de még nincs meg az a kőgazdag életszakasz, úgyhogy hamarosan vissza kell menni oda és befejezni a sáskajárást.

Több dologra is a kiállításokon döbbentem rá, ami ma egyszerű és természetes, az mondjuk háromszáz évvel ezelőtt még földrészeket felforgató probléma, és csodálatos, ahogy a dolgok, eszközök és számítások eljutottak erre a pontra, ami most van. Navigáció, időmérés, hajóépítés, na ilyenek. Kicsit később majd folytatás lesz, meg fényképek, most ágy, lábam a polcra.

A nap linkje: egy kis tengerészeti történelem.

keep in contact

Két óra múlva.

metahariuk
(egyelőre még nincs fülhallgató és mikrofon, de majd lesz, addig cset)

Kazetta lista

A legnagyobb sikítás akkor történt, amikor előkerültek a filmzenével töltött kazetták és ezek közül is az Eper és véré. Koleszos voltam, még kezdő és elsős, aztán a második vizsgaidőszakban nagyon nagy kedvenc volt. Sokkal később láttam a filmet, itt a vége, itt meg a kedvenc dal.

A másik kedvenc az Arizona Dreams. A kezdet éz egyik kedvenc. Illetve a zenékből mindegyik kedvenc és a filmet is láttam legalább húszszor.

A lista filmzenés részében a továbbiak: Flashdance, A padlás (abszolút), Zongoralecke, Apám nevében, Légy jó mindhalálig, Rocky Horror Picture Show (kedvenc), The Crow (érdekes, ezt a filmet sohasem láttam, nem is vagyok rá kíváncsi, de a zenéjét szerettem akkor, bár most már meg nem bírom hallgatni).

Na még egy dal, utána repülünk.

*

Az időszak: nyolcvanas évek nagyon vége, kilencvenes évek eleje, kockás ing, farmer, szőrszatyor oldalt, index. Válogatott a lista, azokat írtam ide, amelyeket azóta nagyon keveset hallottam. A végén a többi ömlesztve.

A nagyszerű hangulatra való tekintettel, egy üde kis szám.  A.E. Bizottság. Balanescu Quartet: Possession 1 2 Big Black 1 Billy Joel 1 2 Björk: Debut 1 Bonnie Tyler: Natural Force 1 Faith No More: Angel Dust 1 2 Fleetwood Mac bestof 1 2 3 Guns N’Roses: Lies 1 HBB: Vadászat 1 Jane’s Addiction 1 Janis Joplin bestof 1 2 3 Jethro Tull: Broadsword 1 Kispál és a Borz: Ágy asztal tévé 1 Laurie Anderson: Mr Heartbreak, Strange Angels 1 Leonard Cohen: I’m your man 1 2 Lisa Gerrard: The Mirror Pool 1 2 3 4 M.É.Z. 1 Pink Floyd: Meddle 1 Sisters of Mercy: Vision Thing 1 2 3 Sonic Youth: Washing Machine 1 The Perfect Name: Könnyek és virágok  1 The Pogues: Irish Rovers 1 Tracy Chapman 1 Vangelis: Spiral 1 Vaya con Dios: Flies 1 Yello: Zebra 1 2 Young Gods: Play Kurt Weill 1 2 *

Ezeket hallottam már azóta is, cd, mp3, rádió, csapból némelyik: 60-as évek táncdalai válogatás. ABBA bestof. Baba Yaga. Benkő Dániel válogatás. The Irish Rovers of Budapest. Cream bestof. David Lee Roth. Dead Can Dance: Aion. Deep Purple all. EDDA mix. Enigma 2. Ennio Morricone bestof. Frank Sinatra: The Reprise Years. HBB: Blues az esőben. HBB: Tábortűz mellett. Hortobágyi László: Transreplica meccano. Iggy Pop. Jethro Tull all, de különösen a Heavy Horses és a Passion Play. Jimi Hendrix all. John McKenna’s Jig: The Braes of Moneymore. Kings Galliard: Rocky Road to Dublin 1991. Kispál és a Borz: Föld, kaland, ilyesmi. Massive Attack. Mike Oldfield all. Ministry. Miquel Montanaro soproni koncertje + Vents D’Est. Nick Cave: Let love in. Nirvana: Nevermind. Pearl Jam: Vitalogy. Prodigy: Music for the jilted generation. Queen: A day at the races. Queen: A night at the opera. Republic: Tüzet viszek (760 Ft volt a címke a dobozon). Sebestyén Márta: Dúdoltam én. The Art of Noise: In visible silence. The Cult: Pure Cult. The Cure: Disintegration. The Cure: Mixed up. The Cure: Three imaginary boys. The Mission: Carvedinsand. The Police all. The Whistlebinkies and Ted Makena 1977. Tom Waits all. Vangelis: 1492.

