Tavasz, 17

Vasárnap kora délután volt, valahol a City közepében kóboroltam. Ilyenkor ez a városrész szinte teljesen üres, senki sincs az irodákban, bankokban, egyetlen bolt és kávézó sincsen nyitva. Mivel a Cityben szinte senki sem lakik, nem is lenne értelme itt ilyet keresni. Egy-két kóbor taxis, gondolom átutazóban, mocorgó biztonsági őrök, szemét a szélben, ennyi. Csak a magas házak, faluk üveg, szemük kamera és a kóborgó látogató. Modern sivatag.

A második kép a második londoni húsvétunk. A tulajdonképpeni. Húsvét hétfőn tartottuk meg, a Natural History Múzeumban, amelynek a magyar megfelelője a Természettörténeti Múzeum. Valamelyik szinten, a nagy kóválygásban el is feledtem már, melyik zónában volt, találtunk egy helyre kis kávézót és lerogytunk oda egy sarokasztalhoz. Kiraktuk az ajándék csokikat, jól megittuk a magunkét és traccsoltunk vagy két órát, ha nem hármat. Közben az egyik felszolgáló srác leszólított minket és rettenetesen roppantul boldog volt, hogy magyarok vagyunk és magyarul beszélhet velünk. Rögtön cseréltünk email-címet és a facebook adatokat. Hogy mit mondott, hát, meg is lepődtem és meg se, de mindenesetre agyalni való volt benne. Ha sikerül megfogalmaznom, végre-valahára…