Egy nyári szombat este Portobello Road módra

Három a bé

Thurloe Square, SW7

A Google Maps segítségével, pontosabban annak Street View opciójával lehet látni egy klassz kis képen, milyen ez a ház. A Thurloe Square, SW7 keresőszót beírva és bekapcsolva az utcanézőt, máris indulhatunk, el kell fordulni a házszámos oszlopoknál, egy kicsit menni előre, amíg láthatóvá nem válik a következő utca, a South Terrace, ezen a sarkon áll a ház. A ház hátsó része a South Kensington vasútállomásról kiinduló sinekre néz és nagyon furcsán háromszög-szerű az egész. Nehezen lehet elképzelni, hogy a legszélső szobába a muskátlin kívül még befér valami, de láttam ott függönyt, ami életet jelent, így nem elképzelhetetlen, hogy laknak abban.

Egyébként itt elképesztő helyeken tudnak lakni a népek, kicsiségben és nagyságban minden szélsőség előfordul, sőt! Pincében, lépcső alatt, padláson, galamb mellett, garázsnál és hídpárkányban, mindenféle lakást lehet találni és lakni. Jó pénzért persze, mert drága itt a lakhatás, bárhová megyünk. A magyar árakat már nem is szabad szóba hozni. A minőség az megint egy teljesen más kérdés, a patikatiszta valódiújtól az ótvar majdnembádog viskóig minden előfordul. Tapasztalataim szerint itt a “normális, alap” szint az a magyar “nyócker” kategóriával versenyez.

Illetve még egy. Itt a vasutak mellett egészen kényelmesen lehet lakni, ugyanis a vonatok nagyon csendesek. Mi is vasút mellett vagyunk, két ház van közöttünk és a sínek között. Kicsi házak, nagy sínek. Mégse halljuk a vonatok zaját, se kerékcsikorgást, se vagonhuppogást. Sőt, néha még a felüljáró hídon se halljuk a közlekedést, ha mondjuk a Gatwick Express suhan, az tényleg suhan. Egyetlen egy hangos, a szupergyors csatornaalagút-járó Eurostar villanymozdonya. A St. Pancras pályaudvaron csellengve elkaptam egy megérkezését, zúgott mint a veszett fene, no ez akkor az egyetlen eddigi kivétel. A metró sem nagyon hangos, bár az zakatol egy kicsit, főleg a felszíni részeken.

Így aztán egy cseppet sem elképzelhetetlen, hogy ebben a vasalókeskeny házban lakik jó pár ember, aki felülről tudja a menetrendet.

Adásliba?

Bár voltam az is (napszava délből), ez itt most inkább helyzetkomikum.
A délután korábbik felét azzal töltöttem, hogy elmentem azon az útvonalon, amelyen eddig a legtöbbet jártam és lefényképeztem a megnéznivalókat. Hogy milyen Croydon belső részének egytizede. Képeket vasárnapra ígérek, kicsinyítek, magyarázok, feltöltök, szuttyogok, na ilyenek.
×
Közben találtam még egyet, az nem helyzetkomikum, hanem de, meg művészkedésbe öntött portré. Vicces vagyok a sapkámban és nincsen rajtam zokni.

Szerdai száguldás 2

Útban Camden Town felé, a busz emeletéről érdekes dolgokat lehet látni. Itt következik néhány, például az itt bevett gyakorlatot jól illusztrálja a kép, hogy a közlekedésben a biztonság az első dolog, mindenki, aki nem autó/busz/metró, azon láthatósági mellény van, közkeletű nevén HiVis, néha szofisztikáltabbak hozzáteszik azt is, hogy vest. Vesztenivalójuk nincsen tehát és eléggé korán kezdik a nevelést.

Továbbá.

Most hallom a tévéből, a költségvetésről folyik a szó minden mennyiségben, hogy benne van a nagy piros böröndben, hogy az angol kormány támogatja (nem kis összeggel) azokat a technológiákat, gyárakat, embereket, akik energiatakarékos eszközöket, közlekedést, gyártást, mindennapi élethez szükséges dolgokat termelnek vagy fogyasztanak. A 10 évnél öregebb autók cseréjébe is beszállnak 2000 fonttal. Na akkor ideje a biciklis kultúra felvirágzásának! Egyébként már amúgy is van itt élet az utakon, két keréken, tehát megéri a mélyebb tájékozódás és hogy bicikliút van festve szinte mindenfelé, az is egy jó dolog. Hát még a belvárosi tömött bicikliparkoló! Ilyen egyszerű az egész:

Alapvetően azért itt sem kolbászos a kerítés, nem árt az óvatosság, az itt bevett óvintézkedésre is találtam jó példát. A háttérben lévő házon az a felirat olvasható, hogy Camden’s Eye, de hiába a vigyázó szem, azért a biciklikerék nagy kincs.

