buszon zötyögni valahogy így lehet, hangosan, zajosan, rázósan, bár a világ egyik közepe körül furikázunk

http://www.freevlog.hu/play?v=u4b89a151e3219
http://www.freevlog.hu/play?v=u4b89a80a520f2
http://www.freevlog.hu/play?v=u4b89ade956ae0

http://www.freevlog.hu/play?v=u4b8b9630c6249
http://www.freevlog.hu/play?v=u4b8b9c6061ffb
http://www.freevlog.hu/play?v=u4b8ba6d5d178f
http://www.freevlog.hu/play?v=u4b8c481c96fe9

tizenkét részletben sikerült felvenni, igyekszem tölteni a netre, csak már megint éjfél van és négy húszkor fel kell kelni… azért a mai szombat jó volt, háromig kemény meló, aztán beugrottam az Oxford Streetre megnézni, hogy hol van SALE és még előtte sikerült vennem egy igencsak jónak tűnő síkabátot, meleg lesz remélem és sose ázik be. És tornacipőm is van már. A régi Converse-nek lekopott a talpa. Egyszer ha nagyon pihent leszek, kiszámolom, hány kilométer van benne, a római utam előtt vettem, azóta meg mentem vele, mintha kereke lenne.

Dulwich

téli olimpia, magyarországi módra

Rakott kelbimbó ánglius-spórolás módra

A Zújhelyen, a legújabban, olyan kis pofás konyhánk van, hogy alig költöztünk be egy hete, máris egy csomó Zújkonyhai Eszközzel lettem gazdagabb. Eredetileg volt egy serpenyőm és egy nyeles lábosom, két kiskésit melléje… Most meg már van margarétás tányér, még egy serpenyő, egy nagy tésztafőző fazék, két szűrő, műanyag dobozok, komplett eszcájg és két kis porcelán-tepsi, ja meg egy egészen barátságos méretű jénai tálam is van. A következő költözést máris eleve elrendeltté teszik ezek a holmik, kocsival kell azt, lassan teherautóval… no de annak még nincsen itt az ideje, annál inkább a főzésnek. Ráadásul az ihlet most már úgy járkál be hozzám, mintha minden nap hazajönne.
Lengyel kolbász, spanyol kelbimbó, angol békön, francia tejföl, ír sajt, magyar fűszerek… na ez a multikulti és már csak egy kis tepsi kaja maradt a háromból.

They’re talking about London

Move your chair over here, my son.
I move my chair so that I’m sitting next to him.
We’ll start with London.
London is a good place.
A great place. Much, much better than I expected. Everyone says the food is bad and that the English have terrible teeth, but I ate like a king and saw plenty of nice choppers.
I laugh.
And the accents. They’re everywhere. Wonderful British accents.
Laugh.
He opens the book, opens one of the photo albums. There is a picture of him at a stadium surrounded by fans in red and white jerseys, with banners, hats, horns and beers.
I open to Wembley, where I saw the FA Cup final, which is sort of like the English version of the Super Bowl.
For soccer.
Yes, for soccer, though they call it football.
How was it?
Great. They’re crazy about their football. They have to keep the fans of the teams separated by big fences or they’ll attack each other. They make our fans look like poodles.
He keeps flipping through the books, opening a passage on a guide book to a corresponding photo, he starts showing me the highlights of his trip to London. He shows me his hotel, the Covent Garden, which he calls delightful. He reads me a passage about his favourite restaurant, which is the oldest fish and chips stand in the city. He talks about the London Dungeon Museum, there were fucking rats running in circles around the iron maiden, about the British National Museum, half of civilization under one big fucking roof, about the National Portrait Gallery and the Tate, my oh my they took my breath away. He talks about the weather it sucked but I didn’t mind, about the friendly disposition of the city, it’s like a cleaner, nicer version of New York.

