Az ángliusföldi vidám építészet remekeiből

Brixton közepén van egy park, amely a téli hónapokban jelentős ráncfel-varráson esett át, új díszburkolat, új világítás, új aszfalt és forgalmi rend. No és persze új fű került oda, ahol a régi már nem bírta a kiképzést. Van szökőkút is, zenés csinnad-rattával nyitották meg március elején. Egyszer egy szép napon, amikor már majdnem meleg napsugarak szaladtak le az égből, hazafelé menet elsétáltam a térre, megnézni, milyen a közepében lenni. Eddig csak a pult mögül állva nézegettem a sarkát, vagy éppen a buszon közlekedve suhantam el mellette. Nem rossz, mondtam, sok pad van, sok fű. És ekkor láttam meg a legújabb fákat. Fém törzs, fém levelek, modern szobor. Hát. Én inkább ültettem volna valami régebbi stílusút. Mondjuk egy platánfát. Ez az új tartós is, meg művészi is, de hiányzik belőle az, amit a fák attribútumának mondunk, az állandó jelző, az árnyéka és a madárcsicsergés.