Camden Brother mindent lát…

2009/04/18

Ez a szombat tömény egy nap volt. Az egész torta alapja az a meghívás volt, amelyet a Szögedi Népségtől kaptam, Andrea névnapot ünnepelni hívtak, illetve egy jó kis off day eltöltésére. Több hetes szervezés előzte meg, hogy minenki szabad tudjon lenni. Még a nap is kisütött és jó meleg, madárcsicsergős időjárást kerekedett.

Reggel leadtam a sápot, elkocogtam feltölteni az utazós kártyámat, aztán hajrá, irány a Város Keleti Fele! Itt úgy megy leginkább, hogy a méretesebb útpiszkálásokat és átépítéseket a hétvégi két napra teszik, hétközben csak a kisebb torlasztások élnek, hogy tudjanak az ángliusok pénzt csinálni. A szombat az a Szent Sopping Szombat, az ipari méretű pénzköltés napja, ilyenkor nem baj, ha kicsit akadozik a közlekedés, a bevásárlócentrumok körül úgysincs útépítés. Felszálltam a dupla pirosra, na öt perc múlva el is értük az első piros lámpás útjavítást. Croydonból észak felé haladva van egy termetesebb gázcső-csere, ebbe már párszor belefutottam, ismerős, bele van kalkulálva az időbe.

Most egy kicsit lassabb volt a haladás, no kiderült pár száz méterrel arrébb, hogy egy körforgalom-átrendezés torlódása ért oda a mi csőcserés torlaszunkhoz, azért volt az araszolás.

Ezen átjutva be is indult a busz, alig győztem kapaszkodni. Lewisham körül már egy belvárosi dugó volt a részünk, á, már közel van a leszállási pont, gondoltam, oké az idő még. Ha elérem a DLR-t, onnan már mint a kondenzcsík…

Aha.

A londoni metróhálózat bővítése és feljavítása című projekt folyik itt, már az olimpiára készülve. Az egész város egyébként építkezési lázban ég, nagyon helyesen. Nem véletlen a sok vízvezetékszerelőt-keresünk-hirdetés sem, most rakják a lakóparkok alapjait, mire készen vannak a jelöltek a tanfolyammal (aki eddig pl munkanélküli volt és vállalta az átképzést és véletlenül nem kelet-európai munkaerő), addigra felhúzzák a házakat is és lehet akkor vízvezetékszerelni. Kell majd keresnem hasonlóan felfutó munkát, csak női változatban.

Vissza a közlekedésbe.

Lewishamben átszálláskor derült ki, hogy szinte az egész DLR-hálózatot lezárták, síncsere itt, peronnövesztés ott, részletekben haladnak a hétvégi két napokban, őszig így lesz. Oppsz. Akkor kell keresni a pótlóbuszokat.

A DLR-vasút az olyasmi, mint nálunk a HÉV, vagy inkább egy felszíni metró. A kocsik metrókocsinak néznek ki kívülről és szinte teljesen automatán közlekednek. Egyetlen ember üldögél csak az első ablak mögött, aki figyeli a fel- és leszálló utasokat, hogy mind-ják-e a gap-ot… (ööö… izé… a lábuk elé néznek-e és nem hagyják el a csomagjaikat), aztán a többi már megy magától.

Itt meg eppen megyunk at a Temze alatt.

A mi ’sofőrünk’ (travel assistant címkét viselt itt) egészen sokat beszélt hozzánk, a negyvenedik bemondása után keztem kapisgálni, hogy mi a helyzet az átszállással. Kissé cookney volt.

Aztán a buszon… óó, az első kétszáz métert villámgyorsan megtette, aztán egy araszoló sor végére ért. Innentől indult a kínszenvedés és látszott, hogy a közlekedési vállalatnál is most indult el a DLR-pótló átszervezés, mert nehézkes volt nemcsak az információáramlás (melyik busz hová megy, egyáltalán hol vannak a leszállóhelyek és mi a menetrend) volt szegényes (poor service, ők szokták ezt írni a metróra néha, ehhem), hanem a felszíni közlekedési támogatás is. A belsőbb városban szoktak lenni rendőri figyelők, akik elzavarják a béna helyre parkolókat és a láb alatt lévőket, néha lámpát is kap a busz a direkt előnyre. Itt nem volt ilyen, hanem simán a buszsávban egy kátyúfoltozás, egy ferdén tilosban parkló a másik saroknál, rossz lámpa meg még nem tudom mi, de hogy a térképen egy ujjnyi távolságot majdnem egy óra alatt haladtuk át, talán keveset is mondok.

