Folyományok

- az Al-Kaida nem talált rám, az APEH igen. Most intenzíven agresszív levelekkel zéssel nyaggatnak, mintha még otthon lennék. Erősen vért izzadtam, mire kihámoztam a levélből, hogy ki az alany és a tárgy és a többszörösen összetett halmozott jogásznyelven (amin régen még évődve röhögtem) bosszankodtam egy sort. Az egészségügyi államkassza erősen konghat, ha már tőlem is pénzt követelnek, olyan dologért (eü járulék), amit nem veszek igénybe. És nem is fogok, ha így folytatják, megvárom a brit passportot inkább.

- az angol adóbevallás olyan egyszerű, hogy levonják az adót a fizetésből az adószámnak és kódnak megfelelően, majd év végén küld a munkáltató egy elszámolást a befizetett pénzről. Ezt az adózó, azazhogy én egy internetes honlapon ellenőrzi (hat-hét soros interaktív táblázat) és ha úgy találja, hogy több adót fizetett be, mint amennyit kellett volna, küld az adóhatóságnak egy levelet, hogy ő márpedig ezt kéri vissza. Oszt ennyi. Ebből kifolyólag én is kérek vissza egy kis pénzt, amikor két helyen dolgoztam egyszerre, két adót fizettem, na az egyiket visszaadják. 90 nap alatt és elméletileg szó nélkül. A többletes TB-t is vissza lehet kérni, de ez most nálam olyan kicsi összeg, hogy a postaköltséget sem éri meg.

- már közel egy hónapja hivatalos angol munkavállaló vagyok, semmi megszorítás, minden állami munka-támogatás pontosan ugyanúgy jár, mint az ángliusoknak, ennek folyományaként megittam egy fél doboz sört (brr volt) és egy fél üveg rozét. Meg három kávét és folytattam a tanulást a mekis előléptetéshez. Ha a folyománynak további folyománya is lehet, mert mondjuk Murphy nem él már és nem érvényesek a törvényei többet, akkor ettől a héttől keményen belekezdek a vagyonosodásba, többet teszek félre, mint szoktam.

- e fenti dolgon azért kellett elgondolkodnom, mert azt olvastam a magyar hírek között, hogy a kormány fontolgatja a magánnyugdíjpénztárak államosítását. Első olvasásra megijedtem, hát már ezt is el akarják venni?! Egyetemista koromban elvették a szabad ösztöndíjfelhasználás jogát és tandíjat és munkát kellett vállalnom, pár évvel később az új kormány elvette az ingyenes posztgrad képzés lehetőségét, majd még később az államilag támogatott lakáshitel mézesmadzagját is elvágták, nesze neked és munkanélküliségi kenyerem is volt, ehhe, na most már a jövőmet is felélik mások (nyugdíj), hát érdemes egyáltalán előre… valamit… tervezni?

- tájékozódnom kell gyorsan, melyik svájci bankba tegyek betétet, nyugdíjat hogy csináljak magamnak, éget a kérdés, most még bírok előre takarékoskodni, később ki tudja mi lesz… az angol nyugdíjhoz egy lépéssel közelebb kerültem, már csak 29 évet kell itt eltölteni és jár és egyelőre még sok jár… vagy majd a világgazdasági válság megoldja ezt is… vagy megyek a sárgák földjére, ott nem fenyeget elöregedő társadalom és kimerülő államkassza.

- ennek a sok bürokratikus agyalásnak az lett a vége, hogy elálmosodtam és a holnapi jó hírek megírásának reményében most inkább elmegyek aludni és egy nappal máris több az X a naptárban. Hogy végzek-e a naptárral? Nem tudom, még mindig nem tudom…

Ha Al-Kaida szerepel a címben, biztosan rám talál a CIA

pedig nem fogok felrobbantani semmit…

csak annyi történt, hogy sikerült egy éleset beszólnom az egyik kollégámnak, aki nagyon szeretne nem mellékesen az ágyamban kikötni, és minden alkalommal ajánlatot is tesz, mellékszál vége és elsősorban muszlim és politológus az ő országában. Itt Londonban amúgy az étterem vendégteréért felelős vezető, azazhogy azt kell felügyelnie, hogy mindig tiszták legyenek az asztalok és a vécé. Mondta is egyszer régebben, amikor “mi nagyok” műszakvezetésről csevegtünk, hogy ő nem ért bennünket, ő csak egy toilet-manager. Egyszer máskor régebben azt is mondta, hogy ő erősen érdeklődik az Al-Kaida iránt, kíváncsiságból és politikailag is.

Ma több magyar is műszakban volt, ebédeltünk a pihenőben és jött ez a kolléga, a szokásához híven mindenbe beledumált, a mi témánkba is, csak hát nem sokat értett a nyelvünkön. Meg is tanítottuk rögvest a “köcsög” szó jelentésárnyalataira hálából. És nem utolsó sorban azt találtam neki mondani, hogy “Please Evan do not talk too much… your name will be Osama Bin Liner otherwise”

Két perc múlva meg akart verni :))

Quimby

Itt voltak. Mi ott voltunk. Remek hangulat, zúzós koncer. És jaj, lesz szombaton Besh O Drom is itt, és Taraf de Haidouks és Boban Markovics… azaz Balkan Fever van most a Barbicanban és kapcsolt részein. Ráadásul se pénz, se posztó, azazhogy szabadnap. Talán majd később.