Könyvem előző tulajdonosa ugyanezen résznél tett szamárfület (szerencséjére aztán visszahajtotta a lapot)

Cassius and I go home back to our little house in the hills. I spend my time in front of a computer, he spends his time in front of the TV. We go for walks three times a day, once in the morning, once in the afternoon, once at night. I eat most of my meals at home, I rarely go out with my friends. I read for three or four hours before I go to bed.
I have a good life, a simple life, for the first time in my life I’m happy and secure and stable. My Fury, which has shaped most of the twenty-five years of my life has faded without the fuel of drugs and alcohol, has faded as I have learned not to hate myself. Part of me is humbled by this life, this beautiful life. Another part of me feels incredibly fortunate. Part of me is waiting to fuck it up somehow, waiting to make some dumbass decision that destroys it, waiting for it to end. Part of me feels like it isn’t complete without Lilly, this is what she and I dreamed of having together. Sometimes I pretend she’s here with me. I talk to an empty chair across the table, I wrap my arms around nothingness and tell her I love her. I tell her I’ll be home in a little while when I leave, I tell her I’m tired and want to go to bed at the end of a long day. Even without her I have all I need, my little house, my big funny dog, my legally earned money, my time, my own time, my own precious time to do whatever I want to do. I have simple things, a simple life, all I need.

/James Frey – My Friend Leonard/

Ánglius trafik 2.

Liverpool Station.

Bus 133, Bank Station – Princess Road

Távolban a Tower Bridge és a HMV Belfast csatahajó-múzeum jobbra.

Canterbury Cathedral

A főbejárat tornya, abban a pillanatban, amikor a kapun belépünk és az udvari első lépéseink a leesett állakban botladoznak. Nagyon nagy és kecsesen monumentális az épület, ráadásul naplementében volt szerencsém először találkozni vele. Csak álltam ott a falak alatt és próbáltam egyszerre mindenfelé nézni, azt hittem, ha óvatlanul bámulom, rám omlik az egész, de nem. Gyorsan körbefényképeztem, azután belógtam egy esti kis áhítatra (evensong az angol neve ennek az alkalomnak), hogy láthassam ingyen a házat belülről. Egy kisebb részét sikerült is, bár bent nem lehetett a gépet használni. Viszonylag kevés díszítés van belül, a kőcsipkék azok igen, illetve igen-igen szépek, az üvegablakok miatt simán laknék bent egy hetet, a mostani modern világítással meg egészen könnyű elképzelni azt, mit is érzett egy középkori vallásgyakorló a világgal és istennel kapcsolatban.

Ez itt a végén meg nem vicc. Csak kicsit ferde, hiába, rövidebb az egyik karom. Ja a másik is :)

http://www.freevlog.hu/play?v=u4b8063c700e68

Rochester

On half way to Canterbury.

(a rettenetes minőségű fényképek oka a koszos vonatablak volt és hát az iPhone csodakütyü, de fényképezésre nem jó)

