Ördög és pakol

Már egy hete csak a mamára gondolok… majdnem. Hanem inkább kinyitva hever a bőrönd a szobában, jártamban-keltemben hajigálom befelé a cuccokat és ellenőrző listákat sárgacetlizek. Közeleg a repülés ideje, el kell tervezni nemcsak a az addig hátra lévő napokat és a kirándulás napjait, hanem mire hazaérek, addigra is el kell intézni a csipcsup rezsibefizetést például és nem szabad elkanászodni hagyni az angol pénznyelő szervezeteket sem. Nem utolsó sorban mosni kell.

De nem lenne a Szent Szabadnap hétfője mászkálós, ha nem a mi napunk lenne ez a hétfő. Megint jött egy, megint mentünk. Képek folyamatban.

Szerdára ezen felül adódott még egy fél szabadnapnyi idő, amolyan zseb-városnézés. Célzottan most már harmadik nekifutásra elmentünk a Photographers’ Gallery-be, ahol megtekintettük a német tőzsde által szponzorált fotográfiai díj győztes alkotásait. A falról felszedett tájékoztató programfüzeteket érdekesebbnek találtam. A könyvesboltjuk eléggé lenyűgöző választékot tartalmaz, ugyan a város legjobb fotós könyvesboltjának mondják magukat, nem értek egyet.

Nem sokkal később nevet kapott az a tendenciánk, amely szerint ha egy kis utcába csak úgy befordulunk és a tanácstalanságot akarjuk ezzel megkerülni, akkor

- vagy egy kitűnő kulináris élményű kisvendéglőbe botlunk,

- vagy valami agyament és szájtátó félamatőr-profi kiállításra cseppenünk be,

- vagy seholnemjegyzet fantasztikusságok tárulnak az objektíveink elé, persze az ingyenes látványosságok kategóriájába.

Tehát már van Kis Utcába Befordulni Nagy Kaland Mindig házi alaptörvényünk. Ezzel a lendülettel bementünk a Carnaby Street bevásárlókerületecskének sarkán található Liberty-be, amely iszonyat régi épület és azt saccoltam rá, hogy a pláza őse. Olyan kreatív bútor válogatást találtunk a tetőtérben, hogy tátott objektívvel tudtam csak álmélkodni.

Képek már vannak internetesítve, feliratok hozzájuk még nem.

Ma korán mentem dolgozni, nem volt kedvem hozzá, de ez elmúlt

Elég sok energiát kivesz belőlem a nagyonhajnali kezdés. Az ötkor kezdődő műszakokhoz fél négykor kell felkelni, ekkor jut idő az ébredésre is, egy gyorskávé és egy kis locs-pocs a fürdőszobában, öltözködés, aztán loholás a buszhoz. Volt most egy három hetes időszak, amikor így mentem dolgozni, van előnye ennek persze, nem is szabad felednem. A hirtelen kezdés közben simán be lehet dobni még két kávét, a kutya se szól érte, ha fosztogatom a gépet. Illetve a műszakom része lett még az a két óra, amikor kicsit laza a forgalom és van idő a semmittevésre, álldigálásra, napsugárbámulásra a pultból. Ha hétre kell mennem, az azt jelenti, hogy rögtön nekidőlök a kasszának és már jönnek is (mit jönnek, rohannak be a vendégek) és tolni kell nekik a kávét és a reggelit másodpercek alatt. Különben mérgesek és nagyon agresszívek lesznek, de ha minden rendben gyorsan megy, nincs baj. Tízre ébrednek fel, aztán végre nekem is eljöhet a reggeli. Ha ötkor kezdem, akkor hamarabb vége van, de nem általános ez se, sokszor háromig vagyok kettő helyett.  A pityorkagyűjteményem úgy is hamarosan le fog apadni, már csak egy hét van addig, aztán olasz kávé, olasz sajt…

A napokban volt egyszer, hogy az utca másik vége felé indultam el  Brixton felé és másik busszal mentem, arra felé meg van egy jó nagy park (Streatham Common és a Greyhound Lane) és ha a nap a park teteji domb felől jön, egészen kellemes látvány. A fű még párás annak ellenére, hogy hetek óta nem esett, nem volt víz utánpótlás, aztán a forgalom meg már nagy, a buszról álmosan lehet fotózni, legalább valami cseppnyi szépség jusson. Minden más o lyan, mint a lemmingek áradata.

Politika cécó

Választási hadjárat angol módra

Még 17 nap van a választásokig, ha jól emlékszem a dátumokra. Teljes sebességgel pörög a kampánymotor. Arra azért kíváncsi leszek, meddig marad fenn ez a falfestmény. Mert annál azért szellemesebb, hogy május közepén megegye a mész. Bár biztosan lesz majd másik…

Kell a jó cégér

A Rivington Street közepén találtam ezt a boltot. Nem lehetett ellenállni a cégérnek. Az ablak-kirakatban is láttam egy ígéretes címet, hát beugrottunk. Leginkább építészeti szakkönyveket tartott a tulaj, de előfordultak még nagy számmal divattal és divatfotóval foglalkozó kiadványok. Borsos árakkal és mogorva kiszolgálással, vagy csak ez egy ilyen nap volt… nem tudom, melyik a valós érzésem, jó grafikai ötletet keveset mutatott a hely. A cégér viszont jó.

