Költözködés kellős közepe

na ez van most + február 12-én fogják bekötni a netemet az új lakásba, addig csak vándornet van a zsebemben, az nagyobb irányú adatmozgásra nem képes + képek elmaradásom évekre rúg lassan + meg még a szanaszétböröndjeim is akadályfutnak

Bangladeshi barátok

Csütörtök este vendégségben. Házassági évforduló. Kollegális meghívás volt, át is bumliztuk érte a várost, kimentünk egészen keletre, összességében azt mondhatom, nagyon megérte. Bekukkanthattam egy totálisan más kultúra konyhájába és Evan barátai remek társaság voltak, valódi idegenvezetők voltak és büszkék a bangladeshi értékekre. Az első ételes képen volt az a hal, amelyet nem tudtam teljesen megenni, több szálka volt benne, mint halhús, ráadásul jónéhány helyen roppantul csípett is. Ilish mach a neve. A currys csirke finom volt és enyhén currys csak. A legnagyobb meglepetés az volt, amikor elmondták, miért is esznek kézzel. Ők úgy gondolják, hogy kézzel enni jó, javítja az ízlelést. Azt hiszem, ezt még próbálgatnom kell, de csak a “majd” időtávban. 

Aranyos reklám a metróban

A hernádinagy szemű maki kontaktlencsét ajánl a figyelmünkbe. Vicces kép, meg is tetszett.

Éjszakai blognyűvés

Még öt perc és csörög az ébresztőóra

csakhogy most nem alszom, mert már fél kettő óta fent nyámmogok egy marék karamellás szaloncukorral és várom, hogy az iphone-ból felkússzanak a képek bitjei a netre. Mondjuk ha kikapcsolnám a bittorrentet, kész lenne 6 perc alatt… Nyomi fotókat csináltam a szombati repülés alatt, telefonnal, miért is ne, pedig a nagygép a táskámban hevert a szék alatt. Ekkora nagy úr a kényelem. Illetve rétegesen volt hideg, alul a székek alatt járt körbe a légkondi, az easyjet airbus gépein ez általában olyan, mint a tornádó. Fent a nyakamig melegem volt, hála az új kiskabátnak. A fejemre meg ment rá a fény meg a befújás, no tegnapra ki is jött a takonypóc. Segített még a kiszálláskor realizált 12 fok hőmérséklet-különbség is, a bécsi mínusz nyert, persze kabáttépő hátszele volt. Itt Londonban csendeske plusz hat van, napsütés ma és egy kis szél. Az alvásban mondjuk ezek a tényezők nem segítenek. Ha sokat mászkáltam volna, ráfognám a jetlag-re, de inkább a nyüsszögés állapotában hagyom magam.

Közben 97 %-nál jár a feltöltés és mire készen lett, meg is van a bajom. Nekem rántotthús-elvonási tüneteim vannak. Amolyan light honvágy.

itt vannak fényképek

Meg még annyit, hogy fél kiló vajkaramellát, 99 db Sport szeletet, 12 Balaton szeletet, 5 váras csokit (Szerencsi), 13×5 db Túró Rudit, 4 csomag fél kilós tarhonyát, két rúd csípős szalámit (egyik Pick, hálaajándék lesz), egy nagy marék karácsonyfáról maradt cérnás szaloncukrot (egy zsebnyi zselés még az úton elfogyott), egy lencsefőzelék konzervet, egy nagy darab házi füstölt sonkát hoztam ki. Három könyv (egy majd megy tovább cserélés miatt), egy törülköző és egy marék ruha volt még a böröndben. No igen, meg a házipatika. Meg a Világjáró Füzesabonyi Rettenetes. Erről meg még kell majd írnom, mert akadt kalandja az elmúlt hónapban rendesen.