Az Füzesabonyi Rettenetesrűl

Az Füzesabonyi Rettenetes kalandjai még 2009-ben kezdődtek, szeptemberben. Legelső magyarországi kiruccanásom napjaiban volt úgy, hogy a visszafelé böröndben majd neki jó helye lesz nálam. Apróbb szervezési annamáriák fennforgása történt, így egyedül repültem Londonba vissza. Teltek a hetek, múltak a napok és közeledett a Karácsony. Kedves Nájlongyári 3K+Co barátaim gondoltak egy nagyot, csomagoltak még nagyobbat, futárt hívtak és elindították a csomagot. Benne az Füzesabonyi Rettenetessel. De ezt én akkor még nem tudtam.
Volt akkoriban minden baj és nyűgség, az karácsonyi bevásárló-tömeg a munkahelyen, irdatlan-rettenetes hóhelyzet London környékén, hideg is ráadásnak. A futár aztán vonalkódnyom pontossággal meg is érkezett azon a megbeszélt hétfőn, amikor szerencsés szabadnapomat otthon töltöttem, részint nagytaki volt, részint csomag-várás. A futár azonban sehol.
Megyek át a házunk előtti fodrászatban, kérdem a feka srácokat, van-e pakk. Egybehangzóan fejet ingattak. Hm. Akkor talán a sárgáknál? Megyek a szomszédos kínai étterembe, van-e pakk. Nincs.
Másnap várás, hátha. Semmi. Szerdán infó haza, sehol a doboz, mindjárt karácsony… jön a hír vissza, a pakk hétfőn megérkezett… hmm. DE HOVÁ?
Este megyek munka után haza, volt már alaphangulat a benti helyzetből adódóan, erre tetézett a honvágy-nyavalya, hát mire befordultam a Bensham Lane-re, ott tartottam, beugrok a fekákhoz, a fejükbe húzom a kukát és megkérdezem még egyszer, láttak-e futárt.
Odaérek a házunk elé, áll a bolt ajtajában a tulaj, integet, van számomra valami nála. És előrántotta a hátsó sarokból AZT a dobozt! Kissé meghorpadva itt-ott, de ép.
Nosza, tépem ki a kezéből, thank you darling és már rohanok is hátra haza. Bontom kifelé, csupa piros meglepetés, ráadásul extra csomagolóanyagok extra kreativitással mindenhol.
Ezt most szépen körbeírtam, pedig akkor potyogott a könnyem is, szomorú és víg szemvizek jöttek, megálltam többször is törölgetni, no aztán itt jött a pálinka. Három éves, vegyes – ha jól emlékszem a paramétereire, házi és hatvan szeszfok körüli. Bárcsak ki tudnám nyitni!
Védőfólia és buborék, fitness-piros ragasztószalaggal körbefonva, ha leesne, nem törne el, sőt pattanna vissza a kezembe… de úúúúúúúúúgy be van csomagolva…
Hát ha így, hát így, vittem ágyam mellé, díszdobozba, aztán aludtunk pár napot, míg eljött a január eleje. Pótújévi mulatozásba indultam a Becktoni Sűrű Erdő közepébe. No majd a nagy ünnepre való tekintettel jól megisszuk – ezt terveztem.
Mondanom sem kell, máshogy alakult a program. Volt otthon jó pár másikfajta alkohol bontott állapotban, becsókoltunk ezt-azt, a végső vörösbor aztán meghozta a fűtést, nem bírtuk már az Füzesabonyi Rettenetest meginni.
Jól van hát, eláll a dobozban még egy kicsit, szervezünk majd rá extra házi ünnepséget – gondoltam ezt és elérkezett a január vége.
Volt egy hosszú hétvégém szabad, családi pótkarácsony eltöltése miatt ismét repülőre szálltam, vagyis hát előtte böröndbe pakoltam…
Van nekem néhány szép fémdobozom, kerek is, magas is, épp belefér egy üveg ital… Eredetileg mackó alakú csokis kekszek voltak benne, de némelyik nagyon hamarost kiürültek… nos, az egyikbe tettem az Füzesabonyi Rettenetest, hogy legyen már biztonságban, ha majd költözök. És betettem a szekrény aljába azt a dobozt, a többi mellé.
Amikor raktam a böröndöt, felkaptam egy ilyen dobozt, volt súlya, aha, keksz, viszek az anyukámnak belőle, kóstoló-képpen.
Hazahurcoltuk a böröndöt, 1500 km. Kicsomagolok és kiröhögöm magamat, megint nem tudtam hibátlanul hazajönni, először a telefonkártyám maradt itthon, most meg mást viszek haza… ott figyelt kérem szépen az Füzesabonyi Rettenetes a medve alakú csokiskekszek dobozában. Ép volt, sértetlen.
Jó, akkor jön velem vissza.
Azért jó neki, gondoltam, megtett már a világ körül 4500 km-t. Micsoda kalandos élet! Ráadásul az Füzesabony és Budapest között is kellett utaznia…
Január végén elköltöztem London egy másik kerületébe, de már az első táska cucc között ott volt, az elsők között látta meg az új szobámat. Gondoltam, lesz majd szobaavató buli!
Ám a terveimbe ismét késés csúszott, Madárandi beteg, nagyon beteg, mozdulni sem bír. Elnapoltam a dolgot.
Két héttel később jött a hideg copákos idő meg a szél és a fáradtság, Metahari is beteg lett. Fázott mindene, kívül a takony, belül a láz, alul az inger, felül a kótyag – nna, itt a vég.
Főnököm természetes gyógyász ötlete az volt, hogy ezt az állapotot sürgősen be kell fejezni, ráadásul az ő születésnapi partijában megmaradt viszkisüvegeket is be kell fejezni, tehát a ‘Roppant egészséges ez!’ felkiáltással nekiálltunk az égetett szeszek fogyasztásának. Az este csúcspontján lekerült a fekete kupak a piros üvegről és lecsorgott a nedű…
Mondanom se kell, meghullámzott a járda hazafelé és forrón hintázott az ágyam is, de két nap múlva már csak a kutyának volt baja.
Én meg nagyon köszönöm, hiába, a p-vitaminnál nincs jobb orvosság.
Csak esetleg több.

