apróságos szösszenet
július 25th, 2010 § 1 hozzászólás
ha minden igaz, szerdán tán lesz egy szabadnapom, tizennégy napnyi bohócoskodás után, az utolsó kettőben már másik munkakörben vagyok, remélem erősen, hogy kevésbé fog a talpam elfáradni, ülhetek majd este az irodában a leltárpapír felett. mint régen.
na ja, hogy el ne felejtsem, erősen nosztalgiaszaggal írom fel ide. az első itteni megmozdulásom a számítógépes nyilvántartó rendszerben egy üzletközi árumozgás könyvelése volt. ehhem. mint rég. aztán elszaladtam és lehúztam hat normált, ami négy-kettő volt és négyresajt, Ancsi légyszi ne röhögj hangosan.
illetve ebben az országban se képesek hibátlan névtáblákat gyártani.
nem tudok kellően gyenge teát főzni, hiába rántom ki a filtert gyakorlatilag már forrázás közben a vízből, a kész tea olyan erős, hogy nem tudok tőle aludni. azt hiszem, ideje megszervezni egy Garzon-tea importot.
Pedig deeeee:)))