EZY5355

azt olvastam a zinterneten

de hogy pontosan hol, arra már nem emlékszem, de mindegy is, mert brit tudósok voltak a hírben, a brit tudósok pedig már egy szakkifejezés a tudomány elbulvárosodására, na mindegy nekik, viszont azt állították, hogy az év legdepresszv napja január 18-a. Nekem meg fogalmam sincs, hogy hányadika van, reggel 4:26-kor felkelek, előtte tizenegykor lefekszem, a felkelés után buszozok, majd a meki és délután haza. Közben folyamatosan a pityorkákat számolom, a meglévők a zsebemben csörögnek, a ledolgozottakat pedig órákban számolom, hogy mennyit kell még kibírni.

Fogalmam sincs, mi váltotta ki ezt a mostani pánikszerű hisztériázást bennem, ha arról van szó, hogy kasszában kell dolgoznom az étteremben, még a hideg is kiveri a hátamon a vizet. Az előző életemben nem volt gond a rendelések felvételével meg a vendégekkel. Itt viszont kritikus pont lett. Bizonyára köze van ehhez az elmúlt hat hónapnak, amelyet az első étteremben húztam le és az ottani félelemmel teli stílusnak. Sokat paráztam ott, néha úgy tűnik, indokolatlanul, de azt hiszem, az a drill, amit ott tolt a Sárga meg még egy-két másik ember, azt nem viselem könnyen, még utólag se. De ez már az én magánbejáratú szociális problémám. Bizonyára van olyan brit tudós is, aki ezzel a témával behatóbban foglalkozik, majd egyszer előkerül az idevágó szentencia.

Egyébként is dög fáradtnak érzem magam, inkább szellemileg, mint testileg, bár az se kutya, vigyorgó visszerek meg fehér hajszálak, viszont sose legyen rosszabb ennél. Vigyorgás, mi más.

Illetve napközben sokszor eszembe jut, hogy már megint nem én lennék, ha nem szerveztem volna ennyi dolgot egy időre, aztán nem ülnék a saját vackomban és sajnálnám magamat vadul és hangosan, hogy jajjmármegintelhavazok és dejólennekétsemmittevősnap…  a szombatig hátralevő napokon mind dolgozom, csütörtökön-pénteken napközben estig, aztán szombaton reggel 3-kor felkelek és elindulok, aztán csak hazaérek, mindjárt hétfőn este jövök is, kedden munka, az azt jelenti végül, hogy a jövő hét végéig minden nap sok dolgot kell tenni. A kedvenc szuttyogós időm meg továbbra is a ködös távolban figyel. Annak ellenére, hogy van olyan nézőpont, ami szerint most pontosan a ködös távolban vagyok. Hehhe. Illetve fényképek.

De az agymenés is csak addig tart, amíg a koffein bennem, azután mint a bábu, sutty, berogyok a ágyba.

Egy kis időre feladom az életem ezerfokos kontrollálását, hátha egy kicsit más lesz. És ha elmúlik az a 18-adika, utána csak jobb lesz. Végül talán annyit, ha nem olvasom azt a cikket, nem történik meg a mai hétfő.

De legalább vettem csokit. Sokat.

Ángliusföldi könyvvagyonom – olvasott példányok

távol keleti konyha közel

A múlt héten vasárnap, amikor egyébként egy nedves és szeles jégszürke nap volt, elmentem félig busszal, félig gyalog a Liverpool Station-höz. Valamelyik utazós szakirodalmamban olvastam a hétvégi piacokról, és a fejemben maradt ebből egy részlet. A Spitalfield Market-en már jártunk, emlékeim szerint fejenként nem is egyszer, de csak most döbbentem rá,  hogy nemcsak térképileg, hanem a valóságban is milyen közel van egymáshoz három híres piac. A Spitalfield, a Petticoat Lane Market és maga a Brick Lane. Roppant érdekes mind a három. A Petticoat Lane Market hasonlít a legjobban a magyarországi vidéki vásárokra, az áruspultok, a takaróponyvák, az árusok, a bóvlik pontosan ugyanúgy néznek ki, az ártáblák csak a mások, még az alkudozás is ugyanolyan. Sok törököt láttam és fekete műpamut télikabátokat.