Volt hát idő alaposan megszemlézni a buszt (egy régi típusú double-decker volt), megnézni a toronyházakat (Canary Wharf) és kifigyelni, hogy a Docklands mit is jelent.

A megbeszélt találkozó időpontja után egy órával elszakadt a cérnám, leszálltam, nem igaz, hogy ez itt ilyen béna, hát nézek akkor inkább valami hivatalos buszt, le van tojva a pénz, most már…. na volt gőz rendesen. Telefonos segítséget kértem, mi megy Becktonba és hogy sorry vagyok a késésért… illik szólni mindenképpen, főleg ha egy jóféle csirkepöri van láthatáron… :))

Megvan a piros buszok száma, de hogy hol vannak a megállók… a DLR-állomást annyira lezárták, hogy már az információs részhez sem lehetett bemenni, a házak közötti busztáblákat viszont nem nagyon szerelték fel térképpel, bár itt ez szokás. Ahogy látszott, busz-elterelés is volt. Na szép.

Volt olyan körforgalom és útszakasz, ahol négyszer mentem át, az egyirányúsítás és a közel lévő állomások miatt mindegyik busz tett egy nyolcas-ívet, aztán sok szenvedés után kikeveredtünk végre a Canary Wharf-ból és lehetett menni a külváros felé.

Tíztől negyed háromig tartott a túra.

Aztán a becktoni ASDA-ban vettem három érdekes innivalót a nagy stresszre való tekinttel. Az ASDA egyerlőre kuriózum nekem, mert nálunk nincsen a közelben. Olcsóbb sokkal, mint a teszkó és nagyobb hodály, mint egészen otthon az Auchan és a Cora. De minden más teljesen megegyezik.

Vettem Lambrini-t, habzóbor közepesen száraz változatban, leginkább az otthoni kisfröccsre hasonlít és nem annyira kaparós buborékos, mint a pezsgő. Ajándékba és A Csirkepöri mellé kiváló, meg amúgy is finom, ha szellős nyári estéken hintaágyas pilledés van a kertben. Ugye :))

Aztán – mivel itt a narancslevek, az igaziak is, nagyon jó árban vannak, finomak és olcsók, néztem egy ASDA-s márkát, doube valami volt ráírva, a szó számomra ismeretlen volt, de teljesen narancslének nézett ki az üveg, jó lesz. És vettem egy nagyon nagy üveg Ginger Beer című italt, édes üdítő ital kifejezés szerepelt a címkén, aranysárga színe barátságosnak tűnt, soha nem láttam még ezt, nosza, próba.

Aztán a bolt mellett már nem bírtam tovább, letekertem a narancslé tetejét, oltom a szomjat, ehh. Annyira savanyú volt az a lé, hogy szinte újra szűz lettem, szemem gúvadt kifelé, na de végre elmúlt a számból a sivatag ízű vattacukor.

Hazaérés után jutott eszembe, hogy teszek már bele vizet, hátha emberibb lesz, meg még kicsit szomjas vagyok… akkor nézem alaposabban az apró betűt, felhasználási javaslat, 1 rész sárga, 9 rész víz, gyerekeknek még több víz. Hehe.

Végül is valahogy meg kell tanulni a szörp szóra az összes helyi kifejezést…

A Csirkepöri egy külön fejezet, most csak annyit, hogy fantasztikus délután volt, teljesen olyan, mint a karácsony.

Tizenegyre értem haza, két óra alatt, egészen a legjobb köreredmény ezen a napon, aztán a sok élménytől és ételtől (meg a vörösbortól) eltelve bedőltem az ágyba, még a tévét se kapcsoltam ki, táskát se pakoltam ki, csak mindjárt vasárnap reggel lett.

Unnepi eghajlat

Vegre megtalaltam azt, ami egyre jobban hianyzott itt a varosban. Parkot talaltam, nem nagyon messze a haztol, park, fu, padok, fak, csend es levego. Husvet hetfoi tojastalalassal felero unnepi pillanat volt, amikor beleptem a Park Hill kapujan. Fogok meg jonni, az biztos.  (Na es az milyen mar, hogy itt egy parknak is van sajat honlapja… hogy itt minden az emberek hasznaert van, csak oda kell nezni, o-o.)

Ut kozben lottem egy-ket helyzetjelento kepet, lassan minden viragba borul, a napfenypaplanokon macskak napoznak es elkezdett illata lenni a foldnek. Szabadsagszag van a levegoben, lassuk , mire lesz ez jo!

