Egy nagyon modern művészeti hétfőről

A Southbank Centre-ben lévő Hayward Gallery betonkockájában tettünk látogatást az e heti Szent Szabadnapunkon, az alkalom magas művészeti értékére való tekintettel gondolkodás nélkül szurkoltunk le érte 8 fontot, ámbár a végén megállapítottam, hogy kevés volt, ami megfogott, de megérte az árát. A placcra kidobott használt mercedes-motor mint modern művészet – ehh, a megnevezés irodalmi értéke magasabb, hehe, mmmondom. De volt azért meghökkentés és egyedi összekapcsolás, ennyi számít a magánvéleményemben, művészetnek. Voltak a falra és lépcsőkorlátra fellógatott nagy nylonfóliák, na ez meg egy jó emlék, vagy érdemes lenne az alkotónak ajándékozni egy meghívót a nájlongyáram magasraktárába, na ott kapna sokkot a művészet mennyiségétől, mondom én bizony.

Saját fényképeket nem készíthettünk, ezt sajnáltam a legjobban, maradok az emlékeknél és használom a hivatalos honlap képeit inkább.

A legtöbb mai anyagot mutató kiállítás legalább negyed, ha nem harmad részben tartalmaz videókat vagy kisfilmeket, amelyekről már azt gondolom, legalább harmad, ha nem felerészben olyan fontosak, mint maguk a kiállított tárgyak. Vagy hogy sarkosabban mondjam, lassan ugyanolyan értékük van, mint a fellógatott festményeknek vagy a szobroknak ott a kövön.  A megjelenési formájukban különböznek kicsit, a legtöbb múzeumban elsötétített teremsarkokban, súlyos függönyök mögött peregnek, néha projektorról, néha mozifilmként, a vászon előtt kis pad és könnyen bele lehet nézni az egyébként folyamatos lejátszásra állított filmekbe.

Ebben a showban is így volt, minden terem sarkára jutott egy vagy kettő kis box, ha jól emlékszem, volt vagy tizenkettő belőlük. Volt nagyonművészes (kertben horkolunk és hányunk), volt elvontművészet (megeszik a főhős egy könyvet laponként), volt felhőnézősen művész, már majdnem lila (felhők mentek táj fölött, eső esett az ablakra, a vonat meg csak ment előre, ment serényen), egészen tévés (régi politikusok beszéltek mindenfélét a riportereknek), és volt egy, amit egészen jó ötletlek találtam és a kivitelezése is jó volt annyira, hogy hosszú időre ott ragadtam a kabinban. A szájtátás szerencsére a sötétben nem volt látható. A filmkészítők az időről mondták azt, hogy folyamatosan sokdimenziós. Nagyon-nagyon sok filmből vettek ki pár kockányi jelenetet, amely jelenetekben éppen egy óra volt látható, valamely időpontban. Ezen összevágott részletekből majdnemhogy értelmes sztori kerekedett, ráadásul az idő haladása az egyre későbbi időpontokat mutató óralapokon látszott. Két-három ismerős film is akadt, de volt ott fekete-fehér ősfilmtől a 9 és fél hét-ig szinte minden. Colombo, Latabár-filmekhez hasonltó korok, amcsi autósüldözős, ja és egyszer Hugh Grant is felbukkant valamely időpontban, randizott éppen. Öt-hat másodperc múlva persze már teljesen más volt a téma, az idő haladt. A többi filmre sajnos ennyire jól már nem is emlékszem, pedig az esemény még csak tegnap volt.

Az angol laza munkastílusra egyébként jellemző, hogy 16-án nyitott a kiállítás, de 21-én még nem volt bejáratott ruhatáros személyzetük, a bilétás rendszer ellenére bemondásra vehettük fel a táskákat-kabátokat, illetve be is kellett menni választani, aztán volt még olyan installáció, ami csak a földön hevert, félkész állapotban, a festékszag és a ragasztószag még ki sem tudott menni, illetve az egyik pihenőben még csak félig voltak készen a helyben lapozgatós könyvek, a prospektustárolók üresek, na így megy ez, de végül majd csak felkerül a kék borítás a bejárat előtti labirintus-tárgyra, minden szórólapon olyan volt, csak itt még bádogban pompázott.

Wolfgang Tillmans első pillantásra ismerősnek tűnt, később rá is jöttem, hogy melyik galériában futottunk vele össze (nyár eleje, Serpentine Gallery, Hyde park). A csávó betegesen ragaszkodik a művészeti bizniszhez, nem lehet semmit fotózni róla, amit hivatalosan kiad, az meg olyan drága, hogy. Van pár jó ötlete, egyébként (Turner Prize 2000), tehát nem is hibáztathatom, csak hát egy egyszerű turista-blogger  mégiscsak örülne egy kis szuvenírnek…  Az asztalokon egyébként montázsok láthatók, egy-egy téma köré kapcsolódva újságkivágások, fényképek, csomagolások darabjai, apróbb préselt tárgyak vannak. A témák pedig az éppen aktuális szörnyű hírek a médiából. Papi pedofília, afrikai éhezés, felmelegedés, fiatalok közötti erőszak a gettóban, szeméthegyek a Földön, betegségek és kapcsolódó szörnyűségeik. A fali zöld izé meg – gondolom én – az ezen problémákon való rágódás fáradtságától való megszabadulásképpen elkövetett tudatmódosítás valamilyen lenyomata a világegyetem ezen szögletében. A fekete téglalap a falon meg bejárat az egyik video-boxba.

foly.tköv. Logo alatt hivatalos honlap, tele képekkel. vacsorát kell főzni és van pálinka megint = magyarországi vendég a házban