*

A nap végére meglett a terven felüli linkje is a napnak. Nemmegmondtam linkincs ez – a helyzet neve, és a dal, amit mellékesen megtaláltam, és ezer éve nem…. Sziámi: Világegyetemista. Hogy lehetek ennyire régi? Mennyi sört kapott e zene mellett az akkori vesénk…

Az blogírásrul – újabb fejezet

Egy kellemesen vidám adalékot találtam az blogírás folyamatáról itt egy angol cikkben, a képek pedig a következők:

A karikatúrákat Alex Hughes követte el. Talán a tűpontos angol fordítást lehet mellőzni. Ahogy magamat figyelem mostanában, a fekete szemüveg esélyes lesz, a lapos képernyő ellenére erős a pitymallatig tartó egérnyomkodásra a kényszer. Na holnap majd máshogy lesz, vajákos embert nézek, remélem, sikerrel. Szappan Olsen amúgy is azt mondta, kell találkoznom egy lámával, mert megéri. Hát hogyan mondjam akkor neki erre, hogy Ellen?

Garage sale

Közbevetésként mindenféle elgondolásom támadt a saját könyvtárammal kapcsolatban, egy biztos, hogy hová nem, de a többi még képlékeny, most ötletelésként garage sale-t rendezek, micsinájjjjakk ennyi könyvvel, ha.
Előtte és utána egy kis ámulat, más emberek mit tudnak kezdeni a könyvvel. Egyiknél olvastam a kommentben: zen-like patience. Tetszik a kifejezés és próbálom utánozni.

bOok My God, még egyet találtam, szívemből szól:

