Budapesti kincsek a RAA-n

Magyar kincsekért lelkesül London

Slideshow: Treasures from Budapest

Unknown treasures from a Budapest museum

*

Ez az a kiállítás, amit már a nyáron kitaláltam, hogy ha megnyitják, lecsengetem a pénzt és megnézem. Nemrég nyitott, szerencsére jövő januárban zár. Egyszer majdnem el is jutottam rá, de aztán akkor éppen nem volt pénzem rá, másodszor meg majdnem egy szép portugál fiatalemberrel mentem, csak időm nem volt rá, fránya munkahely. De van ami ha késik is, nem múlik. És akkor egy szintén jelentős Gauguin kiállítás megy a TATE Modern-ben… pfff… zsúfolt év ígérkezik.

Traccsolós nap múzeum helyett

Mindenféle munkahelyi bonyodalmak miatt mostanában a Szent Héfői Szabadnap helyett kedden jutunk hozzá a kultúrafeltöltési akciónkhoz. Ámbár-noha-jóllehet eléggé fáradtak vagyunk az alapos múzeumi csatangoláshoz, azért még mindig kiizzadunk magunknak egy megnéznivaló címet valahol a városban. Most is ez történt, meg az is most történt, hogy a huszadik századi modern szobrászat vizuális tanulmányozása helyett lingvisztikai utazást tettünk szerte Európában. Vagy hogyismondjamcsaknahát, szerteszét traccsoltuk a világot.

Ott kezdődött, hogy egy orosz csaj leszólított a metróállomás mellett, hol van a V&A múzeum, szerette volna tudni. Nem volt messze, két karlendítéssel irányba tudtam állítani, de előtte még megbeszéltük, milyen szép ország Oroszország. Azután előkaptam a telefon gps-ét, hogy betájoljam az úticélunkat. Madárandi is megérkezett a keleti távolból, aztán elindultunk. Egy apró hangyahajszálnyi tévedéssel nem a Brompton Roadon, hanem egy kicsit másik irányba, a Cromwell Roadon. Nincs mentségem, csak annyi, hogy nagyon beszéltünk. South Kensington és a múzeumi bermudaháromszög máskor is el szokott veszejteni.

Pár lépéssel később egy kedves öreg néni erősen jól érthető angolsággal megkérdezte, ugyan tudjuk-e, hogy hol van a legközelebbi nagy Sainsbury’s bevásárlóközpont, mert ő már két órája itt kóborol, de nem találja. Jamie Oliver megjelentetett egy új szakácskönyvet, ő pedig valami speckó árukapcsolás miatt ezt a Sainsbury’s-nél akarja megvásárolni. Előkaptam ismét a telefon-gpst, több perces navigálás után meg is volt az irány. Mi is arra megyünk, mondtam és kísérgetéses beszélgetésbe elegyedtünk. Mondta a néni, hogy ő tud englishül és franciául – itt villant az első lámpa, hogy egy angol sose tud idegen nyelveket, ráadásul nem számolná bele az angol nyelvet a listába.. opps, tán a néni nem angol? pedig olyan szépen beszél… Nem sokkal később egy óvatlanul elejtett kindergarten szó aztán megadta a megoldást, a néni német, ez tuti. Pár perc múlva már ott tartottunk, hogy félúton, de megbeszéltük, hogy mi magyarok vagyunk, a néni osztrák, Bécsből jött ide pár napra körbeszagolni az angol életet és bevásárlást, főleg a kertészkedős részét. A néninek van magyar menye, szereti a magyar konyhát és sokszor volt Magyarországon, hibátlan kiejtéssel tolta: Szeged.