Husvetkoszonto fenykepem lett ez a kek kovetkezo, hatterkep a nyul utan a laptopra es a tobbi majd alakalomadtan felkerul a netes tarhelyre. Viragok minden mennyisegben, felhok es repulogepek rajzolta kriksz-krakszok mindenfele. Amugy ez majdnem hetkoznap itt, annyi a levegoben a gep, mint Kobanyan a szemet, akarmikor nezek fel, mindig van legalabb egy ott… szokni kell a nagysagot is.

A penteki kirandulas alkalmaval kiderult, hogy a multkori Tejfel-toronybol nem is egy van, hanem ketto, en meg a kisebbikre izgultam ra, most a busszal elmentunk a nagy mellett is. Hetfon tiszta volt az eg, le is kaptam mind a kettot.

Please Mind The Gap

Baker Street Underground Stop

Wembley Stadium and Arena

Akkora joszag ez a stadion, hogy egy kepre ra se fert, es legalabb tiz percig tartott, mire felet megkerultuk, nna, fociszivuek, mar kapisgalom, miert e nagy orulet…

Képeslapok Croydonból

Croydon, Sutton, a tavasz első napja és egy 12 darabos Twix

Délben felkerekedtem és átmentem a szomszéd városkába (még mindig Londonban vagyunk, sehol egy városszéli szántó vagy legelő, csak park meg parkolók) magyarul ismerkedni és tapasztalatokat cserélni. Ebédre voltam hivatalos, aztán egy igazi jó traccsolás lett belőle, millió kis hasznos infómorzsával, kultúradarabkával és tervpontosítással a jövőre nézve. Sétálással indult, aztán és végül pár lépés gyalog. Most a buszról nem tudtam fényképezni, mert nem emeletes jött, visszafelé meg csak azzal a telefonnal videóztam, amelyből nem tudom kiszedni egyelőre az adatokat, mert (mindegy miért, hosszú és nemkockáknak unalmas).

Verőfény volt és ragyogás, a gyümölcsfák millió szirmot lebegtettek, langy a szellő és egyetlen pulóver elegendő, a kacsák az egyik tavon mint a szédült ringlispíl úsztak körbe-körbe, a parton a gyerekkocsik és a nyugdíjasok szintúgy, a városok maradék részén meg a shopping centerekben hömpölygött a tömeg. Itt holnap van az Anyák Napja, ezért mindenhol, még ablakot áruló bolton is (!) lehet látni a Vegyél! Vegyél! Vegyél! Még vegyél! feliratokat, rózsaszínű még a tévébemondónő is, lufikkal dúsított virágcsokrok, rózsás toblerone tobzódik lépten und nyomon.

Na, látom, a tavasz ki van törve, hétfőtől kezdődik a tojásos-nyulas lázítás a következő kommerciális háborúra az ánglius pénztárcák ellen.

Sutton egyébént sokkal inkább angol kisváros, mint Croydon, alig van az egész egymástól 5 km-re, de látszik a különbség. A sorházak stílusa teljesen egyforma, ott is a már lassan megszokott tégla-fehérablak-kiskerítés, egyetlen különbség, hogy itt a bejáratok körül nincsen kukából kifolyó szemét. A croydoni vidékeken ez – sajnos – általános, szeles időben különösen nagy erőfeszítés nélkül le lehetne forgatni az Amerikai szépség zárójelenetét, bárhol. Ez még inkább ilyen, ha bevesszük magunkat a brixtoni gettóba. Multikulti ide vagy oda, már az utca kövéről tudni lehet, hogy miféle népség lakik ott. Kajamaradék a járdán – aa nép, kipakolt ládák a járdán – arab, török, körriszag – kínai. Alkoholos üvegek szanaszét – angolok. Ezek az első tapasztalataim. Templom viszont nagyon sok van és szinte mindegyik nagyon régi kőépület. Suttonban kettő is volt, amelyet megjegyeztem, hogy remek fotóstémák. (noha-ámbár-jóllehet a tavalyi őszi olasz túrán megfogadtam, hogy az egy napra eső templommegnézési számot jó darabig 0,1-nél kisebb szinten tartom, nehogy mérgezési tünetek… na jó, néminemű színes üvegablakért, főleg a fényátsütősért felfüggesztem az elveimet)

Korábban nem szerettem a nyúlós karamellát tartalmazó csokirudakat, most meg hogy a 99p nevű bolthálózatban (ahol szinte minden 99 pennybe kerül) lehet olyat kapni, hogy 9+3 rúd Twix egy csomagban 99p, hát valahogy olyan jól esik egyet elmajszolni a nehéz nap után.

