állapítás, meg

azt hiszem, inkább mégis máshol szeretnék lenni

Olimpia, London, 2010 – Game Maker

Az úgy volt, hogy tavasszal, mikor még szürke-kedves volt az ég, olvasgattam a belső céges honlapot és próbálgattam a zegeket és zugokat kattintani, megtudni, vajon mi újság a Bohócnál és az érdekeltségi körében. Akkor találkoztam ott egy felhívással, miszerint lehetőség nyílik kedvezményesen jelentkezni önkéntesnek a játékok idejére. Nosza, gyorsan klikkeltem is alaposan.

Pénteken jött a levél, hogy köszönik szépen az érdeklődést és gratulálnak ahhoz, hogy elnyertem egy helyet. Mivel a Bohóc az egyik legnagyobb támogató, ezért mi még azelőtt jelentkezhettünk a helyekre, mielőtt megnyitották volna a lehetőséget a széles publikum előtt.

Nna.

Egy lépéssel  közelebb a titkos tervem végcéljához, ja persze most már nem is titkos, de nagyon örülök.

A következő lépés a biztonsági ellenőrzés lesz, valamint egy interjú. A leírásban említettek még 15 óra tréninget is, a játékok ideje alatt pedig 10 napot kell dolgozni önként és lelkesen.

Volt olyan menüpont is, hogy az olimpiai falu területére felhúzott éttermek egyikében lehet dolgozni, először csábított nagyon a dolog, azután alaposan lebeszéltem magamat róla, mivel az a tíz nap majdnem ugyanolyan, mint nálunk Brixtonban. Például a konyhán ugyanazokat a hamburgerhúsokat látom, mint az olimpiai faluban, akkor az ott adott extra egyenruha és emlékjelvény nem kárpótol azért, hogy az ott vásárló sportolókat meg sporthírességeket láthassam. Mivel hogy nem látom, ha a húsok között gőzölődöm. És tíz napnyi extra strapa – na jó, a különleges hangulat miatt fáj a szívem kicsit – de gondolnom kell a visszereimre és így maradok egy kicsit még bizonytalanságban, hogy hol kell majd tömegoszlatnom vagy bármi más, hátha mondjuk a vízilabda döntőn…

töprengés a reggeli kávéhoz

az, hogy folytonosan rohanok, azt hiszem, csak félig tudható be a körülményeknek, félig belőlem jön. gondolkodtam az elmúlt éveimről és töprengtem, vajon miért választok magamnak mindig stresszel teljes munkákat, vajon mennyiben csinálom magam köré a sok munkát, mennyire tudnám lazán-lógósan venni a dolgokat. és összevetettem a terveimmel is, háááát. töprengtem, gondolatokat fényesítettem, vitatkoztam a hanggal, tétováztam, eszembe jutottam és töprengtem megint. ma már nem töprengek tovább, hanem iszom még egy kávét, most koffeinmenteset. a sok agyalásra meg azt mondom, tudja a fene, hagyjuk a dolgokat kibontakozni.

már a nyáron készültem az őszi kiruccanásra, az ősz szele már fuvallat volt, amikor megvettem a jegyeket, most meg jócskán fúj, még tíz nap, aztán megyek és millió dolgot kell elintézni, beszerezni, kigondolni és el kell kezdenem egyeztetetni. közben meg az éttermi rohanás odabent, ó, de legalább dől a lé. áldom az ötletemet, hogy úgy vegyek ki szabadságot, hogy ne pont az első nap repüljek, hanem legyen legalább két nap szedelőzködni. ez be is jött, mondhatom szinte megjósolható volt, hogy az utolsó munkanapomon éjszakás műszakban leszek, ami egész hétfős alvást jelent utána. el se értem volna a hajnali gépet, hehe. de persze a beosztás olyan, mint az időjárás, minden nap változik.

a karácsonyi ajándékok ötletelése is folyik ezerrel, idén már nem megyek, nem viszek, csak most, küldeni se biztos, hogy sikerül, tehát marad a böröndözés, most gyorsan haza is indítok egy mázsásat és a maradékot hurcolom a repülőre.

és akkor még a magyarországi kívánságlistám is egyre csak hízik, most megint választanom kell egy könyvet, amit majd megveszek. alapvetően háromelemű ez a listám, ismerem a döntésképtelenségemet, pont úgy mint tavaly és az év elején…

és most semmilyen titkos tervem nincsen. a “jólenneha” lista is nagyon kövér, viszont ezen lassan már sokéves dolgok vannak, valamint egy fogorvos.