Tavaszi portalanítás

és rendrakás. Egy egész szabadnapnyi vacakolás halmozódott fel április közepére.

Az igazi, rendes Szent Szabadnapon az utcai művészetek előtt álltunk hódoló optikával és kicsit vacogó lábakkal. Szél fújt, két hete nem esett, a nap melegít, de a levegő még ellenáll. Olyan jó közepes áprilisi szeszélyt kaptunk az időjárástól.

Tavaly május elején jártunk a Hackney nevű városrészben, részben a Rivington Street környékén, részben az Old Streetnél. Azóta már jobban megismertük a várost, jobban összeállt a fejbéli térkép, úgyhogy most hétfőn már szinte rutinból mentünk sétálni. Egy utcával jobbra kezdtük tavalyhoz képest, aztán egy utcányival több fényképezni valót találtunk. Graffitik, stencilek, matricák, számokbafojtva-projekt és építkezés kerítésére rittyentett kiállítás, szem és száj ingerelve… ezen felül színesceruzás és festékes boltba is betévedtünk, temperí és minden dekorációs kellék, jajj, bukszának ingere… este ettünk a bohócnál, ha már a monopoly miatt van ingyenburger. KÉPEK itt.

*

*monopoly – van a McD-ban egy akció május elejéig, amely szerint kis matricákat lehet lekaparni a menük csomagolásairól és a monopoly játék szabályai szerint lehet velük játszani. némely kis matricákon mcd-s nyeremények vannak, ingyen csirkés szendvics, bigmac és egyebek. úgy érezzük, ez amolyan rejtett fizetés-emelés, mert a dolgozók nagy része elteszi a beváltott kuponokat a zsebébe és maga is felhasználja valahol. mi is.

17 pillanatú tavasz az utcánkban

Teljesen pontosan a nappalink ablakából így nézett ki a szemközti ház április 13-án délben.

Szerda délután, BT torony

British Telecom tornya, a fent futó fényreklám éjszaka is egészen jól látható, tájékozódási pontként kiváló. Nappal néha olyan szmog van, hogy alig észrevehető. Ilyen szmogokra csak mostanában lettem figyelmes, hogy lassan már két hete nem volt eső és még egy hétig nem is várható. Ma csak egyszerűen naplementés volt.

Kulturális Szent Szabadnap, avagy londoni élet a merőkanál tükrében

Hat nap munka után édes a szabadnap, főleg a hajnali fél négyes ébredések tudjnak alávágni az ember mászkálós hajlamának, ám minket már űz valami a londoni életből elfelé és visszafelé egyaránt. El a munkából, el a monoton küzdésből, bele a Nagyvilágba, bele abba az életbe amit még sose láttunk. Filmekben a szereplők, meg a reklámok, meg a regények, aztán meg a vágyak, amelyekről otthon még homályos képzetünk se lehetett, csak esemény-morzság és a “valaki azt mondta, hogy…”

Próbálom fogalmazni, leginkább magam számára, mi ez, ami itt van körülöttem. Egy éve élek Londonban, az események zajlanak, leginkább a kiszámíthatóság és a váratlanság borotvaélén. És nagyon figyelek ám, de még mindig csak percekre tud kristályosan megjelenni az, hogy tudom, hol vagyok. Hogy tudom, mi történik velem vagy általam. Uhh – sóhajtozok, aztán már jön a busz, fel kell rá ugrani, menni tovább, bevásárolni, eltervezni a hozzávetőleges holnapot és keményen fogni a fontokat és lazán beszélgetni a helyiekkel a semmiről. Aztán haza, otthon visszacsöppenni a magyar gondolkodásmódba, a magyar konyhában megnyíló magyar kínokhoz megtérni, meghallgatni, aztán végül az ágyba sóhajtani a zoknit és kábaság az ébresztőig. Vagy éppen az eltolódott beosztás miatt az éjszaka közepi plafonnézés. Helyzet az van. Csempe a falon a francba az van.

Meg kell néznem megint a Csapd le csacsi! filmet. Aztán vissza a british valóságba.

Hétfőn aztán – fáradtan persze, de hogy máshogy – felkeltünk reggel hétkor, nyolckor, kinek hogy sikerült és a szokásos tizenegy órai találkozási pont felé vettük az irányt. Vettünk elviteleskávét is, mert az jó. Jól kell, különben csak ásítozás lenne.

Ezen a napon a Saatchi Gallery a látogatásunk tárgya és egy kis séta a környéken. Közel van a Victoria pályaudvarhoz, a városrészre magyar szóval azt lehet mondani, hogy igazi békebeli. Vagy azt, hogy sznobszag volt a levegőben, városi középosztály a filmekből ezen díszletekbe épít. KÉPEK. Ezen kívül az volt, hogy fényképeztünk Mozart-szobrot, uzsonnáztunk olasz kávézóban, mekiben neteztünk, galéria-kopár modern művészet között kóvályogtunk, indiai avantgard feszegette az értelmünket és közben meg fürdőző madarakat fényképeztünk, délután erős szél fújt és emiatt fázósan guberáltunk a váciucca-jelleget magára öltő divatutcában (Sloan Street).