Még mindig nehezek azok a napok, amelyeken kint mászkálok az emberek között vagy utazgatok és figyelek, mert annyi de annyi de annyi élmény jön (táj, hangok, jelek, viselkedési formák, járdáról le és körülnézés, kimitakar), hogy estére gyakorlatilag úgy elfáradok, mint aki bányászott egész nap. Már nagyon ritka az a pillanat, amikor rámtör a hazamenési vágy, már nem szokatlan a környezet és az emberek reakciói. Már csak akkor van – futó – rosszkedvem, ha a munkáról kell beszélni vagy gondolkodni, milyen legyen, mikor lesz, na ilyenek. Meg ha nem válaszolnak semmire, és ha telefonban is leráznak, hogy hívjam őket másnap. Szerintem azért, mert másnap másvalaki van műszakban. De azért felhívom, majd megunják egyszer :))

A tavasz biztosan nem unja meg, már ugye el se mehet, itt van az ideje a naptár szerint is, és akkor még egy kicsit napfény lesz és hogy éjszaka még hideg van, nem baj, a nagykabát ásítozik a szekrény szélén, a híreket ma elolvastam otthonról, na az olyan volt, mint a tél, a hideg tél, ha mennél hideg szélben és nicns kockás takaró.

Nyáron egy kis Írország, aztán egyre közeledik az őszi Toscana. Ma láttam a WHSmith-ben egy leértékelt útikönyv-darabot, a toszkán tájak látványa… ó. Ki kell tűznöm a következő sárga címkéket úgy látom, kicsiket, de ezért kézzelfoghatóan lehet hajtani.

Namostmáraztán elég a dumából, felnézek még a gumtree-re, job, job, job…

Képek Croydonból (Sydenham Road és környéke)

Ahogy Croydonba beszökik a tavasz

Londoni csövek

Ismét a Science Museum. Délben bentünk és este hatkor szóltak az őrök, hogy most már ideje hazamenni.

Maradt még néznivaló egy következő alkalomra is, bár ahogy érzem, több alkalomra inkább. Most fotózgatásra is volt mód, mert nem volt nagyon tele látogatóval, csak egypár iskolás-csoport szaladgált fel és alá, de szerencsére minden nagyon a helyére volt csavarozva. A repülőgépmotoroknál aztán már nagyon viszketett a fotós-ujjunk, nosza. És lett belőle egy minike kiállítás. A képek alanyai: preciziós marógép, az első porszívó, az első gőzgép vasúton, repülőgép motorok és egy lencse-cső.

Képeslap

Hangulatjelentés

Kellemes felkelésre ösztökélő reggeli telefontraccsolás után készült hangulatjelentő fénykép. Ha már egy kellemes korábbi biztatásra előástam a fotó-apparátot és leporoltam. A tegnapi esős hólatyakos reggelhez képest ez száznyolcvanfok. Ha ma nem lesz utp kábelem, hát kutya legyek! Este megint főzés, társasági élet a lábos fölött. Kis társaság lesz, mondhatnám szűk baráti kör, de a helyzetet a magas szó írja le tökéletesebben, mire jó a zsiráf a háznál? hát hogy levegye a magaskredenc felső polcáról a fokhagymazúzót és a mákdarálót. Az élet igazságtalanságainak ellensúlyozására feltalálták a magas és nagyon magas barátnékat, hát akkor főzzünk együtt, én majd leviszem a szemetet, az úgyis az alsó polcon lakik.

Bemutatom a zújhelyi naplementét

2009. február 9. Első rendes naplemente a zújhelyen.
*
Megjön a keddve, ha vár… na a szlogen most már sokadik csavarásra se jön ki, de azért volt egy s más a levegőben. Naplemente fent, régi ismerős a villamosmegállóban lent, mosógép-fejlemény akciós áron középen és még kiderült, hogy a régi helyen van egy csomó cipőm is, amit elfelejtettem, hogy ott van és hol van ott és most megvan. Aztán a tegnapi professzionalizmus ma is folytatódott, a hr-es azt mondta, hogy egy vagy legfeljebb másfél nap múlva értesítenek és tényleg. Felhívott már ma, hogy milyen fantasztikus embernek ismertek meg, de angolból nem. És korrekt ajánlatot tett a távoli jövőre, ha MÁR elég jól jutok angolul. Uhh. Kaptam tehát feladatot, nem is kicsit, majd még sokat kell ezen vizsgálódnom, hogy miért van és ha rájövök, hogy miért felejtek el teljesen angolul, ha nagyon nagy a stressz, akkor már majdnem jövőre lesz és mehetek újra. Azt hiszem, meg kell vennem holnap azt a repülőjegyet és egyetlen úszósapkával a zsebemben felszállni rá.