Két rohanás közé egy kis busz

Az idõ vasfogát por lepte el

a vasárnap az itt annyira szent

hogy a bevásárlási szabadidő eltöltés sem nagyon lehetséges, csakis kis sarki boltokban. gondoltam még háromkor, leugrok a sarki lidl-be tejért, kenyér, de ötkor már bezárt és akkor még el se indultam. gondoltam, átugrok akkor a szomszéd falu közepén lévő teszkóba, az amúgy non-stop, csak pont vasárnap zár hatkor. és akkor már fél hét volt. gyalogosan baktattam visszafelé, buszjegyspórolás fennforgás miatt, aztán egy sarki közértben vettem mindenféle jóságot, pekándiós vaníliás lepényt meg görög salátát, össze-vissza mindent, meg egy angol süteménységhez hozzávalókat. azt majd holnap.

na és erre még mindig nem tudom, hogy mit szeretnék enni, csak vergődöm a maradékok és a hűtőajtó-nyitogatás között, na erre szembejön a malackaraj és ott egy hozzászólás, azóta a nyálamat csorgatom, szalonnán kívül minden van… ! A hagymás bab igazi multikulti. Remélem holnap nagyon éhes leszek…

Csak, hogy a Bajaiak nem midig halat zabálnak…

Hagymás bab bográcsban: Egyszerű, mint a lapátnyél, többször megcsináltuk a Dunán, tényleg jó.

-Leáztatod a babot, (mezei tarkabab) előző este, a mosogatás után.
– Negyed kiló kolozsvárit rössre pirongatsz.
– Beleraksz annyi kockára vágott hagymát, amennyit nem szégyellsz, + még egy fejet
– Amikor az egész olyan, hogy egy szelet kenyérrel, vakon is nekimennél, akkor ráborítod a babot, és adsz neki annyi vizet, hogy három ujjnyival ellepje
– ÉSSZEL rakod a tüzet (!!!) vagy két órán keresztül, és amikor először zubog, adsz neki három-négy evőkanál paprikát és egy jó fej fokhagymát durvára vágva. Fontos, hogy ne a legrészegebb rakja a tüzet.
– Mikor a bab puha, és ha van kinn liszt, három-négy evőkanalat összekeversz egy nagy pohár vízzel és óvatosan kevergetve beleöntöd. Ez az a pont, ahol le is kell venni a háromlábról.
– Mire ehetőre hűl, készen van!

kétezertíz október tíz – decimálisan 42

ezen jeles nap alkalmából ki kell jelentenem magamnak, hogy több a befejezetlen dolgom, mint a rendesen lezárt. valamint arany igazságnak számít már az is, hogy “ha nem lennének az utolsó pillanatok, semmi nem készülne el”. az október hetedikei szakmai érettségi igazolása november elejére eltolódott, az okok igencsak kicsinyes oda-nem-figyelésből jönnek, és gyöngybetűs kézírással, helyesírási hibáktól mentes vonalzós grafikonrajzolással, valamint színes kihúzófilcek és gémkapcsok tömeges használatával megoldható minden nyavalyáskodás. az ellenőr a központból csak ezeket nézte és a szakmai dolgokat kissé messzebbről. hogyazafuck – gondoltam magamban és megittam egy bazi nagy jegeskávét, na jó, frapuccino volt az és starbucks és a főnök fizette.

az angol nyelvgyakorlásom ismét csak visszaesett egy általam nem preferált szintre, paki-angolul vakogok, brr. vissza kell tornáznom magam a bbc.learnenglish.com-ra vagy valami intenzív lustaságirtót kell szednem, mert ez így nem mehet tovább. az alvás most megint mellékes, de legalább jön pénz, elkölthetem tanárra.

sci-fi könyvvel mászkálok mindenfelé a buszon, na jó, streatham és brixton között naponta, de ez az oda-vissza húsz perc most jól esik, a sztoriból az igéket már nagyjából vágom, a jelzők meg a kitérde kel. friderikusz önéletrajzával járok a kishelységbe, ennyi luxust. aztán majd otthon vásárolok még egy böröndnyi magyar könyvet, itt kint meg még egy polcot…

annyira durván elszállt most megint egy hét, hogy észre se vettem, csak annyit, hogy fogy a mosópor. a fényképezőgép memóriakártyája is csordul már túl. születésnapi meglepetésparti alkalmából felbontottam a Nagy Moly Világjáró Bodzapálinkát és…

oszt most jóság van. ez a válasz az életre. jah, sokat locsogok. 42.

Filozófikus képek az olvasás sebességéről

A Tate Modern Londonban egy igencsak érdekes hely. Vannak szobái, amelyeket béna unalom tölt meg, vannak kérdőjelek, hát ezen meg mi a fene a művészet – tegnap is láttunk egyet, festékes raklapok, üres műanyag flakonok, ételmaradék dobozokban szanaszét – gondolhattam volna, hogy a lakásfelújításkor nem kupi vesz körül, hanem művészet, ehh, gondolta a fene, de ezek a londoniak kajálják ájultan…

Vannak aztán olyan szobák, ahol érdekes tárgyak támaszkodnak a falra vagy keringhetünk a talapzatuk körül – kellő gondolkodás után, vagy alaposabb szemlézés után rájövünk a trükkre, aztán homlokoncsapás, na ez mekkora ötlet volt! Az ilyen szobákat szeretem, csak sose lehet tudni, hogy a beharangozó leírás igaz-e vagy sem.