A Quimby fenomenális volt, minimális részeg magyar ugrálóval az elején és még sikítoztunk is, ahogy kifért.

Tornyos nap a Barbican-ban

Brick Lane és a bangladeshi lélek

The village was leaving her. Sometimes a picture would come. Vivid; so strong she could smell it. More often, she tried to see and could not. It was as if the village was caught up in a giand fisherman’s net and she was pulling at the fine mesh with bleeding fingers, squinting into the sun, vision mottled with netting and eyelashes. As the years passed the layers of netting multiplied and she began to rely on a different kind of memory. The memory of things she knew but no longer saw.

/Monica Ali: Brick Lane/ – magyarul is elérhető A muszlim asszony címmel fordították.

Linkgyűjtemény

Van itt ez a freeblogos gyűjtemény az Angliába szakadt hazánkfiai és lányai által elkövetett blogokról. Esős évszak, hosszú unalmas esték kitűnő programja a böngészés. Nem utolsó sorban amikor saját magam is belecsúszom egy linkgyűjteménybe, mert link vagyok tanulni, mert itt lógok… na mert holnap kellene csinálnom egy vizsgát a munkahelyi előmenetelhez és az utolsó napra hagyott adathalmaz magolás helyett a netet túrom, na, link.
http://kem.freeblog.hu/categories/Anglia/

*

* Legfrissebb megnéznivaló és meglepetésemre egy magyar blogban találtam az infót – egy intő jel arra, hogy sokat vagyok most hamburgerek között, menni kell többet a nagyvilágba bele és ismét elő kell venni a helyi újságokat. Átadtak tegnap egy új utazási lehetőséget, a földfelettit, azaz olyan vasúti hálózatot,  amelyet úgy kell használni, mint a földalattit. Ez most a déli vonalszakasz miatt közel van hozzám, remélem, sikerül hamarosan kipróbálni és akkor ha majd Kelet-Londonba kell mennem, rövidebb idő alatt odaérek, a kevesebb átszállás is sokkal többet számít.

Háttal nem kezdünk mondatot,

ezért gyorsan megfordulok…
Az oxfordi Primarkban voltunk, a női részlegen, ahol a csillogó-villogó ügyosztályon (szarkafészek, jaja) megtaláltuk az 1 fontért kapható női napszemüvegeket. A fiúk voltak a próbálgatásban a legjobbak, a publikus rész itt következik, elnézést, a képek tartalmaznak nyugalom megzavarására alkalmas arcot, szorri vagyok még egyszer.
Az első kis szolid biccs. A második büntet.

szombat esti idill

a szomszédok délután barbiztak a kertben (BBQ, azaz barbecue azaz kis rácson sütögetés), ez annyit tesz, hogy hangosan vihogtak valami idétlen gyerekjátékkal és a kutyával, igen jó sülthússzag jött fel az ablakon, aztán lementem én is a mi konyhánkba egy laza joghurtos-sajtos tésztát megfőzni. közben telefonos segítséget kellett nyújtani buszos eltévedés fennforgása miatt, a sütőnkben padlizsán sült, megettem egy fél üveg lekvárt sós keksszel, a mosógép is végzett, buddhásodás folyamatban, a szomszédmacska meg kitartóan vernyákol. az időjárásjelentő madárjós azt mondja, az idei év legmelegebb hétvégéje van elkövetkezendőben, mindenki tartsa magát hűvösen. 26 fokot mond. hahha.

aztán megint üldöz az elbögrésedés nyavalyája. egyszer régebben volt egy mini vetélkedő a bohócos céges honlapon, ikszelni kellett négy kérdésre, ami a tavaszi kávé-ajánlós akciónkhoz kapcsolódott, ilyenek például, hogy a legjobb kávé hány százalékban tartalmaz arabica kávébabot, naná hogy tudtam a száz százalékot. és akkor tegnap a postás az étterembe hozott hat-hét kis csomagot, mint utóbb kiderült, ajándékok vannak benne, és köztük vagyok én is, békás környezetvédős kávésbögrét nyertem. ma meg egy még egy másikat nyomott valaki a kezembe, hogy ezt én nyertem. nem mondtam azt, hogy “nem”. már van 6 bögrém.

közben megtaláltam az újság időjárás-rovatát is, ugyanaz, mint a tévében. Saturday – feeling hot, azaz forróságot érzel majd és max. 24 fok lesz. Sunday, majd holnap – Hot. Forróság. 25 fok lesz. A 23 fok pedig a very warm, azaz a nagyon meleg. Hát errefelé így megy ez. A skót területre pedig azt mondták, hogy sok és hideg eső lesz , ne csodálkozzanak, ha néhol fehér lesz…

Kevés normális dolog van a british dolgok között, az időjárás egyértelműen a nemnormális kategória. Néha vicces. És csak a turisták és a japánok tartanak esernyőt. Hordani még hordanak a bankárok is, de úgy látszik, hogy az csak amolyan komolysági divatkellék az aktatáskában. Komolyan számít, hogy milyen márkájú fogantyú lóg ki…

Variációk étkezésre

London Pride

London Pride lyrics by Noel Coward
London Pride has been handed down to us.
London Pride is a flower that’s free.
London Pride means our own dear town to us,
And our pride it for ever will be.
Woa, Liza,
See the coster barrows,
Vegetable marrows
And the fruit piled high.
Woa, Liza,
Little London sparrows,
Covent Garden Market where the costers cry.
Cockney feet
Mark the beat of history.
Every street
Pins a memory down.
Nothing ever can quite replace
The grace of London Town.

