Ma korán mentem dolgozni, nem volt kedvem hozzá, de ez elmúlt

Elég sok energiát kivesz belőlem a nagyonhajnali kezdés. Az ötkor kezdődő műszakokhoz fél négykor kell felkelni, ekkor jut idő az ébredésre is, egy gyorskávé és egy kis locs-pocs a fürdőszobában, öltözködés, aztán loholás a buszhoz. Volt most egy három hetes időszak, amikor így mentem dolgozni, van előnye ennek persze, nem is szabad felednem. A hirtelen kezdés közben simán be lehet dobni még két kávét, a kutya se szól érte, ha fosztogatom a gépet. Illetve a műszakom része lett még az a két óra, amikor kicsit laza a forgalom és van idő a semmittevésre, álldigálásra, napsugárbámulásra a pultból. Ha hétre kell mennem, az azt jelenti, hogy rögtön nekidőlök a kasszának és már jönnek is (mit jönnek, rohannak be a vendégek) és tolni kell nekik a kávét és a reggelit másodpercek alatt. Különben mérgesek és nagyon agresszívek lesznek, de ha minden rendben gyorsan megy, nincs baj. Tízre ébrednek fel, aztán végre nekem is eljöhet a reggeli. Ha ötkor kezdem, akkor hamarabb vége van, de nem általános ez se, sokszor háromig vagyok kettő helyett.  A pityorkagyűjteményem úgy is hamarosan le fog apadni, már csak egy hét van addig, aztán olasz kávé, olasz sajt…

A napokban volt egyszer, hogy az utca másik vége felé indultam el  Brixton felé és másik busszal mentem, arra felé meg van egy jó nagy park (Streatham Common és a Greyhound Lane) és ha a nap a park teteji domb felől jön, egészen kellemes látvány. A fű még párás annak ellenére, hogy hetek óta nem esett, nem volt víz utánpótlás, aztán a forgalom meg már nagy, a buszról álmosan lehet fotózni, legalább valami cseppnyi szépség jusson. Minden más o lyan, mint a lemmingek áradata.