Tejért, kenyér – boltba menés közben így néz ki a szomszéd utca

Pár fénykép következik a szomszédos hosszú utca házairól, a vasút másik oldalán lakunk, de az egyik oldalán van a bolt. A síneken nem lehet átkelni, ezért le kell menni az utca végére egy hídhoz, aluljárni, aztán visszajönni a bolthoz. Szerencsések vagyunk, mert mehetünk az utcánk elejére is, ott átmehetünk egy hídhoz, felüljárni és visszaslattyoghatunk a bolthoz. Ha eme második változatra vetemedünk, egy kicsivel többet kell slattyogni, ami igazán nem számít, ha ilyen szép idő van, mint ma. Teli szatyrokkal visszafelé mindjárt más véleményen vagyok.

Ma reggel slattyogtam egy sort, tejért, kenyér. Ha már volt egy olyan szerencsés beosztásom, hogy nem hajnali hatra kellett mennem dolgozni, hanem délre. Na ma csak ilyen slattyogós és félig rohanós napom volt, semmi extraság azon kívül, hogy azt hiszem megfázott az arcom és kint az utcán kora délután erősen hullottak a hópelyhek. De lent a földön nem látszott semmi, talán le sem értek…

Rég volt már Tetszik – Nem Tetszik Rovat

Attól tartok, hogy a mostani téli borongós szürke napokban inkább a Nem Tetszik rovat telne fel halszálkás felsorolással, a Tetszik mintha téli álmot aludna Londonban. Vagyis inkább a londoni angolok aludnának téli álmot, kevesebbet látok belőlük idén. Az is lehet, hogy csak a brixtoni feketék vannak jobban benne a napjaimban. Magam sem tudom igazán, sokszor úgy jövök haza tőlük, hogy Don Quijote csak játszott a malmokkal, nekem nagyobbak és kitartóbbak jutottak.

Ismét érzem azt, hogy háziállatom lett egy használt papagáj, aki mindennap ugyanazt elmondja a munkahelyén és minden következő nap kezdheti elölről. Amikor először dolgoztam a Bohócnak, pontosan ugyanez volt a helyzet. Nem tudom, az életem melyik részének kell fejlődnie, de most másodszor is pontosan ugyanazt érzem, mint kilenc évvel ezelőtt – nincs ennek semmi értelme, semmi másról nem szól, csak a pénzkötegekről. Vagy ez azt jelenti, hogy még mindig nem jöttem rá, minek csinálom ezt – és majd egyszer harmadszor is leszek mekis? Hangulatomtól függően erre kétféle választ szoktam adni. Jókedvben legyintek, máskor meg lófaxokat emlegetek. Valamint folyamatosan figyelmeztetnem kell magamat arra, hogy nagyon számít az a pénzköteg, amelyet ezért a munkáért minden második csütörtökön felmarkolok. Különben minden második vendégem fejébe húznám a műanyag tálcát.

Mai alakítás:

Én: Ez a menü elvitelre lesz, vagy itt elfogyasztja?

Vendég: Nem.

Én – tagoltabban, még tagoltabban és lassabban: Itt fogja megenni, vagy csomagoljam be zacskóba?

Vendég: Igen.

Szemforgatás. Oké, akkor becsomagolom és rárakom a tálcára a pakkot, vigye ahová akarja. 1 perc múlva kész a menü, púpos a tálca.

Vendég: Én itt akarom megenni, nem viszem el.

Én: Kösz. Jó étvágyat.

Három perc múlva jön a következő:

É: Milyen üdítőt kérsz?

V: Igen.

É: De melyiket, kólát, fantát, szprájtot?

V: Nem.

****

Az oké, hogy rettenetes akcentusom van, de azon, hogy “fanta” mit nem lehet érteni?! Mert hogy a sweet curry még nem megy nekem helyesen és mindig kiröhögnek, az oké, de a sprite már megy és a lemonade is! A fanta viszont fanta mindenhogy. Ehh, zombik ezek rendesen.