Vegyesfelvágott steak sütés közben

*
Ez utóbbi kép nagyon sok gondolatot hordoz. Nemrég került elő egy vicces körlevélből, aztán rögtön hozzá is kapcsoltam egy nemrég látott kiállításról képeket. A végkövetkeztetés sejthető, a helyzet nem vicces. Kibővítve, a helyzet minden, csak nem vicces.
Az iszlám és a nők. A nők az iszlámban. Az iszlám nők Nyugaton. A Nyugat az iszlám nőkben. A megfogalmazás lehet bármilyen irányú, a lényeg amúgy is a keveredés. Keveredése szokásoknak, vallásnak, érzelmeknek és a mindennapoknak. A kiállítást a Saatchi galériában láttuk, mai indiai művészek mondanivalóját láthattuk festményeken, képregényekben, érezhettük a térben és élvezhettük hangos-zajos gépszobrokban.

A most következő képeken egy kicsit közelebbről mutatja meg az alkotó a burkát és ami alatta van. Meglepő? Csak első pillantásra. Még másodikra is az lehet, a harmadik után aztán már jöhet a homlokracsapás, hiszen ezt én nap mint nap tapasztalom a szűkebb teremben! Ötletes a kivitelezés és szinte vezet a gondolatok között. Első pillantásra három nő lefátyolozva, majd ahogy megyünk közelebb, meglátjuk, hogy apró képekből van összerakva az egész, mintegy szimbolizálva az élet apró pillanatait, amiből majd egyszer összeáll egy egész.  Még közelebbről aztán már beindul a sejtés, hogy nahát, mennyi testet látunk lefényképezve, ezek vajon ruhátlanok, ó, hát igen, mind meztelen kép.

Ahhá-hoppá, ez kőkemény szex. Tehát akkor a burka alatt csakis a szex a téma? Egyszer találtunk az utcán arab nyelvű, cosmopolitan-szerű női magazint, a fele hirdetés. A hirdetések legtöbbje a szexhez volt kapcsolható, vagy a férfiak státuszát emelő fogyasztási cikkeket reklámoztak (óra, autó, drága sportkellékek) vagy a nőket még kívánatosabbá varázsoló dolgokat. Ruhák, ékszerek, dekoráció. Valamint nem utolsó sorban és mennyiségben plasztikai sebészek hirdetései, a test minden részét megjavító, átalakító, szexisebbé tevő beavatkozásokról. Volt pár cikk a társasági életről (ki kivel dug és mit és hová), majd találtam pár utazási ajánlatot az újság elején (gondolom az arab írás fordítottsága miatt ez jelenti a lap végét, a megszokott lapvégi cikkekként jöttek ezek ide). Szóval nemcsak a burka alatt, hanem felette is az egyik legfontosabb kérdés, hogy ki szexel kivel. A szerelem marad a bollywoodi filmekre és a rádióslágerekre, ja meg a klipekre. És fogyasztják is az emberek ezt nemcsak nagykanállal, hanem merőkanállal, némelyik önti magára vödörrel.

Az étteremben a dolgozók több mint fele valamelyik Isztánból jött, tanulni leginkább, húszéves-formák vagy kicsit idősebbek, angoljuk erősen tájszólásos vagy alig van, de az életük hangos, és ricsajos és nagyon keleti. A keletit leginkább az étkezési szokásaikra értem, illetve azok körülményeire. Ízben nagyon curry, környezetben nagyon kupi. Szóval disznóól közepén kézzel… De ez most mellékszál. A pihenőben van egy számítógép, szinte mindig szól belőle a youtube, leginkább az ő kedvenc otthoni zenéjükkel, pop india és poppakisztán. Nemrég idéztem is a nekem tetsző indiai muzsikából, egészen jól esik hallgatni a konyhában dübörgő angol kereskedelmi rádió után. Ahogy tapasztaltam, nagyon népszerűek azok a klipek, amelyekben lenge ruhás hosszú hajú fiatal nők énekelnek, táncolnak vagy csak egyszerűen riszálják magukat. Az isztáni klipekben sokkal több a lenge fátyol, mint a nyugatiakban, nem véletlen, hogy ha nincs köztük más ember, nyugati klipeket néznek. Van egy srác, aki bolondul a Modern Talking klipjeiért, szinte issza a monitort, tíz centire odahajol és tátott szájjal… a csaj a klipben bikiniben táncol, erősen erotikusan, miközben a Cheri Cheri Lady… Sokan jönnek, sokan mennek, mindig van új arc köztük, ha ismerkedésre kerül a helyzet, a legelső három kérdésükben legalább kettő arról szól, hogy a másik kivel él, menyire házas avagy barátos-barátnős és a szabadidő vs. gyerek/háztartás tengelyen melyik irányban hangsúlyos. A férfiak még akkor is leginkább a szabadidős tevékenységekről beszélnek, ha van otthon gyerek és feleség és egyéb családi kötelezettség. A család az nagyon kevéssé téma. Viszont ha odatéved egy nőnemű, akkor azonnal indul a feltérképezés, vajon a nő mennyire szabad és mennyire kapható szexre. Öt kérdés alatt kiderül. És egyáltalán nem számít, hogy barna-fehér-sárga kasztba tartozik a nő, nem számít. Csak a hajlandósága a szexre.

