Egyre több kérdőjel
december 31st, 2009 § 7 hozzászólás
Vége a 2009-nek, hát megmozdult az évvége, nehogy már eseménytelenségbe fulladjon itt ez a pár nap.
A karácsony eltelt békésen és lassúságosan, egy nap volt az egész, aztán meg három gyengébb munkanap, egy kis igazi angol Sale a boltokban, egy nap napfény és egy nap csurig eső, egy szabadnap aztán és végül a forgatag.
Kedden tartottuk a saját karácsonyunkat, egybekötöttük a kultúraszippantós szabadnappal és jesszuska-csomagokat cseréltünk nagy meglepetések közepette. Igazi kolbásznap volt.
Volt még egy kolbásznap, még karácsony előtt, hosszas viszontagságok után megérkezett hozzám egy nájlongyári nap, könnyes meglepetésekkel és kibonthatatlan pálinkával. Volt benne könyv, magyar, naná. Meg soksoksok és még annál is több csípős, paprika, pista. Birsalmasajt. Meg levél. Gyönyörűséges. A csomagolása vérprofi, a kisüveget sikerült a csajoknak úgy biztosítani, hogy a mai napig nem tudtam kinyitni. Brutális erőhatásra lesz szükség, azt hiszem, de az majd egy másik ünnepnap lesz.
Eltelt a karácsony, megvolt a saját karácsonyunk is, már egészen a szilveszter-újév bizniszen pörögtünk, amikor is kedden hazaérkeztem a házba és tárva az ablak, sáros lábnyom az ágyamon, szétszórt ruhák…
Először meglepődtem a szétszórt cuccok szokatlanságán, aztán néztem csak körbe, hogy mi lehet ez. De nem hiányzott semmim. Aztán próbáltam telefonálni a többieknek, de sokkal később vették csak fel, gondolom, nem lehetett máskor, csak szünetben. Fura zörgő és dobogó hangokat is hallottam a lakás többi részéből. Aztán rám tört a para. Kimentem inkább és körüljártam a házat. De nem volt semmi. Aztán visszajöttem és lenyugodtak a zajok. Két óra múlva hazaértek a többiek és nézik a szobáikat. Hát igencsak durva meglepetés volt, hogy betörő járt nálunk. A fiúktól eltűntek az órák és a laptopok, telefonok, ruhák és egy bőrönd a lányoktól. A konyhaasztalon feküdt egy marék apró és papírpénz, az még mindig ott fekszik… Fura helyzet, mert az én kicsi és új netbookom is ott maradt az ágyamon, ott figyelt a tokjában és mellette a földön a régi nagy másik laptop is még mindig ott.. érintetlenül. A szekrényajtó tárva-nyitva, ahogy emlékeztem, érintetlenül maradtak a göncök is. Az ágyneműtartóm volt még nyitva, de azokban igazán csak hőszigetelés céljából tartok könyvet, naná hogy érintetlenek maradtak.
Erősen tippeljük, hogy megzavarhattam a betörőt, aki másnap, azaz ma délben – sejtésünk szerint – visszajött körülnézni vagy befejezni valamit, ugyanis szokatlan helyen találkoztunk vele a kertünknél. Könnyű ugyanis felmászni az emeleti szobák ablakaihoz, ahol is az enyém van a legjobban megközelíthető helyen. És sajnos vagy sem, de általában nyitva szoktam hagyni szellőző állásban. Vékony testű vagy fiús alkatú akárki lehetett, akit láttunk, az ilyen volt, a bőrszíne.. hát, na. Erre otthon azt szokták mondani, hogy “márpedig cigánybűnözés nincsen”.
Mondta is a főnököm, hogy hát miért mondom rögtön azt, hogy egy feka csávó volt, lehetett akár egy fehér kamaszfiú is. Közölnöm kellett vele, hogy ezen a környéken nem, nyomatékosan nem laknak fehér kamaszfiúk..
Összességében ma sokk-kiheveréssel, részemről hálaadással, zárszereléssel, rendőr- és helyszínelő-járással telt a kényszerű szabadnap. Egy extra kórházi-kanyart már nem is említek, kisebb, de annál véresebb balesetből kifolyólag, amit zárszerelés közben sikerült beszereznie az egyik fiúnak.
Este vettem egy nagy csokis jégkrémet. Megéleztem a nagy bozótvágó késünket. Önvédelmi körömollómat bepakoltam a zsebembe. A három darab műszaki vagyontárgyamat a könyvek alá tettem. A koszos ruhák felét kimostam. Végre írtam ide is.
Holnap szilveszter lesz és éjszakás vagyok az étteremben. Extra rokkenroll várható. Kineveztem egy doboz babot lencsének. Január 23-ra foglaltam repülőt, három napos pótkarácsonyi villámlátogatás miatt.
A szaporodó kérdőjeleim a biztonságérzés állandóságának, a munkahelyi előmenetel energiáinak és a következő egyéves terveimnek szólnak.
Nagyon jó lenne már most elmenni a napos helyre, de várnunk kell február elejéig. Pénzgyűjtés, szabadság-szerzés. Tanulás. Ez mind kell még. Persze a pihenés is, de azt apróbb adagokban szerzem be.