****

Naponta 200-250 vendégem van, a reggeliben fél tízig több az angolangol (ezt a kifejezést szoktuk használni a fehér és európai fejű származékokra, akik azt a híres cookney angolt és az egyéb borzasztó tájszólásait beszélik, mint például skót és welszi, nem utolsó sorban a croydoni délséges borzasztót), velük nincs is semmi probléma, simán vágjuk egymás nyelvét. A korosabbak például roppant udvariasak és mindig megismétlik, ha valamit nem jól hangsúlyoztam vagy rossz hangot mondtam. A végén roppant mosolygásokkal és thankyouzások közepette válunk el. Azt hiszem, ez a momentum a Tetszik rovatba kerül.

Fél tízkor aztán vége a reggelinek és jön a bevásárló horda és az unatkozó kismamák a tanksereggel (kétkilós bébi egy négy köbméteres babakocsiban – az angol sorképző elv felborul a kasszasor előtt, a térfoglalás miatt, és egy talicska aprómajom banánra ugró alakulatára változik át mindenki, a hangerőt ne tessék elfelejteni, ugyanis az magas). Exponenciális ütemben fáradok.

facebook pletyka

I ♥ London Did you Know : There are more languages spoken in London than in any other city in the world!!

A Wikipedia szerint is több, mint 300 nyelven beszélnek a város határain belül.

A könyvesblogok íze

A legmodernebb dolgok mostanában a virtuális térben zajlanak, aki a netre vetemedik, ne csodálkozzon, ha közösségi oldalakon találja magát. Amióta a moly.hu, a freeblog.hu és a miner.hu körül elkezdődött egy jótékony zsongás, azóta erőst felszaporodtak a könyvesblogok és falják a betűt a népek, pozitív ez nagyon, pozitív!

A Kreatív Blogger címke is itt van, másodszor, másodszor kell azt mondjam, outsider vagyok én ehhez. Úgyhogy inkább kedvesen idelinkelem a szabályokat és MC-t , a Könyvmolyolót, akitől sok jó cím-tippet vettem és bátran ajánlom a blogját az igényes olvasnivalót kedvelőknek. Nem utolsósorban nála olvastam a Booker-díjas könyvekről, könyvekből és végül le is kellett szűrnöm a tanulságot, a Nobel-díj az a csatahajók anyakirálynője, a Booker-díj meg a súlyosan könnyű kortárs.

Legvégül álljon itt a 7 dolog, amelyet soha… :

1. Fogalmam sincs.

2. Viszont a kókuszgolyót ki nem állhatom.

3. Ha könyvtáros lennék, csömört kapnék az olvasástól, vagy belezavarodnék a betűtengerbe, de pont nem ezekért nem lettem könyvtáros – hanem mert nem akartam az lenni.

4. A gyógysoppingolás akkor a legjobb, ha valami kötetszerűből – is – kerül egy a táskámba. Vagy több.

5. Mindenki azt mondja, hogy a televízió öl, butít és nyomorba dönt – a könyvek is, főleg ha egy rozoga polc alá állsz. Véleményem szerint könyveket költöztetni rosszabb, mint zongorát cipelni cekkerben szombaton.

6. A legextrémebb hely, ahol nem szeretkeztem: a szalmakazal teteje.

7. Lassan egy éve a  második életemet élem – no és mi az, ami kísértetiesen hasonlít? Az első.

Az modern művészeti életrűl

Hosszas története lesz nálam a Tate Modern kiállító-komplexumnak, amolyan házi legendárium. Amikor először megpillantottam, még fogalmam se volt, hogy az a ronda nagy sötétbarna épület micsoda. A térképeket böngészve akadtam a nevére, majd aztán olvastam róla ezt-azt, legfőképpen annyit, hogy régebben erőmű volt, azután új életet kapott. A Tate Modern izzasztó kontraszt a St. Paul Katedrálisnak, most még átvitt értelemben is. A mai The Times-ban olvastam, hogy megnyílt egy örmény-amerikai festő kiállítása, Arshile Gorky a festő és az amerikai absztrakt expresszionizmus a stílusa. Pfff.
A cikkhez mellékelt fénykép egy Kandinszkij-alkotásra hasonlított, ebből aztán lehet következtetni, hogy a kíváncsiságom felkelt. Google az én barátom, így mindjárt válogathattam, hamarosan kell találnom kedvencet is. A rövid életrajzára is ráleltem, megdöbbentő dolgok állnak benne (örmény népirtás, nyomorgás), legvégül annyi csak, hogy a festő lógva fejezte be az életét és a képeivel a gyermekkorában átélt haláltábori élményeit (is) próbálta nekünk elmondani.