Erősen érzem egyébként azt, hogy ide jöttek  Londonba és rájuk szakadt a nagy szabadság. Mindenféle tekintetben. Szabad tévét nézni, szabad az internet, szabad az utca, nincsenek vallási intelmek sehol. Képek, plakátok, zenék, tévé, az angol nők, a fekete nők, a tavasz… minden a testről szól, minden a szemnek és ha itt valaki olyat tesz, amiért otthon vallási büntetés járna, hát akkor nem történik semmi. Maximum kap egy “kurva” címkét a nő és az azt jelenti, hogy szinte ingyért elvihető.  A feleség, az nem, az drága, folyamatosan pénzelni kell. Az angol (és a nyugati) gondolkodásmód teljesen természetesnek veszi, hogy férfi és nő beszélgethet egymással szabadon, dolgozhatnak egymás mellett és járkálhatnak az utcán. Hogy most nyár van, hát most szinte ruha nélkül. A kollégáim fiúknak ez maga a Kánaán. És másról sem beszélnek, csak a szexről. Ki kivel, mikor, hányszor… A kollégáim lányok? Hát ők két részre oszthatók, akik még nem férjesek és a férjezettek. Az első csapat lelkesen vallásos és hordja a kendőt, ámbár ha senki sem látja, leveszi, munkahelyen előfordul, ha nincs sok isztáni férfi a környéken. A második csapat már védve érzi magát az éhes férfifalka lihegésétől, se kendő, se kíséret, csak a gyűrű. És nagy titokban telefon egy nemférj férfinek… Köztük a beszéd szintén arról szól, hogy ki kivel és hogyan és hányszor, ki kinek a barátja. Közöttük üldögélve is azt érzem, hogy rájuk szakadt a szabadság és a legfontosabb téma, hogy ki kivel szexel. A szerelem az csak sóhajtozás és a klipek dolga.

Kifelé persze mindenki ájtatos és vallásos derék ember, ha vegyes a társaság, soha nem a barátkozás a téma, hanem a rendes családi élet, a feleségek-férjek iránti elkötelezett szerelem. Meg az étkezések, meg a filmek és a tévé. És persze a pletyka, ha úgy adódik.

Onnan tudom, hogy engem is megkörnyékezett néhány isztáni fickó, volt olyan, aki a találkozásunk kezdete után három perccel már azt tudakolta, hogy mikor vagyok hajlandó vele elmenni valahová. Pedig a munkaidő kezdetén én csak arra voltam kíváncsi, hogy melyik konyhai területre osztották be, és hogy kell-e tréningelni őt valamire. Egy másik meg azzal kezdte, hogy legyek a felesége, én meg erre mondtam, how are you. De hát nekem hol a férjem? Mondtam neki, hogy nincs. Mondta, ő pont így hallotta, éppen ezért javasolja azt, hogy legyek az ő felesége és akkor mind a kettőnknek jó lesz. Kérdőjellé szaladt a szemöldököm és kinevettem. Bár ne tettem volna, azóta lerázhatatlan. Hát ez az Evan mesélt sok mindent a muzulmán dolgokról és hogy a közvetlen kollégák között milyen intim viszonyok vannak, továbbá hogy neki még mindig házassági céljai vannak velem, de először ő itt menedzser lesz és én ebben teljes egészében segíteni fogok. Cserébe én szét leszek csókolva és majd jól beledugja az ujját a fenekembe. Na itt már erősen röhögtem, micsoda ajánlat ez! No erre le lettem torkolva, hogy mit képzelek én, ez a világ legjobb dolga, ha egy férfi szexel egy nővel. Hát. A köpés és a nyelés elmaradt, a leesett államat még mindig keresgélem… hát így megy ez. A nyelvi korlátok még megvannak, nehezen tudom megértetni vele, hogy az én kultúrámban nem a “vele” a lényeg, hanem az “együtt”. Mindenesetre csakis a szex és a mikor a téma azóta is, nagyon-nagyon ritkán lehet belőle kihúzni más, kulturális vonatkozású témát, leginkább csak nagyobb társaság között.

És ezen felül még itt van ez a Monica Ali könyv, a Brick Lane, ami magyarul A muszlim asszony címen jelent meg. Igen jó olvasmány. Meg a másik oldal, A Kelet az Kelet című film. Vicces. Komoly.

Marilyn Monroe meg a legnagyobb szexikon.