És képes volt órákig botorkálni a Jamie Oliver cuccai után, mert hogy olyan jóképű fiú és milyen jól főz…

Tíz perces séta után realizáltam a tényt, túlmentünk a célon, rátótiasan túltótuk… vissza hát! Brompton városrészben jártunk, aranyos vöröstéglás házak között, borostyán meg tornyocskák, sövények, esőszag. Igazi turistaképeslap környék. Találtunk versenyautót a parkolóban, bostoni egyetemi épületet, nyitva felejtett magánparkot és egy csodás alagsor-kertet, ahol minden növény szinte fa volt. Pedig fuchsia és hortenzia volt, meg hegynyi muskátlik kék kővázában. Ahogy ott tanakodunk a virágok fölött, egyszercsak felhajol egy középöreg néni a bokrok közül és vigyorogva odaköszön, na persze hogy vele is beszélgetésbe elegyedtünk. A kertjéről, az üzletéről, a virágnövesztés praktikáiról, az országunk éghajlatáról, a megélhetési költségek különbözőségéről és hogy mi mit csinálunk itt. Ajánlott is rögtön érdekes múzeumot nekünk, miután megtudta, hogy mi dolgozunk és magántanulunk angol kultúrát, a lányát is képes volt felhívni mobilon, hogy pontosan megadja az útirányt. Legközelebb megnézzük azt a helyet is, ingyenes és nagy. Beszélgettünk még tovább, az időjárás szerencsére nem volt benne. Aztán megbeszéltük, hogy szurkolunk az üzletéhez és majd visszajövünk. A kertet lefényképeztem.

Mondanom se kell, hogy a múzeumba már nem értünk oda, pár perccel zárás után találtunk meg, vagy talán még meg se találtuk, csak egy másik szobrászatos intézmény előtt láttunk egy ronda kék vasszobrot. Utána kerestünk olasz éttermet, ettünk jó pizzát, ottani stílusút, olaszkávé, traccsolás. Hazafelé a metrómegállóban jött egy orosz csaj, keresett vmi utcát, de a telefonom gps-e már tisztára zakkant, össze-vissza navigált. Végül leküldtük a csajt a metróállomásra, ott biztosan tudják. Két perccel később bejött a gps-adat… iPhone gagyi lett, mióta itt van az új verzió, de nem fogok váltani, az már tuti.

És találtunk egy charity shopot, egy használtkönyvest, egy Molnár Ferenc könyvet angolul, valamint fánkot, képeslapot és narancssárga faleveleket. Még valamint molyos utalást és újabb vicces képet az angolok különcségéről.

London, házak

Tényleg igaz a mondás, hogy Londonban mindenhol lehet lakni.

Vidám jelek – english lesson

Most a munkásokról egy kicsit

Állok Lewisham-ben a buszmegállóban, mellettünk két fekete kisklambó veszettül visít, anyjuk kezét rángatva, a mama hasa pocakos… Odamegy egy munkásruhás fiatal kölök (kõmüves tanoncnak látszott), röhög, oszt beszól a nõnek:
- Use condom!
Még egyet horkantott hozzá, aztán továbbállt. Mondanom se kell, a megálló közönsége rezzenéstelenül várta tovább a buszokat.

Éppen reggel

éppen reggel reklamáltam, hogy nem nagyon esik, erre tessék, jóféle áztató eső kerekedett fölénk, ebből kifolyólag hogy hazafelé menet nehogy megázzak, rekviráltam egy esernyőt az irodai hagyaték-dobozból. egy figyelmetlen vendég által elhagyott fekete nyeles szörny került a kezembe, a buszmegállóig kitartó tíz perces zuhogásban így lett nekem saját ernyőm, először Londonban. aztán belekapott a szél és láttam némi szakadást is a vásznon, visszaforgatni a görbületet már már volt kedvem, jött a busz és az ernyő így a kukában landolt.
a képet meg azért tettem ide, hogy valami helyi specialitással vidámítsam a hangulatot, kint meg még délután óta esik nagy szemekkel.
Lee szalonnás tojást sütött vacsorára, nemhiába, angol, mától itt lakik a házban egy hónapnyi ideiglenesség közepette, mi megtartjuk a nyelvtanulás miatt, a szomszédasszonyom meg az egyéb jóságai miatt.