10 font, az utazgatással együtt 3 óra munkám bére, most itt tanakodom magamban, hogy mikor menjek el megnézni és mennyi kolbászról kell lemondtani (nem túl sokról). A múzeumshop a veszélyes tényező, mert oda mindig be kell menni… A házi legendáriumban meg már úgy van, hogy ha egyszer eljutunk a Tate Modernbe, akkor onnan a biztonsági őr rak ki minket a záróra miatt. Legalábbis kétszer volt már, hogy elindultunk és nem értünk oda, valamint legalább kétszer az, hogy záróra-végünk volt. Nem is. Háromszor. Most akkor megint lesz egy, és még mindig nem láttuk az egészet. Pfff.

*

update. És most lengesse meg az egerét igenlően az, aki szerint Sajdik Ferenc szintén egy absztrakt expresszionista művész.

Nyolc körüli napfelkeltében és nyolc órával később

Brixton Road, Brixton (London) – A képeken a Lambeth Town Hall óratornya látható, az időjárástól függő fényekben.

Munkásnegyed

sok-sok egyforma utca egyforma házakkal egymás mellett és alatt a térképen – mi meg benne lakunk

Hangulatjavító intézkedés

Másfél órát kajtattam kisszög után, mire megtaláltam a megfelelőt. A rövidke szabadnapom ismét hasznosan telt. Reggel majd jó lesz hazajönni ismét.
A Spanyol lépcső képét direkt szemmagasságba tettem és középre.

Egyébként hogy a fene enné meg, élőben is jó ferde lett. Kénytelen leszek kitalálni valami kreatívot, hogy elrejtsem, a képeket le nem szedem…

Vidám szomszédság

Valamint láttam a buszról

valami vicceset, Polish Food nevű boltban három jellegzetesen töröknek kinéző eladót. Tegnap találtam egy lengyel büfé-éttermet, amolyan szálkásfa pados menzát, ahol lengyel sülthús van főtt krumplival és savanyúság káposztával. Elephant and Castle-ben van ez, egy rakás jamaicai food shop között.

Egy hetes évforduló

egy hete lakom a legújabb helyen, két napja jöttem rá, hogy szeretek ide hazajönni, lehet mezítláb mászkálni mindenhol, mert vastag padlószőnyeg van. még az ágyon heverészni is jó, szemben a nagy ablakkal, van zöld bozót szemben és sok madarak, mókus és köztük suhannak a vonatok. suhannak. még a gatwick expressz is.
no meg ma reggel kerek 10 perc alatt becsattogott a busz brixtonba, be se tudom igazából fejezni az írást, máris az étterem előtt vagyok.
ma veszek nagy tésztafőző fazekat. is. plusz magyar vacsora-partit tart a Boss, születésnapjából kifolyólag, mekkorát fogunk főzni!! három mekkorát is egyszerre, 10 emberre.

update at 14:31
és most lettem egy bazi nagy fazék fáradtnak látszó tulajdonosa, fedővel persze, cipelem haza a buszon és legközelebb vennem kell nagyobb költöző böröndöt, bödön ödön örömödön fözök egy kis makarónit :)) £20 egy vagyon ezért a hobbiért, lakodalmat fözni… kénytelen leszek boldog-boldogtalant vendégségbe hívni :))

Multikulti multikonyha

Szóval múlt csütörtökön a bangla konyha, most a héten a jamaikaiból egy részlet, hát mit mondjak, minden napra jut egy meglepetés. A jobbik fajtából ráadásul.

Van ez a plantain nevű zöldség, először csak hallottam róla, kicsit később sikerült kóstolni, majd aztán szombaton vettem is belőle. Mindjárt az első önálló beszerzésem hozott egy vicces jelenetet, azóta is mosolygok rajta és közben jól elteszem a Kulturális különbségek – Mind the gap – kategóriámba.