Csendes hétfő káposztásan

A heti Szent Hétfőmet most nem a városban töltöm, hanem az itthoni rendrakásba fordítok egy kis időt. Az elmúlt két hét kissé feldobta az eseményeket, a világjárás, a hazahúzott bőrönd, a félben hagyott mindenféle ma már befejezésért kiált. Mosógép evett, mosogattam, teregettem, rendbeszedtem a szekrényt, a szétdobált utazási prospektusokat, az azóta érkezett újabb olvasnivalókat is várakozó kupacokba raktam. El kell majd olvasnom nagyszerű sok Bohócos tréninganyagot, sürgősen, na addig eszem egy kis mangalica kolbászt, friss magyar szerzemény, kell sütnöm káposztás muffint és még egy alapos számítógépes rendrakás is tervben van. Valamint a szomszédos Lidl-ben egy bevásárlótúra, gázkártya-feltöltés, soros vagyok. Hát mindjárt vége lesz a délutánnak is.

*

délutáni ápdét

a káposztás muff jó lett, a lakótársak férfi része mind nyalogatta a száját a kóstolás után. a női részleg meg még nem ért haza. levonandó következtetés: a nőknek Angliában is többet kell dolgozniuk. Vagy viccelek. Na de a muff.

Körülnéztem a zinterneten szakirodalom után, kettő jót találtam (a mindmegette.hu-n van az egyik, morzsókánál a másik), és mindjárt rögtön kombináltam egy sajátot. Aminek a végén kiderült, sok az a vaj a receptekben, nem is kell bele, ha már a káposzta rendesen meg van dinsztelve. Egy olyan kicsike káposztával kezdtem, mint egy csecsemőfej, lereszelve harminc dekának tűnt, ámbár a fenetuggya :) mindenesetre úgy szemre harminc deka lisztet tettem a tálba, 2 tojást, sütőport, fekete borsot meg egy nagy kávéskanál sót, aztán úgy 3 dl tejet, de ez utólag soknak bizonyult, ezért még egy púpozott evőkanál liszt ment bele, majd végül tetszetős állaga lett és a káposztával és a vajjal összekeverve egészen rendben lévőnek tűnt. 45 percet kellett sütni, ez is megvolt, aztán a népek felfalták a tányér felét. Csak én tudtam, hogy túl sok lett benne a vaj, legközelebb kihagyom. A vidám virág meg az egyetlen lapostányérom ízfokozó dekorációja. Ezt akkor vettem, amikor ide költöztem a Glenister Park Road-ra, előtte semmilyen eszcájgom nem volt. Magyarországról egyetlen fényes kiskanállal jöttem és egy önvédelmi körömollóval. Húszkiló az húsz kiló… meg majd most még egy extra kiló is feljön, ha eltüntetem ezt a sok muffot.

Bevásárolni még nem voltam, de lehet mindjárt elindulok, a takarítás az egyetlen, amivel végeztem. Ennyit a csendes tervekről, tanulás és dvd-írás egyelőre elmaradt. Találtam viszont egészen érdekes dolgokat a telefonomban mint útközbeni elkapott fotók…

vicces kör-email szössz – gyűjtemény lesz ebből, akárki meglássa!

Az izlandi gazdaság utolsó kívánsága:
“Hamvaimat szórják szét Európa felett”

Az a kimondhatatlan nevű vulkán érdekes káoszokat tud okozni akár egyetlen pöffenetével is, nemrég tudtam meg, hogy nagyjából negyven évenként indul be és pár évig elszórakoztatja a környéket. Eyjafjallajökull.

*

most divatos/parlamentáris áthallással:

„…a nemzetközi légi közlekedésben keletkezett káoszt egy világméretű zsidó összeesküvés idézte elő Hamu rabbi vezetésével.”

*

“In the meanwhile, I will enjoy an excellent idea that was inspired by volcanoes: the chocolate lava cake.” /Urban Peanut/

Szerda reggel az utcánkban

hideg volt még fél nyolckor, csak hat fok, de legalább jó fények voltak. Amit mostanában hiányolok, az a virágillat. Tele van a város szerelemmel áthúzva egerekkel áthúzva virágokkal és egyiknek sincs jelentősebben érezhető illata. Nagyon furcsa. Korábban fel sem tűnt nagyon, most meg csak ezen a hiányon jár az agyam egyre csak. Valami az ellenkezőjére fordult. Vagy tényleg túl sokat vagyok nyafogó magyarok között. Ha hazaérek, gyorsan lekapom a szomszéd sárga akácfáját, hogy legalább jó látvánnyal zárjam ezt a szöszögést. Tegnap is akartam fényképezni, de kint lógtak a gatyák a szárítón, na ezt mégse már! A szárítóköteles téma amúgy is csak az Adria partjain stílszerű.

harap utca három alatt

a címnek semmi köze, azazhogy csak annyi, hogy most már van egy olyan újabb tétel a kedvenc magyar dolgaim listáján, aminek másodpercek alatt való eltüntetéséhez, gyomorba, nem kell sok harapás. talán csak három és kész.

a legutóbbi akcióm során sikerült szinte nyelés nélkül betömni az arcomba egy hetes csomag túrórudit, a lista első tétele. akárhány magyarral találkozom itt kint, előbb-utóbb kerül a kérdés, mikor voltál otthon és ha igen, és ha nemrég, akkor automatikusan jön a következő kérdés, van-e még túró rudid.

a második helyre feljött a piros mogyorós, az előbb két perc alatt tuszkoltam le két táblát belőle, alig három harapással.

a csabai kolbász csak azért nem került előbbre a listán, mert azért ahhoz kell még rágni egy kicsit…

amúgy meg az ilyen kis apróságoktól szokott kitörni a világbéke.