A munkas napokrol egy kicsit

Ha este kell mennem dolgozni, akkor az arról szól, hogy hegyekben állnak a hamburgerek mindenhol, gyártjuk őket futószalagon és semmi sem elég az éhes és részeg tömegnek. Reggel hétkor szerencsére vége a nyomásnak, csip-csupság papírmunka után kocoghatok haza. Nem messze az utcánkhoz van egy kis ház, a kedvenc részletemet lefényképeztem. A csípős hajnali levegőben különösen szép színei vannak a napraforgónak.
És ha most nem fagyok meg a buszmegallóban, akkor fel is küldöm ezt a netre. Itt van az ősz, gondolkodunk a fűtésen. Az eső minimális vagy a kisebbeket már észre sem veszem?

Előre lefoglalt ünnep

Rodrigo y Gabriela

valahogy így

Az utóbbi hetekben kissé nyúzódottak a nyelvi idegeim. Kezdve a ramadan miatt kialakult stressztől – amikor is a böjtölők munkahelyi viselkedése miatt úgy éreztem magam, mint aki szellemeket rugdos – az angol nyelvi tréningem laposodásán keresztül a tegnap esti élményemig, amely hangos kiabálásba fulladt részemről. Teljesen úgy érzem magam, mint a nő a filmből (Hitchcock – Madarak), támadnak a csőrök. Sok paki-indiai-bangla csajjal vagyok körülvéve mostanában a kasszasoron, sőt nemcsak csajok, hanem fiúk is vannak. És  mindegyik beszél folyamatosan, mint aki rádiót reggelizett. Aztán beszél a vendég, afrikai dumák, beszél a konyhám is, illetve inkább félrebeszél, mert legtöbbször máskor hallanak meg rendeléseket, mint amikor kellene és persze hogy mást. Ezeknek mind beszélnem kell, vissza, egyiknek hogy hagyja abba a beszédet, a másiktól megtudni, hogy vajon valójában mit is akar, a harmadik bandát meg el kell irányítanom a konyhánál melegebb éghajlatra néha. És hiába érek el tíz perc nyugalmat, amikor is a kommunikáció a korrekt mederben és nyugodtan folyik, haladnak előre a műszak dolgai, cseng a kassza, sül a hús…. egyik mindig újrakezdi és akkor megint az összes belekezd a dumába, úgy, hogy még a saját gondolataimat se értem. Tégy igazságot egy talicska aprómajom között, amikor közéjük dobnak egy banánt! Kérj csendes figyelmet muszlim spinék között. Parancsolj nőként egy közép-ázsiai férfinak – … a lottóötös gyakoribb. Még az Úristen is inkább autópályát épít Kalifornia és Hawaii között. A főnök elvárásai meg szintén az egekben…

Úgy érzem, sürgős szükségem van szabadságra, mind agyilag, mind nyelvileg. Ja de persze kreatív szabadnapra is, ami mostanában erőteljesen megfogyatkozott és akkor hol van még karácsony! Néha vannak remek félnapok, aztán hetekig semmi. Mindig azzal nyugtatom magam, hogy ez az ára annak, hogy a bankszámlám csendes hízásnak indult.

*

Mire sikerült összevadászni egy fél óra nyugalmat, leírni a képhez tartozó tegnapi gondolataimat, máris történik az élet tovább.

Becsengetett két adománygyűjtő csaj, profin barátságosak és nyaggatósok – hát úgy leráztam őket a magyar akcentusommal és hogy nem érteni én jól angolt… kicsit mondjuk rátettem a fogalmazásra, de hamar lekoptak. Szőrös lett a szívem, de már adtam charity cuccokat másnak. De ez a máskor olyan nagy teher akcentus legalább ilyenkor hasznos.

Karikatúra a tömegmédiáról – angol nyelvlecke

On the bus

This slideshow requires JavaScript.