After party & Newyear revolution

*

Bad Ischl zanza és hangulat

Egy hónap a telefonban – november

Itt következik annak a takarításnak az eredménye, amelyet speciálisan az év végén szokás megejteni. Előbújnak a zúgokba bújt apróságok, pontosan mint egy kis morzsa, kikerülnek a konyhaasztalra és lehet aztán dönteni, melyik mehet, melyik marad.

Novemberben számos reggelen fényképeztem a mobillal, minőség-kompozíció erősen közepes, de legalább a színek jobbak, mint ami most van. Talán csak ezért.

November harmadika, reggel hét körül.

November tizenkilencedike, szintén reggel hét körül, az utcasarok is ugyanaz, csak kicsit feljebb néztem.

November huszonnegyedike, reggel fél hét körül. A hónap végére nemcsak az események gyorsultak fel, hanem az időjárás is, pár nap alatt teljesen átalakult. Bezzeg a HÉV nem gyorsult fel…

Még mindig huszonnegyedike és most ez a kép a másik irányból készült.

November huszonötödike, fél nyolc körül reggel, éppen kiértünk Pestről.

Színesen jött meg a hideg

Valahol járt a vonatom, két bóbis között egyszercsak felnézek… talán csak nem hó lesz? Sportcipő és pulóver – na meg a fényképező – egészen érdekes helyzetbe érkezem, ha ott hó és szél vár… de mivel szombaton tilos a stressz, hát vállamra tettem a kabát és aludtam tovább.

A naplemente olyan hirtelen érkezett meg, hogy nem győztem kapkodni a képet, fel a papucs, le a nadrág, rohanás a kertbe, de tényleg rohanás, mert hat-nyolc percig tart a napkorong éppen a látóhatáron. Az éppenség a kulcs, mert csakis abban a billegős helyzetben ilyenek a felhőhasak. A szombatiak meg kifejezetten hófelhőhasak voltak. Sőt, kavarogtak is rendesen.

Öt centis hó is képes arra, hogy befurakodjon a strandpapucsba, a nagyon hosszú szárú nadrágot meg állandóan húzogatni kellett felfelé, lecsúszik, felhúzom, klaffogok a kert végéig, égnézés, expo, papucs, közben a kutya ugrál mellettem, gatyaszár, hóbucka, expo, idő nem volt átöltözni, kiabáltam ‘Ne röhögj’, caplatás, de szerintem megérte és még a szél sem fújt át.

Este a vacsorához azért berajzoltam egy pohár piros bort, jó meleg lett.

Ablak-Zsiráf – Közlekedés

A képek válogatásában odáig már eljutottam, hogy szuszakolva éppen ráférnek az ‘alkotások’ egy dvd-re, a videók már nem. A kattogtatások csoportosítása és válogatása közben feltűnően sokféle közlekedési eszköz került elő, közlekedési módok is persze, a toposz ebben a robogósok cikázása az autók között.

Mi közúton támadtuk le az országot, abból is a gyorsított változaton, az autópályán Tarvisio felől.

Kisebb letérőt tettünk pihenés-képpen, akkor láthattuk meg, mekkora monstrum az egész út, a viaduktok száma Udinéig több volt mint harminc. Alagút-viadukt, viadukt-alagút, alagút-alagút és így tovább, mindenféle sorrendben. Kifejezetten tetszik, hogy az út alatt átvezető gyalogos híd kábeleit milyen stílusos oszlop tartja. Az is nagyon gyakori errefelé, hogy a régi pálya-elemeket nem tüntetik el, hanem pár méterrel arrébb felhúznak egy újat. Vasúti pályát vitt vagy visz éppen ez a viadukt:

Aztán ha már nagyon besűrűsödnek az aszfaltcsíkok, rendes elosztóra van szükség, mint például itt, és három nemzet nyelvén is ránk szólnak, hogy ha letérni szándékozunk, tegyük meg, mert később már nem tudunk és akkor keringünk körben, körben, körben, míg csak ki nem hűl az esti bolognai vacsora.

Az úthálózat teljes hossza 309 044 km, ebből 6400 km autópálya.

A partokat négy tenger mossa, így a vízi közlekedés legalább olyan fontos, mint autózni. Elsőnek vegyük a kapcsolódást, amikor az autók a komp gyomrába mennek. A teherkocsik, a kamionok és a buszok is felférnek simán, pedig a kikőtőbe közelítő kompon ez egyáltalán nem látszik.