(mert most az olasz úttól, a hiányzó magyarországi barátoktól meg estébé ketreczúzós honvágyam támadt, ízek, illatok, benyomások, magyarázás nélküli érthetőség, apróságok ezek, de mégse, hanem ezek nélkül teljesen moszatnak érzem itt magam, pedig, na mindegy. )

a szobrok titkos vidám élete

amikor igazán senki se figyel oda, akkor huncutkodnak a szobrok egy k icsit. néha frizbiznek, néha a gyanútlan látogatókat ijesztgetik a sövény mögül.

frappáns cím kerestetik

tájak: angol vs. francia

élményfeldolgozós olasz

az elmúlt hét napi bontásban és képekben itt következik, a képaláírásokban igyekszem követni az eseményeket, videók majd ezután, most nagyon örülök, hogy sikerült zenés részleteket felvennem jó pár városról, bár a képminőséggel egyáltalán nem vagyok elégedett, de majd legközelebb lassabban fordulok.

kedd szerda csütörtök csütörtök2 péntek szombat

közösségi élet

innen is látszik, van egy kis csúszás az életemben, mire minden megtörtént dolog a helyére kerül, hetek telhetnek el akár.

Az első Bluemoon jóvoltából és a második Similis jóvoltából érkezett hozzám.

A kolbászos muffin sok sajttal az jó volt, azóta készült (azazhogy tegnap délután vendégségben) már káposztás muffin is, ez is jó volt. Melegen ajánlom mindazoknak, akiknek van kedve a szokványostól eltérni és vállalni ismeretlen ízeket. Hidegen is ajánlom, uzsonnára. A konyhai kreativitás persze nem merül ki ennyivel, ha már díj és közérdeklődés, akkor annyit kinyögök már, hogy kétszer ugyanúgy nem tudok ételt megfőzni, mindig kell bele egy kis csavar. A hajszál az olyan unalmas, nem?

Ez a poén onnan indul, hogy el szoktam mesélni, a gyerekkorom egy lakatosműhely körül telt el, ebből kifolyólag a levesbe se hajszál szokott kerülni, hanem inkább vasforgács. Továbbá az állandó egyenvegeta ízektől és szombati kirándulós koszttól (szőlőkapálási vidéki ruccanások ezek) heveny zacskóslevesutálat alakult ki a gyomromban. Ebből jött, hogy ha én magamnak, akkor annak másnak kell lennie.

Az első díjhoz válaszolni kell még apróbb személyes kérdésekre, mint például név, becenév, születési adatok, lakhely – ezekre a válasz nem jellemez belőlem semmit, igazán informatív csak az adóhivatalnak tud lenni, azok meg tudják, kérik is az árát, úgyhogy ugorgyunk. A következő kérdések ezek után mindig úgy szólnak, akárhány magyarral találkozom, akivel még nem vagyok ismerősségi viszonyban: és mióta vagy kint és mennyit keresel? Ezekre is kialakult már a válaszom, fél-egy-másfél éve, illetve hogy forintban mondjam vagy fontban? mind a kettő megfoghatatlan amúgy is, mert a rezsi jellege mindenhol más. Az meg kitérdekel.

Iskola, az volt sok, egyetem is, főiskola is, de mire mentem én ezekkel, na talán az jó, hogy néha lehet villogni vele. Leginkább magyar nyelvű környezetben. Angol vidékeken az a fő mérce, hogy miben vagy jó, mit csinálsz ami sikeres. Arra a sejtésre jutottam, hogy még nyugatabbra menve leginkább csak az utóbbi kérdés lesz a közérdeklődés tárgya. Keletre meg nem megyek.

Jó kérdés az, hogy gyűjtemény, hát itt már adódott érdekes kaland az életemben, leginkább a költözési kényelmetlenségek miatt, könyvtárral költözni kínszenvedés. Mégse tudok lemondani a papíron betűkről. Most, hogy a pennitlen hónapjaimat húzom, képes vagyok kajáról lemondani egy-egy ígéretes cím láttán… Borzasztó ez, már magam is mondom.

Ezer százalékban egyetértek Bluemoon felvetésével, pénzt kell gyűjteni, ez a legjobb. Itt vakvágány, asszem, sose leszek jó közgazdász, be kell látnom.

De vissza a kreativitáshoz, ez egy olyan dolog, amit néha nem értek, miért van és mivégre, aztán abbahagyom az agyalás és ennyi. Mindig lesz majd új kaja, új kép, új szöveg és ugyanúgy mennek a napok, mindig máshogy. Talán ez az élet sója, hmm.

szombati olasz

2010. május 8. szombat
Portogruaro vasútállomás, Olaszország

Ha korábban valaki azt mondja, hogy egy olasz vasútállomáson írok majd egy blogbejegyzést, azt mondtam volna neki, hogy mikor lesz az, mert már úgy megtenném, de most egyelőre nem hiszem el.
Aztán tessék, most itt dekkolok a vonat indulására várva, találtam egy konnektort a vonatban, bekapcsoltam a gépet és sűrített fogalmazásmódra váltva már írom is, ami eszembe jut.