Szeptemberben nem csak az ősz érkezett meg hozzánk, hanem a helyi busztársaság újdonsága is. Lecserélték ugyanis a régi doubledeckereket, nagyon ritkán jönnek mostantól a mi utcáinkon azok a lengéscsillapítás nélküli fapados buszok, amelyekkel a krumpliföld simaságú utcákat járva komplett vesekő-zúzást kaptunk a buszjegyhez. A legújabb előtti típusból jött egy a napokban, ez annyival (is) különbözik a többitől, hogy az első ablak már rögtön az ülésen ülők térdénél kezdődik (ennyire mélyen nem szokott), a rugózása is valamivel jobb. A dombos útfelületen persze ugyanúgy kileng, ahogy a többi, van is róla egy fotóm. Amikor sikerült kapni egy helyet a kilátóban, előrántottam a telefont és végigkattogtattam a hazafelé vezető utat. Majdnem végig sikerült is megmutatni, Streatham a mi falunk a városban és a London Road nálunk futó szakasza is látszik. Meg a sok mindenfelé kóválygó gyalogos, mert persze a piros lámpánál vagy a nemzebrán való átkelés itt egy nemzeti sport.

Körkép

Budapesten a Nyugati tér, Londonban a Tower Bridge, Londonban a Trafalgar tér, Wimbledonban az ég, Streatham Hill, Streatham High Street.

Ez a város egy saláta

Vagy mondhatnám azt is, hogy egy vega Paradicsom. Ez utóbbi mondjuk igaz is. Nemrég mutattam képeket az Uborkáról, most jöjjön a szeletelt Tojás, ami amúgy a polgármesteri hivatal vagy városháza más szóval.

A helyzet az, hogy

Instant English

1 Pint – No change to your English
2 Pints – Your English goes up a level
3 Pints – Your English goes up a level (but the grammar disappears)
4 Pints – You become very fluent, but start mixing English with your own language
5 Pints – Your discover you can sing in English, and are brilliant at karaoke
6 Pints – You suddenly know lots of taboo words in English
7 Pints – You cant speak English at all (and also forget your own language)
Over 7 – You start speaking American English
***
A helyzet az, hogy a nagy nyári szünet végére most a 3,5 pintes szinten érzem magam. Amióta a Bohócnál leginkább felszólító módban beszélek, a kellően nagy számban előadott please szó után vagy közben vagy helyett megint csak téglásodottnak érzem a mondataimat. Magyarázó módban még mindig nem megfelelő, ez volt az egyik pont, ami miatt paráztam itthon idebent titokban, hogyan fogok műszakot vezetni. Paráztam más miatt is, de az a második műszakom után elfújta a szél módjára eltűnt. Nem maradt más hátra, Andersen meghalt, mese nincs, a szókincsbővítés a legnagyobb feladat. Szeptember vége a cél. Közben meg a sörök… illetve pont egy amerikai csajtól tanulok angol szlenget.

háztartási szösszenet

egyszer csak azt álmodtam, hogy magyar feliratú tejföl van a teszkóban, magyar dobozban a túró és ott van a kefír is. nem is tudom, mi ez az álom a kivilágított polcokról, hiszen korábban se voltam nagy fan, a tejföl régóta gyomorellenség, mégis olyan jót vigyorogtam álmomban  – hogyhogy ezt nem vettem észre korábban? Az álom aztán furcsa fordulatot vett, végeláthatatlan sorok között kígyózás, jaj, mindent vettem-e, az érzés ott nyomasztott, aztán végre kifizettem és felébredtem jól, mert csörgött a telefon. Tegnap a délutáni napsütésben vettem a Lidl-ben jégkrémet megint. Az jó. És október végén repülök egyet Magyarországra. Egyet meg majd vissza, de lesz közben két hét.