Pedig de. És már megyünk is, akkor éppen Elba szigete felé tartott a komp. Nem csak autókat és turistákat kell utaztatni, hanem például rozsdát is. Piombino-ban kaptuk el az egyik rozsdaszállító kisebb tengeri hajót.

Egyéb vízi lélekvesztők és alkalmatosságok:

Motorcsónak az igazán sietőseknek.

Evezős csónakok a romantikusoknak.

Vitorlás hajó a még romantikusabbaknak és még gazdagabbaknak. És van itt még egy sárga izé a nagyon sportosaknak, de ehhez kell nagyon fekete napszemüveg, nagyon barna bőr és nagyon feltöltött bár, valamint nagyon csajok kellenek még, lehetőleg kevés fürdőruhában és fekve. Na nem az irigység beszél, csak láttunk ezt-azt Elbán, például a sárga középső párját az ottani kikötő kellős közepén a fenti kellékek mindegyikével.

Át kell most már térni kicsit szilárdabb talajra, láttunk egy dokkra hasonlító hajót is bent a városban, van benne a hasában valami…

A hídon átszaladó villamosnak nagy szerepe van, mert egészen furcsán egyszínű, talán csak véletlenül keveredett a képre. Ugyanis telis-tele vannak reklámmal, színesek és az idegen első pillantásra rá sem jön, hogy villamost lát. Másodikra talán, de még akkor is figyelnie kell az elektromos jelzéseket. Egy közelről:

Egészen komolyan látszik a római közlekedési mód, a gyorsan és oda még beférek stílus. Elég ehhez megvizsgálni a villamos orrát és a horzsolásait. A robogók és az autók következnek, amelyekből egyformán rettenetes sok van a városban, vagy még annál is több. Sebesen cikáznak és hajtanak, DE dudálást nagyon keveset hallottunk! Anyázást is csak csendesen bajusz alól. A mentőautó szirénája kedvesen dallamos, második nagy meglepetés!

Mindenhol parkolnak, járda nagyon sokszor nincs is, a gyalogosok ügyesek és még a Pantheon is látható. Vannak ezen kívül még biciklik is, sokkal többen, mint itthon, sőt, szép bérbicikliket is láttunk.

Kötöttebb közlekedési forma a metró, sötétebb is – kivétel amikor a felszínen szalad át egy hídon – és bizony nagyon vicces tud lenni, amikor kapaszkodás nélkül fotózás alatt állnak a jelzései és kanyart vesz be éppen. Tehát ahogy a jel mutatja, ne hozzál függőleges reklámtáskát, mert piros ragasztószalag kerül a kezedre. Valamint metróajtóban integetni tilos, mert nyíl áll a hasadba.

Még jobban sines dolog a vasúti közlekedés. Olaszországban a közúti közlekedés és szállítás elsőbbséget élvez a vasúti közlekedéssel szemben, mégis naponta több mint egymillió ember használja ezt a közlekedési formát.

Volt szerencsénk három napig reggel-este vonatozni, éppen úgy, mintha munkába járnánk, de ezen a momentumon kívül semmi más hasonlóság nem volt az olasz vonat és a magyar között. Első különbség: az olasz vonat pontosan jött és jelezve pontosan késett és pontosan érkezett, mindig a jelzésnek megfelelően. Második: tisztaság volt, mind a hat alkalommal. Harmadik: gyors és emeletes.  Negyedik: zsúfolt néha, de szabad helyet szerezni egyszerű és anyázásmentes. Zugcigizők sem voltak. Mindent kiírtak és bemondtak, három nyelven akár.
A kijelzőket erősen ajánlom szemrevételezésre… A Ritardo rovat volt a késés helye, percekben mutatja, egyik nap volt ott egy hatos, de a végállomásra érve eltűnt, nulla maradt.

A csaknem 20 000 kilométeres vasútvonal több mint fele villamosított. 1994-ben a nemzeti vasúttársaság elkezdte kiépíteni a nagy sebességű vasúti vonalakat, amelyek lehetővé teszik a 150 kilométeres átlagsebességgel történő közlekedést is.
A vonatjegyeket a vasútállomások pénztáraiban, az erre kijelölt utazási irodákban és a vasúti jegykiadó automatákban lehet megvásárolni. A rövid útra (100 km alatt) szóló jegyeket újságárusok és trafikosok is árulják. A vonatjegyet a kalauznál is meg lehet váltani, magas felár megfizetésével.