Közbeszéd öt könyvről – 2008bestof

Sasó is kíváncsi, meg hát most van divatja az évértékelő bejegyzéseknek a blogvilágban, meg még az is, hogy van-e úgy 5 könyv, ami tavaly emlékezetes élményt nyújtott, érdemes lesz ezt összefoglalni. Láttam már a többieknél, hogy összeszedték, mi fordult meg a kezeik között, van lista számos. El is kezdtem gondolkodni az enyémen, szigorúan fejből, aztán kettő súlyos darab után megállt a lista. Ekkor jött a könyvtár íze kategóriám, ott is nagyban dúlt a semmitmondás, fontosnak érzett részletek és néhány élményösszefoglaló mondat.
Hogy ennyi lett volna a 2008? Hogy hát pedig szoktam olvasni rendesen… Na ja. Be kellett vallanom magamnak, tényleg de tényleg nem olvastam tavaly. Volt úgy három hónap, hogy talán újságot se. Tudom az okát, k.ngy.
Nyáron megint adódott egy kis lehetőség, ott igen, megvolt az Élmény, később a lábadozásnak nevezett hetek alatt megint minimál-lapozás volt, abban az időben a fekvést szigorúan alvásra használtam fel, ahh, ma meg…
Igen, a zinternet a zoka, meg a fotel. A főbérlő fotelja, kidobni nem lehet, az új meg nem fér el tőle, beleülni viszont már lassan kész érveszély, akkora lábzsibbadást lehet tőle kapni, hogy pontosan két hangyahadsereggel ér föl.
Így aztán most keringtem egy sort a feljegyzéseim és a polcaim között és kiválasztottam pár szempontot, amelyek segítenek a 2008-as év helyretételében.
Első a listában és az élményben Spiró György Fogság című regénye. Már tavaly egyszer beleszagoltam, de igazából tavaly augusztusban kezdtem újra és akkor aztán végig-végig-végig.. nehezen tudtam letenni és jó volt olvasni. Apró részletekre ugyan még nem emlékszem teljesen, csak a történetre és az abból elsődlegesen leszűrhető tanulságokra, de biztosan tudom, hogy lesz ebből még második olvasás is. Sokszor megálltam és latolgattam a lapok közül kijövő vélekedést, átformáltam, rágcsáltam, aztán haladt tovább a történet és világosodott a helyzet. Szórakoztott és a cím abban az augusztusban különös jelentéssel bírt számomra, ennek a különösségnek pedig most látom értelmét.
Ebben a listában volt még Csernusdoki könyve, Peixoto Egyetlen pillantás nélkül-je, Margaret Atwood Penelopeiaja, Rushdie Shalimár bohóca, Berniczky: Méhe nélkül a bába. Rangsor nélkül.
Metakonyhafilozófia rovatban szintén van jelentős irodalom. Első helyen Ortega y Gasset: A tömegek lázadása című esszéje van. Akkora rádöbbenést már rég okozott könyv/író, mint amelyet ettől az eszmefuttatástól kaptam. Biztosan van már rá cáfolat meg át- és visszamagyarázás és lilaság vele kapcsolatban, meg persze továbbfejlesztés, de a mai világot még mindig nagyon jól írja le. Véleményem szerint ha egy-két kifejezését kicseréljük a ma divatos tömeg-szavakra, mint például fogyasztói társadalom, tömegkommunikáció, választópolgár és * na itt megakadtam, árulja el valaki gyorsan, mi az a szakszó, amit úgy tudnék körülírni, hogy fogyasztástudatos boltzombi, az a modernnek mondott ember, aki a ‘fogyassz, szenvedj’ életelv szerint él, ill. rá lehet még mondani, hogy akkor is vesz valamit, ha semmi szükség nincs rá* szóval a mai szakkifejezésekkel behelyettesítve abszolút pontos lenne az esszé és bizonyára bestseller ismét. A kategóriámban élmény volt még Thoreau Walden-ja, illetve egynémely ókori szerző apróbb darabjai. A most reklámozott guruk (Osho és tsai) könyvei viszont leszálltak az emléksüllyesztőbe.
Virtuális világ témában nincs abszolút helyezés, csak első három van. Jake Smiles 1 link című könyvét évek óta vadászom beszerzésre, ugyanis nem volt elég egyszer olvasni a könyvtárból, kell itthonra a polcra. Remek, remek, remek, ahogyan a virtuális élet paráit bemutatja, a nick-link-login hármas alapra felépített cyber-élet mézéről és véréről beszél. Douglas Coupland JPod-ja egyrészt angolul volt, teljesen pontosan nem is értettem, csak annyit, amennyit a mai IT-szlengből ismerek, de simán hozza azt a világot, amit ma kockának hívunk. Ráadásul piszkálta a kíváncsiságomat annyira, hogy rákeressek alaposabban és megtaláljam a belőle készült sorozatot, ami szintén egy kihívás lesz nyelvtanulásügyileg. A harmadik pedig Asimov: I Robot.
Ez át is visz a következő kategóriába, english language, mert 2008-ban kaptam rá az angolul olvasásra, kisebb-nagyobb, de inkább nagyobb sikerekkel. Az I Robot volt az első a Bookworm sorozatból (nyelvtanulói szintekre egyszerűsített történetek), amely sorozat 4-es szintje annyira meghozta a bátorságot, hogy rögtön bele is fogtam egészestés angol eredetikbe. a.m.homes This book will save your life – és tényleg megmenti az életét és egy kedvesen elgondolkodtató sztori nagyon jó csattanóval a végén – ez adta a visszavonhatatlan lendületet. Lewycka először magyarul volt meg (Rövid traktortörténet ukránul), aztán angolul és a mivel a legvadabb történet kategóriámban is simán pálmás helye van, ezért további Lewycka-művet rágtam át, Strawberry Fields. Jó szórakozás volt mindegyik. Továbbá Lomb Kató Így tanulok nyelveket című örökbecsű kötete, magyarul, legalább hússzor olvastam és még mindig tud új tippet adni. Hm.
Legjobb beszerzés tényleg csak címszavakban: Merényi Dániel Napirajz 2, Fűszeres Eszter szakácskönyve, Márai 1945-ös naplója, Csehov: A varga és az ördög. Mindegyiket olyan jó kézbe venni, szépek, gyűjtemények és mindig csak egy kicsit lehet belőlük venni, mint egy bonbonból. Illetve a napirajzok esetében mint egy kolbászos bonbonból.
Útikönyv-legek: Michael Palin New Europe a meglátásai és az élményei miatt. Kosztolányi Dezső Európai képes útikönyv az utazás ízének bemutatása miatt, szinte menésre ingerel, ehh, elég csak emlegetni. Wellner István Velencétől Rómáig – a stílusa verhetetlenül nyolcvanas évekbeli, a tájékoztatása verhetetlenül kolosszális :) És végül a Rough Guides sorozatból a Tuscany – Umbria, mert nagyon furcsa módon került hozzám és a leghasznosabb volt, amikor ránk szakadt Itália látható szépsége.

meggyőződésem, hogy

Late-Night Bacon Blogging

MINDEN jobb szalonnával.

Most már inkább brit szakértő szeretnék lenni

Mert ők, meg az angol tudósok olyan alapvető kérdésekre tudnak válaszolni hosszas kutatás után, hogy csak na! És ezzel benne vannak a tévében is. Ma jött a legújabb gyöngyszem.

A londoni King’s College kutatói kiderítették, hogy azoknál, akiknek súlyos alvási problémájuk van, ötször nagyobb az esélye paranoiás képzelgések kialakulására, mint azoknak, akik rendesen alszanak éjszakánként.

Jön az este, jönnek a fények

Boldog Karácsonyt!

József Attila

Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,
szelek és emberek énekelnek,
a lombok meghaltak, de született egy ember,
meleg magvető hitünkről
komolyan gondolkodnak a földek,
az uccák biztos szerelemmel
siető szíveket vezetnek,
csak a szomorú szeretet latolgatja,
hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,
fa nélkül is befűl az emberektől
de hová teszik majd a muskátlikat?
Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég
s az újszülött rügyező ágakkal
lángot rak a fázó homlokok mögé.

