Az brit étkezésrűl vagy jót…

március 31st, 2011 § 2 hozzászólás

A hónap utolsó krajcárjait már megen könyvesboltban költöttem… Most már azt is tudom, hogy ez fertőző, hát.

Az egyik zsákmányolt kötet Artúr vagyok, a brittek királya helyett a britek étkezési kultúrájáról ad áttekintést, a stílusáról meg annyit, hogy maga Michael Moor is írhatta volna. De nem ő írta, hanem egy angol spiné, akinek kissé szarkasztikus vénája van. Viszont és nem mellesleg a tényeken nem változtat.

1 Négyből egy brit háztartásban nincs többé olyan asztal, amelyet körülülve együtt ehetnének.

1 Háromból egy brit azt mondja, hogy azért nem eszik zöldségeket, mert túl sok időt vesz igénybe az elkészítésük.

2003 Ez volt az az év, amikor a statisztikák szerint a britek több készételt fogyasztottak, mint a maradék európaiak összesen.

29 Ennyi egyedi brit étel/termék van, amely védett státuszt élvez az EU-ban, 2005-ös adatok szerint. Olaszországnak 149 van, Franciaországnak 143, Portugáliának 93, Spanyolország 91-gyel büszkélkedhet, Görögörszágban 84 van.

40 A megvásárolt élelmiszer 40%-át nem fogyasztják el Nagy-Britanniában.

69 A britek 69%-a bizonytalan annak megállapításában, melyik élelmiszer egészséges.

20 A brit tévénézők 20%-a érzi ösztönzőnek a főzőműsorok megtekintését arra, hogy önmaga is a konyhában tevékenykedjen.

1 Minden két ételből egyet magányosan/egyedül fogyasztanak el.

50 A brit vásárlók 50%-a azt mondja, őket nem érdekli, hogy honnan jön az élelmiszer.

Tévhitek az étkezéssel kapcsolatban Nagy-Britanniában:

- Étkezni annyit tesz, mint tankolni, nem élvezet. Az élet része úgy, mintha vécére mennénk.

- Az otthoni főzés túl sokáig tart. Sikeres brit ember készételt vásárol helyette.

- Az étel nem fontos. Minden más az életben sokkal jobban számít.

- Az étkezőasztal fölösleges bútor.

- A leglényegesebb információ, hogy tudjuk, az étel mennyibe kerül.

- Nincs olyan, hogy rossz étel. Csak rossz étrend van.

- A brit szupermarketek készletei jó élelmiszerek, nincs szükség máshol vásárolni.

- A mikrohullámú sütő az egyetlen berendezés, melyre szükséged van.

 

Még csak az első fejezetet olvasom, de nagyon megdöbbentett a sok tény, hogy hát a sejtésem mégis igaz, az élelmiszeripar fellegvárában már a fele kaja mesterséges. És az emberek elzombisodtak ettől a tápláléktól. A fejeket a tévé tömi, a hasakat valami gép… Néha olyan érzésem van, mintha az internet virtuális világa itt megelevenedne, minden valószínűtlen és egyáltalán nincsen jó íze sem. Még a napfény se az igazi. A hamburgergyárba járva dolgozni most erősen meg kell változtatnom a múltkor a jólétemről mondott ítéletemet. Azt nem tudom, hogy létezik-e még olyan, hogy erkölcs, ha igen, akkor igazán nagy ellentmondásba ütközünk. Mindenesetre kis lelkiismeret-furdalásom van. Tegnap csipszet ettem csokoládéval, bár mondjuk egy nappal előtte zöldséges batyut sütöttem, amiből se a zöldség, se a tészta nem volt házi gyártás… Időhiány az van a házi kajabarkácsolásra, a hosszabb lélegzetű recepteket még elolvasni is sokszor több napba telik. Ebből a szempontból meg tudom érteni a briteket, a legtöbb irodista itt rabszolga-ízórákat dolgozik, ingázik még kettőt, nem csodálom, hogy ha egy üveg borral és dobozos szendviccsel esnek az ágyba.

A másik szempont meg a millió elviteles kajabolt, készre főzött-sütött ételeket lehet kapni minden sarkon, minden ízben, majd’ minden országból. Este vannak leginkább nyitva, hattól tizenegyig, a legtöbben úgy megy, hogy a fagyasztóból kivesznek valami állati testrészt, belepottyantják az edénybe, sütik-főzik-dobozolják, meg még egy kóla a szatyorba és eredj haza a tévé elé.

A tehetősebbje étterembe megy, ahol, gyanítom, az eljárás hasonló, csak a tálalás dekoratívabb. A sznobok mennek sztárszakácsokhoz, sztárételeket enni, mondjuk ilyet, hogy folyékony nitrogénnel főzött harcsamell-falatkák rángatott osztriga-lekvárral.

Jujj, néha azt érzem, hogy a genetikailag módosított paradicsomból még az ízt is kispórolták, mondván, teljesen fölösleges áralakító tényező. A vásárló úgy is csak azt látja, piros, kerek, tehát saláta és vaktában villázza be a szájába a tíz percre szabott ebédidejében. És ez számít sikeres brit életvitelnek. Este a pubban whiskey. Szombaton széthányjuk a város a buli után, hétfőn savlekötő pasztilla. Welcome to Real Life.

§ 2 Responses to Az brit étkezésrűl vagy jót…

  • bluemoon szerint:

    Mo-nak hány olyan étele van ami védett státuszt élvez az EU-ban? Van egyáltalán?

    Ez az elviteles kaja itt is tervbe volt véve, amikor elkezdték a panel lakásokat építeni, ahol a konyha nem főzésre, csak étel melegítésre volt szánva, mert úgy gondolták, hogy a modern dolgozó nő nem főz otthon csak a készételt megveszi és otthon megmelegíti.
    De a magyar ember ellenállt, és azt mondta, hogy lehet hogy kicsi a konyha, de “anyjuk az úristenit, hát nehogy már ne süsd meg azt a fokhajmás ódalast, mert ahhoz lehet a fröccsöt inni, nem a dobozos zöldborsó főzelékhez”
    Meg a dobozolt konzerv ételek se voltak valami jók, meg az emberek pénze is kevés volt a drága készételekhez, az éttermekről már ne is beszéljünk.
    Úgyhogy itthon nem jött be. Persze, ahol a lányos anyák jelszava, hogy kislányom egy férfit a hasán keresztül lehet megfogni és megtartani – ott nem lesz ez másként. Nálunk van olyan étel, amit Legényfogó levesnek hívnak, ez sok mindent elmond.

    Nagyon szomorú az, hogy az britek nagy része az étkezésre úgy tekint mint a tankolásra, hogy nem megy nélküle a motor…
    Persze, mi meg szeretünk enni, és szép kövérek is vagyunk emiatt. De apám mindig azt mondta: Csúnya aki sovány! :D

  • heni szerint:

    siralom. tizenéve ugyanez volt amúgy a helyzet, node ezt statisztikailag alátámasztva látni sokkoló. emlékszem, olyan bonyolult élelmiszeripari terméket, mint a liszt pl komoly utánajárásba került beszerezni, nem árulja ám akármelyik corner shop.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Mi ez?

You are currently reading Az brit étkezésrűl vagy jót… at szalonnacukor.

meta

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.

Join 29 other followers