A körülöttem lévő magyarok és kelet-európaiak nagyon furcsák (1 kivétel van). Azt nem mondhatom, hogy mind a tizenöt őrült/bolond/zakkant, mert ilyen nincs. Valószínűleg az én készülékembe állt bele a sistergés… Egyébként a füstös és sárga és fehér helyi lakosokkal feltűnően barátságos viszonyt lehet ápolni, minimális nehézséggel. A brixtoni kollégák nagy része egy tünemény, az east croydoni vadakhoz képest.
És akkor hol van még a tavasz.. na tessék, megint egy kérdőjel. A soppingolás nem életcél, sőt, inkább kordában tartandó kísértés.
Az angolom még mindig darabos, mint egy zsák tégla. Pedig már a kezemben van a nekem passzoló módszer..
Nna. Az hiszem, inkább folytatom a rendrakást a vackomban, hiszen már magam sem tudom, mim van és hol. A többi meg majd elmúlik, ha végre kisüt a nap.
Veled érzek a megpróbáltatások miatt, nagyon rossz lehet, ha “betörnek a birodalmunkba”. Remélem csak jobb események jönnek majd! Andi is jön haza januárban?
Az égiek védőszárnyait most nagyon közelről érzem. A sáros rendetlenségen kívül semmi anyagi kár nem ért, az elmaradt munkanapomat próbálom gyógyító időnek felfogni (jókora gyulladás vagy mi állt bele a csuklóimba az idegesítő állandó kézzsibbadással együtt) és az esti két órás egyedül itthonlét félelmetes idején kívül más mentális kár nem ért. A többiek az eltűnt laptopok, órák, telefonok és ruhák miatt az egész estét ideggörcsben töltötték, a düh még másnap is megvolt, már majdnem javasoltam, hogy álljunk ki közösen a kertbe és üvöltsünk közösen egy retteneteset, hogy elmúljon ez a feszültség. Végül kussban maradtam, már eléggé furcsán néznek rám amúgy is a fura szokásaim miatt. Talán ki tudják pihenni magukat a többiek. Bár ma a munkahelyükön úgyis töviről-hegyire ismét el fogják mondani a sztorit, többször is, hát gondolom egy darabig beszédtéma lesz ez még.
Nekem is el kell ma mesélnem bent majd, de próbálom tömörre és rövidre fogni. Talán ha a jóságot emlegetem a történetből, akkor majd az erősödik meg.
Persze hogy végiggondoltam, mit tennék az ő helyükben. A számítógép nagyon fontos tárgy itt, az életbentartó kommunikáció és a hírek forrása egyrészt, másrészt meg az itteni élethez tartozó szórakozások is a gépen vannak, a gépre jönnek és ezen felül is nagyon nyomatékosan számít itt kint az online élet. Ha ez nekem eltűnne, én is dédelgetném magamban a bosszú vágyát. És nagyon feszült lennék. Bár korábban már kellett tennem óvintézkedéseket a régi lakás körülményei miatt, ezért a számítógép digitális tartalmai mind-mind fel vannak töltve a netre. A jelszavakat meg őrzi a böngésző, az kár lenne, ha illetéktelenhez jutnának, de a telefonomról szintén lehet netezni, ilyen esetben vészforgatókönyv van. Ha telefon tűnne el, számokkal, adatokkal, az is roppant idegesítő lenne, bár inkább csak kényelmetlen, mert nem a jól bevált közvetlen vonal lenne meg egy emberhez, hanem másik utat kell ilyenkor találni, email vagy üzenet papíron vagy ismerős által. Ha fényképezőm tűnne el, na akkor csapkodnék rendesen, de ez is pótolható idővel.
Ezen elmélkedés után annyiban maradtam, hogy kár lenne jelentős energiát abba feccölni, hogy tárgyakat sajnáljak. Majd lesz másik. Különben is csak egyre növekvő gond az őrzésük :)
örülök egyébként, hogy senkinek nem lett baja, na ezt nem tudnánk megvenni.
Szükséges óvintézkedéseket tettünk. Úgyhogy jöhet az új esztendő :)
Andi terveiről csak annyit tudok, hogy hamarosan jelentkezik :) hogy haza mikor megyünk hosszabb időre? majd a Kanári-szigetek után… szóval mi se tudjuk, csak tervezgetünk :)
Meta, a bádog karajos kívánsággal elmaradtam, nagyon, mint emillel… Tán majd azt is írok, jövőre. (Pedig a “bájglit” még forrón, tepsistől, és csak Neked, le is fotóztam:)))
Szóval:
valami jókat, vidámságosat és napfényes, olvasós, kevésbé fáradságos 2010-et kívánok! Ez a 20-nak a fele 10-es év nekem tetszik. Mármint szám szempontjából, és remélhetőleg úgy egyébként se lesz rossz.
ááááááá :)) na ha elküldöd karácsonykor azt a bejgliképet, hát az biztos, hogy gyalog elindultam volna haza. rögtön :))
A betörős történet nem vicces, vigyázz Magadra!
igyekszem vigyázni, ami tőlem telik, azt megteszem, tudom, hogy sok mindenki aggódik értünk/értem, de ezt már képtelen voltam parás képpel elmesélni, főleg úgy, hogy amint megérkeztek a többiek és felfedeztük az egészet, én már nem aggódtam, mert nem voltam egyedül. A többit leírtam a Verának adott válaszban. Talán segít feldolgozni, ha röhögünk rajta egy kicsit. A kifejlődni kezdő biztonságérzetem eltörött megint – na ezt fájlalom, de kénytelen vagyok továbblépni és újat építeni…