Degesz. Megesz. Olasz. Étterem. Latívusz. Szuper.

Il Terzio Cerchio
VII. Nagydiófa u. 3. Nyitva minden nap 12-24.

(Szindbádék is jártak itt, hogy ne csak az én áradozásom billentsen a mérlegen. Bár az itthoni mérleg egyelőre nyög :) Az évvége elkezdése a mai bravúros vacsoránkkal remekül sikerült. Talán már ma karácsony van…)

Kiskarácsony

Firenzéről tavasszal

Firenzéről szól ez a blog, örülök, hogy rátaláltam, a mi őszi csavargásunk során jutni fog egy fél napnyi a városból. A blog képei segítenek elkapni a hely szellemét, sok részlet a városból, sokféle fény van az oldalakon, néha tátott szájjal lesem a képeket, ó, hát ide is el kell jönni lakni vagy egy hónapra – a kívánságlista úgy hiszem, végtelen lesz.

Mivel nem tudjuk előre, hogy milyen látványosság-útvonalat kapunk az idegenvezetőnktől, semmi másra nem tudunk felkészülni, csak a hangulatra. Valamint egy icike-picike történelemre, noha-ámbár-jóllehet ez sem nagyon fontos. A híres emberek, híres épületes adataiból nem lehet megjegyezni egyet sem, de a hangulat – az megmarad! A mienkféle futkározós turistatúrából amúgy sem lehet művészettörténelmet fölszedni, hajlok arra, hogy minimális helyismeretet szerzünk a legközelebbi, hosszú és nyugis odamenésünkhöz. Ami megintcsak a kívánságlistára kerül.

Piros pöttynél Gemona

A piros pötty mutatja a térképen Gemona del Friuli helyét. Ez lesz az első nagyobb megállónk az olasz körút során, szokás szerint majd jól kizuhanunk a buszból, megmacskásodott gémberkéinkkel lábra kapunk és sétálunk egyet a belvárosban.

Ha jó időnk lesz, akkor mindjárt az első megnézéssel jól járunk, szép képeket találtam a városról. A webdizájn is remek, igazi bambaturista elámító, nekem tetszik és itt van. Megnézhetjük a kedvenc épületeik és környezetük változását, a kiindulás egy régi fotó, a mai állapotot pedig egy körpanoráma ábrázolja.

Tavaly tavasszal azt hiszem, csak távolról láttuk a várost, mert nem tértünk le az autópályáról, ha nem felejtem el, megnézem az akkori képeket, hátha becsúszott valamelyik képre háttérnek egy gemonai campanile. Elméletileg lehetséges, addig viszont inkább a helyi képek tömjék a virtuális útiterv első délutánját.

*

Update 2008.09.13. Végre találtam egy webkamerát, elég lassan töltődik, 2 percet is kell várni akár, de végre egy kamerás kép! Sötétedés után egyáltalán nem mutat semmit. Itt van a kamera élő képe.

Egy igazán őrült kütyü

A ma reggeli hírfolyamból egyszercsak előugrott ez a meghökkentő szerkezet, egy iphone vásárlási hisztéria és egy új playstation között barnult be a képernyőm közepe. Mindjárt közelebb is hajoltam a monitorhoz, jól látom-e, ami felbukkant a fotókon. A figyelemfelkeltő cím (Figyelj! Nyomtass a kávédra) után jöttek még képek és még képek itt.

A feltalálók egy egyszerű festékpatronos nyomtatót alakítottak át, a festék helyett karamellszirup érkezik a kávé feletti tejhabra. Kreatív IT-sek számára elengedhetetlen, bár egyelőre bárban nem lesz, baristák maradnak a pult mögött hús-vér formában, az amerikai számítógépes grafikai kiállításon bemutatott darab csak egy prototípus. Mindenesetre nagyon pihent… Ha egyszer elkészül a kisgép és forgalomba kerül, szerintem horoszkópos rajzocskákkal fog befutni -

ez a lovas olyan mozgalmas, pénteki kedvenc lett :)

Határozottan Pozitív Kezdeményezés

Mert a magyar közösség sokszínű és sokféle kisebbségből áll. A különbözőség érték, a különféleség összehangolása és összefogása erő. Ma burjánzik a negatív megkülönböztetésből fakadó gyűlölködés, mert könnyebb a rosszat mindig másra fogni, mint cselekedni. De nem ülhetünk tétlenül otthon, mert ez a folyamat erősödik. Már elérte a békés hétköznapokat, úgyhogy már majdnem késő! Az erőszak-spirál csúcsa nem a békés demokrácia, hanem a fasizálódás vagy a polgárháború. Ezt nem akarhatjuk!