Na. Ez történt egy fél napban. KÉPEK MÉG. Jöhetne már valaki segíteni élni ezt a forgatagot :))

Tavasz, 17

Vasárnap kora délután volt, valahol a City közepében kóboroltam. Ilyenkor ez a városrész szinte teljesen üres, senki sincs az irodákban, bankokban, egyetlen bolt és kávézó sincsen nyitva. Mivel a Cityben szinte senki sem lakik, nem is lenne értelme itt ilyet keresni. Egy-két kóbor taxis, gondolom átutazóban, mocorgó biztonsági őrök, szemét a szélben, ennyi. Csak a magas házak, faluk üveg, szemük kamera és a kóborgó látogató. Modern sivatag.

A második kép a második londoni húsvétunk. A tulajdonképpeni. Húsvét hétfőn tartottuk meg, a Natural History Múzeumban, amelynek a magyar megfelelője a Természettörténeti Múzeum. Valamelyik szinten, a nagy kóválygásban el is feledtem már, melyik zónában volt, találtunk egy helyre kis kávézót és lerogytunk oda egy sarokasztalhoz. Kiraktuk az ajándék csokikat, jól megittuk a magunkét és traccsoltunk vagy két órát, ha nem hármat. Közben az egyik felszolgáló srác leszólított minket és rettenetesen roppantul boldog volt, hogy magyarok vagyunk és magyarul beszélhet velünk. Rögtön cseréltünk email-címet és a facebook adatokat. Hogy mit mondott, hát, meg is lepődtem és meg se, de mindenesetre agyalni való volt benne. Ha sikerül megfogalmaznom, végre-valahára…

Szaurusz

A tavasz 17 pillanata húsvéthétfői kiadásban

Most éppen a Természettudományi Múzeumba próbálunk bejutni a nagy tavaszi szélben, turista- és belföldi gyerekcsordák között. A múzeumok nagy része ezen a napon a legforgalmasabb, kezdődik a tavaszi szünet is, ingyenesek is a programok és a proramok nemcsak kiállításból vannak. Interaktív bigyók, terminálok, megtapogatható makettek, filmvetítés, bemutató…. Határozottan kellemes dolog bármilyen múzeumba elmenni. Itt.

A tavasz 17 pillanata

low = alacsony
Slow = lassú
Trees = fák

Cukor vagy szalonna utóirat

Persze hogy elfelejtettem, mit is akartam felírni ide, hát azt, hogy találtam a neten egy ausztrál tévésorozatot, amely az Ausztráliába szakadt Itáliánusok étkezési és kulturális szokásairól szól, tartják a kosztot és a hagyomány. Valamint nagyon ínycsiklandóan be is mutatják nekünk. Kiváló figyelem-elterelő dolog fogyókúra idején. Különösen, mikor a liszthegyek felett harci zenei aláfestéssel mozog a kamera… és kemencében sül a kenyér, a paradicsom, a paprika… bazsalikomos felhők az olivaligetek felett és rendes napsütés….ó.

http://www.sbs.com.au/shows/italianfoodsafari/watchonline/page/i/1/show/italianfoodsafari

elvetemülteknek, angolul, a torrentday segítségével ingyen, hát csak rajta

Cukor vagy szalonna

Semmi köze a tavaszhoz meg a közelgő nyári bikiniszezonhoz. Hogy fogyókúrának neveztem el a mostani heteket. Alapvetően az volt, hogy valószínűleg túl sok tejet, tejfölt, vajat és zsírt ettem egy időben és ott jobb oldalon középen beszólt az a szervem, hogy nemá. Kissé  mérges lehetett, mert epés megjegyzésként közölte a körtével, hogy broáff. Volt egy csúnya hétvége, amikor minden irányból lázadás tört ki, sokat ültem a kis helyiségben, valamint egyáltalán nem volt kedvem enni. Egy hét után javulás állt be, már simán ment lefelé a szalonna (illetve teljesen pontosan gyógykolbász volt ez, a Lidl-ben lehet kapni debrecenit, megettem, jól lettem). A tej is, mértékkel, rendben mehet a kávéba.

Ám a magam mögött hagyott kilókon felbuzdulva tettem egy merész dolgot, kisöpörtem a bankszámlámat és azzal a felkiáltással, hogy nincsen pénzem kajára, nem is vettem. Egészen oké a mostani eredmény. Folytatom még. Végül is van még a húsvét előtti szokásböjt, ez is lehet jó kifogás. És hát a nagy májusi olasz kirándulás költségvetése így nincs annyira szem előtt.

Öt kiló mínusz, jobb hangulat. Ám a lábam még mindig fáj, a mostani nagyon mászkálós munkám érzi a súlyomat, ezért ezen aztán kénytelen vagyok változtatni. Nincs mese, Andersen is meghalt.