Egy óra várakozás jutott. A kirándulóbusz ment tovább Magyarország felé, én meg megyek tovább, azaz hogy egy kicsit térképileg visszafelé, Velencébe. A repülőgép indulásáig hátralévő pár órát lelassult szemlélődéssel töltöm. Majd még egy kicsit tárgyalok az égiekkel, hogy az eső és az esőfelhők annyira nagyon ne legyenek befolyással a repülésre, az égi krumpliföldet most kerüljük el.
Este már ismét London, a békességes földillatú Itália helyett a szürkebeton és a benzingőz. A választott városom. Kicsit később megint munka.
A maradék olasz óráimat azért még kitárt orrlyukakkal várom, hasonlítgatom az esőillatokat (víz mindegyik persze, de mégis, amit hordoznak, abban nagy a különbség). Útitársaim jó része bombázott kíváncsi kérdésekkel, forgott a szokott lemez (majd ezt később elmesélem) és egyik alkalommal azt találtam mondani, hogy az angol eső leginkább olyan, hogy ha hosszasabban tartózkodik benne az ember, akkor szinte moszatnak érzi magát. A moszatlét minden tompa tudatával. Itt Taljánföldön kicsi más a helyzet, az égi víz kiáradásával megváltozik a levegő állapota is, az egyik jóságos illatot elfújja arrébb (virágillat), majd jön helyette vadító élesztőszag a közeli pékségből, összekeveredik mindezen változás egy kis sárral és máris olyan kavargó illathurrikán képződik, ami képes megvarázsolni az orrmanóimat.
Közben a vonatunk csendesen elindult, sehol egy sietős sípmester, csak egy gyenge rándulás és a billentyűkopogás folytatódhat. Egy kerek órába telik majd, hogy Venezia Mestre állomásra begördüljünk. És odakint a változatosság kedvéért esik. Buon Giorno, benvenuti …. Venécija Szanta Lucsíjja…
Nnna, az angol szagtalanság ecsetelése helyett foglalkozni kéne inkább az itt még hátralévő élményekkel, hehhe, figyelmeztetem magam. No, akkor most szünet, ablakon nézés van folyamatban.
Virágzó akácfák, kövér fű mindenhol, a búzatábla még zöld, de van bent sok-sok pipacs. Vidám. A gyárkémények kornyadoznak, a felhők hasát simogatják. Álmos szombat ígérkezik.
Ismét megcsodáltam a szívemcsücske kedvenceket, a campaniléket a falukban, a házak menti cédrusokat és a kisházikós szerkezetű kéményeket az íves cserepek mellett. Szeretem ennek a tájnak a harmóniáját.
*
Siamo in arrivo a Lison.
*
Szőlőültetvények sorban. Lila akác a következő állomáson. Graffitik az esőtetőkön. Rozsdapor a köveken. Kövér patakok, zöldár hava, lovak legelnek egy tanyaudvaron. Sziesztaidő, 12:25.
*
Ha kisüt a nap, fényképezek.
Ha nem jön szembe a bokor.
Haha, inkább nézegetek.
*
Egy euróba kerül egy kis fekete, azazhogy café macchiato. Aromája még mindig felülmúlhatatlan számomra. Az állomásra érkezvén rögtön vételeztem egyet, talán az utolsó előttit, két hörpintés, de nagyon sokáig jó íz marad utána. Hiányzik belőle az otthon (és itt most a kifejezetten otthoninak számí magyarországi kávékra gondolok, az angol otthoni kávék némelyike említhetetlen) megismert savanyú vagy keserű íz, ez egyszerűen a tömény és karakteres kávéíz. Egyébként most jutott eszembe, hogy van-e olyan, hogy kávészaknyelv, igen, a boríz leírására elburjánzott szaknyelvre gondolok, vajon egy kávéesztéta mily szavakkal bombázza a kíváncsi nagyérdeműt a tejhab és a presszóhab közötti különbségről? Mit mond, ha arról kell beszélnie, hogy mit érez a szája a korty távozása után, de még azelőtt, hogy felhörpintené a korty vizet, hol van az a hirtelen erőteljes rándulás a koffeinre?
*
Siamo in arrivo a San Stino da Livenza.
… a Cseddzsa (Ceggia).
*
Erőteljes talajvizet látok mindenhol, vagy fel nem száradt esővizet, vagy azt, hogy a lagúnák vidékén minden föld csak viszonylagos. Nád még nincsen, csak valami laza susnyás mindenfelé a határban, sok kis vízér látszik a vonatból és az, hogy kissé balra egyszercsak elfogy a táj. Arra megyünk, ott a tenger.
*
Siamo in arrivo a San Dona di Piave.
Jesolo az ide közel lévő ismert adriai üdülőtelep, avagy más néven turistagettó. Ha most kinézek az ablakon, tele a peron felszállni vágyó utasokkal. Megjött az élet a vonatunkba. Eddig csak zakatolt pár utassal, most jönnek a böröndök, gyerekkocsik, csibongó utasok és a csörgő mobiltelefonok. Csaó Marcsello és csaó Gabriéle… Allora, hallom a mondatok dallamát, igen és igaz, hogy az olasz nyelv az operára termett. Meg a táncdalokra, sí.
Közben az ablakból, dagadt a Piave, rég keskeny volt, alig látszott, most hídlábig hízott lusta hömpölygéssel. Mondom, a zöldár. Tán még az eső is.
*
Fényképeztem egy nagy rakás kirakatot, kell majd válogatnom sorozatot belőle, a címe már megvan, …. (akármilyen) kirándulás az olasz divat tükrében. Elegáns, illatosnak látszó és szexi. Mind a női, mind a férfidivat. Eme utóbbi kissé borostásan és kék szemű pillantásokkal gesztikulálva egyenesen szívdöglesztő. Ha késő este írnám ezt, biztosra mondom, hogy nem ezt a szót használnám, hanem átfogalmaznám bugyihúzogatóra. Némi gingerino kóstolásával egybekötve, hahh, na de most dél múlt alig fél órával…
*
Kisütött a nap, teljes erőből nyomja, vörös lesz a fejem, már érzem, napolaj sehol…
Nemrég beszéltem a fentiekkel, jé, itt még az ima is gyorsabban hat… Szeretem Olaszországot, mamma mía.
Toscana most nem volt terítéken, hanem inkább Lombardia és Piemont egy kicsit. Két nap jutott, egy-egy mindegyikre, csak annyira elegendő, hogy megfogalmazódjon némi különbségérzet és megfogalmazódjon valami nagy hiányérzet. Hogy majd ide megint vissza kell jönni. Ha minden úgy megy, ahogy mennie kell, akkor egy év múlva (Árpi szerint nem is egy év múlva, hanem jövő májusban, azazhogy látszott rajta, hogy még a következő kávé előtt van és az előző kávé már nem hat, röhögtünk, most is május van, de mindegy is, mert ma elkezdtük arra a túrára a gyűjtést) Sicilia lesz és túra és Etna és Nápoly. Hosszú nyár.
*
Siamo in arrivo a Quarto d’Altino.