*
Az ország területének 80%-át hegyek, dombok borítják, melyek nem állnak művelés alatt. Művelhető terület: 20%, ebből szántóterület: 13 millió ha, gyümölcsös: 2,7 millió ha, erdő: 5,2 millió ha. Ha éppen arról a 13 millió hektár szántóról kell közlekednünk, itt a megfelelő eszköz. Kinagyítva egy traktor látszik. Idehaza ez a jószág piros és fiú, viszont ha lány, akkor tessék olvasni! További szállítóeszközök, amelyekkel mindent és mindenhová. Láttuk, tényleg elvisznek.

Az építkezőknek is kell közlekedni, habár ez a város állapotán nem látszik meg.

A városban a múzeumi területek a legnépszerűbbek, ide busszal és turistabusszal lehet tömegesen eljutni.

Az antik világban népszerű közlekedési eszköz volt a lovasszobor és a harci szekér, szinte mindenhol láttunk belőlük emlékeket. Ma már csak galambok parkolnak rajtuk, de még így is érdekesek, főleg, ha Marcus Aurelius neve is előkerül.

*

Végül következzenek a különc kedvencek.
Láttunk Elbán szupersportos motort, pont ott, ahol három méter egyenes útszakasz nincs, hát még sík, na de mindegy, pálmafa-motor-digó-dögös.

Utaztunk aztán Orvietóban kétszer tíz percet egy siklón, fel az óvárosba. Legnagyobb sajnálatomra fénykép nem készült, mert nyolcvanan suvasztódtunk be a kabinba és nem mertem kiengedni az objektívet, máshogy meg nem látszott. De mivel google a mi barátunk, hamar lesz kép.

Zárásképpen meg éljenek az olasz zöldek és őrizzék meg a humorukat. Pietro Metastasio szobrán ugyanis ott a megoldás.

1000 apró cikk

Átugrottunk Táskánába vásárolni.

*

Valahogy így képzelem a fiatal hitet.

*

Gömbölyűvel buszra szállni tilos. Hamburger is számít!

*

Ausztriában is laknak felhőállatok.

*

Ha jó száj van a tengeren…

*

A víz azúr.

*

Róma. Mindenhol műemlék, inger-omlás.

*

Világraszóló és :-)

*

Az égi divat színei valamint egy hasznos elfoglaltság

Minden este más

2008. augusztus 30.

2008. szeptember 4.
2008. szepzember 13.

Telefonból pottyant képek

A tipikus kórházi Szemközti Ház. A változatos vakolathullások napi ellenőrzésével is gyorsabban megy az idő. A három kőnő pedig kitűnő tippelgetési lehetőség arra, hogy az alsóbb szinteken lakó férfisebészeti betegek gyógyulási arányát vajon javítják-e.

A lassan már egy éve minden nap hallgatott kopácsolást sikerült elkapni akkor, amikor az utolsó kalapácsvetés is megtörtént és a darusember lefékezte járgányát és a nappal együtt elindult lefelé. Valaminek új szárnya lesz, ezt ígéri a kerítési tájékoztató tábla, hát nehezen bírjuk már a nyári tárva-tárt ablakok mellett, de a betegekért mindent.

Repülők jöttek – zimm – repülők mentek – zumm

Talált ok

Egy bérapartman-rásózós ember 15 perces telefonos akciója kezdte a napot. Értetlen biztonsági őr a szemközti kórházban. Két lesajnáló tekintetű középkorú nő a padon. Hat kéregető utcahosszat, köztük egy kutyás és egy részeg. Két lesajnáló tekintetű nyugdíjas az orvosi rendelőben, ráadásul tolakodni próbáltak, de esélytelenek voltak, mert én ráértem. Három ételregyűjtő krisnás két háztömbnyi távolságon, Oktogonnál. Egy barátságtalanul közelre nyomuló biztonsági őr a drogériában, csak mert meg mertem állni a pacsulipult előtt nagy táskával, ugyanott morcos és antiköszönint bevett pénztáros. A körúton bkv-ellenőrök rángattak egy külföldinek tűnő fiatal párt. Egy kőművesszerkós alkeszfejű közölte utánamkiabálással, hogy hájas a seggem, ismételte is, nem lehetett félrehallani. Még egy darócstílusú eladócsaj a zöldségesnél.

Namostakkor. Talán sportolnom kellene?

Alapvetően mégiscsak egy jó nap van, ma két és félszer többet intéztem, mint tegnap. Van már centizhető dátum, most mosom a hálóinget, mégse lehet csak úgy alvóspólóban flangálni.

Jaaaaa, hát már majdnem elfelejtettem, másfél hete van PAPUCSom, aminek az elintézni-feliratú sárgacetlijét most találtam meg a táskában. Ehh, régi sztori, a papucs meg büdös kínai, de majd leázik róla, hehh.

Balatoni kacsa – helyettes veréb

Talált hely

metahari vadlót fogott