Egyik ex-lakótársam barátnője lakik feketékkel együtt, onnan jött az infó, majd aztán a kóstolás is. Már az első falat jó volt, már akkor tudtam, hogy ez be fog vonulni a repertoáromba, mivel mind a beszerzés, mind az elkészítése roppant egyszerű és üdítő változatosságot hoz a rizs-krumpli-tészta köretkombó tányéron való megjelenésébe. Azazhogy azok már unalmasak – annak ellenére, hogy a helyes rizsfőzésről még csak a múlt héten kaptam oktatást!

Tehát nevezett növényünk zöld, az érési folyamatában lassan barnává válik, túlérett állapotában fekete – belül meg sötétsárga és truttyos lesz. Viszont minden más állagbéli tulajdonsága erősen hajaz a banánéra. Ízben viszont nem, a banán édes és cukros, a plantain nem. Legközelebb az ízéhez valamelyik édes krumpli van. Rágáskor is olyan, mint a krumpli. Az ízesítését és variációit még tanulmányoznom kell, a legelső találkozáskor csipsz formájában készítettem el (vékony szeleteket sütöttem ki olajban és kevés sóval jobb volt, mint egy zacskó Chio),  most a wikipédián láttam más változatokat is. Még jó, hogy vettem jénait ma, ki kell próbálnom megsütve is. Aztán majd sör mellé. És focivébé.

A szombati beszerzés meg úgy volt, hogy az utcánk egyik végében van egy paki boltos, akinél kint vannak a bejáratnál a zöldségek, ott megláttam és már raktam is a zacskóba. Bent a kasszánál ül a turbános, kérdi, tudom-e, hogy ami nálam van, az plantain. Bólogatok erősen, hogy tudom hát. De biztosan nem banánt akarok-e venni, érdeklődött az öreg. Nem, nem, semmi banán nem kell, én a plantaint akarom. Na jó – és ezek után is még furcsán nézett a paki, hogy mi a fenét csinálok én azzal a növénnyel. Igen, tudom, hogy fekák eszik ezt és fehérek nem, főleg nem a környék lakossága, mert itt szinte mindenki lengyelül beszél – hát hadd legyek már egyszer üdítő kivétel! Elhoztam a cuccot és a paki kijött az utcára még utánam fejcsóválva.

A vacsora ezzel együtt finom lett, ettem hozzá szalonnát és hagymás tojáskrémet. Ráadásul egy darab növény elég volt,  a másik két növényből még két vacsora kijön. További változatokról meg érdeklődni fogok a jamaikai származású kollégáimtól. Jean-Marie francia receptjei után. Mert azok is gyűlnek apránként.

Szabadnapos csip-csup ügyekről

Reggel nyolckor elkezdtem felkelni és fél tízre fejeztem be, azután porridge reggelire és elmentem még egyszer a régi lakásba, mert megjött egy könyv, amit már több mint egy hete vártam. A postás végre jó pakkot hozott. Útközben kattogtattam a telefont, terveim szerint egy darabig nem kell mennem Thornton Heath ezen környékére, hát gyorsan lefényképeztem.

Kis buszozás hazafelé, majd felderítettem a kétsarki hipermarkecet (Morrisons – ezt a láncot még nem ismertem), vettem pár apróságot és tisztítószert, valamint egy szép margarétás tányért, egy jénai tálat és két pizzát.

Kipróbáltam az új kádat és a benne való könyves hencsergést. That’s fine. Szóval jó volt. Mivel Londonban hat fok van mindenhol (a lakásban is), sapkában dekkolok az ágyon, és végre elkezdtem rendezgetni a fényképeket.

Egy sorozatot fel is tettem, most feliratokat bütykölök, csak ami eszembe jut két hónap után.

Anyway, jaegyébként a szomszéd netjét lopjuk, nem kódolta a wifi-t a balga… de azért 12-én jön majd a saját és fizetett vastag vonal.

Valamint kibontottam azt a váras medvés kekszet, amelyet haza akartam vinni megmutatni, de a füzesabonyi rettenetes kalandos pálinkát vittem el helyette véletlenül. Amit még mindig nem bontottam ki.

Angol humor

Az egyik ház előtt láttam már korábbban is ezt a kisfiút formázó vízköpőt, majdnemhogy szökőkutat. Költözködés közben kétszer is elmentem előtte. A napokban hideg volt, erre föl mára kapott a kősrác egy valódi sapkát.