Volt két fatörzs a terem közepén, az látszott, hogy nagyon magas fáról van szó, ezért vágták félbe. Csupaszon fényes törzsek kéreg nélkül, az ágcsonkok is meztelenül nyúlkáltak kifelé. Gondoltam én elsőre gyorsan, hogy hát az ágak valódiak, azt nem lehet beleszurkálni a fatestbe csak úgy. A vékonyabbik törzs fejjel lefelé állt, belefúrva a csúcsát egy vastagabb fába, ez rendben van. De mi a helyzet a másikkal, a vastagabbal? Hogyan rögzítették, hogy megálljon?

Tanakodtunk egy rövidet és annyiban maradtunk, ez nem lehet betoldás. De akkor hogyan készült? Biztosan faragás ez…

Elmentünk megnézni a leírást, Giuseppe Penone 1980-ban úgy gondolta, hogy ő szépen leszedegeti a nagy fa kérgét és további rétegeit és rászánta a következő évét is. Az ereményt múzeumban őrzik, mi pedig ámultunk vagy húsz percet rajta.

Az olvasós sebesség saját ötlet volt, némi fényképészeti próbálkozást is ihletett, találkoztunk ugyanis a következő szobában egy nagy csomó könyvvel a falon.

Később persze minden kiderül és mindenki derül, de az majd csak fordítás után.

Most jöjjön a kép és képzeljük oda a lapozás sebességét.

További infók egy nap múlva jönnek, már megint kifutottam az időből…

A madarak látta város

A Tate Modern ötödik emeleti erkélyérõl.

Cool London – mert ez is egyfajta divat

A képen látható zuhanyfüggöny mintája a londoni metróhálózat térképéből áll. A színes ábra ma már egy önálló márka, a logó már műalkotások tárgya is, nemcsak egyszerű használati jel. Turistaszimbólum is, természetesen. Erősen elgondolkodtam, hogy a fürdőszobán kívül vajon fel tudnám-e használni… lehet, egyszer veszek ilyet…

Bobby Moore

Egészen augusztus végéig fogalmam sem volt, hogy a címben nevezett személy létezik. Derült égből villám – csak más… Besenyős történet kerekedett, városban csatangolás utáni esti fáradtságból egy pubban kötöttünk ki, szippantottunk sört és egyszercsak mellénk ült egy erősen kapatos társaság. Középnegyvenes sportapáknak látszottak, később ki is derült, hogy jó volt a tipp. Minden más újdonság volt, dél-afrikai sportolók, krikett vagy ilyesmi, de akkor éppen focilázban égett a világ, ők is, eljöttek hát megnézni a híres kapitány relikviáit.

Mi meg szépen mosolygós csajoknak látszottunk és kaptunk egy baseball-sapkát felirattal. Tiszteletbeli klubtagság ez.

Este megnéztem a neten, nagyon jóképű volt B.M. egyéb érdemei ezen felül számosak.  A sörre emlékezni csak – ez szőke nős szokás?

A sapkáról majd lesz kép ide egyszercsak, addig éljen a nemzetközi labdaszeretet sok sör által.

Kippleization – Kacatraktár

Kippleization

Kipple is useless objects, like junk mail or match folders after you use the last match or gum wrappers or yesterday’s homeopape. When nobody’s around, kipple reproduces itself. For instance, if you go to bed leaving any kipple around your apartment, when you wake up there is twice as much of it. It always gets more and more.

No one can win against kipple, except temporarily and maybe in one spot.

– Philip K. Dick, Do Androids Dream of Electric Sheep?

“The paradoxical pun at the core of Blade Runner’s retrofitted machinery is the cannibalizing of old devices to improve upon new ones that were designed as superior models to the very machines on which they now rely to function properly. Replicants are supposed to be impervious to human frailty. A replicant won’t take issue with mining on a dead planet because it lacks the emotional framework that makes humans need companionship and fulfillment. But of course, the replicants aren’t functioning properly; so, Tyrell’s solution is to retrofit them with the exact human shortcomings that they were designed to overcome.”

*

A magyar változatban a kipple a ‘szuvat’ elnevezést kapta, tetszik a mindent elborító kacat definíciója. Nemrégiben jártam egy nagyon olcsó könyvesboltban, ahol 3 font alatt lehet vadonat út dolgokat kapni – ott rögtön magamhoz édesgettem ezt a sci-fit, ma már klasszikust. Hamar belelendültem az olvasásba, félkönnyű szókincsét élvezem, nemrég találtam ezt a jó definíciót a kacatok terjedésére. Nemrég kaptam egy könyvespolcot háromhavi internet-részletért cserébe (ez amolyan házbéli specialitás, én fizetem utalással a netet, a többiek adják havonta az aprót). Az első saját bútordarabom mindjárt otthonosabbá tette a szobámat és a most már mindenfelé tornyosodó olvasnivalók között is szimmetriát vágott egy csapásra.

Manapság azon a dolgon töprengek és végzek brit tudósokhoz hasonló megfigyeléseket, hogy aznap, amikor a szobai rendetlenségi együtthatóm nagyon magas, rossz napom van. Rendrakás után valahogy megjavulnak a dolgok. Bizonyára valami kippleization történik velem, ha nem figyelek oda. Azonban a zoknik még mindig előszeretettel féllábúsodnak, főleg mosás után, erre majd még kéne elmélet újabb. Vagy olvasok tovább…