Oxford – egy napos gyors

http://picasaweb.google.com/metaharis5/2010_05_03_Oxford#

diszkrét csendvics oxfordi kirándulásra

igen, igen, igen, kolbászos muffin!

szeretem-eső

most dekkolok az ágyban, leengedtem a reluxát, kint zuhanyozós eső kezdett, csak annyit hallani, hogy pereg a víz a bozótunk levelein, ezt az állapotot szeretem

az a kár, hogy ennek most itt – és mint általában minden másnak mindig – nincsen illata. meg tudok szomorodni az illattalanságban. csak nem fogok tán műanyag esőillatot légfrissíteni?! nem fogok. csak dekkolok az ágyon és hallgatom az esőt. az ablak nyitva van és mozog a függöny. zoknit kell húzni, mert erősen lehűlt.

felázik minden stressz, már csak egy nap a munkából és aztán nyolc nap mászkálás következik.

Pop India!

Kellemes május elseje alkalmából kívánok mindenkinek! Nálunk is felkapcsolták már a nyarat, meleg van, nem kell a pulóver nappal, nagyszerű angol klíma van. Most már esik, azt mondom végre. Az emberek hangulatáról is leszakadt kicsit a nyomás, ma remek táncos-zenés műszakvégét tartottak a kollégáim a pihenőben. Ott az internet egy köz-gépen és a youtube recseg rajta. Annyiféle zenével, ahány náció dolgozik nálunk. Sok, sok, sok, vagy még annál is több.

Úgy adódott, hogy az Afrika-szekció összeült az Isztáni-szekcióval és tanították egymásnak a zenét vagy a táncot. Könnyen ment, mire végeztem az átöltözéssel és eltelt egy zeneszám majdnem fele, a refrént mindkét lány hangosan nyomta.

Olyan mozgalmas és vidám popzenék következnek, amelyektől igencsak nehéz nyugton maradni a fotelban. Legalább belülről egy kis hastánc, titokban, hmm:

Lal Dupatta

Bole Chudiyaan Song (itt van egy német felirattal – a két nyelv eltérő hangzása külön csemege képzeletben)

Kuch Kuch Hota Hai

Elmesélték közben, hogy a legnépszerűbb filmek zenéi ezek, Bollywood legnagyobb popslágerei, otthon náluk ez folyik a kereskedelmi rádiócsapokból. Lesz olyan szerencsém, hogy megnézhetem dvd-ről az eredetiket. Első, második, harmadik hallásra is tetszik, leginkább a vidám dallamaik. Úgy szoktak mulatni, hogy ha tánczene csendül fel, mindenki táncra perdül, férfiak, fiúk, lányok, asszonyok, nagyik és akinek van legalább egy testrésze, amit rázni tud, az rázza. Akinek nincs, az tapsol, ez a minimum.

A fiatal fiúkollégáimon csíptem el azt a tekintetet, amelyet guvadva vetnek a monitorra, amikor az énekes lányok beindítják a csípejüket. Speciális látvány, ha lehetne a monitorral szexelni, hát egyáltalán nem tartom kizártnak azon tekintetek után, hogy.

Továbbá megfigyelhető az amerikai pop hatása, a diszkóritmus beszivárgása, és ha összehasonlítom az ángliusföldi kereskedelmi csaprádiókhoz tartozó klipeket, ugyanazon táncos mozdulatsorokat találok. Azt hiszem, Lady Gaga látványos show-kat csinál, de a szári sokkal szebb. A többi tán ugyanaz.