Uborkaológia

A The Gerkhin az egyik legismertebb toronyház Londonban, eredetileg teljesen máshogy hívják, de a népítélet szeretetből leuborkázta az amúgy is tojásdad épületet. Amikor először láttam közelről, meglepődtem, hogy milyen szorosan belelépett a szomszédos kis házak szájába, egyetlen szűk utcácska választja csak el tőlük. Semmi tér vagy jó rálátás. A lábai alatt mászkálva próbáltam fényképekre rátenni, tükrös kék üvegek egy Soseki nevű vendéglővel. Hétvégén olyannyira kihalt irodaház, hogy a biztonsági őr bakancsának nyikorgása vetekszik csak a varjak sikoltozásával, semmi több. Még az utcai forgalom zaja se ér el ide, pedig nagyon közel van hozzá a Liverpool Station.

A városképben nagyon is jól érzi magát, majd egyszer azt is lefényképezem megint, hogy ne kelljen sokat visszalapozni.

This slideshow requires JavaScript.

Elvan a gyerek, ha játszik

Amíg éjszakás vagyok, alszanak a szótárok és a pomogácsok… de hagyok itt egy kis játékot, ki lehet próbálni, milyen nehéz a kávézó is.

Ez meg a nap időrablója.  http://www.cdkitchen.com/games/coffeeshop/

Ráadásul maga a kezdőoldal egy elég hibbant receptesgyűjtemény, volt rá példa, hogy az egész éjszaka főtt keménytojás receptjét egy betűhálós rejtvényből kellett kiszedni :) Elvetemült :) Angol.

Az angol női divatról egy kép

Valahol a Cityben, egy dolgos hétfőn találkoztam velük.

Bank Holiday Monday és egy karácsony-hosszúságú hétvége

Augusztus utolsó hétfője mindig Bank Holiday Angliában, és ez kerek-perec azt jelenti, hogy egy kiadós bevásárlással zárják a nyarat az angolok. Az utolsó szabadságos hét után még van egy nap, amikor nem kell dolgozni, csak figyelni a SALE táblákat erősen. Erősen kiárusítják a nyári készleteket, a világ azon szerencsés felében élők, akiknél a nyár az kábé októberig el tud tartani, azon turistáknak ez a nap maga a paradicsom.

Az Oxford Street – Regent Street – Piccadilly háromszögben komolyan el lehet veszni, ténylegesen a degeszre tömött bankkártya ez esetben nem mentőöv, hanemhogy inkább horgonysúly.

Jómagam is.

Az igazi kolbászkarácsonyos hétvége már elkezdődött csütörtök este. Szép keretes szerkezetben telt a hétvége, mert hát kaptunk jó nevelést és iskoláztatást ifjúkorunkban, nem hozhattunk szégyent. Barátosnés nyaralást hogy lehet máshogy kezdeni, mint a The Shakespeare-ben és hogy lehet máshogy lezárni, mint a The Shakespeare-ben. Jóféle londoni ale-val, csakis!

Közben volt minden, ale, sör, guinness, cider, ez mindenféle sorrenben, turista-standardok, úgymint a BigBen-FuckinghamPalace-Westminster szentháromság, aztán Soho és Covent Garden és West End és under- és overground plusz double decker minden mennyiségben. Volt a listán még múzeum, kipipálva, távol-keleti konyhák látogatása, egy kivételével szájnyalogatós volt mindegyik, betonbunker-hasznosságú tipikus angol reggeli, bevásárlás persze, jaj amit meg kihagytam, biztos megvan fényképen.

A karácsony csak azért tart három napig, mert annál hosszabban tudatmódosítás nélkül nem lennénk képesek elviselni a tömény jóságot. Ja tényleg, a pálinkát majd’ elfelejtettem, amit társaságban, röhögve…

A Camden Market rövid kitérőjéről csak annyit, hogy igen hangulatos és marasztaló pubba tévedtünk egy vonatpótló busz eldugottan ideiglenes megállójában. Majd visszamegyünk. A tető egy turulsas volt, vagy ilyesmi. A kanapéba süppedve lőttem a képet, a rántotthús utáni vasárnap délutánt idézte, a szakirodalom idillnek nevezi ezt.