A Brick Lane az egy nagyon felkapott lepukkanás a városban, hippik, indusok, sárgák, beszívott művészjelöltek és jamaikai zenészek keverednek az angol csőfarmeres koldusokkal és a nyakukban fényképezővel bámuló turistákkal. Minden második ház étterem vagy élelmiszerbolt. Köztük meg ruházkodási szaküzletek roskadnak. Nem mindig az áruktól, néha csak önsúlyuk alatt. A járda sarkain csikkhegyek és kutyagumi. Az utca közepénél van két raktárhangár, amelyben vasárnaponként a piac működik. Az egyik végében van az ételvétel helye, nos, itt most megint sikerült egy japán kaját megvásárolni, amely még azon melegében lecsúszott a gyomromba és felcsúszott a toplistámra.

Udon noodle volt tintahal karikákkal és valami száraz káposztával. Egy papírdoboznyi étel 4 fontba került. Olyan papírdoboz, amelyeket az amerikai filmekben lehet látni, amikor a kínai futár viszi a lakásba az ételt, csak ehhez nem pálcika volt, hanem favilla. De minden más tényleg olyan volt, mint a filmekben.

Ha lesz időm és szerencsém, feltérképezem az alapanyagokat ehhez az ételhez, udon tészta kell, nagyon zsenge hüvelyes borsó és valami sűrű húsleves-féle, ami adta a szaftot. Tintahal-karika jön a fagyasztóból, azzal nem lesz gondt. És nagyon jó lenne megfőzni itthon is.

Volt egy olyan szabadnapom, amikor

tényleg szabadnapos voltam, semmi meki, semmi hivatal… Talán szeptemberben volt ilyen utoljára, azután utaztam haza és pörgött fel az életem. Visszajőve maradt minden ugyanolyan sebességen és simán felszedtem két hét csúszást a dolgaim intézésében.

Ez tényleg így lett, a karácsonyt is január 4-én ünnepeltük meg, aznap volt olyan alkalom, hogy melegséges-békességes-konyhábanülős-ajándékos. Átutaztam Becktonba, aztán csirkepörkölt és Avatar, az első angliai mozizás, utána vissza, melegítő alkohol, szőnyegen alvás, mint fénykoromban a kollégiumban, világmegváltó dumálás és két napig egyfolytában.

Nno. Lassan a fényképek is feltöltődnek a netre, ma megrittyentettem egy új linuxot a régi számítógépre, pofás lett, sőt, mit ne mondjak, fenemód elegáns. Végre van rendes billentyűzetem és azt az új gépet, a vindózos mütyürt félreteszem egy kicsit. Nem szeretem, nem lehet rajta rendesen gépelni és a windóz elevett nyolcvan giga helyet róla! Ez már a pofátlan pazarlás esete, főleg úgy, hogy a konkurrencia 5 GB helyen lakik és biztosabban operál. Syntax Terror vége.

Beizzítottam a mosógépet is. Kozmetikai nagyszervíz. Esetleg még főzök is. Rolling Stones uralja a zenegépet délután. Pakolászom a böröndbe. A hónap végén költözésnek indulok, ismét, immár olyan helyre, amit hosszabb távon véglegesnek gondolok. Frissen felújított lakás, tágas szoba, jó konyha és egy külön csajos fürdőszoba van kilátásban. Nem olcsó, éppen hogy tudom vállalni, de most már talán nem lesz baj a pénzzel. Jár már egy rendes ágy, ha minden igaz, az ügynökség vesz újakat. A társaság fele magyar, ahogy beszélgettünk bemutatkozásképpen, talán lesz társaságom :)

Ez most a szürke január végi hangulat-jelentés, kaptam egyébként karácsonyi pakkot a nájlongyári cimboráktól, előbb-utóbb sikerül is kinyitni… no majd a fényképekkel…

Webcam Show

A telefonomra nemrég telepítettem egy webkamerás alkalmazást, mostantól világméretűvé tettem a kukkolást, választhatok és nézhetem az alig pár perces képeket, gyakorlatilag bárhonnan a Földről. Ha már végképp semmit sem tudok csinálni, se olvasni, se angolozni a buszon hazafelé, nos, akkor jön ez a kicsike program és gyakorlatilag a zsebemből figyelem a világot. A londoni talált kamerák közül le is töltöttem pár érdekeset. Mindjárt az elsőn sokat kellett gondolkodnom, hol van a kamera. De azután megvilágosodott a szürke, hogy mivel a kép bal szélén látszik a Big Ben tornyának egy centije, akkor ott szemben balra az a Parlament nagy tornya és jobbra fent a Westminster Abbey van. uhh. És lent pont a nagy csomópont, és ahhá, ez akkor egy traffic camera, ezt mutogatják is a közlekedési híreknél a tévében.

A Trafalgar Square pont ilyen unalmasan szürke az év többi esős napjaiban is. Balra a szökőkút mellett van a Nelson admirális szobra, hihetetlenül böki a csőrömet, hogy általam lefotózhatatlanul magas. Egyszer London farkának tituláltam, hallván-olvasván, mekkora nagy dicsekvés céljából szoborták oda ezt az emlékművet. A buszok legalább szép pirosak.

Az örök kedvenc, a Piccadilly. Ez a hely viszont sohasem ilyen szürke. Hanem inkább neoncsillogósan fényes. Kicsi hely, de jó. Most már eléggé hiányoznak a magyar barátaim, jó lenne, ha hamarosan megint mehetnék erre a térre. Találkozni Ahogy Szoktuk alkalomból.

Ez a nagy autóút állandó szereplője a közlekedési híreknek. A városba északról beáramló forgalom egyik legnagyobb csomópontja. Ha itt valami történik, akkor az egész napi dugókat eredményez.

A Bow Flyover pedig az egyik legforgalmasabb átkelő a Temzén, a Blackwall Tunnel alagút része. Ha itt történik valami, akkor a dél-londoni élet lassul meg dugók miatt. Sokszor látom ezt is a BBC hírműsorában, feltűnt már, hogy folyamatosan tele vannak buszokkal az utak. Ez nevetős téma, főleg hogy odahaza éppen békávésztrájk van, itt meg általában minden öt percre pontos. Minél mélyebbre megyünk a föld alá, annál pontosabb.

A legutolsó kép a Stratfordnál épülő olimpiai falu.

Tv Show

Is immigration destroying British values? (EU, turkish muslims, life level, eastern Europe’s economic)

Ánglius trafik 1.

rejtvény van és a két kép között egy különbség… a 109-es busszal járok Brixton Station és Thornton Heath Bus Garage között… Brixton felé mintha rövidebb lenne az út, mint visszafelé…

Az első kép nálunk van a megállóban, itt áll ön – You are here és a Brixton Station között 28 perc alatt járja meg az utat a busz.

A második képen a Brixton Police Station megállónál (ez egyetlen percre van a Brixton Station-től) a vonalas útvonalterv azt mutatja, hogy a 109-es Brixton Station és Thornton Heath Bus Garage között 37 percig megy. Nohát.

Szél volt megint

Szóval a SALE… egyébként már az ősszel is tervezgettem a börönd-beszerzést, sokszor benéztem három táskás boltba, hogy tanulmányozzam a bennük szokásos kiárusítások jellemzőit, tegnap végül egy fatális véletlen után hazagurítottam két darab böröndöt. A SALE címkék felragasztásának, tábla változatuk kiállításának most van itt az ideje. A karácsony utáni maradék-kiárusítás után rögtön kezdődik a téli vásár szinte mindenhol. A feliratokban és a vásárlásra csábításban január 4-e óta meg nem áll a marketing-úthenger. A vásárlók azonban alig kóvályognak… ezért aztán azokon a helyeken, ahol tényleg valóban igazából meg akarnak szabadulni a maradék készletekből, ott tényleg valóban igazából csökkentik az árakat a felére és még annál is lejjebb. A többi helyen csak az árcímkéket írják át.

Az egyik táskásnál március óta ugyanannyiba kerül a ronda lila börönd. Figyelem. Csakis a feliratokat cserélik ki, amelyek az ablakban lógnak. EXTRA SALES meg SALE meg MORE LINES ADDED… aha.. de az árcédula az nem változik, csak az áthúzott ár, az…

A börönd az tényleg le volt árazva, délután betévedtem egy sportruházati áruházba, cipőt néztem, de böröndöt láttam. Mivel nem akartam a további shopping centeres grasszáláshoz magammal hurcolni a böröndöt, gondoltam majd egy óra múlva visszamegyek. Még jó, hogy visszamentem, az aznapra kirakott nyolc börönd közül már csak három volt meg… No ez tényleg leárazás volt, mások is észrevették. Féláron elhoztam egy nagyot és egy hajszállal kisebbet. Repülőtéri praktikákban számolva egy 25 kilósat és egy 20 kilósat :)

Mára megoldódott a szekrény-problémáim legtöbbje. Sőt, úgymond lett egy dohányzóasztalom. Vagy kettő, ha akarom.

A hírekben nagyobb hó van

A tél azon része, amely Croydonban van, körülöttem. Csütörtök reggel. A hóhelyzet fejben van. Illetve fáradtság, de az is inkább lelki.

Az év negyedik napján

A Művelődés-Monday napjra (hétfő, szabadnap, valami új, kultúra) most nem a magasan repülő kultúra darabjainak csipegetése jutott, hanem igazi szájtátás és vásári elvarázsolás. Az első angol mozizás rögtön egy 3D-s filmmel jött, megnéztük az Avatar című mesét és már álmodtam is vele és azóta emlegetem. Próbálom a film hangulatát magamban dédelgetni sokáig.

Banális mese a sztori, a megvalósítás technikája az újdonság, nagyon hosszú film teljesen három dimenzióban és van benne sok űr-kütyü is, meg még annál is több természet-ábrázolás és dzsungel-hangok és egy kis eső is. Három dimenzióban látva többszörös az élmény, igazán csak az illat hiányzott. Megelevenedett minden gyerek álma, sok percekig figyelhettük, milyen sárkányháton repülni. Nem véletlenül tetszett, sokat repkedtek benne a szereplők majdnem ugyanúgy, ahogy én szoktam álmodni ilyet magamnak. A film egyéni értékeiről, pénzügyeiről és marketing-fogásairól tessék tájékozódni az internetről. 3D és IMAX mozikban érdemes megnézni, mi “csak” 3D-ben láttuk, azt mondják, az IMAX még ennél is tízszer jobb, hát majd azt egy másik ünnepnapon abszolváljuk. Ez is emésztésre vár még.

Egyébként úgy volt, hogy körülbelül a felétől elvesztettem a fonalat és nem bírtam már az angol szövegre figyelni (ez nehéz volt, sok katonai gondolatmenet volt  meg még mintha valami háborús politikai duma is ment volna, sajnos még nem értem ezt) – bezzeg a szerelmi szálon nem volt problémám, no így fonaltalanul csak a látványt habzsoltam és hát az nagy durranás. 168 perc. 8,8 font.

Találtam egy képet a neten, amely 3 dimenziós, akinek van szemüvege hozzá, az megnézheti, milyen a film egy képkockája. Vagy ha nincs szemüvege, de van két darab fényképezőgéphez való polárszűrője, az is láthatja, ha megfelelő szögbe forgatja a lencséket. A kék-piros szemüveg csak részben jó, a filmhez például nem.

2010., második nap

Maradtunk az Ökör évében a kínaiak szerinti időszámolásban. Csík szemekkel kezdem ezt a napot, tehát. A legtöbb munkanapom itt kezdődik, most egy közlekedési edenyt (edény áthúzva) annamáriát felfedezve le is fényképeztem. Azért nem kezdődik ilyen sötéten az új év, remélem :)